Újra forgalomba állt az emeletes KISS motorvonat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon

Rétvári Bence, Vác és Dunakanyar KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta: az új szerelvények az ingázók és a turisták számára is sokkal jobb lehetőségeket kínálnak.

Szentkirályi AlexandraSzentkirályi Alexandra kormányszóvivő az alkalomból a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a 21. század a gyorsaság és a kényelem kora, az emberek magas színvonalú szolgáltatásokat várnak el a többi között a pénzügy, az üzleti élet, a hivatali ügyintézés és a közlekedés terén is.     „A kormány pedig minden területen igyekszik reagálni erre a kihívásra” – fogalmazott azt is kiemelve, hogy a közösségi közlekedésre egyre nagyobb az igény, amelyhez társulnia kell „egy sokkal magasabb színvonalú, évről-évre javuló szolgáltatásnak is”. Példaként elmondta, hogy tavaly több mint 100 millió alkalommal használták a MÁV járatait.

Szentkirályi Alexandra kiemelten szólt az új vasúti szerelvények beszerzéséről, az állomások felújításáról és a vágányrendszer fejlesztéséről, és a fenntartható fejlődés szempontjából is fontosnak nevezte a közlekedési hálózatok fejlesztését. Emlékeztetett: Magyarország 2010 óta több mint 1300 milliárd forintból valósított meg európai uniós társfinanszírozásban vasúti projekteket.     A KISS motorvonatokról elmondta, az új szerelvények megfelelnek a 21. századi elvárásoknak, a vonatok minden korosztály számára kényelmesen, akár babakocsival vagy kerékpár szállítására is használhatóak, és valós alternatívát jelentenek az autós közlekedéssel szemben.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója jelezte: a KISS motorvonatok 24 ezer új ülőhely-kapacitást jelentenek majd, ami a meglévő 123 Flirt motorvonattal együtt 48 ezer korszerű ülőhelyet jelent 2022-re. Szólt arról is, hogy megkezdődött a Nyugati pályaudvar rekonstrukciója, több mint 8000 négyzetméteren újul meg az épület tetőszerkezete, és 2021 nyarának végére egy teljesen felújított, korszerű utastájékoztatással felszerelt állomás várja majd az utasokat.

A Nyugati Magyarország legforgalmasabb pályaudvara, évente több mint 18 millió utast és naponta 480 vonatot szolgál ki - ismertette a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a pályaudvartól a Városliget elágazásáig mintegy hat kilométeren cserélik ki a síneket, a felsővezetéket és a biztosító-berendezéseket.

 

Juhász Roland, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány össztársadalmi ügyként tekint a vasútra. Az emeletes KISS motorvonatok beszerzése egyúttal a nemzeti vagyon gyarapodását is jelentik - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy a gazdasági növekedés egyik alapvető feltétele a fejlett közeledési, azon belül vasúti hálózat működtetése.     A következő jármű tesztüzemét a Budapest–Cegléd–Szolnok-vonalon indítják el szeptemberben – mondta az államtitkár. Juhász Roland célként jelölte meg, hogy 2022 végére a fővárosi agglomerációban kizárólag ilyen modern, minden igényt kielégítő motorvonatok közlekedjenek.

Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a MÁV utasainak több mint fele a budapesti elővárosok vonalán használja a vasutat, ezért az elővárosi infrastruktúrát is jelentősen fejlesztik. Mint mondta, megújult az esztergomi és a székesfehérvári vonal, jelenleg újítják fel a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalat és elkezdődött a déli összekötő híd fejlesztése is. Hozzátette: 40 KISS-motorvonatot fog beszerezni a MÁV, közülük 19-et a jelenlegi uniós ciklus forrásaiból, a további 21-et pedig központi költségvetési forrásból „annak reményében”, hogy majd a következő ciklusban ezt is uniós forrásból tudják finanszírozni. A 40 vonat beszerzése után a budapesti elővárosban kizárólag korszerű motorvonatok közlekednek – mondta a helyettes államtitkár.

motorvonat

 

Rétvári Bence (KDNP), Vác és térsége országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Budapest–Vác volt az első magyarországi vonatútvonal, és jelenleg is az egyik leginkább kihasznált vonal, amelyen naponta hatezer ember közlekedik. Az új szerelvények az ingázók és a turisták számára is sokkal jobb lehetőségeket kínálnak. Nemcsak a vonatok újulnak meg, hanem tavaly az M2-es autópálya is kétszer kétsávossá bővült – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!