A 24. órában vagyunk!

A kormány felelősségének növelése és kikényszeríthetősége elérhető, ha a költségvetés átláthatósága, valódisága és hitelessége felett külön intézmény őrködik. A Költségvetési Tanács létrehozása olyan biztosítékot jelent, jelenthetne, ami korlátozni tudja, vagy szükség esetén meg is akadályozhatja a felelőtlen kormányzati magatartást!

Szenzációnak is tekinthető következetesség: negyvennyolcadszor (!) is megpróbálta napirendre vetetni a Fidesz–KDNP dr. Latorcai János, dr. Rubovszky György (KDNP) Varga Mihály, dr. Répássy Róbert (Fidesz) törvénymódosító javaslatát, ’mely az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szerepének javítása érdekében a Költségvetési Tanács létrehozását szorgalmazta, szorgalmazza – annak reményében, hogy „segítségükkel átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé, fegyelmezettebbé tehető a kormány felelőtlen költségvetési politikája.” – Sikerrel!  Feltehetően a pénzügyi világválság, lágyította meg a korábban negyvenhétszer (!) ellene szavazó szocialisták és liberálisok szívét. Tény, ami tény: ezúttal Gyurcsány Ferenc, Veres János, Fodor Gábor és Kóka János is az „igen”-gombot nyomta meg. E csapatból egyedül a pártelnöki pozícióját igazgatótanácsi tisztségre váltó Kuncze Gábor tartózkodott. „Nem okozott csalódást” az MDF harcos triumvirátusa sem: Dávid Ibolya, Herényi Károly, Lengyel Zoltán egységesen a napirendre tűzés ellen voksolt.  
 
Későre járt, a tévé sem közvetítette, a média jelesei már rég söröztek, a képviselők zöme is hazament, és odakint is sötét fellegek borították az eget, midőn dr. Latorcai János, elmondta, elmondhatta a Tisztelt Házban, mi végre is született 2006. december 18-án eme indítvány. Mondotta volt, nem kevés malíciával a kereszténydemokraták szakértő politikusa: 
 
Az államháztartásban zajló folyamatok átláthatatlanná váltak!
 
– Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálatos módon a kormánypárti arrogancia két éven át megakadályozta,  hogy általános vitára kerüljön e javaslat, Most, - ahogy mondani szokták – beütött a baj, a krach, itt van a nyakunkon ez a világméretű pénzügyi válság, melynek köszönhetően bizonyos hajlandóságot vállaltak arra, hogy ezzel a törvényjavaslattal is valamilyen formában foglalkozzunk.
 
– Magyarország fenntartható fejlődésének legfontosabb gátjává az elmúlt években a nagy költségvetési hiány vált. A kormány által kitűzött hiánykorlátok betartását éveken át nem sikerült elérni, emiatt az állam egy ma már mindenki számára nyilvánvaló fenntarthatatlan eladósodási pályára került. A költségvetési fegyelem meggyengülésének következménye a gazdaságpolitikába vetett piaci bizalom fokozatos, ám annál mélyebb megrendülése. A gazdasági szereplők bizalmatlanságát erősítette és erősíti az is, hogy az államháztartásban zajló folyamatok átláthatatlanná váltak! Átláthatatlanná váltak annak ellenére, hogy a kormányzat folyamatosan hajtogatta az átláthatóság mindenek fölötti megteremtését! Átláthatatlanná váltak, mert a költségvetési gazdálkodás folyamatos ellenőrzésének feltételei csak formálisan álltak és állnak rendelkezésre!
 
Új garanciákra, intézményes szabályokra van szükség!
 
– A gazdaságpolitika olyan bizalmi válságba került, amely veszélyezteti a gazdaság működését, jelentős többletkiadást okoz és okozott, hosszú távon pedig komoly kockázatot jelent mind a növekedésre, mind az európai felzárkózásra. Az árfolyam elmúlt időszakban érzékelt gyengülése és főleg bizonytalan mozgása, a kamatok tartósan magas szintje azt jelezte, hogy a komolyabb reálgazdasági megrázkódtatás elkerülése érdekében egyre sürgetőbb a gazdaságpolitika hitelességének helyreállítása. A kormányzati magatartási gyakorlat megváltoztatásához új garanciákra, intézményes szabályokra van szükség. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormány felelősségének növelése és kikényszeríthetősége elérhető, ha a költségvetés átláthatósága, valódisága és hitelessége felett külön intézmény őrködik. 
 
– Ez az önálló képviselői indítvány olyan intézmény létrehozására tesz javaslatot, amelynek segítségével a költségvetési politika fegyelmezettsége, megalapozottsága átláthatóvá és valóban ellenőrizhetővé válik a gazdaság szereplői számára is. Szeretném aláhúzni: a Költségvetési Tanács olyan biztosítékot jelent, jelenthetne a költségvetési politikában, ami korlátozni tudja, vagy szükség esetén meg is akadályozhatja a felelőtlen kormányzati magatartást!
 
– E javaslat egyrészről létrehozza a Költségvetési Tanácsot, másrészt kötelezettségévé teszi, hogy a költségvetési törvényről kialakított véleményét a köztársasági elnöknek és a palamentnek megküldje, és nyilvánosságra is hozza. Véleményében javasolhatja a köztársasági elnöknek a parlamenti vita és szavazás után, hogy a törvényt ne hirdesse ki, hanem azt küldje vissza az Országgyűlésnek.
 
Ennek a javaslatnak ma ésszerű alternatívája nincs!
 
