GYURCSÁNY FERENC: –… Ami történelmileg előttünk áll és példátlan, az a magyar történelem legintenzívebb társadalmi-gazdasági modernizációt szolgáló befektetési és beruházási programja. Olyan program, amely az elmúlt évtizedekben demokratikus körülmények között - merthogy ilyen korábban nem volt, azt mondhatjuk, hogy soha – a magyar történelemben nem volt. Az új Magyarország programja, hogy megváltozassuk a magyar viszonyokat, hogy megváltoztassuk a hétköznapi életet, 2007-től évente közforrásból átlagosan 1000 milliárd forintot fog tudni arra költeni és abba beruházni, hogy megváltozzanak hétköznapi viszonyaink. Ezermilliárd forintot! Minden magyar állampolgárra százezer forintnyi befektetés fog jutni európai és nemzeti közforrásból. Ezt ki fogja egészíteni egy ugyanekkora, magántőkéből, hazai és külföldi tőkéből származó forrás. Ez a fejlesztési forrástömeg, jól tudjuk – megtanították nekünk az egyetemen annak idején –, érdemben meghaladja a XIX-XX. század fordulójának nagy, a gazdaság és társadalom átalakítását finanszírozó programjai volumenét. Ez a közforrástömeg nagyobb, mint az elmúlt másfél évtizedben Magyarországra jött magán működő tőke. 

  

– Magyarország közösen olyan országátalakító programról dönthet, amelynek még csak a közelében sem volt az elmúlt években vagy évtizedekben… Új minőségű kapcsolat tud létrejönni falu és város között, összekapaszkodva kistérségben és régióban; kinyitva falvak sokaságát, közlekedést és utat teremtve. Az út nem egyszerűen betoncsík, az út a munka lehetősége. A munka a kitörés lehetősége, az iskolába járás lehetősége; annak az elfelejtése, hogy kell vinni nejlonszatyorban még egy cipőt, hogy ha az ember kijutott a sáros mellékutcákból, akkor elmehessen dolgozni és elmehessen tanulni; hogy létrejön egy új szolgáltató Magyarország, a posztmodern utáni modern kor Magyarországa, amelyben Magyarország üzleti, logisztikai központ vagy éppen idegenforgalmi központja ennek a régiónak, ahol viruló kis- és középvállalkozások sokasága válik versenyképessé, munkát adva és egy új közös kultúrát elsajátítva. 

  

– Új iparágak jelennek meg, amelyek átalakítják a vidéket, és átalakítják a mezőgazdaságot is. Bioenergia-termelésben Magyarország Európa egyik legjobbja tud lenni. Átalakul a mezőgazdaság, környezetgazdasággá, részben tájvédelemmé is alakulva, átalakítja ez a falvakat. Megújulnak teljes közlekedési rendszerek, nem egyszerűen csak utakat építünk, hanem a vasúti és közúti közlekedés integrációjával egy, a mainál az embereket jobban szolgáló közlekedés lesz. Átfogó térség- és kistérség-fejlesztési programok indulnak, csökkentve a különbséget vidék és város között, elindítva soktucatnyi kistérséget végre a lemaradásból és a leszakadásból a fölkapaszkodás felé. Bátran és okosan több forrást, több fejlesztés lehetőségét engedni Békésnek, Biharnak, átfogó programokat indítani a Duna mentén, a Tisza mentén vagy épp a Balaton környékén, közben országos programok indulnak, hogy legyen egy modern, korszerű egészségügyi és oktatási rendszerünk. Városközpontok alakulnak át, és lakótelepek újulnak meg, közben fölszámoljuk 15-20 év iszonytató környezetszennyezési gondjainak sokaságát. Jó minőségű ivóvize lesz Dél-Alföld sok száz falvának és közben a szélessávú internet, a köz hozzáférése, annak a lehetősége megteremtődik minden egyes magyar településen. 

 

– Ilyen fejlesztési programja Magyarországnak soha a történelemben nem volt. Ha van kihívás, akkor az, hogy ezzel hogyan fogunk élni... Hát erről szól ez a program, hogy ezt meg lehet csinálni, hogy egyszerűen nemcsak elköltjük a pénzt, hanem beruházunk, hogy ezzel a programmal ráadásul meg fog teremtődni egy új magyar, a kis- és középvállalkozások széles világára épülő modern ipar és szolgáltatási világ… Sok a dolgunk ahhoz, hogy az állam ne teher legyen, hanem szolgáljon bennünket. 

