Új csónakházat adtak át Vácott

A versenysportot és az utánpótlást, valamint a vízitúrázókat is szolgáló új csónakházat adtak át csütörtökön Vácott.

A Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület új létesítménye az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a városi önkormányzat és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) összefogásának köszönhetően valósult meg.

Váci evezősközpont

A csütörtöki átadáson Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára kiemelte: a csónakház új dimenzióba képes emelni a sportágat a városban. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy olyan, a 21. század kihívásainak megfelelő létesítményeket és feltételeket tudjanak biztosítani a sportolni vágyó fiataloknak, amelyek odavonzzák és ott is tartják őket

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a lehető legjobb helyre került a csónakház.

A városban „nem most kell elkezdeni foglalkozni a különböző vízi, illetve az evezős sportágakkal, mert ennek már több generáció óta óriási hagyományai vannak. Ezekre a hagyományokra, valamint kiemelkedő nemzetközi eredményekre, olimpiai és világbajnoki sikerekre tud épülni ez a központ” – mondta. Kiemelte: azok a fiatalok, akik majd most csónakba szállnak, Dónusz Éva, Gyulay Zsolt és Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakosok nyomdokaiban haladnak, és reményét fejezte ki, hogy az elődökhöz hasonló sikereket érnek el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!