Az interpellációk és kérdések óráján a parlament utolsó ülésnapja sem szűkölködött látványos ütközésekben. Szolidan tallóztunk közöttük.  

A moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomoz. Mindezek nyomán a Pénzügyminisztérium is belső vizsgálatot rendelt el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV). Eredményéről azonban nem tájékoztatták sem a parlamentet, sem a közvéleményt. Németh Zsolt interpellálta e témában a pénzügyminisztert (Oszkó Péter), ki – halaszthatatlan és gyors hivatali elfoglaltsága miatt – államtitkárára (Katona Tamás) bízta a helytállást.

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): – Tisztelt Államtitkár úr! Bizonyára nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy a 2008 márciusában kötött szerződés említést tesz egy esztendőkkel korábbi közel 400 millió forintos előlegről. Ezzel kapcsolatban szeretném önnek feltenni a következő kérdéseket.

– Mikor zárul le az MNV belső vizsgálata?

– Mikor és milyen formában kívánják erről az Országgyűlést és a közvéleményt tájékoztatni?

– Kitér-e az önök vizsgálata arra, hogy ki, mikor és hová utalt 400 millió forintnyi előleget?

– Kitér-e a vizsgálat arra, hogy a 2008 márciusában megkötött szerződésnél, milyen korábbi megkötött megállapodás alapján utalhatott át bárki ekkora összeget?

– És nem utolsó sorban: hol van ez a pénz?

KATONA TAMÁS, pénzügyminisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Szeretném előrebocsátani: az állami vagyont érintő egyedi ügyekkel kapcsolatosan nem áll fenn a kormány általános érvényű tájékoztatási kötelezettsége sem a tisztelt Országgyűléssel, sem a közvéleménnyel szemben. Az állami vagyonról szóló törvény csupán arra kötelezi a kormányt, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról évente a tárgyévet követő szeptember 30. napjáig számoljon be az Országgyűlésnek. Ezt rendre meg is tesszük…

– Egyébként, a Pénzügyminisztérium vezetése intézkedett a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet értékesítési körülményeinek kivizsgálásáról. Erre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellenőrző bizottságát kértük fel. Azt várjuk a vizsgálatuktól, hogy derítsenek fényt a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet ingatlanértékesítésének fontos körülményeire, és a lefolytatott vizsgálat eredményéül készített végleges, a testület intézkedési javaslatait is tartalmazó jelentést küldje meg részünkre. Az ellenőrző bizottság a vizsgálatot még nem fejezte be, így nem áll módunkban tájékoztatást adni sem a képviselő úrnak, sem a Tisztelt Háznak arról, hogy az ellenőrző bizottság vizsgálata pontosan mire tér ki, illetve milyen megállapításokat tesz.

Az Országgyűlés kormányhoz hű többsége másként gondolta: 172 igen szavazattal, 133 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta.

Jobb híján, a pénzügyminiszter államtitkárt szólította meg Tasó László is, ám mondandója sokkal inkább „messzebbre” szólt.

TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): – Államtitkár úr! Az ország lakosságának szinte általános örömére lassan véget ér a Gyurcsány- Bajnai-korszak. Rövidesen magunk mögött tudjuk az ország legújabb kori történetének legsikertelenebb és legcsúfosabb korszakát. Találgatjuk: milyen csontvázak esnek ki a szekrényből, vajon milyen disznóságokra fog még fény derülni ebből az elmúlt nyolc évből?  

– Államtitkár úr! A MÁV és a BKV botrányai kapcsán már jól látható, hogy milyen típusú ügyekre számíthatunk. Az emberek csodálkozva tapasztalják ezt a mértéktelen pimaszságot és vérlázító tékozlást. Joggal tartunk attól, hogy a többi állami cégnél is hasonlókra lesz majd kilátásunk, amire már most fény derült. Nincsenek felelősök, de nemsokára a választópolgárok a politikai felelősségre adnak egy osztályzatot. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi nem tudhatjuk, milyen szerződések és hosszú távú kötelmek fogják terhelni a következő kormányt, olyanok, amelyek most óriási terhet jelentenek, amelyekről most még kínosan hallgatnak.