– Igen, az állam az adófizetők pénzéből él. Ha pedig abból él, akkor ezzel hatékonyan kell bánnia, kevesebből többet kell nyújtania. Több felelősség, kevesebb privilégium - igen, magunkon kell kezdeni. Igen, legyen kisebb a parlament, fogadjuk el az ellenzék javaslatát, hogyha azt mondja, hogy legyen kettőszáz fő. Legyen kettőszáz! 

 

– Igen, legyen kevesebb önkormányzati képviselő. Fogjuk vissza a tiszteletdíjakat, legyen ellenőrzött a költségtérítés, legyenek erősek az önkormányzatok, de működjenek együtt, tartsanak fenn közös intézményeket, tartsanak fenn közös igazgatást. Az állam egyre inkább vigye közelebb funkcióját az emberekhez, regionalizálja funkciójának sokaságát, közlekedéstől egy sor más funkcióig… 

– Igen, legyen karcsúbb az igazgatás! Az államtitkárok számát összességében csaknem megfelezzük. A volt helyettes államtitkároknak megfelelő szakállamtitkárokat közel megfelezzük, a régi létszám 54 százaléka lesz. Igaz ez a főosztályvezetőkre. Az engedélyezett létszám 2006 eleje és 2007 eleje között a központi igazgatásban több mint 23 százalékkal fog csökkenni. A nyolcezer fős központi igazgatási létszám több mint ezerötszázzal fog csökkenni, közben tegyük átláthatóvá a pártfinanszírozást. 

 

– Igen, alakítsuk át ehhez a kormányzati struktúrát az együttműködés, a koordináció, a nagyobb hatékonyság jegyében. Adjunk több jogot a parlamentnek, adjunk több jogot az ellenzéknek, ellenőrizze a kormányt, vegyen részt az ország irányításában a parlament keretei között… 

 

– Alakítsuk át, tegyük versenyképesebbé a tudomány, az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátás világát. Bátorítsuk a tudomány képviselőit, hogy a maguk intézményrendszerét újítsák meg. Tegyék alkalmassá egyre inkább arra, hogy a magyar tudomány versenyképes teljesítményt nyújtva felzárkózzon a világ leggyorsabban haladó nemzetei közé. Őrizzük meg és fejlesszük iskoláinkat! Őrizzük meg és fejlesszük a kis falvak első négy osztályát, mert több az iskola, mint egyszerűen az oktatás egy része. Az a helyi közösség összetartó ereje. Folytassuk azt a reformot, amit elkezdtünk felsőoktatásban és közoktatásban, de úgy, hogy legyen erőnk nyugalmat is teremteni. 

 

– Alakítsuk át az egészségügyet, hogy több legyen a magánfelelősség, mert az nem létezik, hogy az egészség magánjószág, de ha elveszik, akkor annak gyógyítása már közfelelősség. Össze kell ezt újra kapcsolni! Mert nem lehet sem magán-, sem közpréda… 

 

– Vegyük fel a kesztyűt, indítsunk nemzeti programot a gyermekszegénység csökkentésére és leküzdésére…Olyan programot kívánunk a parlamentnek benyújtani, amely a következő három-négy évre kézzelfogható, számon kérhető, konkrét kormányzati intézkedések sokaságát fogja annak érdekében mozgósítani, hogy érzékelhető legyen a gyermekszegénység mélységének és szélességének csökkenése. 

 

– Csináljunk új munkáspolitikát! Nem lehet demokratikusan nyugodt az az ország, amely azt látja, hogy naponta megsértik a munkásemberek jogait, hogy a kiszolgáltatottság nap, mint nap nő... Közben pedig mondjuk azt, hogy alkalmassá tesszük az egész közalkalmazotti világot egy sokkal rugalmasabb, teljesítmény-központú és szolgáltató központú munkára… Be fogjuk bizonyítani, hogy az állam nem teher az emberek nyakán, hanem segítő partner. 

