Vejkey Imre: Fontos az áldozatok védelme és kártérítése

A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről szóló törvényjavaslatot támogató felszólalásokkal folytatódott a vita az Országgyűlésben kedden.

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt pártügyésze, frakcióvezető-helyettes

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka az Országgyűlésben a javaslatról elmondta: a javaslat célja, hogy könnyítést biztosítson azon sértetteknek, akiknek ügyében a büntetőeljárás befejeződött, de a kártalanítás vagy sérelemdíj iránti igényüket eddig nem érvényesítették. Hozzátette: a javaslat meghatározza mely sértettek számára és milyen igények esetében áll rendelkezésre a gyorsított per, illetve, hogy miként kell eljárni az ilyen ügyekben.
    
Kiemelte: a mielőbbi lezárhatóság érdekében a javaslat soron kívüli eljárást ír elő, amelyben nincs helye beavatkozásnak, viszontkeresetnek és az ilyen ügyek nem kapcsolhatók össze semmilyen más perrel. Hozzátette: okirati bizonyítás esetén a bíróság a pert első fokon, tárgyaláson kívül bírálja el, és a felek egyezsége is jóváhagyható.
    
Az első fokú döntéssel szemben fellebbezésnek van helye, másodfokú döntéssel szemben pedig felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani, amiről az eljárás gyorsítása érdekében a Kúria tárgyaláson kívül dönt - emelte ki.

Elmondta: a KDNP számára hangsúlyosan fontos az áldozatok védelme és kártérítése, ezért támogatják a javaslatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!