Megkezdte az a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját a Tisztelt ház. Két liberális politikus (Sándor Klára, Magyar Bálint) fémjelzi az indítványt. Állításuk szerint a felsőoktatási autonómia nem lehet teljes a vagyongazdálkodás szabadsága nélkül. Javaslatuk az állami vagyon tulajdonba adását szorgalmazza, hogy „az intézmények hatékonyabban, a gazdasági és piaci igényekre nyitottabban szervezhessék működésüket, annak érdekében, hogy a felsőoktatás valójában a gazdaság egyik húzóágazatává tudjon válni.” Az előterjesztők cáfolták, hogy mindez az állami vagyon privatizációját, elvesztését, felélését és a tandíj rejtett visszahozatalát eredményezheti, miként azt is hogy az ilyen módon létrejövő gazdasági társaságok esetleges negatív eredménye magával ránthatja vagy jelentős hátrányba hozhatja az adott felsőoktatási intézményeket. A csomag megkönnyítené, hogy a nemzetközi képzések könnyedén megjelenhessenek a magyar felsőoktatási piacon. Ennek érdekében a döntési folyamatból kiiktatná a Magyar Akkreditációs Bizottságot. 

 

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját kifejtő Dr. Hoffmann Rózsa komoly aggályainak adva hangot a határozottan leszögezte: a felsőoktatási intézményrendszer működtetése, fenntartása állami feladat, ebből az állam nem vonulhat ki, nem vonhatja ki a vagyonát, és nem nézheti tétlenül, hogy olyan folyamatok induljanak el, amelyek a felsőoktatási intézményrendszert működésképtelenné tehetik. 

 

A kereszténydemokrata szakpolitikus asszony a felsőoktatás legégetőbb gondjai között említette: 

 

 

– Évek óta zuhan a beérkező évfolyamok színvonala. Értelemszerűen, a finanszírozási elvek mostani változtatásától nem várható e tekintetben változás. Sőt, az intézmények gazdaságilag abban érdekeltek, hogy megtartsák a csökkenő színvonalú mindenkori kezdő évfolyamok létszámát.  Köztudott, hogy tíz év alatt mintegy megnégyszereződött az egyetemi oktatásban részt vevők létszáma. Ez alatt lényegében a rendelkezésre álló költségvetési források nem változtak, vagy csak minimális mértékben nőttek, ami nagyon komoly forráshiányokat idézett elő. Ma számos olyan, például tanárképzést folytató felsőoktatási intézmény van, ahol a legkorszerűbb technikákra kellene hogy tanítsák a hallgatókat, és emellett van néhány írásvetítőjük, jó esetben egy-egy videójuk, vagy laptopjuk. 

 

– A felsőoktatás átalakítása, a mi álláspontunk szerint, kellő előkészítés nélkül, és erőltetetten egységesítetten kezdődött. Ismereteink szerint számos európai ország már az átalakítás revíziójánál tart, mi pedig még a befejezéséig sem jutottunk el. Harmadévesek már azok az egyetemisták, akik az új szerkezetű felsőoktatásban kezdték el a tanulmányaikat, és számos kérdőjel torlódik, előttük, melyek zömére nincsen válasz. Köztük a legnagyobb: mi lesz velük, ha végeznek? 

 

– Egy törvényjavaslat megítélésénél fontos szempont, hogy mérlegeljük: a meglevő valós választ ad-e a valós gondokra?  Ez a törvényjavaslat a legsúlyosabb gondokra nem ad választ. 

 

Költőiek e kérdések…

 

– De nézzük konkrétan! 2005 óta él ez a felsőoktatási törvény, három éve annak, hogy a gazdasági tanácsok működnek. Mi eleve elleneztük a gazdasági tanácsok létrehozását, több ok miatt: Először is nem szerencsés, ha az oktatásirányítás és a működés ilyen mértékben kettéválik. A gazdasági tanácsok tagjai zömükben, a gazdasági szférában aktívan dolgozó, elfoglalt, túlterhelt, nagyon felelősségteljes munkát végző emberek, akik nem győzik idővel sem, hogy operatív munkát végezzenek.  Kifogásoltuk a fenntartásukra fordítandó milliókat is. Számos helyen hasznosabb lett volna. 

 

– Most ez a javaslat megerősíti a gazdasági tanácsok szerepét, miközben a vele kapcsolatos dilemmákat nem orvosolja. Kérdezem: az eltelt három év időszaka alatt vizsgálta-e autentikus szervezet vagy személy a gazdasági tanácsok működését? Volt-e bármilyen átvilágítás? Felmérték-e, hogy hozták-e a várt eredményt? Költőiek e kérdések. Költőiek, mert akikkel beszéltem, senki ilyenről nem tudott.  Úgy vélem: ilyenfajta felülvizsgálat vagy átvilágítás nem történt. Súlyos hiba! Alapvető minőségirányítási szempont, elv, minden alapkurzuson tanítják, az úgynevezett PDCA-ciklust, amelynek idevonatkozó lényege, mielőtt egy folyamatba beavatkoznánk: P – Tervezd meg! D – Valósítsd meg! C – Ellenőrizd az eredményeket! A – Intézkedj az eredmények alapján! Itt ilyen nem történt! Ez a törvényjavaslat a gazdasági tanácsoknak a működésébe avatkozik be anélkül, hogy világosan látnánk, elérték-e az eddigi céljukat. Ezért úgy látjuk: hiba lenne növelni a jogkörüket!