– Államtitkár úr! Hallgatnak vagy félrebeszélnek: ahogy teszik ezt többek között az állami erdők magánosításával kapcsolatban is. Egyre másra jönnek az információk arról, hogy a kormány közelében lévő gazdasági hiénák mikor csapnak le a vízkészletre, a termőföldre, az erdővagyonra. Minden bizonnyal csak e szégyenteljes korszak után tudjuk majd meg, miért volt szükség annyira nyolc éven keresztül állami pénzeken vadaskerteket felújítani, luxus vadászházakat kiépíteni.

– Államtitkár úr! Nyolc év kormányzásuk alatt a Bokros-recept alapján több száz, sőt ezermilliárd értékben adtak el állami vagyont. A többségükről az eladás perceiben kiderült, hogy áron alul adják el, és úgy adják el, hogy az államra nézve az mindenképpen hátrányos. Elég, ha a MÁV Cargót, a bábolnai botrányokat, a székházügyeket vagy a Budapest Airport ügyét említem meg. Eladták cégeinket, kiszolgáltatták a piacainkat, szándékosan lett legyengítve a gazdaságunk. A munkanélküliség a húszéves csúcson, fiataljaink elvándorolnak, szakembereink kimenekülnek. Önök pedig felemelik a nyugdíjkorhatárt, kinyuvasztva a kifacsart dolgozóinkat. Államtitkár úr, sokadszorra újra megkérdezem öntől:

– Hány olyan szerződés és lekötés van az állami erdőgazdaságoknál, amelyek felbontása hosszú távon többletterheket jelent?

– Vannak-e egyáltalán önökben felelősségérzettel kapcsolatos érzelmek?

– Tudnak-e vállalni felelősséget azokért a tettekért, amelyeket a vagyonnal kapcsolatban tettek az elmúlt években?

KATONA TAMÁS, pénzügyminisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Ön sommásan fogalmaz, amikor a kormány munkájáról úgy mond ítéletet, hogy Magyarország legújabb kori történetének legsikertelenebb kormánya volt. Emlékeztetném, hogy a világgazdasági válság kihívásaira a kormány időben reagált, és helyes intézkedésekkel válaszolt. Így látja ezt egyébként minden elfogulatlan, hozzáértő elemző. Tiszta lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a választásokat követően bárki veszi is át a kormányrudat, stabil pénzügyi helyzetben lévő, a válságból kilábalóban lévő Magyarországot örököl.

– Ami az interpellációban megfogalmazott szakmai kérdéseket illeti: a 19 erdészeti részvénytársaságnál – nem számítva ide a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó erdőgazdaságokat 232 kettőszázharminckettő öt évnél hosszabb lejáratú szerződés van érvényben. A társaságok szerződéseik megkötése során a hatályos jogszabályok és az alapító okiratban foglalt hatáskörök szerint járnak el, a szerződések esetleges terhei a társasági vagyont érintően jelentkezhetnek.

– Végezetül szeretném felhívni a képviselő úr figyelmét arra, hogy az állami vagyonról szóló törvény megfelelő szakasza szerint az állami vagyon hasznosításával, elidegenítésével és megterhelésével kapcsolatos ügyekben a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak van döntési jogosítványa. A tanács tagjai csak abban az esetben mentesülnek döntéseik felelőssége alól, és terheli a továbbiakban is akár a pénzügyminisztert a felelősség, ha írásban ilyen értelmű utasítást ad részükre. Az erdészeti társaságok ilyen utasítást soha nem kaptak. Egyébként köszönöm, hogy aggódik a Pénzügyminisztérium vezetői miatt, de megnyugtathatom önt, hogy a lelkiismeretünk nyugodt.

TASÓ LÁSZLÓ: – Államtitkár úr! Az igazság az, hogy nagyon kevés információval rendelkeznek a minisztériumban, de ez egyébként senkit nem lep meg. Nem gondolom azt sem, hogy emlékszik arra vagy hallott már arról, hogy mi történt Veszprémben például, Kislőd, Városlőd és Magyarpolány térségében, ahol az erdő-birtokossági társulás helyett néhány téeszelnökből és káderemberből összeállt magáncsapat kapta meg a hosszú távú erdőkezelési lehetőséget. Tehát állami erdők kerültek magánemberek kezelésébe. Ez most, nemrégen történt egyébként. Csak emlékeztetném rá, hogy figyeljen rá egyébként, - ha még lesz rá ideje.

