– Hölgyeim és Uraim! „Csak” arra szeretném felhívni az önök figyelmét, és különösen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőtársaim figyelmét, hogy egy vagy több, az ország életét befolyásoló választás lesz Magyarországon 2009 júniusában! - A miniszterelnök elegánsan és tagadóan intett..!
Vasból készült oszlopnak dőlt esztendővel ezelőtt a fiumei tengerparton dr. Nagy Kálmán a KDNP világot járt politikusa. Az oszlop hajók kikötésére szolgál. Megnézve az alját, olvashatta: Diósgyőrben gyártották, az 1910-es (!) években. Keserűen emlékezett, emlékeztetette a Tisztelt Házat erre a miskolci térség ősz hajú, lokálpatriotizmussal is bőséggel megáldott, parlamenti képviselője, lévén szólása reggelén jelentették be: Diósgyőrben felszámolták a kohászatot. 900 embert bocsátanak el, de nemcsak az ő állásuk szűnik meg, hanem azoké is, akik beszállítók voltak, és segítették a működését. A civilben ma is aktív, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa a kormányfőre, miniszterekre, államtitkárokra, az SZDSZ és az MSZP padsoraira tekintve a tényeket sorolta:
– Hölgyeim és Uraim! Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 738 143 ember él, és ebből 10 267, egy kisebb városnyi ember hal meg évente. Több mint a fele keringési-, 25 százaléka pedig daganatos betegségben. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 10,3 ezrelék a csecsemőhalálozás, az országban az egyik legmagasabb, több mint kétszerese az országos átlagnak, és ez az utóbbi évben folyamatosan nő. A koraszülési arány kétszerese a szlovákiai koraszülési aránynak, és a helyzet fokozatosan romlik.
– Hölgyeim és Uraim! A munkanélküliség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2009 februárjában meghaladta a 20,5 százalékot. A helyzet az, hogy a kormány által beharangozott átképzések Miskolcon gyakorlatilag teljesen hatástalanok… Legutóbb egy érzékletes beszámoló szólt arról, hogy milyen eredményes a panelprogram, de semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy az emberek valamilyen formában élhetőbb környezetet tudjanak maguknak teremteni…
– Hölgyeim és Uraim! Egy „független és pártatlan” napilap (Népszabadság) írta a minap az Avasról, Miskolc egyik leglakottabb részéről: „40 ezer ember él ott 3 négyzetkilométeren.” Nem tagadom: szeretem ezt a városrészt. Naponta járok benne, a közelében élek. Napról napra romlik a helyzete. Nézve a jelenlegi helyzetet, azt kell mondanunk: azok a nyilatkozatok, amelyek elhangzanak róla, egyszerűen megdöbbentőek! A városi rendőrkapitány azt mondja, hogy az Avas a béke szigete! Ezzel szemben a kábítószeres jelentések azt mondják, hogy az Avast az ország egyik heroinfogyasztó centrumának tekintik, egyéb bűncselekmények számáról nem is szólva. Pillanatnyilag városőrség, rendőrség, polgárőrség és közterület-felügyelőség működik. Legújabban, hadipark ürügyén, egy ágyút is elhelyeztek – de reméljük, lőni nem fognak!
– Hölgyeim és Uraim! „Csak” arra szeretném felhívni az önök figyelmét, és különösen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei képviselőtársaim figyelmét, hogy egy vagy több, az ország életét befolyásoló választás lesz Magyarországon 2009 júniusában!
Kérdezte volt elnök, (Szili Katalin) a miniszterek, államtitkárok padsorai felé pislantva, „a kormány részéről kíván-e bárki reagálni?”. A miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc), elegánsan és tagadóan intett..!
