Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője hétfőn a parlamentben a kérdések során arról beszélt: a vármegye- és országbérlet 2023-ban indult sikertörténete idén is folytatódik, a bérletek bevezetésével a közösségi közlekedés egyszerűbbé, olcsóbbá és korlátlanná vált
Magyarországon.
Hangsúlyozta:
a vármegye- és országbérlet 4-4,5 millió ingázónak jelent közvetlen segítséget, ezzel jelentősen csökkent a családok közlekedésre fordított kiadása.”
Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára azt mondta: a tavaly bevezetett vármegyebérlet és országbérlet után az idén márciusban meginduló tarifareform első tapasztalatai azt mutatják, hogy soha ennyien nem használták a MÁV és a Volán szolgáltatásait, mint most. Közölte: 2022-ben a MÁV és a Volán csoport 4,8 millió bérletet adott el 112 milliárdos bruttó árbevétel mellett, 2023-ban pedig már 6,8 millió bérletet értékesítettek és 118 milliárdos bevételt értek el.