– Államtitkár úr! Az elmúlt nyolc év alatt a lakosság megtapasztalhatta és elszenvedte azt, hogy milyen az, amikor a hatalom birtoklói méltatlanná válnak az emberek bizalmára. Azt is tapasztalták az emberek, hogy milyen a nagyképű, kioktató és hanyag kormányzás.

– Államtitkár úr! Sok mindenre kell reagálni a következő kormánynak. A várakozás óriási, de a reménynek most van helye. Higgye el nekem, meg fogják tenni. El fog érkezni a rend Magyarországon, és az emberekkel közösen az új kormány megteremti a tisztesség, a bizalom, a biztonság és a gyarapodás korszakát.

Az Országgyűlés az államtitkári választ 181 igen szavazattal, 139 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Az egészségügyi miniszternek (Székely Tamás) is voltak nehéz pillanatai. Nagy Kálmán szembesítette korábbi ígéreteivel.  

NAGY KÁLMÁN (KDNP): – Miniszter úr! 2009. október 7-én szerződést kötöttek a szakmai szervezetekkel a betegellátás összeomlásának megakadályozására. Önök 2009-ben addig manipulálták a tárgyalásokat, amíg a végeredménye lényegében az összeg nem lett, amely önöknek tetszett. A tárgyalási alapul szolgáló összeg töredékét 2009 decembere helyett 2010 januárjában fizették ki. Ezután megalkották a 2010-es költségvetést, amelyben az önök által a betegellátás számára megígért 22 milliárd forintnak nincs forrása. De nincs költségvetési forrása annak a mintegy 10 milliárd forintnak sem, amelyet egyszeri fizetés-kiegészítésként ígértek meg az egészségügyi dolgozóknak.

– Nem tartja, miniszter úr, szélhámosságnak, hogy fedezet nélkül ígérnek meg hatalmas összegeket?

SZÉKELY TAMÁS, egészségügyi miniszter: – Ha visszaemlékszik, képviselő úr, akkor október 7-én köttetett egy megállapodás a szakmai szervezetek, illetve a kormányzat között, amelyben a kormányzat azt vállalta, hogy az intézmények által kért 25,5 milliárd forint helyett mintegy 50 milliárd forintot, azaz ennek a kért összegnek a dupláját fogja kifizetni. Ennek a kifizetésnek egy része, 4,5 milliárd forint még tavaly októberben megtörtént. Ezt követően, miután a megállapodásban a kormány arra vállalt garanciát, hogy az akkor ismert és futó, illetve benyújtott költségvetési törvényhez egy olyan módosítót nyújt be, ami ennek a fedezetét megteremti. Ezt benyújtotta, a parlamenti többség megszavazta. Úgy gondolom, hogy fedezet nélküli az a kötelezettségvállalás, amikor valamilyen kötelezettségnek nincs meg a fedezete. Itt mind bevételi oldalon, mind kiadási oldalon megvan a tételek fedezete, ennek megfelelően fizettünk is, így aztán nem értem képviselő úr kérdését.

NAGY KÁLMÁN: – Miniszter úr! Azt gondolom: ha ezt a problémát újra elővennénk és végiggondolnánk, újra elmondhatnánk, hogy annak a pénznek, amelyeket ön ígért, nincsen semmilyenfajta forrása a költségvetésben.  

Gyakorló orvos-politikus lévén Puskás Tivadar sokadszor, s reményei szerint utoljára szólította meg Székely Tamás egészségügyi minisztert. Ezúttal, az új gyógyászatisegédeszköz-támogatási rendszerrel kapcsolatban.   

PUSKÁS TIVADAR (KDNP): – Miniszter úr! Már többször kértem, hogy ne rontsák tovább a stomát viselő, azaz hasfalra kiültetett béllel, illetve vesevezetékkel élők helyzetét. A stomaviselők érdekeit képviselő Magyar ILCO Szövetség elnöke most újra segítséget kér. Idézet a leveléből: „Sorozatban előfordult, hogy a rokkantnyugdíjban lévő stomások, stomaviselők besorolását az orvosi felülvizsgálat során 67 százalékról 50 százalék alá minősítették. Kinyilvánítják, hogy a nevezettek rehabilitálhatók is, miközben egy kormányrendelet a stomával operáltakat, azaz a mesterséges vég- és vastagbél-kivezetéssel rendelkezőket súlyos fogyatékosként tünteti fel és tartja nyilván.” Miniszter Úr!

