A köztársasági elnököt is megtorpantották...

Tekintély ide, tekintély oda, Sólyom László tucatnyinál több országgyűlési határozatot szorgalmazó indítványából, sokadszorra, hat futott be.

Sólyom László ciklust nyitó első indítványával nem volt semmi gond: az Alkotmány szerint (33.§. 3. bekezdés) a miniszterelnök személyére választás után a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek. Indoklásában hangsúlyozta:

– Annak érdekében, hogy ezt a feladatot az alkotmányos kőtelezettségemet megfelelő időben és módon el tudjam látni, az országgyűlési választások második fordulóját kővetően egyeztető tárgyalásokat folytattam a palamentbe jutott pártok elnökeivel. E megbeszélések során csak a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége részéről hangzott el személyi javaslat. Mindkét párt elnöke Gyurcsány Ferenc jelölését kérte a miniszterelnöki tisztségre. Tájékoztatásuk szerint a megválasztásához szükséges parlamenti többséget a két párt biztosítaná. 2006. május 3-án Gyurcsány Ferenc úrral is megbeszélést tartottam. Megerősítette, hogy vállalja a jelöltséget, kész a kormányzásra, és ehhez képes biztosítani a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége országgyűlési képviselőinek a támogatását. A tárgyalásaim eredményét szem előtt tartva, javasolom, hogy az Országgyűlés Gyurcsány Ferenc urat válassza meg miniszterelnöknek.

Javaslatát az Országgyűlés elfogadta, Gyurcsány Ferencet, 206 igen, 159 nem ellenében, tartózkodás nélkül miniszterelnökké választotta, (2006.06.09.). Csupán érdekesség: három pártbéli társa, Alexa György, Horváth Csaba, Szili Katalin, bár jelen voltak nem szavaztak.  

+

A tekintélyelvű várakozásokkal ellentétben, kínos kommentárok és magyarázatok kísérték a köztársasági elnök további javaslatait. Sólyom László már nem egyeztetett a pártokkal, s ehhez következetesen ragaszkodott, így aztán hol a kormányhoz hű pártok, hol az ellenzékiek vétózták meg a minősített többséget igénylő indítványainak jórészét. Hogy mikor melyik, ez már soha ki nem derül, lévén ezek a szavazások titkosak voltak.  

IDŐPONT

JELÖLT

IGEN

NEM

ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT

EREDMÉNY

Javaslat a legfőbb ügyész megválasztására:

2006.07.03.

 Horányi Miklós

154

194

5

Elvetve

Javaslat a legfőbb ügyész megválasztására:

2006.10.09.

 Kovács Tamás

320

15

9

Elfogadott

Kovács Tamás

(1940 december 13., Nagykónyi, Tolna megye.) A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát, 1965-ben került a hadsereg hivatásos állományába, 1968-ban nevezték ki katonai ügyésszé. 1990-ben lett a legfőbb ügyész helyettese. Altábornagy katonai főügyészként széles körű nemzetközi kapcsolatokat épített ki, és először az úgynevezett visegrádi országok, majd az USA és a többi NATO-tagország és néhány tengerentúli ország katonai igazságszolgáltatásáról szerzett tapasztalatokat. 1998-ban a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. Az aktív ügyészek közül elsőként nyerte el 2001-ben az Ügyészek Országos Egyesülete által alapított Finkey-díjat.- 2006. 10. 09. óta a Legfőbb Ügyész. 

+

Javaslat országgyűlési biztosok megválasztására:

2007.06.11.

 Majtényi László, (állampolgári jogok)

183

156

7

Elvetett

 Kállai Ernő, (nemzeti és etnikai kisebbségi jogok)

326

14

6

Elfogadott

Kállai Ernő

(Budapest, 1969. december 1.) Roma származású történelem szakos tanár, jogász, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tiszteletbeli főiskolai docense, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos kutatója. 1988 és 1997 között tanár volt különböző oktatási intézményekben. 1994-ben végzett az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán Egerben történelem-ének szakos tanárként. 1994 és 1995 között tanfolyamon okleveles újságíró diplomát szerzett. 1995-ben a Magyar Rádiónál okleveles hírszerkesztő, rádiós újságíró. 1996 és 1998 között RPA munkatárs. 1998-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán középiskolai történelem szakos tanári diplomát szerzett és még ebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézetének a Romológiai kutatócsoportjának vezetője lett. 1998-tól 2004-ig a Gandhi Közalapítvány kuratóriumának tagja. 1999 és 2002 között a Miskolci Egyetem Szociológia Tanszékén egyetemi oktató volt. 2002-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogász diplomát szerzett és még ebben az évben lesz az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Romológia és Alkalmazott Társadalomtudományi Intézet intézetvezető főiskolai docense. 2002-től 2005-ig az Autonómia Alapítvány kuratóriumának, 2007-től pedig az Egyenlő Bánásmód Szakmai Tanácsadó Testület tagja. Elismerések, díjak: 2005 kiemelkedő kutatási tevékenységért az Országos Cigány Önkormányzat kitüntetése, 2006 Kisebbségekért Díj.  - 2007.06.11. óta a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

+

Javaslat országgyűlési biztosok megválasztására:

2007.12.17.

