Felebaráti tett!

Kellett a vér. / S ömlött a vér / érből érbe, / pedig tudták, / nem jár érte / más, csak köszönet. / Hősök voltak / ők, nemesek. / S nem történt más, / csak kevesebb / cipő lett az éjen...

Egészen ritka napirend előtti felszólalás. Nem fütyültek, és nem is tapsolták. Nem szólt hozzá a kormány egyetlen tagja. Alig hittek a fülüknek: névtelen hősöknek, kért elismerést és segítséget, dr. Puskás Tivadar – nem bántva sem pártokat, sem vezéreiket. Ilyet mondott: A véradás felebaráti tett! Magyarországon november 27. a „Véradók Napja”. Kormánykörökben, a kutya sem emlékezett róla. A kereszténydemokrata orvos-politkus pótolta a Tisztelt Házban a hiányt. Fölvilágosított: 
 
0 A véradás a Magyar Értelmező Kéziszótár szócikke szerint: „Az a cselekvés, hogy valaki gyógyítási célokra vért enged venni magából.” A véradó pedig: „Aki véradásra jelentkezik”. Mindkét meghatározás tárgyszerű, érzelem nélküli. Mindkettőben közös, hogy az egyén saját elhatározásából történő aktív cselekedetről van szó. Segítést jelent. A közösségnek, a közösség egy tagjának segítését jelenti.   
 
– A véradás felebaráti tett! A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500.000 egység vérre van szükség. 2007-ben több mint 11.000 véradó eseményen 414.630 véradó jelent meg, hogy segítsen beteg embertársain. A Vöröskereszt fontos feladata a lakosság részvételi arányának emelése, ezen belül is a fiatalok megnyerése a véradás nemes ügyének!
 
A Magyar Vöröskereszt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az Országos Vérellátó Szolgálat a 2007/2008. tanévben immár második alkalommal hirdette meg az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt. Szeptemberben Gyöngyösön került sor az eredményhirdetésére. A nevezést benyújtott 31 felsőoktatási intézmény több mint 7 ezer nappali tagozatos hallgatója nyújtotta karját, hogy segítsen beteg embertársain.
 
Kategóriában első helyezést ért el az Egri Hittudományi Főiskola, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, valamint a Szegedi Tudományegyetem. A Véradóverseny folytatódik a mostani tanévben is, a koordinátor a Nyíregyházi Főiskola.
 
– A nyári hónapokban minden évben kevesebb a véradó. A vérkészletek szinten tartása azonban nyáron még inkább fontos, hiszen a legtöbb baleset is ekkor történik. A Vöröskereszt fesztiválokon, nagy népszerűségnek örvendő eseményeken is szervezett véradást. A véradók többek közt a kecskeméti repülőnapon, a szombathelyi Savaria Karneválon, a szolnoki Gulyásfesztiválon, valamint több fővárosi rendezvényen levett vérükkel is segíthetnek másokon.
 
– Szűkebb pátriámban, Vas megyében, Szombathelyen is jelentős hagyománya van az önkéntes véradásnak, a véradás szervezésének. István Lajos Professzor Úr nemzetközi hírű szakemberként is évtizedeken át személyesen vett részt sok-sok kicsi település Véradó Ünnepségén. Fontosnak tartotta az ügyet, fontosnak tartotta, hogy személyesen terjessze a segítés szellemiségét, hirdesse a véradás fontosságát.
 
– Minap került a kezembe egy másik helybéli szellemi óriásnak, Széll Kálmánnak, a hazai anaszteziológia egyik megteremtőjének orvostörténeti könyve, amelyben egy verset citál a véradásról. Néhány napja avatta díszpolgárává Szombathely városa. Külön gratulálok e nagyon megérdemelt elismeréshez! 
 
– És a vers. Szerzője: Smidt Lajos. Címe: Kellett a vér!
 
„Éjfélre járt már, amikor / a telefon csengett, / és a mérhetetlen csendet / darabokra törte. / A cipőgyárban éppen / akkor sok munkás / dolgozott, amikor nullás / vért kért egy hang / esengve. / Hat kéz állt meg / egyszerre és három / ember kerékpáron / repült a kórház / felé. / Nem látták ők / senki arcát, / de érezték: / életharcát / vívja valaki. / Kellett a vér. / S ömlött a vér / érből érbe, / pedig tudták, / nem jár érte / más, csak köszönet. / Hősök voltak / ők, nemesek. / S nem történt más, / csak kevesebb / cipő lett az éjen... / Azért, hogy egy / ember éljen." 
 
– Köszönöm a mai váradóknak, a mai véradás-szervezőknek fáradozásukat, humánumukat! Köszönöm, mert a mai Magyarország nem értékeli az önzetlen segítést! Nem a segítés erkölcsi és meggyőződésem szerinti anyagivá váló többletét, hanem a megszorítások nyomorúságos önkorlátozó útját választja a kormány! Könnyű persze nekünk, mert csak elődeinkre kell nézni, s felidézni Széll Professzor Úr előbb említett könyvének a XV. századi sebész-gondolkodótól származó ajánlását: 
 
„Pueri enim sumus in collo gigantis: quia videre possumus quia quid gigas vident, et aliquantum plus.” Magyarul: Gyermekek vagyunk óriások nyakában, azt láthatjuk, amit ők, sőt, valamivel többet. (Guy de Chauliac /XIII-XIV.sz..: Chirurgia magna –  Első latin nyelvű megjelenése: Velence, 1498. – A szerk.)
                                                                                                                                         Bartha Szabó József 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!