Hová jutott az ország? – Gyerekcsíny vagy bűnözés?

Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak önöknek gyermekeik, unokáik? Mit tennének, ha velük történt volna meg a tavalyi 5877 bűneset egyike-másika? Akkor is hallgatnának? Vagy újra bizottságokat hívnának életre, amelyek közül az egyik például nem átallott arra az eredményre jutni, hogy a tanárverésekért maguk a tanárok felelősek!

Olyan témában kért szót, napirend előtt a Tisztelt Házban, Hoffman Rózsa, amely minden jóérzésű embert, függetlenül világnézetétől, politikai hovatartozásától felkavar, felráz és megdöbbent. A Statisztikai Hivatal nemrég közzétett adatai szerint tavaly 11 438 esetben követtek el bűntettet fiatal-, vagy gyermekkorúak. A kereszténydemokrata politikus asszony nem „kertelt”:

– Gondolják el! Ez azt jelenti, hogy minden napra, télen-nyáron, vasár- és ünnepnapokat is beleértve 31,3 gyermekbűn jutott. Még ennél is súlyosabb az az adat, amely szerint a megelőző, 2007-es évhez képest majd’ 5 százalékos az esetszámok növekedése! És legalább ennyire megdöbbentő: fokozódik az elkövetett bűncselekmények brutalitása!

– Jól emlékszünk még a tavalyi év kezdetére, amikor az egész ország közvéleményét jogosan sokkolták a napvilágra került iskolai és iskolán kívüli agresszív cselekmények. Nemcsak a gyerekverések váltak ismertté, hanem a legsúlyosabb vétkek is, az előre kitervelt, aljas gyilkosságok. Kérdezem:

• Vajon mit tett a kormány és az arra illetékes szervek a tendencia megfordítása érdekében?

• Milyen intézkedéseket hoztak a döntéshozói hatalmat gyakorló erők a folyamat megállítása érdekében? - azon kívül persze, hogy konferenciákat rendeztek, és bizottságokat hívtak életre, amelyek közül az egyik például nem átallott arra az eredményre jutni, hogy a tanárverésekért maguk a tanárok felelősek!

• Miért és hogyan szabotálhatta el az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága, a házelnök asszony levélben foglalt indítványa ellenére, az üggyel való foglalkozást?

• Megtörtént-e a gyermekbűnökkel foglalkozó önálló igazságszolgáltatási rendészet felállítása, amelyet a kriminológus szakállamtitkár javasolt egy 2008. februári konferencián?

• Milyen projektek indultak el annak érdekében, hogy a veszélyeztetett gyerekeket kiemeljék a bűnözésre szakosodott családokból?

• Mi történt a család- és szociálpolitika területén a 3 év alatti gyermekek védelme érdekében?

• Milyen szakmai segítséget kaptak az iskolák ahhoz, hogy felkészültek legyenek szakszerűen megelőzni, és ha már megtörtént, kivédeni a gyermekbűnöket?

• Milyen összegek, milyen célra és milyen úton úsztak el eredménytelenül itt is, pénzügyi és gazdasági csőd közeli helyzetünk nagyobb dicsőségére?

– A KDNP, fájdalom, nem tud sikeres intézkedésekről, amelyek, ha voltak is, esetleg itt-ott, eredményt nem hoztak! Az elmondottaknál is fájóbb azonban, hogy kiugróan megnőtt azoknak a bűncselekményeknek a száma is, amelyeknek a gyermekek estek áldozatául. A 2007. évi 4568-ról 5877-re emelkedett, ez kerekítve 29 százalékos emelkedés. Naponta 16-nál több gyermek esik áldozatul valamilyen bűncselekménynek! Néhány hete történt a sokkoló kiskunlacházi bűneset.

• Hogyan lehetséges, hogy elvetemült suhancok nyolcszoros túlerővel, fényes nappal megtámadjanak egy ártatlan 12 éves kislányt, szidalmazzák, megverjék és megalázzák, és tegyék ezt ugyanazon a településen, ahol néhány hónapja meggyilkolták ugyanennek a kislánynak néhai 14 éves barátnőjét?

• Hol vannak az elkövetők, és hol a példás, elrettentő büntetésük?

• Hová jutott az az ország, ahol ilyesmi előfordulhat anélkül, hogy a máskor oly érzékenyen reagáló képviselő uraknak eszébe sem jut a parlamentben szóvá tenni ezt a gyalázatos esetet?