 

– Igen, hozzá kell nyúlni a pénzügyeinkhez és az állam gazdálkodásához. Hozzá kell nyúlni, mert mi tagadás, az állam gazdálkodásában az egyensúly hiánya éppen azt a programot veszélyezteti, amelyről azt gondoljuk, hogy Magyarország legfontosabb stratégiai célja: egy új, modern, fejlett nyugatos világot teremteni. De itt nem egyszerűen egyensúlyteremtésről van szó. Az egyensúlyteremtés követelményét össze kellett illeszteni az országreform lehetőségével, a szükséget a lehetőséggel... Soha nem könyvelők tettek egyetlenegy vállalatot sem versenyképessé és sikeressé. Átírni költségvetési tételeket nem nehéz. Arra a pillanatra kellett várni, amíg Magyarország megérti, hogy gazdaságpolitikai és társadalompolitikai fordulatra van szükség; arra a pillanatra kellett várni, amikor összekapcsolódhat az országreform a pénzügyi, államháztartási egyensúlyteremtés lehetőségével. Ez a pillanat ezzel a kormányváltással jött el. Ez a pillanat itt van..! 

 

– Csökkentjük az állam működési kiadásait, a következő évre - mint egész évre - vetítve ez több százmilliárd forintot fog jelenteni, több százmilliárdot, és növeljük az állam bevételeit, ez is több százmilliárdot fog jelenteni… 

 

– Igen, gazdasági és társadalmi fordulatra van szükség. Ez a fordulat egy új, modern országról szól, egy nyitott országról, egyenes és világos politikáról, egy olyan országról, amelyben a sokfajtaságból erő származik, amelyben szabadon megvallható a hit, a vallásos meggyőződés, az etnikai hovatartozás, ahol a sokfajta kisebbségi lét gyarapítja és gazdagítja az egészet; olyan országról, amelyben határon belül és kívül élő magyarság képes összekapaszkodni nagy nemzeti céljai érdekében, ahol nemzet és köztársaság megfér egymás mellett…  Magyarország kitör végre bezártságából, önmagával pörlekedő, soha sehova nem vezető világából. Van bátorsága a rendszerváltás után 16 évvel berendezni ezt a szerethető világot, összekapcsolni szabadságot és felelősséget, elhinni, hogy képesek vagyunk egy nagyszerű országot teremteni, elhinni, hogy nem az a fő kérdés, hogy vitatkozom-e éppen Orbán elnök úrral – ugyan kérem, ez nincsen benne az ország tíz legfontosabb problémájában…! 

 

– Liberálisok és szocialisták, szociáldemokraták és szabadelvűek kormányozni fognak, de nem a pártjaikért, hanem ezért a fantasztikus nemzetért, mert ebben mindenkire szükség van. Tudom, hogy a kormány a nemzet kormánya lesz – ekként fogunk viselkedni! (Hosszú, ütemes taps a kormánypártok soraiban. – Szórványos taps az ellenzéki képviselők soraiban.) 

 

 

DR. ORBÁN VIKTOR: – … Milyen jövő vár Magyarországra? Próbáljuk megérteni a kormányprogramból, milyen programra, milyen politikára kívánják a kormánykoalíció pártjai építeni Magyarország jövőjét? Előrelépünk-e majd, helyben maradunk, vagy esetleg visszacsúszunk? Nem véletlen, ha Magyarország polgárainak többségét, közöttük minket is rossz előérzetek gyötörnek. Az a benyomás alakul ki az emberben, ha elolvassa ezt a kormányprogramot, hogy az MSZP kormánypolitikája újra a régi recept szerint készül. Ennek a politikának, az utódpárti MSZP-s politikának a gyökerei valójában szellemtörténeti értelemben a diktatúrába kapaszkodnak. (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.), és 1990 óta is mindig ugyanaz jellemzi ezt a politikát. (Taps az ellenzéki pártok, zaj és közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Azt látjuk ismét, hogy megszorítások és osztogatás váltogatja egymást. A kormány megszorításokkal beszedi a pénzt, aztán kiadja, elsősorban segélyek és támogatások formájában. 1994 és 1998 között is ismertük ezt a politikát… 2002-ben is ez történt, szétosztogatták az előző évek megtakarításait, elfogyott a pénz, aztán jöttek a reformok, amelyek azonosak a megszorításokkal… Megfigyelhettük az elmúlt 16 évben, hogy ez a bizonyos utódpárti MSZP-s kormánypolitika a megszorításokat és a pénzbehajtásokat rendszeresen és előszeretettel reformoknak nevezi, éppen úgy, mint régen. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Éppen úgy, mint régen, az idősebbek, mint amilyen magam is vagyok, még emlékezhetünk arra (Derültség.), hogy a szocializmusban az úgy volt, hogy amikor önök áremelésre készültek, akkor bejelentették, hogy árrendezés lesz; nem áremelés, árrendezés, most sem megszorítás, hanem reform. Akkor is mindenki tudta, hogy mit jelent valójában ez a mondat, és most is sejtjük. Ugyanezt látjuk most, 2006-ban. Soha nem látott mértékű osztogatás a választások előtt, most pedig a kormány megalakítása után nekilátnak visszaszedni a pénzt, hozzákezdenek a megszorításokhoz. Hiányzik az egyenes és őszinte beszéd! Milyen mértékű megszorításra gondolnak? Meddig tart? Kiket fog érinteni? Helyette, ezekre a fontos kérdésekre adott egyenes és őszinte válasz helyett egy gyöngyszemet találunk a kormányprogramban: „Az egyensúly megteremtéséhez nem kérünk elviselhetetlen áldozatot az emberektől.” Valóban? És mennyi az? És kiktől kérik? És meddig fog tartani? 

