Mi lesz akkor, három hónap múlva, elszaladnak a lovak? Mi lesz azokkal a betegekkel, akik a további pénzügyi korlátozás miatt még később kerülnek ellátásra? Mi történik azokkal az egészségügyi intézményekkel, amelyek megszüntetik a várólistákat, de kezelhetetlen hiányt halmoznak fel? Mi lesz azzal az óriási nagy hiánnyal, amit felhalmoznak, felhalmozunk?
Kérdezte volt, Puskás Tivadar, a KDNP gyakorló orvos-politikusa a Tisztelt Házban: mi ez a vakrepülés"? Legutóbb a miniszter úr (Székely Tamás) megfedte azért, mert hivatali ideje alatt hatodszor merte emlegetni „az orvos- és nővérhiánnyal valós és elmulasztott intézkedésekről”. Azóta a szakma állapotát is tükröző internetes orvosi portálon is olvasható: „A Bajnai-kormány tervében arról sem lehet olvasni, hogy milyen intézkedéseket tervez az egészségügyi szakdolgozók létszámhiányának csökkentésére, az orvos-elvándorlás megfékezésére." Mondotta is Puskás Tivadar, mondotta újra:
– A megjelent tervezetben egy árva szó sincs az egészségügyről, meg arról sem, hogy az egészségbiztosítás csökkenő bevételeit pótolják-e? Vakrepüléshez hasonlatos az egészségügyi intézmények mostani működése. Miért: az elmúlt évi teljesítmények 70 százalékát fizetik ki, a maradék összeg az országos teljesítménytől és az egészségügyi kasszában rendelkezésre álló pénztől függ. A most rendelkezésre álló pénz nagyságát tehát az intézmények csak júliusban tudhatják meg. Tisztelt Miniszter Úr!
• Ugye, ön is lehetetlen dolognak tartja azt, hogy három hónap múlva tudják meg az intézmények, hogy most aktuálisan mennyi pénzből is gazdálkodnak?
• Mi lesz azokkal a betegekkel, akik a további pénzügyi korlátozás miatt még később kerülnek ellátásra?
• Mi történik azokkal az egészségügyi intézményekkel, amelyek - nem törődve a többiekkel - megszüntetik ugyan a várólistákat, de kezelhetetlen hiányt halmoznak fel?
A miniszter ezúttal államtitkár asszonyára bízta a választ. Vojnik Mária méltónak bizonyult a bizalomra: felháborodott, sértőnek minősítette még a „kérdezősködést” is.
– Képviselő Úr! Én figyelmesen hallgatom hétről hétre a képviselő úr feltett kérdéseit, és őszintén fájlalom, hogy a képviselő úr nem ugyanilyen figyelemmel hallgatja a miniszter úr válaszait, mert akkor a múlt héten meghallotta volna a miniszter úrnak azt a válaszát, hogy a programot „Biztonság és partnerség" néven elfogadta a kormány, ez a program érvényben van.
– Képviselő Úr! Az Egészségbiztosítási Alap működését és biztonságát az elvont a 30 milliárdon túl, ez évben semmilyen más csökkenés nem érinti, vagyis a bevétel csökkenését más adóforintokból be fogjuk pótolni, nem fogja érinteni a kiadást. A szakemberhiány pótlására európai uniós és hazai pályázati forrásokat is szeretnénk bevonni, azon túl, hogy évek óta növeljük az orvosegyetemekre, a fogorvosi karra és a gyógyszerészeti képzésbe felvettek számát. Ami pedig a finanszírozást illeti: a kassza adott, képviselő úr, ezt lehet tudomásul venni, és lehet tagadni. Az intézmények tudnak számolni, tudják, hogy az előző évi teljesítményük 70 százaléka emelt finanszírozással kerül a jövőben kifizetésre, és hogy a maradék 30 a teljesítményvolumen-korlát nélkül, igen, lebegtetett pont/forint értékben.
Csóválta a fejét, erősen csóválta Puskás Tivadar.
– Államtitkár Asszony! Most sem kérdezek, kérdezhetek mást: mit tettek azért, hogy ne legyen orvoshiány, nővérhiány? A kérdésem alapjában véve arra vonatkozott, vonatkozik, hogy mi lesz akkor, ha nem tudván, hogy mennyi pénzből gazdálkodik, az intézet azt mondja, hogy hurrá, három hónap múlva kapok majd egyértelmű összeget, akkor most elszaladnak a lovak, és megcsinálok mindent? Mi lesz, ha ezt csinálja az összes magyar intézet? Mi lesz azzal az óriási nagy hiánnyal, amit ilyenkor felhalmoznak, felhalmozunk?
És még sorolta volna, ha az elnök nem csenget:
– Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A helyzet az, hogy így spontán módon ezt nem lehet. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!) A Házszabály rendje szerint az helyzet, hogy az azonnali kérdések ideje lejárt.
