A sikeres települések mögött mindig jól működő közösségek állnak, olyan emberek, akik számára fontos érték, hogy településük fejlődjön – mondta a fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ avatásán tartott ünnepi beszédében Aradszki András energiaügyekért felelős államtitkár. Firtl Mátyás, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője az avatón rámutatott, hogy az átadott kutúrális központ Fertőd mellett a környékbeli települések számára is új lehetőségeket nyit.
Összetartó közösség – sikeres település
A sikeres települések mögött mindig jól működő közösségek állnak. A jól működő közösségeket pedig összetartó családok irányítják. Olyan családok, akik értéket látnak abban, hogy településük úgy fejlődjön, amely egyúttal hozzájárul testi-lelki épülésükhöz és gazdagítja jólétüket is – mondta a fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ avatásán tartott ünnepi beszédében Aradszki András a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.
A sikeres település szervező erejét felismerve szán kiemelt szerepet a polgári kormány a kultúrához való hozzáférésnek és a települést jellemző kulturális szokások megőrzésének. Célunk a közösségépítés – tette hozzá a politikus.
Az új kulturális terek születése – ahogy a Fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ létrejötte is – azt igazolja, van a helyi társadalom életében igény a megújulásra, a polgári életminőségre, az együvé tartozás érzésének megélésére. A fejlődés igénye ugyanúgy lényeges mint az egyének identitását meghatározó és szellemi összetartozásunkat jelentő értékek felismerése. Ez utóbbiak megtartásában és megélésében egyaránt fontos szerep jut a keresztény egyháznak, az iskoláknak és a közösségi hagyományoknak – fejtette ki beszédében a kereszténydemokrata politikus.
Aradszki András emlékeztetett: Előremutató és példaértékű, hogy napjainkban van olyan aktív intellektuális társadalmi közösség, mint a fertődi, amely – a fertődi Esterházy , hatalmas kulturális örökség mellett – teret kíván biztosítani a művelődés új útjainak is, elérhetővé kívánja tenni mindenkinek a minőségi polgári lét értékeit.
Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere ismertette azt a – akadályoktól sem mentes – hosszú utat, amit több cikluson keresztül bejártak, addig, ameddig a létesítmény elkészülhetett részint Európa Uniós támogatással, a nagyszabású város-rehabilitációs projekt részeként, amelynek legnagyobb lélegzetű eleme, a volt orosz laktanya rendkívül leromlott állapotú közösségi épületének felújítása, a város számára hasznos és szép épület kialakítása volt. A teljes projekt, amely magában foglalja a Haydn-sétányt, a parkolókat, a kerékpárutat, a süttöri templom előtti tér felújítását összesen 682 millió forintba került. Ebből 540 millió forint a kapott támogatás.
Sok színes rendezvényt, vidám eltöltött órákat – kívánt a fertődieknek Bognár Zoltán, Fertőd város polgármestere a teltházas avatóünnepségen, és hozzátette: szolgálja városunk javát még sokáig a Kulturális és Szolgáltató Központ!
Fertődön a fejlődés megállíthatatlanul folytatódik. A fertődi városvezetők és testület tisztességgel teszik a dolgukat, élnek az önkormányzatiság teremtette lehetőségekkel, amelyek eredményre vezetnek. Az új intézmény méltatásán túl Firtl Mátyás arra is ráirányította a figyelmet, hogy az éppen zajló iskolaépítés is annak köszönhető, hogy a fertődiek jól választottak, ezért a fejlődés megállíthatatlanul folytatódik – hangsúlyozta beszédében a térség országgyűlési képviselője.
A Kulturális és Szolgáltató Központ nem csak Fertődnek nyit új lehetőségeket, hanem a környékbeli települések számára is – hangsúlyozta Firtl Mátyás, aki példaértékűnek nevezte azt, amiként a Fertő-parti települések össze tudnak fogni.
Beszédének zárásaként Firtl Mátyás, mint az országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke emlékeztetett arra is, hogy az elkövetkező időszakban a fertődieknek tanúságot kell tenniük az eddigi összefogásról és az ünnepi műsor Petőfi-versében elhangzott magyarságról, amikor a magyarság és a keresztény értékrendek megtartásáról kell majd dönteni azon a népszavazáson , amelynek tétje, hogy mi maguk dönthessük el, hogy kivel akarunk országunkban együtt élni.
Az ünnepi beszédeket követően került sor a nemzeti színű szalag ünnepélyes átvágására, az új épületet Turner Lajos kanonok áldotta meg, azt megelőzően, hogy a helyi iskolások és a Joseph Haydn Művészeti Iskola növendékeinek műsora teremtett ünnepi hangulatot.