 

– A kormányprogram nyelvezete általában szégyenlős és szemérmes, szereti a szenvedő szerkezeteket és az általános alanyt. (Kuncze Gábor: Ez rád nem jellemző! – Derültség a kormánypártok soraiban.) Nézzük például, idézem:  „A sokféle társadalmilag elfogadott cél megvalósításának árát az államháztartás által felvett hitelekből fizettük meg.”… Nem tudom, érzik-e az időutazás gyorsvonatát, amely most visszarepít bennünket – idézve az önök mondatait – a '80-as évekbe. A helyzet úgy áll, hogy a hiteleket önök vették föl, és nem az államháztartás. Önök hozták meg a szükséges döntéseket, és a pénz, a tengernyi pénz fölhasználásáról is kizárólag önök döntöttek. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Ezért csak önök tudják, és csak önök tudhatják, hová lett az a rengeteg pénz, amiért cserébe önök nyakig eladósították Magyarországot, oly mértékben, hogy mindenki, egy most születő csecsemő is 1,4 millió forint adósággal születik; hogy úgy eladósították nyakig Magyarországot, hogy az adósságaink törlesztése az adott évben elviszi szinte a teljes személyi jövedelemadóból begyűjtött összeget… 

 

– Reformokra kétségkívül szüksége van Magyarországnak. Ezt mi is így látjuk azonban a reformokról való beszélgetés előtt szögezzük le: a Magyar Szocialista Pártnak megvolt a lehetősége a reformokra: négy évig kormányzott. Négy év kormányzás után reformok elindításáról beszélni, úgy tűnik, mintha a rossz teljesítmény óvatos beismerése volna. Tisztázzuk a későbbi megállapodás reményében: a reform a mi szóhasználatunkban nem jelent zsugorítást, elvonást és lebontást. A reform a mi alkotó ellenzéki szótárunkban építést, befektetést és felerősítést jelent. Nem fogadjuk el, hogy önök a fogyókúrát reformnak próbálják beállítani. Az igazság az, hogy ha jól végiggondoljuk az elmúlt éveket, amikor önök kormányzási lehetőséget kaptak, valódi reformpolitikát sohasem hirdettek meg. Mást tettek helyette. Leginkább úgy írható le: húzd meg, ereszd meg! Osztogat, visszavesz; túlköltekezik, aztán behajt… (Közbeszólások az MSZP soraiban.) Aztán a keserű pirula édesítésére reformnak nevezték el a megszorításokat. A személyek változnak, a politika marad egy helyben. Kellő tisztelettel kell mondanom: ezt olvassuk ki a kormányprogramból, ugyanez a politika várható az elkövetkező négy évben is. A veszély az, hogy közben tönkremegy az ország. A világ halad előre, mi azonban itt maradunk egy helyben: megszorítás, osztogatás. Kileng előre-hátra, kileng, mint a hinta, de valójában egy helyben vagyunk. Ez nem más, mint a hintapolitika, ez egy hintaprogram, az előterjesztő pedig egy hintakormány. (Taps a Fidesz padsoraiban.) 

