Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke a Magyar Időknek a kvótareferendum tétjéről nyilatkozva elmondta, hogy a döntés valamennyi magyar ember közül a fiatalok életére lesz a legnagyobb hatással. Nacsa Lőrinc szerint Brüsszel becsapja az európaiakat és a migránsokat is, amikor a tömeges bevándorlást humanitárius cselekedetként állítja be. A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy az IKSZ feljelentést tesz Bolgár György ellen.
Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke
– A népszavazáson arról kell véleményt mondanunk, hogy milyen Magyarországon szeretnénk élni egy emberöltő múlva; a döntés valamennyi magyar ember közül a fiatalok életére lesz a legnagyobb hatással, ezért kell határozottan kimondanunk, hogy a brüsszeli vezetés megbukott – szögezte le a Magyar Időknek az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke. Nacsa Lőrinc a kvótareferendumról szólva éppen ezért arra hívta fel a fiatalokat, hogy menjenek el és szavazzanak nemmel október 2-án.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta azt is, hogy Brüsszel becsapja az európaiakat és a migránsokat is, amikor a tömeges bevándorlást a demográfiai válságra kínálkozó legjobb lehetőségként, egyúttal humanitárius cselekedetként állítja be. Szerinte nem a bajt kellene idehozni, hanem a megoldást odavinni a válság sújtotta régiókba, ahogy a magyar kormány teszi, amikor iskolát és kórházat épít Irakban és Szíriában, vagy ösztöndíjprogramot hirdet a kisebbségben élő keresztény fiatalok számára.
– A jelenlegi helyzet ráadásul eltűnéssel fenyegeti a térség 2000 éves keresztény közösségeit. Ezt minden eszközzel meg kell akadályozni – jelentette ki.
Az IKSZ elnöke kitért arra is, hogy feljelentést tesznek Bolgár György ellen, amiért a Klubrádió műsorvezetője ellenforradalomnak nevezte az ’56-os szabadságharcot. Nacsa Lőrinc a kommunizmus bűneinek tagadásaként értékelte az újságíró szavait, és azt mondta: Bolgár ezzel Biszku Bélával került egy platformra.