Vejkey Imre: 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet idén

A baloldal megszorításokkal reagált a válságra, az Orbán-kormány támogatja am agyar embereket és vállalkozásokat.

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettes, pártügyész beszél a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. február 16-án. Mellette Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese kedden napirend előtt az Országgyűlésben arról beszélt: a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedések – a hitelmoratórium, a bértámogatási program és az adókedvezmények – eredményesek voltak, sikerült megőrizni a munkahelyeket, hiszen 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak mint a járvány előtt, és a munkanélküliségi ráta a harmadik legalacsonyabb volt az EU-ban.

2021-ben – folytatta – a gazdaság újraindításának szakaszába léptek, az ezzel kapcsolatos akciótervben szerepel a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítási, a bértámogatási és az orvosbéremelési program, valamint a 13. havi nyugdíj visszaépítése és a kisvállalkozásoknak nyújtott 10 milliós kedvezményes hitel. Hozzátette: az EU-val közösen a kormány nagyívű beruházás-támogatási programot is indít, amely legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz.

Úgy összegzett: ha minden jól megy, akkor az akcióterv eredményeképpen idén 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehet Magyarországon.  

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a gazdaság-újraindítási akciótervvel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet:  míg a baloldali válságkezelés idején adót emeltek, megszüntették az otthonteremtési programot és devizahitelezésbe lökték a magyar családokat, addig a Fidesz–KDNP kormány csökkenti az áfát, támogatja a családokat és a vállalkozásokat.      

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!