Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját

Magyarország a gyermekegészségügy terén is támogatja Kárpátalját, hiszen mind a magyarok, mind az ukránok számára egyaránt a legfontosabb, hogy egészségben és biztonságban tudják a gyermekeiket – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Beregszászon, ahol a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnökeként orvosi eszközöket adott át a beregszászi járási kórház gyermekosztályának.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b3) kezet fog Males Ivánnal, a kórház igazgató főorvosával az orvosi eszközök átadásán a Beregszászi Járási Központi Kórház gyermekosztályán 2017. szeptember 25-én. A magyar házelnök a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnökeként adta át a kárpátaljai gyermekegészségügyi intézményeknek a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) 70 millió forint értékű adományát. Mellette Kriza Ákos, az MJVSZ elnöke, Miskolc polgármestere (b), Biró Erzsébet, a Megyei Egészségügyi Főosztály igazgató-helyettese (b2) és Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke (j). (MTI Fotó: Nemes János)

Az átadási ünnepségen Kövér László, Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, megtiszteltetésnek tekinti, hogy a gyermekmentő szolgálat nevében adhatja át Kárpátalján a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) adományait gyermekegészségügyi intézményeknek összesen 70 millió forint értékben. Fontos, hogy ez a támogatás a beteg gyermekek gyógyulását szolgálja, és egyúttal szimbolikus üzenet is, hogy Magyarország szeretne jó kapcsolatokat ápolni Ukrajnával, szeretne a kárpátaljai embereken segíteni, nemzetiségüktől függetlenül – tette hozzá, kiemelve, hogy Magyarország nem hagyja magukra a kárpátaljai magyarokat sem.

Edvi Péter, a több éve tartó kárpátaljai humanitárius segélyakciót lebonyolító Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ügyvezető alelnöke elmondta, az MJVSZ mellett a Kárpátaljára irányuló gyermekegészségügyi támogatásokhoz jelentős mértékben járult hozzá a magyar kormány is. Reményét fejezte ki, hogy a gyermekosztály intenzív részlegének átadott közel egymillió forint értékű életfunkció-kijelző és -fenntartó készülékek nagymértékben hozzájárulnak a súlyosan beteg gyermekek sikeres gyógyításához. Azt is elmondta, hogy a gyermekmentő szolgálat Kárpátalja valamennyi járását ellátta a csecsemők hallásvizsgálatára szolgáló készülékkel, így a megye egész Ukrajnában, a fővárost is beleértve, első helyen áll az újszülöttek korai hallásdiagnosztikáját tekintve.

Kriza Ákos, az MJVSZ elnöke, Miskolc polgármestere azt emelte ki, hogy a szövetség az utóbbi években több mint 100 millió forintot juttatott el adományként Kárpátaljára, amely összeg kétharmada a gyermekegészségügyet szolgálja.

Viktor Mikulin, Kárpátalja helyettes kormányzója a megye vezetése nevében köszönetet mondott a magyarországi mecénásoknak és a magyar kormánynak a kárpátaljai gyermekegészségügynek nyújtott felbecsülhetetlen értékű támogatásért. Reményének adott hangot, hogy hamarosan rendeződnek a problémák, és helyreállnak Ukrajna és Magyarország példaértékű kapcsolatai.

Az MTI érdeklődésére Kövér László az új ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban elmondta: „A gyermekek gyógyítása mellett nagyon fontos a gyermekek oktatása is, ezért katasztrofális döntésnek tartom mindazt, amit az ukrán parlament ezen a téren megalkotott, és nagyon bízom benne, hogy Petro Porosenko elnök bölcsen fogja megoldani a helyzetet, s a törvény nem lép majd életbe. Remélem, Ukrajnában megtalálják a módját annak, hogy a magyar emberek gyermekei anyanyelvükön tanulhassanak az óvodától az egyetemig" - emelte ki.

A házelnök kijelentette, az ukrán törvényhozók döntése ellentmond egyebek mellett annak a jó viszonynak, amely a magyar-ukrán viszonyt az elmúlt 26 évben jellemezte. Hangsúlyozta: „nem adtunk rá okot, hogy az ukrán politikusok így elbánjanak a kárpátaljai magyarokkal, ezért a leghatározottabb formában adtunk hangot a véleményünknek, és a leghatározottabb formában fogjuk ezt megtenni a jövőben is". Megjegyezte, hogy e problémának nem szabad kihatnia a humanitárius és az emberek közötti kapcsolatokra. Azt is elmondta, hogy az Országgyűlés összpárti határozata az oktatási törvény ügyében komoly jelzés Ukrajna felé.

Kövér László délután Nagyszőlősön átadja a járási kórház magyarországi támogatással felújított gyermekosztályát, majd Mezőváriban a korszerűsített roma óvodát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!