Jelentősen nőttek az oktatásra fordított források [+videó]

Míg 2015-ben 1800 milliárd forint körül, addig tavaly már elérte a 2000 milliárdot az oktatásra fordított források összege – közölte Palkovics László oktatási államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Palkovics László elmondta: ebben az évben folytatódik az oktatásban dolgozók béremelése, szeptembertől a köznevelésben és a felsőoktatásban egyaránt nőnek a keresetek. A pedagógusok további 38,4 milliárdos többletre számíthatnak. A felsőoktatás területén egy újabb fázison is dolgoznak, és figyelembe veszik a Magyar Rektori Konferencia és a felsőoktatási szakszervezet elképzeléseit is – tette hozzá.

Az oktatási államtitkár kitért arra is, hogy az iskolafenntartó átalakítása sikeresen lezárult, 58 tankerületi központban működik a fenntartás és a finanszírozás.

Hozzátette: a köznevelési kerekasztal folytatja tevékenységét, bár jogilag más formában. Kifejtette: külső szereplőket nem zárnak ki, az egyes csoportok eldönthetik, kik képviseljék majd őket, kiket delegálnak.

Kiemelte: a szakszervezet sztrájkbizottságával is folytatódnak az egyeztetések

Palkovics László kitért arra, hogy megkezdődött az iskolák digitális átalakítása, erre 34 milliárd forintot költenek.

A gyerekek és a tanárok digitális kompetenciáit is erősíteni kell, erre egy sor program indul – jelezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!