Az elfogadott 482 törvény, törvénymódosítás közül 469 léphetett eddig hatályba. Nem sok babér termett e műfafajban az ellenzéki pártoknak. Közel 200 önálló indítványuk jelentős része már menetközben elvérzett, a kormánypártok jóvoltából napirendre sem tűzhette a Tisztelt Ház.
A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény (1996. évi XXI.) módosítását szorgalmazta, szorgalmazza Bányai Gábor, Becsó Zsolt, Domokos László, Fülöp István, Gyimesi Endre, Horváth István, Kovács Ferenc, Kósa Lajos, Lasztovicza Jenő, Lázár János, Manninger Jenő, Ódor Ferenc, Rácz Róbert, Szakács Imre, Szalay Ferenc, Szűcs Lajos, Zombor Gábor, Bencsik János (Fidesz), és Hargitai János (KDNP) indítványa.
| A törvényjavaslat legfontosabb eleme, hogy a regionális fejlesztési tanácsok tagjai csak a legitim módon választott tisztségviselők lehetnek. A regionális fejlesztési tanácsok munkájában csak a nagy legitimitással rendelkező, közvetlenül választott (tehát nem kinevezett) vezetők lehessenek meghatározók. A regionális területfejlesztési tanácsok döntésétől függjön az, hogy a minisztériumi delegáltak teljes vagy tanácskozási joggal vesznek részt a tanácsok munkájában. A törvényjavaslat a demokratikus döntéshozatalnak megfelelően, a regionális területfejlesztési tanács kezébe adja a székhelyről való döntés jogát is, megszüntetve ezzel a kormány diktátumszerű székhely-meghatározásának lehetőségét. |
A többséggel bíró kormánypártok, miután a sürgősségre vonatkozó javaslatot elvetették, a napirendre tűzését is megakadályozták: - eddig, huszonhatszor.
Fék - 25...
Az élelmiszerbotrányok irányította rá Latorcai János, Soltész Miklós (KDNP), Selmeczi Gabriella, Koszorús László, Répássy Róbert, Font Sándor (Fidesz) a fegyelmét a visszásságokra.
| A Btk. fogyasztóvédelmi tényállásai nem kellőképpen differenciáltak, mivel nem határoznak meg minősített eseteket Emiatt a kis mennyiségű termékre gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekményt elkövető személy magatartása azonos megítélés alá esik azzal, aki nagy mennyiségben, üzletszerűen követi el ugyanazt a cselekményt. Mindezek alapján indokolt, hogy a jogalkotó szigorúbban büntesse azt, aki üzleti haszonszerzés céljából, illetőleg bűnszövetségben követi el a bűncselekményt. Tekintettel arra, hogy az élelmiszer, illetőleg az élelmiszeripar által előállított termék olyan speciális termék, amely egy esetleges visszaélés esetén komoly, széleskörű közegészségügyi problémákat okozhat, indokolt, hogy az élelmiszer-fogyasztó magasabb szintű törvényi védelemben részesüljön. Ebből kifolyólag a javaslat az élelmiszeripari anyagot vagy terméket, mint minősítő körülményt megalapozó speciális elkövetési tárgyat határozta meg. A javaslat célja, hogy a büntetési tételek felemelésével a jövőben megelőzze a hasonló típusú bűncselekmények elkövetését. |
A kormánypártok soraiban nem tartották oly vészesnek e „felfedezést", főleg nem, hogy sürgősséggel tárgyalják, később pedig már azt sem, hogy egyáltalán napirendjére tűzze a T. Ház. Huszonötször száműzték. - Eddig...
Fék - 24...
A tengernyi botránytól kísért budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló törvény (2005. évi LXVII.) módosítását szorgalmazta Kupper András, Fónagy János indítványa. A Fidesz képviselői a Budaörsi úti virágpiacig meghosszabbítanák a budapesti 4-es metró nyomvonalát.
| A Budaörsi út - Gazdagrét - Virágpiac szakasz elkészítése Budapest, agglomerációja és az egész 4-es metró projekt szempontjából létfontosságú. A szabad területeken kialakítható P+R parkolók lehetővé tennék, hogy az autósok nagy számban hagyják gépjárművüket a városhatár közelében, csökkentve ezzel a terhelést a Budaörsi úton, a Hegyalja úton, az Alkotás úton és az egész belvárosban. A virágpiaci hosszabbítás nélkül erre nincs mód! |
Huszonháromszor akadályozták meg a kormánypártok a tárgyalását!
Fék - 14...
A légi közlekedésről szóló törvény (1995. évi XCVII.) módosítását kezdeményezte Fónagy János, Márton Attila (Fidesz). Indítványuk szorgalmazta, szorgalmazza:
| (1.) A légi járművet - különösen lakott hely közelében és éjszaka - úgy kell üzemeltetni, hogy a zajterhelés a külön jogszabályban meghatározott mértéket ne haladja meg. (2.) Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtéren egy nap éjszakai időszakában végrehajtott műveletek száma nem haladhatja meg a külön jogszabály szerint meghatározott mértékadó éjszakai műveletszám három századrészét. (3.) A hangrobbanás káros hatásainak elkerülése céljából a hangsebességet csak külön jogszabályban meghatározott légtérben és magasságban szabad átlépni. (4.) A repülőtér környezetét a repülés káros hatásaival szemben kímélő eljárásokat és a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket a miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel, továbbá a környezetvédelemért felelős miniszterrel együttesen rendeletben határozza meg. |
Eddig, 13-szor akadályozták meg a kormánypártok, hogy tárgyalhasson róla a T. Ház.
Fék - 11...
