Kontra, rekontra, szubkontra – Szerepzavarba kényszerítik a rendőrséget!

Nem arra van szükség, hogy itt álljon több száz rendőr a Parlament környékén, amikor vidéken az emberek félnek. Budapesttől egészen Kiskunlacházáig! Az a helyzet, kedves államtitkár úr, hogy magukra hagyták a tanyán és a kistérségekben élő embereket!

Világos és félreérthetetlen a kérdés: „A kormány miért nem tesz semmit a kiszolgáltatott helyzetben lévő tanyák és kistelepülések közbiztonsága érdekében?” Az igazságügyi és rendészeti miniszter úr (Draskovics Tibor) kerülve a kényelmetlen pillanatot, halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Juhász Gábor államtitkár urat jelölte ki. Elfogadják -é?- kérdezte a Házelnök.   Balogh József (Fidesz) és dr. Simicskó István (KDNP) igenlően bólintott. 
  
Balogh József: – Az elmúlt évtizedekben a tanyák világát megzavarták azok a társaságok, amelyek főleg észak-magyarországi megyékből indultak portyázni délre; először azzal a szándékkal, hogy munkát keresnek, majd látva a tanyán egyedül élők – sok esetben idős emberek – kiszolgáltatottságát, elkezdték a tanyák fosztogatását. A helyzet javítása érdekében 2001 júniusában feladatterv készült, amely tanyavédelmi program néven vált ismertté. A gyakorlati megvalósítása 2002 januárjától kezdődött el, hét Bács-Kiskun megyei település bevonásával. A program több mint 4200 tanyára terjedt ki azzal a céllal, hogy a legszélesebb társadalmi összefogással, 24 órás tanyavédelmi szolgálat alakuljon ki. Két jelentős eredménye volt a tanyavédelmi programnak. Az összefogás eredményeként jelentősen javult a tanyán élők biztonságérzete, és az érintett településeken egy év alatt 71,9 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. A modellprogram további eredménye az volt, hogy látván ennek a hatékonyságát, további települések kistérségi társulási formában bevezették a tanyavédelmi programot.
 
– Mindez 2005-2006-ig működött, majd jött a pénzügyi megszorítás ideje, és az elsők között érte el ez a megszorítás a tanyavédelmi programot is. A program elsorvadása után hamarosan a korábbi szintre emelkedett azokon a területeken a bűncselekmények száma, ahol megszűnt a program, sőt növekedés is megfigyelhető, hiszen a rendőrség az üzemanyag- és a létszámhiány miatt nem képes felügyelni a tanyás térségeket. A rendőrség által kampányszerűen elrendelt külterületi közbiztonsági akciók érdemben nem csökkentik a tanyasi térségek bűnügyi fertőzöttségét. 
 
– Amikor felmerül a kérdés, hogy mit lehetne tenni a tanyasi térségek közbiztonságának javítása érdekében, olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a gyakorlat próbáját is kiállt választ tudunk adni. Újból el kellene indítani a tanyavédelmi programot, addig, amíg van kit és van mit megvédeni! 
 
+
 
Juhász Gábor, igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: – A helyzet elemzése és a szükséges intézkedések elkészítése érdekében országos helyzetfelmérést végeztünk, hiszen nemcsak a tanyavilágban, hanem más kistelepülési struktúrákban is úgy látjuk, hogy a közbiztonság helyzete érdemben változott, és ezekre a kihívásokra ma még nem mindenütt találtuk meg a megfelelő eszközt. A helyzetelemzés eredményeinek figyelembevételével komplex programot dolgozunk ki, amely alapvetően három lábon áll. Az egyik a körzeti megbízotti hálózat fejlesztése. A második pillér, hogy a Készenléti Rendőrség keretei között egy újabb bevetési főosztály három regionális osztállyal kerül felállításra, éppen annak érdekében, amire ön is célzott, hogy ne eseti kampányok legyenek, hanem ahol szükség van, ott érdemi rendőri fellépés legyen. Ezen kívül a miskolci Rendészeti Szakközépiskola a jövő év tavaszán elkezdi a fegyveres biztonságiőr-képzést olyan személyek részére, akik hátrányos helyzetű településen vagy településcsokorban élnek, és a mai meglévő szakképzettségük nem tenné lehetővé, hogy bekerüljenek rendészeti feladatra.
 
– Arra törekszünk, hogy egyrészt legyen mindenütt állandó rendőr, ahol a közbiztonsággal probléma van, így a tanyavilágnak is legyen körzeti megbízottja, állandó, onnan soha el nem jövő rendőr. Másrészt arra törekszünk, hogy ha kell, akkor legyen több rendőr, mert erre való a vidéki csapatszolgálat, hogy ha olyan jellegű vagy cselekmény vagy  cselekménysorozat van, akkor érdemben erősíteni lehessen egy-egy területen, akár napokra is a rendőri jelenlétet. Azt is szeretnénk, hogy azoknak a helyieknek, akiknek ma szakképzettségi, szociális vagy kulturális okok miatt nincsen módjuk rendőrré válni, de vonzódnak a tevékenység irányába, vagy hajlandóak együttműködni a rendőrséggel, azoknak legyen módjuk szervezetszerűen, szabályos képzéssel, de nem rendőri intézkedési joggal, a rendőr mellett elvégezni ezeket a tevékenységeket, így is hozzájárulva ahhoz, hogy a helyiek tudjanak segítséget kérni, amennyiben ez indokoltnak látszik. Remélem, hogy ez az új komplex program meghozza a várt eredményt. 
 
+
 
Dr. Simicskó István: – Államtitkár Úr! Végigolvastam az önök kormányprogramját, több is készült. "Növekvő biztonság a mindennapokban" címmel, nagyon szépen fogalmaznak, sőt az Új Magyarország programban is arról szólnak, hogy olyan szabadság szülte rendet akarnak Magyarországon, amelyben a köztársaság egyetlen polgárának sem kell félnie, magas színvonalú rendvédelmet akarnak, félelemmentes életet mindenkinek, az ország egész területén. Az a helyzet, kedves államtitkár úr, hogy ezzel szemben az embereket magukra hagyták a tanyán és a kistérségekben élő embereket. Közöttük járva, láttam és látom: félnek, nagyon-nagyon sokan félnek, mert ők különösen rá vannak szorulva a biztonságra, hiszen csak magukra számíthatnak. 
 
– Azt látom, és ez a nagyon nagy probléma, szerepzavarba kényszerítik a rendőrséget. Nem arra van szükség, hogy itt álljon több száz rendőr a Parlament környékén, amikor vidéken az emberek félnek. Budapesttől egészen Kiskunlacházáig, az utolsó tanyáig önöknek garantálniuk kell a rendőrséggel a biztonságot, és erre minden pénzt elő kell teremteni! 
 
Bartha Szabó Józse
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!