 

– Nem szerencsés az sem, hogy a szenátusnak és a gazdasági tanácsnak az a rektor az elnöke, aki egzisztenciálisan voltaképpen függ a gazdasági tanácstól, hiszen ők döntenek a honoráriuma, a jutalma és egyebek felett. A mostani javaslat ezt sem orvosolja. 

 

 

– További vitatható pontja a törvényjavaslatnak a törzsvagyon egyetemek tulajdonába való juttatása. Nagyon tetszetős az az érvelés, amely a Tudományos Akadémiát hozza fel követendő példának. Igen ám, de a Magyar Tudományos Akadémiának nincsenek, a felsőoktatási intézményeknek viszont állam által feladatként vállalt oktatási feladatai vannak, ami „azért” egy kicsit árnyalja a képet. 

 

– Az önkormányzatokhoz történő hasonlítás is sántít.  Az ő vagyonuk fölött őrködnek a testületek és a választók.  Az egyetemek esetében ilyen nincsen. Hiányosak a garanciák a vagyonátjátszás megakadályozására.   De nem látjuk annak biztosítékát sem, hogy a hallgatóhiánnyal küzdő, elszegényedő, főleg vidéki kis egyetemek nem fogják-e felélni, mondjuk, karbantartási vagy más feladatokra költeni az átvett vagyon jelentős részét.

 

– Az állami tulajdon közvagyon, amit védeni kell! Az előző évek, hónapok történései arról szólnak, hogy a magyar társadalom már nem híve az ilyen átadás-átvételnek. 

 

– Miért van igazuk azoknak, akik itt esetleg valamiféle burkolt privatizációs lehetőségre gyanakszanak? Ezzel a törvényjavaslattal párhuzamosan a kormány módosítani kívánja az államháztartási törvényt is, amely lehetővé tenné, hogy a felsőoktatási intézmények tulajdonába kerüljenek az eddig csak vagyonkezelt ingatlanok tulajdonjoga. Bekerülve a vállalkozás és a piac körforgatagába előállhat az a helyzet, hogy a jelenleg állami tulajdonú ingatlanvagyon teljes egészében magánkézbe kerül. Korántsem állítom, hogy ez a szándék vezérelte a törvény előterjesztőit, de ha majd ennek a logikai sornak utánagondolnak, akkor feltételezem, belátják: ez a lehetőség fennáll. 

 

– Ez a törvényjavaslat bizalmi kérdés is! Igen, de nemcsak az egyetemek, hanem az előterjesztők és a következmények irányában is! De, miután a magyar társadalom oly annyira bizalomhiányos állapotban van, hogy joggal él bennünk a gyanú: ennek a törvénymódosításnak a legjobb szándék mellett is olyan következményei lesznek, amelyek nemkívánatosak. Ezért tehát a bizalomra apellálni, ilyen körülmények között, amelyekben vagyunk - utalok itt elsősorban az őszödi beszéd óta bekövetkezett állapotra -, úgy vélem indokolatlan.

 

 

– Komoly gond az akkreditáció kérdése is. Kezdődött évekkel ezelőtt, rettenetesen sok bizonytalansággal, sok-sok ismeretlen, állandóan változó kiírási feltételekkel. Az egyik legsúlyosabb kísérője, hogy elvált egymástól az alapszakok és a mesterszakok akkreditációja, holott egymásra épülésük fontos volna. Bizony változtatni kell a Magyar Akkreditációs Bizottság működését segítő szabályokon. De, semmi nem indokolja, hogy az Európai Unióban megszerzett akkreditációk, a Magyar Akkreditációs Bizottság kiiktatásával kerülhessenek az Oktatási Hivatal elé döntésre. Miként azt sem, válogatás nélkül átvegyük az Európai Unióban akkreditált szakokat. A Magyar Akkreditációs Bizottságnak vizsgálnia kell, hogy az adott szakra szükség van-e, s mennyire illeszkedik bele a magyar felsőoktatásba, egyáltalán beleilleszkedik-e? Lehet és kell is nemet mondania az olyan szakokra, más országokhoz hasonlóan, amelyekre egy tízmilliós országnak nincs szüksége. 

 

– Összegzésképpen. Valóban fontos kérdés: hogyan lehetne erősíteni az egyetemeknek a gazdasági irányítását? Meglátásunk szerint erre van lehetőség azáltal, hogyha a gazdasági főigazgatói posztot erősítjük meg a gazdasági életben jártas szakemberekkel, akik az egyetem belső munkatársaként megfelelő kontroll alatt felelősségteljes döntéseket tudnak hozni. A Kereszténydemokrata Néppárt ennek a törvényjavaslatnak bár látja a pozitív elemeit, de az egészét támogatni ebben a formában nem tudja.  Elsősorban a gazdasági tanácsok hatáskörének átvilágítás nélküli megerősítése miatt. Másodszor: az állami vagyon egyetemi tulajdonúvá tétele a jelen formában, miközben az elvet nem opponáljuk. Harmadszor: az akkreditációval kapcsolatos javaslatai miatt. Végül amiatt, hogy nem tér ki a felsőoktatás sokkal súlyosabb gondjainak orvoslására sem.