 

– Mi is a hintapolitika lényege? (Egy hang a Fidesz soraiból: Luxusadó.) A hintapolitika lényege az, hogy amikor előreleng, akkor mindenkit meg kell győzni arról, hogy nagy a jólét. Nagy a jólét, nem jöhetnek vissza a megszorítások; nem jöhetnek vissza a régi nehézségek. Nem jöhet vissza a régi, rossz világ, ilyenkor aztán dübörög a gazdaság. Ilyenkor aztán bennünket irigyel Franciaország, Németország, Spanyolország. Amikor pedig hátraleng a hinta, akkor arról kell mindenkit meggyőzni, hogy a reform kell; nagy bajt okozott a világgazdaság, az ellenzék vagy éppen a krampusz. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) A lényeg éppen ez: a bajt mindig valaki más okozza! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Taps! Taps!) A lényeg, hogy önöknek sikerüljön fenntartani a fejlődés látszatát, és meg kell vallanom, hogy önök ebben nem is sikertelenek. Elvégre a hintában éppúgy tud lobogni a hajunk, mint futás közben. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Ez a hintapolitika nem újdonság. Magyarország jól ismeri ezt a politikát, és vannak jócskán emlékeink hintakormányokról is. Bár ezek a kormányok gyakran különbözőek voltak, egy dolog mégis közös volt bennük: ugyanarra a sorsra juttatták Magyarországot. Végül a politikájuk nem vált be, és az emberek két szék között a pad alá estek. Mindig eljött az igazság pillanata, és valakiknek – leginkább az embereknek – meg kellett inniuk a feketelevest. 

  

– Ismét hintában ül az egész ország… Ezt a veszélyt testesíti meg az önök előterjesztése. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Mi az ellenzék feladata ebben a helyzetben? Az ellenzék feladata, tisztelt hölgyeim és uraim, amivel leginkább tud segíteni Magyarországon, a leginkább tudja szolgálni a magyar emberek javát, az, ha hintapolitika helyett alkotó ellenzéki politikát folytat: megmutatja az irányt, megmutat egy lehetséges irányt, megmutat egy lehetséges jövőt, megmutat egy lehetséges koncepciót. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Oszt' jó napot!) Ilyen szemmel is, az alkotó ellenzék szemével is elolvastuk a kormányprogramot... (Derültség a kormánypártok soraiban.) 

  

– Mi, az alkotó ellenzék a következő kérdéseket javasoljuk önöknek, hogy sorolják előre, egyáltalán foglalják bele a kormányprogramba. Első helyen is javasoljuk, hogy foglalkozzanak a népesedési helyzettel. Magyarország tragikus demográfiai helyzetben van. 25 éve csökken a lélekszám, 650 ezerrel vagyunk kevesebben, mint 25 éve, annak ellenére, hogy 180 ezerrel több a bevándorlás révén nyert, mint a bennünket elhagyók révén elvesztett tömeg. A termékenység mélyponton: száz hölgy ma Magyarországon mindösszesen 130 gyermeket vállal. A halandóság magas: Európában a legrosszabbak között van. 

 

– A jövő pedig jól látható, egyszerű számítás kérdése. 2020-ban oda fogunk jutni, hogy azonos lesz a 20 év alattiak és a 65 év felettiek aránya: 20-20 százalék, és 60 százaléknyi az aktív korban lévőké. Azt is látjuk, hogy 6-7 év múlva gyorsulni kezd az öregedés. A Ratkó-korszak nagy születési évjáratai elérik a nyugdíjkort. Foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel. A határon túli magyarok körében még rosszabb a helyzet. Ráadásul ne kerülgessük a forró kását, mondjuk ki: minden ilyen demográfiai helyzetben lévő ország betelepülési nyomás alá kerül. Magyarország már most betelepülési nyomás alatt áll, annak minden történelmi kockázatával együtt. Előzzük meg a tömeges bevándorlást és a tömeges betelepülést! A demográfiai tendenciákat ellenezni kevés! A megoldás az, hogy a kormány – bármilyen kormányról is legyen szó a következő időszakban – programja élére, annak középpontjába a családokat és a gyermekvállalást állítja. A magyarok családbarátok. Bár nem születik meg minden gyermek, akit a szüleik szeretnének, de a fiatal házaspárok általában két gyermeket szeretnének. Azért mondanak le erről, mert akadályokba ütköznek. A gyermekvállalás Magyarországon ma a legnagyobb szegénységi kockázat. Az adórendszerünk családellenes. Az emberek gyermekvállalási döntési szabadságát korlátozó tényezőket el kellene hárítani, ez volna az igazi liberális politika. A munkaerőpiac családellenes, a részmunkaidők a nők között a 6 százalékot érik el, Európában az átlag 32 százalékos. A kormány maga is gátolja ezt rossz szabályokkal. Ma két embert négy órában foglalkoztatni kétszer annyi pénzbe, kétszer annyi bürokratikus eljárásba kerül, mint egy nyolcórást. Miért szükséges, hogy ez így maradjon? 