Aki utazott, vagy utazik vonaton, az egyáltalán nem lepődhetett meg Ágh Péter, Bagi Béla, Braun Márton, Farkas Sándor, Gógl Árpád, Koszorús László, Szatmáry Kristóf, Szijjártó Péter, Navracsics Tibor (Fidesz) indítványán. (Benyújtva: 2007.05.15.) Állították, s állítják: a járművek nagy része elöregedett, a berendezések pedig általánosan elavultak. Gyakran szégyenkezünk, amikor külföldiek veszik igénybe a vasút szolgáltatásait és tapasztalataik alapján, elszomorító képet festenek hazánkról. A járműpark teljes körű lecserélése rendkívül pénz és időigényes, azonban a pontosságra, a menetrend betartására, a tisztaságra és higiéniára történő odafigyelés már nem feltétlenül anyagi fedezet függvénye. Javaslatuk célja, hogy „legalább" három területen mozdítsa elő a vasúti közlekedés kulturáltabbá tételét, a személyszállítás nyugat-európai színvonalhoz történő közelítését. Indítványuk kötelezővé teszi, tenné:
| Az online jegyvásárlás biztosítását az utazóközönség számára. Utasítja a minisztert a tisztasági szabályok rendeleti szabályozására, hatáskört adva a közegészségügyi hatósági ellenőrzésre, az ÁNTSZ számára. Szigorú kártérítési szabályokat állapít meg a vonatkimaradások és késések megakadályozása érdekében. |
Fék - 10...
Balogh Zoltán, Bánki Erik (Fidesz), Hargitai János (KDNP indítványa javaslata összhangot teremt az Alkotmánynak az országos népszavazások érvényességére és eredményességére vonatkozó rendelkezései, valamint az önkormányzati törvénynek a helyi népszavazásra vonatkozó szabályozása között.
| A helyi népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. |
Tízszer utasítottal az Országgyűlés a naoirendre tűzését.
Fék - 10...
Font Sándor (Fidesz) kezdeményezte a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvény (2007. évi XVII.) módosítását.
| A törvény életbelépése óta eltelt időszak alatt nagyon sok olyan támogatással kapcsolatos vitás ügy keletkezett, amelynek kiindulópontja az volt, hogy az ellenőrzést úgy folytatták le, hogy az ügyfél nem volt jelen, illetve az ellenőrzés tényéről nem is értesült. Ennek következtében az ellenőrzést végző hibás vagy téves információk és adatok alapján is hoztak hibás határozatokat, melyek értelemszerűen jogvitába torkolltak Mindez elkerülhető lett volna, ha az ügyfél jelen van és a pontos tájékoztatást megadja. Mivel az ügyfél egész gazdálkodása, illetve annak eredménye is függhet egy-egy eljárástól, fontos, hogy abban legyen lehetősége részt venni, illetve az alapinformációkat megadni, megkapni. Szükség van továbbá arra is, hogy az ügyfél jelenléte nélkül elvégezhető ellenőrzésekről, illetve eljárásokról (pl. távérzékelés, műholdas felvétel) is értesüljön az érintett, ezáltal számára biztosítva legyen a jogorvoslat lehetősége is. |
Ez év márciusában szavazott róla a T. Ház, s legutolján június 15.-én. Röpke négy hónap alatt tízszer még azt is elutasították, hogy napirendre véve, tárgyaljanak róla.
Fék - 6...
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló törvény (1995. évi LVI.) módosítását próbálta, és próbálja elérni Font Sándor és Kerényi János (Fidesz).
| A jelenleg hatályos termékdíj-szabályozás lehetetlen helyzetbe hozta a magyar kisvállalkozókat: az áru útjába teljesen feleslegesen beléptetette a „nagykert." A törvénymódosítás, - a „multik" monopolhelyzetét megszüntetve, a teljes magyar kisvállalkozói kör megsegítésére irányul. |
Zárószavazásra vár az indítvány. Sok remény nem fűződhet hozzá, lévén legutóbb, (2009.06. 29.) az MSZP-SZDSZ összefogás révén (200 nem), immáron hatodszor, még a napirendre tűzését is megtagadták.
Fék - 5...
Lanczendorfer Erzsébet, Latorcai János,Deák András, Soltész Miklós (KDNP) az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosítását kezdeményezték. Előzménye: 2006. június 30-i hatállyal megsemmisítették az egészségügyről szóló törvény azon passzusát (1997.évi CLIV.187.§ (2) bekezdése) amely a családtervezési célú művi meddővé tételt 35 éves életkorhoz és három vér szerinti gyermekhez kötötte. E döntés lehetővé tette, hogy minden magyar állampolgár (ha Magyarországon lakik) korlátozás nélkül kérheti a művi meddővé tételét. A kereszténydemokrata politikusok szerint mindez súlyos erkölcsi problémát jelent. Törvénymódosító javaslatuk:
| A nemző-, illetőleg fogamzásképességet megakadályozó művi meddővé tétel kizárólag egészségügyi indokból, megfelelő szakorvosi javaslatra végezhető. Az önrendelkezési jog - a művi meddővé tétel orvosi értelemben öncsonkítás! - korlátok nélküli gyakorlása helyett az emberi élet, a fogamzás és a nemzés lehetőségét részesítse előnyben a nem egészségügyi okból történő művi meddővé tétellel szemben; egyúttal tekintettel van arra is, hogy az orvosok lelkiismeretükkel ellentétes tevékenységre ne legyenek kötelezhetők. |
2006 óta szerepel az Országgyűlés tárgysorozatában, napirendre vételét az MSZP és az SZDSZ teljes egyetértésben - eddig ötször - megakadályozta.
Bartha Szabó József
