Kétmilliárd forintos beruházás 180 új munkahelyet hoz létre Egerben [+videó]

Kétmilliárd forintos repülőgép-ipari beruházást valósít meg Egerben a svájci állami kézben lévő RUAG csoport – jelentette be szerdán Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a svájci cégcsoport vezetőinek jelenlétében.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos


Szijjártó Péter elmondta: a RUAG, amely a világ száz legjelentősebb hadiipari vállalkozásának egyike, az egri üzemben kíván az Airbus 320-as és a Bombardier repülőgépekhez géptörzs-elemeket gyártani.

A RUAG Aerostructures beruházása 180 új munkahely létrehozását is jelenti a hevesi megyeszékhelyen. A kormány 382 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz.

Hozzátette: a svájci cégcsoport azzal, hogy Egert választotta kutatás- és fejlesztésvezérelt új beruházásához, elismerte a kedvező magyar befektetési környezetet, a magyar képzési rendszert és elismerése a magyar munkaerőnek, a magyar emberek szakmai felkészültségének, szaktudásának is szól.



A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy a magyar légi és űrjármű-ipar termelési értéke a múlt évben meghaladta a 34 milliárd forintot, ami 15 százalékkal volt több, mint az előző évben. Ebben az iparágban Magyarországon 1566-an dolgoznak – az itt dolgozók száma egy év alatt 18 százalékkal nőtt.

Elmondta, mivel a RUAG is Magyarországra jött, és a Lufthansatechnik is Magyarországra hozta mérnöki központját, így ez a szektor – a légi és űrjármű-ipar – is növekszik majd Magyarországon.

A magyar-svájci kereskedelmi forgalom jelenleg mintegy másfél milliárd euró (mintegy 450-460 milliárd forint) – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter felidézte: a magyar külgazdaság mind 2015-ben, mind pedig 2016-ban minden létező rekordot megdöntött teljesítményével. Mind az export, mind a külkereskedelmi többlet, mind a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül az országba érkezett befektetéseket tekintve minden idők legjobb eredményei születtek 2015-ben és 2016-ban is – fejtette ki.

Az pedig, hogy egy svájci vállalkozás repülőgép-ipari beruházása is felkerült most a sok autóipari, az élelmiszeripari és szolgáltató-központi befektetés közé, azt mutatja, hogy a magyar ipari képességek sokszínűek és az ország külgazdasági kapcsolatrendszere is diverzifikált – állapította meg a miniszter.

Urs Breitmeier, a RUAG csoport vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, korábbi jó tapasztalatai alapján döntött a RUAG csoport arról, hogy Magyarországon létrehozza második gyártóegységét is. A RUAG számára fontos, hogy versenyképességét folyamatosan fenntartsa és fejlessze, amihez a magyarországi beruházás is jelentősen hozzájárul – emelte ki.

Nyitrai Zsolt (Fidesz), egri országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a hevesi megyeszékhelyen megvalósuló RUAG-beruházás jelentős esemény az egri családok számára, mert ezzel bővülnek a munkalehetőségek a városban. A RUAG jól választott, amikor Eger mellett döntött – hangsúlyozta a képviselő.

Habis László, Eger kereszténydemokrata polgármestere arról beszélt, hogy a városnak sok értéke van, sok mindenre büszkék. Első helyen említette, hogy Egernek kitűnő szakképző intézményei vannak, az egyetem pedig képzési struktúrájában egyre inkább igazodik a helyi és térségi munkaerőpiaci igényekhez. Emlékeztetett arra, hogy a város a közelmúltban elnyerte a befektetőbarát település címet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!