• Hová jutott az az ország, ahol egy országos ismert közszereplő nem átallja gyerekcsínynek minősíteni azt a döbbenetes bűncselekményt, amelynek pszichés következményeit ez a szegény kislány, lehet, hogy egész életén keresztül magán viseli majd?

Az SZDSZ és az MSZP padsorai felé tekintve mondotta még Hoffmann Rózsa: – Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak önöknek gyermekeik, unokáik? Mit tennének, ha velük történt volna meg a tavalyi 5877 bűneset egyike-másika? Akkor is hallgatnának?

+


Avarkeszi Dezső igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: mintha nem is hallotta volna a kérdéseket. Mondta, mondotta, amit előre leírtak neki:
– Amikor ilyen megrázó események történnek, föl se merülhet, hogy ezt bárki gyerekcsínynek minősíthesse. Természetesen gyerekbűnözésnek sem lehet minősíteni, hiszen ebben az esetben a rendőrség elfogta az elkövetőket, és nem gyermekekről, hanem fiatalkorúakról van szó. Itt szeretném felhívni a figyelmet, arra, hogy a magyar jog szerint 14 éven felüliek vonhatók felelősségre bűncselekmény elkövetéséért büntetőjogi eszközökkel, és ez általában megegyezik a fejlett országok gyakorlatával, a 14 éven aluli fiataloknál más eszközöket kell alkalmazni. Sajnos, a gyermekkorúak által elkövetett erőszakos cselekményeknél mindig ott van mögötte az a családi környezet, ahol a rossz mintákat látják, az a társadalmi környezet, ahol a rossz mintákat látják. Szeretném elmondani azt is, hogy valóban, az elmúlt időszakban, legnagyobb sajnálatunkra, számos olyan bűncselekmény történt, amely megrázta a társadalmat, amelyek nagy feltűnést keltettek; hogy csak a legutóbbi időszakra utaljak, a kiskunlacházi gyilkosság, vagy amikor Veszprémben egy ismert sportolót öltek meg, vagy az a gyilkosságsorozat, amelyik roma embertársaink ellen irányult, ezek a városszéli házaknál elkövetett bűncselekmények. Ugyanakkor azt is szeretném elmondani, hogy szerencsére az elmúlt tíz évben általában csökkent a bűncselekmények száma, és a legutóbbi statisztikai adatokból kiderült, hogy idén az első negyedévben is csökkent a bűncselekmények száma az előző évhez képest. Egyébként nagyon érdekes módon például Kiskunlacházán is 2008-ban csökkent a bűncselekmények száma, ugyanakkor nem szabad elhallgatni azt, hogy bizonyos bűncselekményfajtáknál kedvezőtlen változások is bekövetkeztek, és pont az erőszakos bűncselekményeknél is. A mai napon kezdi az Országgyűlés tárgyalni többek között a büntető törvénykönyv módosítását, de a büntetőeljárási törvény módosítását is. A büntetőeljárási törvény módosításával az a célunk, hogy gyorsabbak legyenek ezek az eljárások, a büntető törvénykönyv módosításával pedig reagálni kívánunk pont azokra a kedvezőtlen tendenciákra, amikről ön is beszélt: az erőszakos bűncselekmények ellen kívánunk határozottabban, a törvény nagyobb erejével fellépni, például a fegyveresen elkövetett bűncselekmények szigorúbb büntetésével. Természetesen nemcsak a büntetőjog szabályait kell változtatni, éppen az elmúlt időszakban kezdeményeztem megbeszéléseket az Oktatási Minisztérium vezetőivel: tekintsük át azt, hogy az iskolában elkövetett bűncselekményeknél, az iskolában elkövetett erőszakos cselekményeknél milyen jogi megoldásokat kell alkalmaznunk. Nem biztos, hogy a büntetőjog erre a legalkalmasabb eszköz, hogy a büntetőjogi szabályokat szigorítsuk, hiszen például a tanárok most is fokozott büntetőjogi védelemben részesülnek, hasonlóan például a rendőrökhöz. Meg kell nézni, hogy az oktatási törvény szabályai megfelelőek-e, ezek a tárgyalások szakértői és vezetői szinten hamarosan elkezdődnek. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk, hogy a rendőri jelenlétet növeljük a településeken, főleg a legveszélyeztetettebb településeken. Itt már történtek intézkedések, és az idén történnek majd még.

+

Egyetemi tanár Hoffmann Rózsa, (Pázmány Péter Katolikus Egyetem). Most, a vizsgaidőszakban, egy ilyen államtitkári dolgozatra, aligha írta volna rá, hogy elégséges.  – De, tán nem tennék, még a Soros-egyetemeken sem…

Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!