 

– A demográfia után a második helyre a felemelkedés lehetőségének kérdését kellene állítani. Az a tandíjrendszer, amit most önök be akarnak vezetni, rácsapja a szegény gyermekekre az ajtót. (Moraj az MSZP soraiban.) Szeretném elmondani önöknek: számunkra a tandíj nem elfogadható. Ez a legmélyebb erkölcsi kérdés a Fidesz-frakció számára, ugyanis mi ingyen és tandíj nélkül tanulhattunk. Ezért hálásak is vagyunk, nem a Kádár-rendszernek, kedves barátaim, hanem a hazánknak és Magyarország polgárainak, a magyar nemzetnek (Taps az ellenzék soraiban.), ezért nem járulunk hozzá a tandíjhoz. 

 

– Javaslom, hogy az őt megillető helyen, súlyának megfelelően kezelje a kormányprogram a munka ügyét. A regisztrált munkanélküliek száma egyfolytában nő, lassan eléri a 8 százalékot. Száz emberből 38-an dolgoznak. Van 500-600 ezer olyan ember, aki nem dolgozik, de munkáért sem jelentkezik. Új munkahelyek kellenek, olyanok, ahol az inaktív és alacsony képzettségű emberek is el tudnak helyezkedni. Nem egyértelmű a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos álláspont ebből a kormányprogramból. Szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy a nyugdíjkorhatár esetleges emelése nem segít, mert a férfiak tekintélyes része nyugdíjkorhatár előtt sodródik ki a munkahelyekről. 

 

– Javaslom, hogy a kormány foglalkozzon a programban azzal is, hogy Magyarországon nem egy gazdaság van, hanem kettő: egy sikeres külföldi és egy túlélésért küzdő hazai. Ne áltassuk magunkat: a jövedelem tekintélyes része, a növekedés nagy része a külföldiek által uralt szektorokban jön létre, a magyarok ebből alig részesednek. Ez magyarázza, hogy miért nem érzik az emberek Magyarországon az egyébként statisztikailag korrekten, valóban létező gazdasági növekedést. (Moraj az MSZP soraiban.) 

 

– Javaslom, hogy ötödszörre a kormány az eladósodás és a kiszolgáltatottság kérdését rangsorolja. Javaslom, hogy a romavilág felemeléséről ne feledkezzünk el, az erre vonatkozó megjegyzések elégtelenek. 

 

– Szükséges, hogy előkelő helyre soroljuk a mezőgazdaság problémáját, ki kell mondani, hogy a földet magyar kézben tartjuk. Fenyegető horizont bontakozik ki a magyar gazdák előtt. Azt szeretném tanácsolni önöknek végezetül, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy legyenek óvatosak a mezőgazdaságról szóló nemzetközi tárgyalásokon is, Magyarország számára kedvezőtlen fejlemények vannak kibontakozóban. 

 

– Összefoglalóan: azt szeretném kérni önöktől, hogy ne folytassák azt a régi rossz hagyományt, amelyet ez a hintaprogram testesít meg. Mit is mondott erről Mikszáth? „A magyar ember szereti keresni az igazságot, de nem szereti megtalálni". Majd így folytatja: „ha mégis megtalálja, mindjárt beleun: ejnye, de kellemetlen pofája van!" Bizony, tisztelt hölgyeim és uraim, a miniszterelnök úr jól fogalmazott – időnként Magyarország menekül, van, amikor a szociális romanticizmusba – ahogy ő fogalmazott –, máskor meg a fejlesztési romanticizmusba. Kérem, gyógyuljunk ki ebből! Az állami szerepvállalás kiterjesztését nem javasoljuk, most sem javasoltuk. Viszont fontolják meg az adó- és járulékcsökkentés eszközét, amellyel kilábalhat a magyar gazdaság a mai nehéz helyzetből. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) 

 

– A mi programunk világos iránnyal rendelkezik: munkaközpontú gazdaság! És világos az eszköze is: a járulékterhek radikális csökkentése. (Moraj a kormánypárti oldalon. - Közbeszólások az MSZP soraiból.) Javaslom, hogy ezt a kormányprogramot vonják vissza. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Az elnök a csenget.) Vitaindítónak jó volt, iránytűnek kevés. Fontolják meg az elhangzottakat, javítsák fel, és hozzák vissza, hogy jó lelkiismerettel dönthessünk a kiegészített kormányprogram felől! (Hosszan tartó, nagy taps az ellenzéki padsorokban.) 

 

+