– Ugye, a gyógyászati segédeszközök rendelésének megszorításai után újabb átgondolatlan megoldásokkal nem akarják tovább rontani a stomaviselők helyzetét?

– Ugye, legalább saját rendeletüket tiszteletben tartják, a jogszabályi előírásoknak megfelelően járnak el, és a rehabilitálhatóság fogalmát ennek megfelelően értékelik?

– Ugye, nem nehezítik tovább a rokkantnyugdíjban levő, stomával élők helyzetét?

SZÉKELY TAMÁS, egészségügyi miniszter: – Azért szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy az Országos Rehabilitációs Intézet nem az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozik. De utána néztem és úgy gondolom, hogy ez a bizonyos 50 százalék, amit gyakran megállapítanak, a nemzetközi gyakorlathoz képest nem rossz.

– Képviselő úr! A saját jogszabályainkat természetesen maximálisan betartjuk, hiszen azért hoztuk őket. A gyógyászati segédeszközökre vonatkozó rendelet nyári megalkotásánál természetesen a szakma véleményét is kikértük. A szakma véleménye volt az, hogy a stomazsákok mennyiségét bizonyos csoportban csökkenteni lehet. Úgy gondolom, akkor, amikor a szakmával egyeztetünk, akkor nem nevezném meggondolatlannak a jogalkotásunkat. Azért született az a bizonyos jogszabály a rehabilitációs járadék mértékének a megállapításával, hogy de facto megpróbáljuk az intézményeket arra ösztönözni, hogy a csökkent munkaképességű vagy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzák munkára. Korábban ugyanis célszerűbb volt igénybe venni a különféle ellátásokat, mint rehabilitáltatni magát a betegnek, és visszamenni dolgozni. Ezzel a jogszabályváltozással, ami január 1-jétől lépett életbe, én úgy gondolom, az egyes vállalkozásoknak igenis nagyon komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességűeket alkalmazni tudják.

PUSKÁS TIVADAR: – Miniszter úr!  Itt hosszú-hosszú munkaidő után, hosszú ledolgozott évek után levő emberekről beszélünk. 2005-ben azon munkahelyek támogatása, amelyek fogyatékos embereket alkalmaztak 820 600 forint volt, 2010-ben 710 650 forintra csökkentették. Az Európai Unióban a fogyatékos emberek 40 százalékának van munkahelye, nálunk 10 százalékuknak. Igaz ugyan, hogy a rendelet rehabilitációs munkahelyeket ír elő, de ezek túlnyomó többsége csődbe ment. Nem elképzelhető, hogy amikor a munkavállalók ezrei nem jutnak munkahelyhez, éppen a stomával operáltakat foglalkoztatják. Ez nem járható út!

Korózs Lajos, szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár, próbált megnyugtató választ adni Balog Zoltán dilemmáira.

BALOG ZOLTÁN (Fidesz): – Miniszter úr! A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány – népiesen MACIKA – tanulmányi ösztöndíjakra 2004-ben 1 milliárd 101,6 millió forintot fordított. Ennek ismeretében érthetetlen és arcpirító, hogy hat év múlva a 2010-es költségvetési törvényben a MACIKA céljaira mindössze 400 millió forintot tervezett a kormány, amely Teleki László szocialista romaügyi miniszterelnöki megbízott módosító javaslata nyomán még tovább, 315 millió forintra csökkent, 85 millió közpénz pedig a Világbank, illetve a Soros György-féle Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány által működtetett romaoktatási alaphoz vándorolt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a MACIKA által 2009-ben támogatásra javasolt több mint 13 ezer roma gyerek ösztöndíjára a 2009-es források kevésnek bizonyultak, és azokat 82 millió forinttal ki kell egészíteni. A hírek szerint ezt a többletkiadást sem kívánja finanszírozni a Gyurcsány–Bajnai-kormány, így a MACIKA 2010-es támogatása 233 millió forintra csökken.

