Vejkey Imre: Európában létezik szellemi természetű keresztényüldözés

A balliberálisok kulturális forradalmában bárkit „keresztre feszítenek”, aki ellenáll, aki másként gondolkodik – véli Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese

A nemzeti-keresztény oldalon óriási felháborodást váltott ki ez év tavaszán a Népszavában megjelent, Jézus Krisztust gúnyoló karikatúra. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettesét, Vejkey Imrét arról kérdezte a Magyar Hírlap, miért indított személyiségi jogi pert a lappal, valamint a karika­túra készítőjével, Pápai Gáborral szemben.

– Miért érezte úgy, hogy a karikatúra miatt a bírósághoz fordul?

– A kérdést egy kicsit messzebbről közelíteném meg. Onnan indulnék, hogy létezik egy keresztény emberkép, a mi emberképünk, amely arra épül, hogy az ember Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett. Ezért a keresztény ember nem önmagáért él, hanem Isten dicsőségére, felebarátaiért. Ez egy határozott erkölcsi tengelyen és renden nyugvó, közösségelvű emberkép, ahogy a mi keresztény gondolkodásunk is ilyen közösségelvű. Ezzel szemben létezik egy pusztán énközpontú, liberális „kulturális forradalmi” emberkép, ahol a közösség nem számít, legyen az keresztény hitbéli, nemzeti vagy családi közösség, sőt a közösségi érték üldözendő. Ők velünk szemben egy atomizált, énközpontú és lélektelen társadalomban érdekeltek. Lebontják a hit, a nemzet és a család kötelékeit. Kulturális forradalmuk formálisan az ember kötelékek alóli felszabadításáról szól, de valójában keresztény szemmel nézve ez az embernek a „bűn zsoldja alá” kényszerítése. A pert azért indítottam, mert a karikatúra, a Népszava segítségével, utat nyitott a kereszténységet kigúnyoló, a hitünket semmibe vevő kulturális forradalmi eszmének.

– Úgy érzi, hogy a karikatúra sérti a teljes keresztény közösséget?

– A közlés tartalmát tekintve nem tisztességes, nem tartja tiszteletben keresztény közösségünk törvényes jogait és méltóságát. Szándékosan a megfeszített Jézus Krisztust gúnyolja ki, ráadásul olyan szöveggel, hogy „Alapbetegsége függőséget okozott”. Ez a karikatúra így azt sugallja, hogy az a személy, akit mi, keresztény hívők isteni személyként tisztelünk, a legfőbb jó megtestesülésének tartunk, valójában nem isteni lény, és nem is a legfőbb jó, csak egy „beteg ember”, aki „ráfázott”. Ez már túlmegy a véleménynyilvánítás szabadságán. Nem kérünk az ő eltorzult világukból, még ha a vélt szólásszabadság mögé bújnak is, hiszen nem szólásszabadság mások vallási meggyőződésének a sértegetése.

– Ez a véleménynyilvánítás határairól szól, vagy tágabb összefüggést is felfedez?

– Egyértelműen azt a korszakot idézi, amikor a Népszava címlapján első mondatként az szerepelt, hogy „Világ proletárjai, egyesüljetek!”

– Úgy látja, erre törekszik a rajz készítője?

– Igen, a fenti jelmondat értelmében a libe­rálisok a teljes baloldallal egyesülve igyekeznek elfoglalni az egész kulturális teret. Térfoglalásukat pedig a keresztényellenesség jellemzi, ebből következően pedig az, hogy intoleránsak a mi értékeinkkel szemben. Az ő kulturális forradalmukban, az általuk előírt érzékenységi tengerben nincs helye a hívő embereknek, ezért gyalázzák Jézus Krisztust és a keresztény szimbólumainkat. Kulturális forradalmukban bárkit „keresztre feszítenek”, aki ellenáll, aki másként gondolkodik. Mindenki veszélyes, aki nem az ő értékrendjüket követi. Céljuk a keresztény civilizációnk felforgatása. Lényegében „kulturális terrorizmus” zajlik, a keresztény érték­rend szerinti jó nem jó, a rossz pedig nem rossz, sőt azt mondják, hogy amennyiben a deviancia előreviszi a harcukat, akkor a deviáns cselekedet jó. Ennek jegyében támogatják nemzetállami szuverenitásunk átengedését internacionalista intézményeik részére, ahol már nincs vallás sem.

– Megállítható ez a folyamat?

– Az egyetlen kiút a kulturális szabadságharc, amelyet mi, magyarok már tíz éve vívunk. Ezért támad bennünket a „BSS-triumvirátus”, azaz a Brüsszel–Strasbourg–Soros-intézményrendszer.

– Látjuk, hogy a keresztényüldözés nap­jainkban a világ számos területén zajlik. Eszerint nemcsak fizikai, hanem szellemi üldöztetésről is beszélhetünk?

– Pontosan így van. Amellett ugyanis, hogy naponta átlagosan nyolc keresztényt gyilkolnak meg hite miatt a világban, és mintegy 260 millió hívő van kitéve üldöztetésnek, létezik egy szellemi természetű keresztényüldözés is, ami nem távoli orszá­gokban, hanem többek közt a keresztény gyökerű Európában is zajlik. Ez folyik hazánkkal szemben is, mert fontosnak tartjuk a nemzeti–­keresztény értékeinket, és kiállunk mellettük.

– Mi lehet mindezzel a balliberális oldal célja?

– A céljuk az, hogy démonizálják a keresztény világot, és felépítsék a maguk által humánusnak vélt istentelen új világot, amely felhagy mindazzal, amit mi értéknek tekintünk. A látszattolerancia fegyverével szakítanak a hagyományos keresztény erkölcsiséggel, és kigúnyolnak minden olyan vallási szimbólumot, ami számunkra fontos, így a keresztet is.

– Mikor születhet ítélet az ügyben?

– Tartok tőle, hogy ez is elhúzódik, tudomásom szerint az ügyet ősszel tárgyalja a Fővárosi Törvényszék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!