– A Költségvetési Tanácsot semmiféleképpen nem helyettesítheti egy közszolgálati törvénycsomag saláta részeibe beillesztett olyan, kormányzati felügyelet alatt álló intézmény, amelyik reális képet függelmi helyzetéből fakadóan nem mer mondani, vagy adott esetben nem is tud mondani. Tehát, úgy hiszem, ennek a javaslatnak ma ésszerű alternatívája nincs! Ez valóban azt szolgálja, hogy a mindenkori kormányt a költségvetési tervezet elkészítésénél olyan korlátok között tartsa, amelyekre igaz az, hogy a költségvetés a valóságnak megfelelő és átlátható, valamint az ellenőrzés tekintetében a végrehajtás során folyamatosan követhető.
 
– A Költségvetési Tanács elnökének a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnökét, egyik tagjának pedig az Állami Számvevőszék elnökét javasoltuk, javasoljuk. Nem véletlenül, hiszen a Nemzeti Bank a monetáris politika szabályozásán keresztül folyamatosan figyeli a gazdaságot, az Állami Számvevőszék pedig a folyamatos ellenőrzések kapcsán a költségvetés teljesüléséről, illetve a reálgazdaság helyzetéről szintén objektív véleménnyel rendelkezik. Ebből fakadóan meg tudják ítélni egy költségvetés végrehajthatóságának, valóságtartalmának és átláthatóságának a helyzetét. Hozzájuk csatlakozna még egy nemzetközileg is elismert közgazdászt, akit a köztársasági elnök úr javasolna, lévén az ő felelőssége is a törvény kihirdetése, megjelenítése. 
 
– Magától értetődően ennek a tanácsnak, amelyik semmiféleképpen nem vállalná, és nem is vállalhatná át az Állami Számvevőszék feladatát, nem vállalhatná át a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét, kellene hogy legyen egy hivatala, egy kis létszámú hivatala is, amely a tanács által hozott javaslatokat közvetíti. 
 
A 24. órában vagyunk!
 
– Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom: tisztességes, a kor követelményeinek megfelelő, különösen a mostani feltételrendszernek nagyon is megfelelő javaslattal szolgáltunk, és újra csak sajnálkozásomat tudom kifejezni a felől, hogy a kormányzati arrogancia ezt a javaslatot két évig, hétről hétre ismétlődően lesöpörte a parlament asztaláról, és még lehetőséget sem adott arra, hogy legalább megvitassuk. Most megtehetjük! Egy történelmi vészhelyzet, egy világgazdasági pénzügyi válság kényszerítette ki, hogy valamilyen formában erről beszéljünk. És még valami: példátlan az újkori magyar történelmünkben, hogy a kormány kénytelen volt visszavenni a benyújtott költségvetési tervezetet átdolgozására. Ráadásul, megsértve az államháztartási törvényt – ’mely egyértelműen megköveteli, hogy az Állami Számvevőszék véleményének egyidejű csatolásával van lehetőség a költségvetés benyújtására - az Állami Számvevőszék az új változatot nem látta. Nem is láthatta, mert egyidőben kapta meg az Országgyűléssel! 
 
– Tisztelt Képviselőtársaim! A 24. órában vagyunk! Ha valóban komolyan gondolkodunk a költségvetés átláthatóságáról, ha valóban komolyan gondolkodunk arról, hogy egy kormány ellenőrizhető az adófizetők pénzének a felhasználásáról, akkor most a parlament elfogadó döntést fog hozni. Ebben kérem a segítségüket! 
 
+
 
Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár, tolmácsolta a kormány álláspontját: – Ezt a javaslatot értelemszerűen mi tartalmi és egyéb formai okok miatt sem tudjuk támogatni, de a célkitűzéseket mindenképpen. Abban szerintem nincs vitánk, hogy az államháztartást átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé, működését hatékonyabbá kell tenni. A kormányzati előterjesztésben a Költségvetési Tanács, mint olyan, nem szerepel, a Költségvetési Hivatal viszont igen.  Igen, a Tanács nem! Az MSZP és az MDF képviselői közösen nyújtottak be erről módosító indítványt. Tehát úgy érzem, hogy ez cáfolja a képviselő úr azon megállapítását, – idézem – hogy „az önök javaslatának nincsen ésszerű alternatívája”. Van! Van, a kormány egy sokkal szélesebb perspektívában próbálja ugyanazt a célt elérni!
 
+
 
Ha a káoszból egy elemet kiragadunk, s kedvünk szerint optimalizáljuk, ugyanolyan káosz marad. Nem hitte, s nem is hiszi dr. Latorcai János, hogy országjobbító álmokat, csak kormányon, hatalmon lévők szájíze szerint érdemes szövögetni. Mondotta volt: 
 
– Ragaszkodunk a Költségvetési Tanácshoz, mint teljesen független intézményhez. Csak olyan javaslatot tudunk támogatni, amely nem rendeli hivatalként a kormány alá. Annak ugyanis semmi értelme nincsen!  A Költségvetési Tanács létrehozásának éppen az a lényege, hogy reális, hiteles költségvetési javaslat készüljön. Feladata, hogy megítélje: valóban a valóságból indul-e ki a költségvetés készítője; megfelel-e azoknak a feltételeknek, amelyeket a jövő szempontjából joggal várnak el az állampolgárok; teljesíthető-e, és a teljesítés során milyen beépített elemek garantálják azt, hogy ellenőrizhető és követhető is legyen? 
 
– Erről bizony nagyon komolyan kell, kellene tárgyalni! Ez a Magyar Köztársaság valamennyi adófizetőjének érdeke! Igen, az ország valamennyi polgárának érdeke, hogy a Magyar Köztársaságnak áttekinthető, világos, a valóságnak megfelelő, a végrehajtását is ellenőrizhető költségvetése legyen! Ez az egésznek a lényege!  – Lenne, lehetne…
 
Bartha Szabó József 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!