Vejkey Imre: A járvány gazdasági feladatokat is ró az államigazgatásra

Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese kedden az Országgyűlésben többek között arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány elleni harcot sikeresen megvívta Magyarország, most pedig a második hullámmal küzd, amely az egészségügyi mellett gazdasági feladatokat is ró az államigazgatásra.

 

Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt pártügyésze, frakcióvezető-helyettes
    
Szerinte a járvány hatásait a kormány komplex intézkedéseivel mérsékeli. A gazdaságvédelmi akcióterv az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképességjavító támogatásokon túl munkaerőpiaci lépésekkel is védi az elmúlt évtizedekben elért szép eredményeket - mondta. A baloldali pártokat arra kérte, ha nem segítik, legalább ne akadályozzák a vírus elleni védekezést.
    
Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára történelmi nagyságúnak nevezte a gazdaságvédelmi akciótervet, amely a GDP mintegy 20 százalékát csoportosítja át és eredményei jól látszanak.
    
Közölte, a koronavírus-járvány elleni csatát Magyarország megnyerte, a baloldal azonban ennek érdekében semmit nem tett. Hozzátette: a baloldal hiteltelen, amikor a munkahelyek megvédésről beszél, hiszen amikor válságot kezeltek, újabb és újabb terheket tettek az emberek vállára.

**********************************

A parlamentben minden vezérszónok frakciója támogatásáról biztosította a Magyarországon élő nemzetiségek helyzetéről szóló beszámolót kedden az Országgyűlésben.

Megbízható partnerei vagyunk egymásnak
    
Vejkey Imre (KDNP) a beszámolóval kapcsolatban azt hangsúlyozta: a nemzetiségek az egész társadalom kultúráját gyarapítják, jelentős hatást gyakorolva Magyarországra.
    
A Magyarország területén élő nemzetiségek megbízható partnerek és mi is azok vagyunk a számukra - fogalmazott vezérszónoki felszólalásában, kitérve arra is, hogy az egyént elsősorban az anyanyelve, azon nyugvó kultúrája határozza meg.
    
A többes identitás senkitől nem vesz el, sokkal inkább gyarapítja az egyént, a közösséget, a régiót és az egész országot - fogalmazott Vejkey Imre, egyben köszönetet mondva a nemzetiségeknek az együttműködésért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!