Vejkey Imre: Minél többen mondják el véleményüket a „börtönbizniszről" a nemzeti konzultáción

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) bízik abban, hogy minél többen mondják el véleményüket a „börtönbizniszről" a márciusban tartandó nemzeti konzultáción - mondta Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten újságíróknak.  Hangsúlyozta, hogy  a „börtönbiznisz" a joggal való visszaélés, a bűnözőknek pedig nem pénzjutalom, hanem büntetés jár.

Vejkey Imre (KDNP) frakcióvezető-helyettes
    
Vejkey Imre kifejtette: az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan precedens ítéleteket hoz, amelyekkel „börtönbizniszt" támogatja Magyarországon.
    
A strasbourgi bíróság ezen ítéletei a törvénytisztelő magyar polgárok többségét rendkívüli módon felháborítják, mert míg ők „reggeltől estig" dolgoznak, addig a rabok munka nélkül, a többszörösét keresik a szabad polgárok jövedelmének. „Ez méltánytalan, igazságtalan, aláássa a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet" - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Hozzátette: ez a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amit meg kell szüntetni.
    
Kiemelte: ezért van szükség a kártalanítások kifizetésének felfüggesztésére és a vonatkozó szabályozás teljes átgondolására.
    
A kormánypárti politikus megjegyezte: a hétfői parlamenti szavazás rávilágított arra, ebben az ügyben is csak a Fidesz-KDNP áll az igazság oldalán. Az ellenzéki pártoknak ugyanis egyike sem szavazta meg, hogy csütörtökön az Országgyűlés általános vitában tudja tárgyalni a „börtönbiznisz" azonnali leállításáról szóló törvényjavaslatot. Ebből úgy tűnik, az ellenzéki pártok igazságosnak tartják, hogy erőszakos bűnözők, gyilkosok, rablók milliomosként jönnek ki a börtönből.
    
A KDNP-s politikus úgy fogalmazott: bíznak abban, hogy a jövő hónapban kezdődő nemzeti konzultáción sokan elmondják a véleményüket a „börtönbizniszről". Arról, hogy a „börtönbiznisz" milliárdos iparág-e vagy sem, és arról, rögzítsék-e, a jövőben „börtönbiznisz" iparága ne működhessen Magyarországon.
    
Vejkey Imre arról, hogy a törvényjavaslat vitájában az Országgyűlésben azt mondta, el kell gondolkodni a strasbourgi bíróság hatályának felfüggesztésén, az Európai Emberi Jogi Egyezmény felmondásán, az MTI kérdésére közölte: saját véleményét fogalmazta meg ebben  az ügyben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!