Vezet a Fidesz-KDNP a kampány kezdetén

A Real-PR 93. február második hetében végzett kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is szignifikáns, azaz a statisztikai hibahatárokat meghaladó különbséggel vezet a baloldal előtt.

A kormánypártokra a biztos szavazó pártválasztók 54 százaléka adná a voksát, a baloldal közös listájára csak 41 százalék. Kereken hét héttel a választás előtt tehát Fidesz előnyről és jelentős baloldali lemaradásról beszélhetünk. A kormánypártok és a baloldali összefogás erőviszonyai hónapok óta stabilak, nincsenek jelentős változások. Negyvenkilenc nappal az országgyűlési választás előtt

a Fidesz-KDNP a biztos szavazó pártválasztók abszolút többségének támogatására számíthat,

jelenleg ez éppúgy 54 százalékot jelent, mint a tavaly decemberben végzett kutatásunk idején.

A baloldalra most 41 százalék szavazna, ez tehát 13 százalékponttal marad el a kormánypártok eredményétől, és 4 százalékponttal kisebb, mint a múlt decemberi adat.

Ezzel párhuzamosan a kisebb pártok együttes eredménye 1 százalékról 5 százalékra nőtt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom 2, illetve 3 százalékon áll jelenleg.

Az ellenzéki közös listaállítás elhúzódása, a baloldal sikertelen népszavazási kezdeményezése, valamint Márki-Zay Péter erőtlen kampányteljesítménye az eredmények alapján negatív irányba befolyásolta a kormányellenes összefogás támogatottságát.

Melyik párt vagy pártszövetség listájára szavazna, ha most vasárnap lennének a választások?

Alapvető eltérések láthatók a fővárosi és a vidéki lakosság pártpreferenciáiban: előbbiek többségükben ellenzékiek, utóbbiak többségükben kormánypártiak.

A Real-PR 93 felmérése

A fővárosi biztos szavazó pártválasztók 53 százaléka adná szavazatát a baloldali összefogás listájára, a Fidesz-KDNP-re 14 százalékponttal kevesebben (39 százalék). Ettől még nagyobb, de ellentétes irányú eltérés van vidéken: 57 százaléknyi biztos kormánypárti szavazóval szemben 38 százaléknyi ellenzéki áll, itt tehát már majdnem 20 százalékpont a rés a két tábor mérete között.

Jellemző eltérés még a főváros és a vidék között, hogy a kisebb pártok közül a Kétfarkú Kutya Párt Budapesten átlépi az 5 százalékos bejutási küszöböt (6 százalék), vidéken viszont biztosan nem (1 százalék).

A pártpreferenciák és a lakóhely közötti kapcsolat nemcsak a főváros-vidék viszonylatban mutatkozik meg, hanem a vidéken belül is, hiszen bár mindkét településtípusban abszolút többséget alkotnak a kormánypártiak, a községekben 61 százalék, a városokban 55 százalék az arányuk. Az ellenzéki közös lista támogatottsága a falvakban mindössze 35 százalék, a városokban 40 százalék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!