Újabb vallásellenes kirohanás a DK-tól - Nacsa Lőrinc reagálása

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció egyházellenes támadássorozatának legújabb eleme az a javaslatuk, mely szerint a gyónási titok megsértését törvény által kényszerítenék ki a katolikus egyháztól. Erre ma Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata politikus reagált a közösségi médiában.

Nacsa Lőrinc

Gyurcsány pártja pont az Eucharisztikus Kongresszusra időzítette újabb vallásellenes kirohanását. Vadai Ágnesék nem bírnak leállni, ha kell, hazugságokkal, koholt vádakkal támadnak. Folyamatosan támadják és bezárással fenyegetik a felekezeti iskolákat is. Gyurcsányék a kommunista berögződéseikhez híven, politikusként akarják megmondani az egyházaknak, hogy mit csináljanak. Eddig is öntötték magukból a vallásellenes javaslatokat, úgy látszik ezután sem hagyják abba. Még szellemi elődeik, a kommunisták sem mertek a gyónási titokhoz hozzányúlni, a történelemben egyedül a nácik tették ezt meg

- fogalmaz Facebook-bejegyzésében Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!