Keresztényüldözés zajlik [+videó]

Tiltakozik a Fidesz „a keresztényüldözés román hatósági változata” ellen – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának kormánypárti elnöke szerdán Budapesten, a megszűnés határára juttatott marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében tartott sajtótájékoztatóján.

kdnp.hu – MTI

Az a fajta „hatósági vegzatúra”, amellyel egy egyházi intézményt sújt a román állam, kimeríti „a keresztényüldözés szofisztikált formájának” kategóriáját – fogalmazott Németh Zsolt.

Üdvözölte ugyanakkor, hogy szerda délután Marosvásárhelyen tüntetést tartanak az iskola védelmében. Elismerően szólt arról is, hogy a szülők és a diákok kitartóan lépnek fel alapvető jogaik védelmében, a történelmi egyházak, az érdekképviseleti és politikai szervezetek, az erdélyi magyarság pedig egységesen tiltakozik.

Szavai szerint a román államhatalom a korrupcióellenes ügyészség (DNA) révén immár egy éve megfélemlíti a sokat szenvedett marosvásárhelyi magyar közösséget, „a legsötétebb diktatúra eszközeit” alkalmazzák.

A kormánypárti politikus bátorította a magyar diplomáciát, hogy a két- és többoldalú fórumokon fokozza a nyomást Románia irányába, különösen a Vatikán, az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Európa Tanács csatornáin keresztül.

A külügyi bizottság elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese fontosnak nevezte, hogy Románia tartsa tiszteletben az egyházi oktatáshoz való jogot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kötelezettségét, valamint a vallásszabadság jogának zavartalan gyakorlását. Románia továbbá állítsa helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét, és állapítsa meg a kialakult helyzetért a felelősséget – szorgalmazta.

Németh Zsolt bízik abban, hogy Románia minél szélesebb közvéleménye – beleértve a román ortodox egyházat is – felismeri „a nyilvánvaló jogtiprást”, hangot ad a katolikus magyar közösséggel való keresztény szolidaritásának, és elítéli a megfélemlítés légkörének kialakítását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!