Vejkey Imre: A KDNP támogatja a változtatásokat

Vejkey Imre (KDNP) a függő hatályú döntések kivezetéséről szólva kijelentette: a formális jogi aktus megszűnik, de az állampolgárokra kiható pozitív hatásai, például a díjmentesség megmaradnak.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes
    
A Városliget megújításával kapcsolatban úgy fogalmazott, a Karácsony Gergely által vezetett főváros „beakasztott" a projektnek azzal, hogy csapatával változtatási tilalomról döntött, ami miatt le kellett állítani a zöldterületek fejlesztését. A javaslat célja az, hogy a parkfejlesztés folytatódjon.
    
Szólt az ingyenes vagyonjuttatásról is a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány számára. Közölte: ez teszi lehetővé, hogy az érintett kutatóintézetek elláthassák közfeladataikat.
    
Az előadóművészeti szervezetek támogatását érintő változtatásról azt mondta: a hazai művészeti élet jelentős alappillére a vidéki hálózat, amelynek megőrzése nemzeti érdek. Ehhez kell, hogy felügyelőbizottságába a miniszter legyen jogosult három főt delegálni, ha az intézmény állami finanszírozást kap.  
    
Az anyakönyvi eljárásokra rátérve közölte: a javaslat rögzíti, hogy a születési nemet kell tartalmaznia a személyazonosító iratoknak. Mivel az ember születési időpontjában meglévő neme utólagosan műtéttel a születés időpontjára visszamenőlegesen nem változtatható meg, ezért a javaslat kizárja a születési nem megváltoztathatóságát az iratokban.
    
A kiemelten közérdekű beruházás esetén akkor kell bontani a szomszédos ingatlant, ha az akadályozza a beruházás megvalósítását - válaszolt a Jobbik felszólalójának.
    
Az előterjesztés akként is rendelkezik, hogy a legalább 400 négyzetméteres, korábban lakásként használt, de azt kereskedelmivé alakítják, arról ne a jegyző, hanem a kormányhivatal járhasson el.
    
Szólt arról is, hogy az előterjesztés fokozottabb védelmet biztosít Mátraverebély-Szentkút  nemzeti emlékhely szakrális eseményeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!