Meddig teszteli a kormány a magyar emberek tűrőképességét?

A miniszterelnök vezetésével a szocialista–szabad demokrata válságkezelés tömegesen szedi újabb, ártatlan áldozatait. Ha lelkiismerete, lelkiismeretük nem tiltakozik, ha nem hatják meg önöket Széchenyi István szavai, aki szerint, „szent kötelességünk felebarátainktól annyi nyomorúságot eltávolítani, amennyit csak lehet”, akkor figyelmeztetjük önöket: erre nincs joguk! Vétlen magyar állampolgárok kérnek segítséget. Kérnek – egyelőre! 

Egy fiatal házaspár szólította meg üzenetben Lanczendorfer Erzsébetet, kérve a kereszténydemokrata politikus asszonyt: szóljon az értük az Ország első házában, hogy lássák, tudják: idegtépő bizonytalanságban élik napjaikat, félelemben tartja őket a válságkezelés, amelyre nem ők szolgáltattak okot. Ártatlanok, és lehet, hogy mégis bűnhődniük kell! Mit tegyenek, tehetnek, mire is „vetemedhetnek”? Idézet a levélből.
 

„Bár párommal ebben a levélben a saját helyzetünket vázoljuk, azt gondolom, hogy a problémával nem vagyunk egyedül, így kérem, ennek fényében olvassa el kérésünket. Fiatal házasokként arra mertünk vetemedni, hogy saját lakás vásárlásába kezdjünk. A szocpolt, illetve az állami kamattámogatás lehetőségét még talán igénybe tudjuk venni, viszont a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint az áfa-emelés miatt a már lefoglalózott új lakás ára közel 700 ezer forinttal emelkedne, amennyiben az áfa-módosítás nem venné figyelembe a folyamatban lévő ingatlanvásárlásokat. Egy új építésű lakás vásárlását még múlt év őszén elindítottuk, aláírtuk az adásvételi előszerződést, és még akkor befizettük a 10 százalékos foglalót is. Most pedig, amikor a végleges adásvételi szerződés aláírására kerülne sor, az építtető az áfa-kulcs várható növekedése miatt kénytelen emelni a korábban meghatározott vételárat. Sajnos, a lakások átadása 2009 októbere körül várható, így a tényleges teljesítés minden bizonnyal már az áfa emelése után lesz. Nem palotát akartunk, csak egy 50 négyzetméteres lakást, ahol családot alapíthatunk. Sajnos, erre az újabb „fájni fog” akcióra nem készültünk fel, és anyagi lehetőségeink végére értünk. Nagyon sok fiatal kerülhet lehetetlen, kilátástalan helyzetbe. Mi a szüleink, illetve a saját magunk által hosszú éveken keresztül gyűjtögetett megtakarításainkat fektettük ebbe a lakásba foglaló gyanánt. Most viszont nagy az esély arra, hogy ezt elveszítsük."

 
Kérdezte volt interpellációjában Lanczendorfer Erzsébet a pénzügyminiszter államtitkárát. 
 
– Államtitkár úr! A Hajdú-Bét sok dolgos embert tett földönfutóvá – volt, aki halálba menekült! A miniszterelnök vezetésével a szocialista-szabad demokrata válságkezelés tömegesen szedi újabb, ártatlan áldozatait. Ha lelkiismerete, lelkiismeretük nem tiltakozik, ha nem hatják meg önöket Széchenyi István szavai, aki szerint, „szent kötelességünk felebarátainktól annyi nyomorúságot eltávolítani, amennyit csak lehet” s nem nyomorúságba dönteni az embereket, akkor figyelmeztetjük önöket: erre nincs joguk!  Vétlen magyar állampolgárok kérnek segítséget. Kérnek, - egyelőre! 
 
– Államtitkár úr! Tényleg ki kell fizetni a megszorítás tervei szerint az áfa-emelésből adódó, emelt vételárat? 
 
+
 
Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár úr: - Nyilvánvaló, hogy képviselő asszony is tudja, hogy a világgazdaság kényszere az, ami miatt a kormány az áfa megemelésére javaslatot tett. Figyelembe kell venni azt is, hogy nélküle az államháztartás egyensúlya felborulhatna. Egy ilyen válság közepette ezerszer fontosabbak lettek azok a gazdasági folyamatok, amelyeket figyelembe kell venni. Ilyen módon tehát azt gondolom, hogy teljesen érthető a levelező aggodalma, de azt azért szeretném megjegyezni, hogy a képviselő asszony felvetésével nem értek egyet, hiszen az alapvető gazdasági összefüggésekre önnek is figyelemmel kell lenni. 
 
– Az ország lakossága megértéssel fogadja, hogy nem nézhetjük tétlenül a válaszlépések nélküli rombolást. Az ellenintézkedéseknek sajnos vannak fájdalmas, a vállalkozásokra és a lakosságra is többletterhet rakó elemei. Vagyis a kormány nyugodt szívvel vállalja Széchenyi Istvánnak az ön által is említett gondolatát: annyi nyomorúságot próbálunk meg eltávolítani felebarátainktól, amennyit csak lehet. Igen tisztelt Képviselő Asszony, most a válság közepette sajnos csak ennyit lehet! Azt gondolom, hogy ezt a választ el kell fogadnia! 
 
+
 
Szomorúan emelte tekintetét az SZDSZ-MSZP padsorai felé dr. Lanczendorfer Erzsébet: - Államtitkár úr! Rövid távú, fiskális szempontok lebegnek csak önök előtt. És az emberek, igen az emberek, teljesen figyelmen kívül maradnak! Tehát nemcsak hogy nem kívánnak segíteni, hanem nyomorúságba döntik őket! Nem tudom a válaszát elfogadni! 
 
+
 
A házelnök megállapította: „a képviselő asszony nem Országgyűlés viszont 196 igen szavazattal, 160 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta az államtitkár úr által adott választ.” A függetlenek közül Gyenesei István ex-miniszter, igennel voksolt; tartózkodott: Császár Antal és Dávid Ibolya. Az SZDSZ-ből egyedül Lakos Imre követte a példájukat. Jelen voltak, de nem szavaztak az MSZP-ből: Hajdu Attila, dr. Lamperth Mónika, dr. Szili Katalin, Végh Tibor, Velez Árpád; a Fideszből: dr. Nagy Gábor Tamás, dr. Pesti Imre. 
 
Bartha Szabó József 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!