– Közben a sajtóban napvilágot látott hírek szerint a nemzetközi hátterű, anyagiakban bővelkedő Roma Oktatási Alap a Teleki Lászlónak köszönhetően a MACIKA-tól elvett 85 millió forintos magyar költségvetési támogatásból 30 milliót kíván fordítani – idézem – kilenc fő külföldi alkalmazottjának adó- és járulékterheire, továbbá 15,3 millió forintot szán az alapítvány civil szervezetek - idézem - technikai támogatására. Ez sokak szerint a már máshonnan jól ismert szakértői tanulmányok összeollózásának fedőneve. Nem egyszeri esetről van szó. Az Állami Számvevőszék vizsgálatai, ügyészségi vizsgálatok jelzik, hogy a roma lakosság felzárkóztatására fordítható költségvetési pénzek nem jutnak el a rászorultakhoz. Úgy hívják ezt a szakirodalomban, hogy dupla vesztes játszma. Kimutatunk hatalmas összegeket, amelyek esetleg irigységet és ellenérzést keltenek, hogy mennyi pénzt juttatunk a magyarországi roma lakosság számára, és közben ezek a pénzek pedig nem jutnak el azokhoz, akik erre rászorulnak. Kérdezem:

– Meddig folytatódhat még a romáknak szánt pénzek elherdálása?

– Tud-e miniszter úr azon roma diákok ezreinek a szemébe nézni, akik 2010-ben nem jutnak ösztöndíjhoz a szocialista kormány átgondolatlan, pazarló politikája miatt, így adott esetben nem fogják tudni folytatni tanulmányaikat?  

– Ha 2010 májusától - önök folytathatnák a kormányzást - ne adj' Isten, mert erre még rágondolni is rossz! -, akkor miből finanszírozná a MACIKA közel 300 millió forintos hiányát?

– Érez-e személyes felelősséget, amiért ön is részt vesz a magyarországi cigányság integrációja legsikeresebb intézményének ellehetetlenítésében?

KORÓZS LAJOS, szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr, eddig sem herdálták el, ezután sem fogják elherdálni, remélem. A 2010-es költségvetésben a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány során 315 millió forint szerepel.

– A múlt hét szerdán egyébként a tárcához megérkezett a Roma Oktatási Alap levele, amelyet sajtóközleményként is kiadtunk, és amelyben jelzik, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány terhére nem kívánnak hozzájutni a költségvetési támogatáshoz. A tárca egyetért az alap törekvésével, hogy a MACIKA-val szorosabb együttműködést alakítson ki a roma fiatalok oktatásának javítása érdekében. A korábbi szakértői szintű megállapodás is ezen az elven alapult, ezért a tárca szakmai indokokra figyelemmel tovább kívánja folytatni a Roma Oktatási Alappal való egyeztetést.

BALOG ZOLTÁN (Fidesz): – Államtitkár úr! Ha lehet még néhány szót mondani az ellenőrzés nélkül elköltött milliárdokról, akkor hadd mondjam azt, hogy 2008-ban az Állami Számvevőszéknek volt egy vizsgálata, amely kimutatta azt, hogy az elmúlt tíz évben 120 milliárd forintot költöttek romaügyekre Magyarországon, és azt is kimutatta ez a vizsgálat, hogy legfeljebb 20 milliárd forint érkezett meg egészen biztosan azokhoz, akikre ezt szánták.

Konkrét javaslatokat tett az Állami Számvevőszék arra, hogy hogyan kellene mérni a támogatások jó hatásfokát, és mindazokat a javaslatokat, amik itt felsorolódnak ebben az ÁSZ-vizsgálatban, önök elengedték a fülük mellett. Államtitkár úrnak, miniszter uraknak is többször jeleztük, és kérdést is feltettünk, hogy mit kívánnak tenni ebben az ügyben – semmi nem történt. Összességében romlott a helyzete a magyarországi romatársadalomnak, a Gyurcsány- Bajnai-kormány cigánypolitikáját az elmúlt hat évben hazudozás, támogatások csökkentése, időhúzás és tehetetlenség jellemezte.

„Miért lehetetleníti el Hiller István a világhírű magyar táncművészet kiemelkedő intézményének működését?” – tette volna föl a kérdést Halász János a címzettnek, ám a miniszter, korábbi szokásához híven, kerülve a kényelmetlenséget, a központi irányelveket megbízhatóan képviselő államtitkárára (Arató Gergely) bízta a válaszadást.