 Péterfalvi Attila, (adatvédelmi)

207

143

15

Elvetett

Nagy Boldizsár (a jövő nemzedékek)

98

245

22

Elvetett

Javaslat országgyűlési biztosok megválasztására:

2008.02.25.

 Zombor Ferenc (adatvédelmi)

123

188

11

Elvetett

 Fülöp Sándor (jövő nemzedékek)

207

107

8

Elvetett

Javaslat országgyűlési biztosok megválasztására:

2008.04.14.

Bogdányiné dr. Mészáros Ágnes (jövő nemzedék)

159

138

10

Elvetett

Tóth Gábor Attila (adatvédelmi)

181

113

11

Elvetett

Javaslat országgyűlési biztosok megválasztására:

2008.05.26.

 Péterfalvi Attila (adatvédelmi)

239

122

6

Elvetett

Fülöp Sándor (jövő nemzedék)

302

59

6

Elfogadott

Fülöp Sándor

(Montreal, Kanada, 1957. október 17.) Jogász, ügyvéd, 1977-ben kezdte egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ahol 1982-ben jogi doktorátust szerzett. Emellett 1987-ben elvégezte az ELTE Bölcsésztudományi Karának pszichológia szakát is. A Fővárosi Főügyészségen helyezkedett el ügyészként, ahol 1991-ig dolgozott, ekkor áthelyeztek a Legfőbb Ügyészségre. Az ügyészi pályát 1993-ban hagyta el, amikor csatlakozott a Ruttner and Partners ügyvédi irodához. 1994-ben a Környezeti Management és Jog Egyesülethez ment, ahol ügyvédi tevékenységet folytatott 2008-ig. Az egyesület környezetvédelmi jogi adatbankját és tanácsadó szolgálatát vezette. 1996 óta meghívott adjunktus az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol a közigazgatási jogi tanszéken oktatott környezetvédelmi jogi kurzus társoktatója. Több hazai egyetemen ls külföldi konferencián tartott előadásokat.1998 és 2003 között az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja, majd elnökhelyettese volt, 1999-től 2001-ig a Közép-Kelet Európai Közérdekű Környezetvédő Jogászok Egyesületének elnöki tisztét töltötte be. 2002 óta az Aarhusi egyezmény Jogérvényesítési Bizottságának tagja. Részt vett a környezetvédelmi törvény megalkotásában, a Környezettudományi Központ Alapítvány kuratóriumának is elnöke - 2008.05.26 óta a jövő nemzedék országgyűlési biztosa.

+

Javaslat az adatvédelmi biztos megválasztására:

2008.05.26.

Baka András

170

191

5

Elvetett

Javaslat az adatvédelmi biztos megválasztására:

2008.09.29.

Jóri András

306

40

16

Elfogadott

Jóri András

(1972, Szeged.) 1992-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1997-ben szerzett jogi doktorátust. 1999-ben az ELTE TTK-n rendszerinformatikusi felsőfokú képesítést is végzett. 2000-ben tette le az ügyvédi szakvizsgát. 2004-ben PhD-abszolutóriumot szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. Diplomájának megszerzése után az adatvédelmi ombudsman hivatalában dolgozott adatvédelmi szakértőként. Szakvizsgájának megszerzése után ügyvédként helyezkedett el. Szakterülete az adatvédelem, a társasági jog, a gazdasági jog és az informatikai jog. Ügyvédi munkája mellett a Pécsi Tudományegyetem infokommunikációs szakjogász képzésén oktatási feladatokat vállalt. Több adatvédelemmel és informatikával foglalkozó szakfolyóirat szerkesztője. 2000-ben Internetszolgáltatók Tanácsa és a Jogi Tanácsadó Testület tagjává választották. 2006-ban az Infomediátor nevű szervezet regisztrációs döntnökévé nevezték ki. - 2008.09.29. óta az Országgyűlés adatvédelmi biztosa.

+

Javaslat a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására:

2008.12.08.

Havasiné dr. Orbán Mária

203

152

9

Elvetett

Javaslat a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására:

2008.12.08.

Havasiné dr. Orbán Mária

230

123

12

Elvetett

Javaslat a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására:

2009.06.15.

dr. Baka András

184

108

54

Elvetett

Javaslat a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztására:

2009.06.15.

dr. Baka András

309

36

22

Elfogadott

Baka András

(Budapest, 1952. december 11.) A budapesti I. István (ma Szent István) Gimnáziumban érettségizett 1971-ben, majd 1973-ban felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1978-ban szerzett jogi doktorátust. A diploma megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt 1989-ig. 1990-ban az Államigazgatási Főiskola főigazgatójává nevezték ki, mely posztot 1998-ig viselt. Meghívott előadóként dolgozott Franciaországban, az NSZK-ban. Emellett vendégprofesszor volt több amerikai egyetemen. Az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának is tagja. 1988-tól 1990-ig a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének, valamint 1989 és 1990 között az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke. Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum színeiben, de pártonkívüliként szerzett mandátumot. 1991-ben megválasztották az strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává, emiatt országgyűlési mandátumáról lemondott. A nemzetközi bíróságnak 2008-ig volt tagja. Ugyanebben az évben a Fővárosi Ítélőtábla elnöki bírája lett. - 2009.06.15. óta a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!