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): – Államtitkár úr! Az ön minisztere sokszor és sok helyen elmondta, hogy mennyire fontosnak tartja a szakmai egyeztetést. Ennek jegyében jött létre a Táncművészeti Kerekasztal. 2004 óta többször egyeztetett a szakma a minisztériummal, ám a táncosok szerint lényeges eredmény a mai napig nem született a táncművészetet érintő kérdésekben. Ráadásul az utóbbi években drasztikusan csökkentették a Nemzeti Táncszínház támogatását, 2009-ben 121 millió forinttal kapott kevesebbet ez az intézmény, mint 2005-ben. Ezért is petíciót adtak át Kossuth-díjas táncművészek a kulturális bizottságnak. Ebben a következőket írják: „Alulírott Kossuth-díjas művészek a táncművészet létét veszélyeztető, sértő és felelőtlen bánásmód miatt fordulunk a kulturális bizottsághoz. A kulturális tárcánál közömbösséget, a tényeket és tapasztalatokat semmibe vevő, nagyfokú, igazságtalan leépítési és ellehetetlenítési szándékot tapasztaltunk.”

– Érti, államtitkár úr? Az önök kultúrpolitikája a magyar táncművészetet is ellehetetleníti. 2010-ben újabb pénzeket vontak el a Táncszínháztól, s így mára, 2010-re 33 százalékkal kevesebb a támogatásuk, mint 2005-ben volt. 2009-ben 117 előadással volt kevesebb, mint 2006-ban. Ezért azt kérdezem:

– Hogyan tud működni 2010-ben a 33 százalékkal csökkentett támogatás miatt a Nemzeti Táncszínház.

ARATÓ GERGELY, oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: – Az előadó-művészeti törvény megnyit olyan forrásokat, amelyek lehetővé teszik a Nemzeti Táncszínház megnyugtató működését. Kimondottan tánccélokra, táncfeladatokra 116 millió forintos pályázható összeg van a költségvetésben emiatt, további 140 millió forint pedig úgynevezett műfaj-független forrásként, kimondottan ilyen működési típusú támogatások céljára áll rendelkezésre. Azt reméljük - és ebben kérjük képviselő úr támogatását is -, hogy ezeknek a kereteknek a felhasználásával találunk megnyugtató megoldást a Nemzeti Táncszínház működésére.

LAKOS IMRE (SZDSZ): – Az Alkotmánybíróság a múlt év októberében 2010. év június 30.-i hatállyal megsemmisítette a közúti közlekedési törvény néhány paragrafusát, illetve a helyi önkormányzatokról szóló törvény néhány paragrafusát, és egyben megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat egy rendeletét is, amely a parkolásról szólt. Ez összességében az országban is jelent problémát, hiszen a többi városban is kezelésre szorul ez a dolog, a fővárosban meg egyértelműen. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy tegye a dolgát, hozzon olyan döntéseket, amelyek ezt a mulasztásos alkotmánysértést megszüntetik. A jogalkotás elmaradásának következményeképpen az önkormányzatok – kiemelten a Fővárosi Önkormányzat – légüres térbe kerülnek. Nem zárható ki az sem, hogy a működő parkolási szisztémák, rendszerek egyszerűen összeomlanak, azok további fenntartása ellehetetlenül. Azt gondolom, mindannyian látjuk, hogy ennek következményei beláthatatlanok, a nagyobb városokban káosz alakulhat ki, a környezetszennyezés mértéke is jelentős mértékben megnőhet, és azt gondolom, hogy mind az autóstársadalom, mind a civil társadalom számára elfogadhatatlan közállapotok alakulhatnak ki. Államtitkár úr, ezért kérdezem:

– Miért nem került a közúti közlekedési törvény módosítása a parlament ülésszaka elé még ebben a ciklusban, annak ellenére, hogy egy tárcaközi munkabizottság ezt előkészítette, az asztalon volt?

– Tájékoztatását várom abban a tekintetben is, hogy az e törvényalkotási hiány következtében kialakult állapotokról mi a véleménye, mi fog itt történni?

OLÁH LAJOS, közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Az Alkotmánybíróság 2010. június 30. napján született határozata értelmében tárcánk a kompetenciájába tartozó közúti közlekedési törvény tekintetében azonnal megkezdtük a szabályozás módosításáról az egyeztetést. A felvetett javaslatok súlyára tekintettel azonban tisztességesebbnek ítéltük, ha az előterjesztést csak a választásokat követően tárgyalja meg az Országgyűlés. Ma már ismert a választások időpontja is, ezért megítélésünk szerint az új kormány kellő időben be tudja nyújtani a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé, így az Alkotmánybíróság által megjelölt időpontig a jogalkotási kötelezettség teljesíthető.