Mi lesz velük? – Nyugdíjasok tömegei válnak véglegesen szegényekké..!

Az átlagos havi nyugdíj 69 ezer forint, vagyis 800-900 ezer forint évente. Nem havonta, mint a menedzsereknek, hanem évente! Hogyan éljenek meg belőle? Főleg a kisnyugdíjasok számítottak rá, sokszor éppen a karácsonyi bevásárlásoknál, a 13. havi nyugdíj második felére. Gondoltak egyáltalán a döntés következményeire?

Súlyos és sürgős témában szólította meg Medgyasszay László a Tisztelt Házban Herczog László, szociális és munkaügyi minisztert. A kereszténydemokrata politikus számára költői a „talány”: miért nem tűzi az Országgyűlés napirendjére az illetékes Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság által támogatott javaslatát, amely arra kötelezné a kormányt, hogy készítsen jelentést az idősek helyzetéről – netán félnek a szembesítéstől? „Miniszter úr, őszintén sajnálom önt, hogy olyan szerepet vállalt, ahol kénytelen védeni a mundér becsületét, védeni a védhetetlent!” És sorjázta még a kérdéseket: mikor ébred fel lelkiismeretük? Mikor vonják vissza embertelen döntésüket? Mikor adják vissza a nyugdíjasok szerzett jogát, a 13. havi nyugdíjat?

– Tisztelt Miniszter Úr! Önök a 13. havi nyugdíj elvonásával lényegében csökkentették a nyugdíjakat, miközben az élelmiszer, a gyógyszer, a megélhetés költségei növekednek. Nyugdíjasok tömegei válnak véglegesen szegényekké. Hogyan hozhattak ilyen, emberek millióit hátrányosan érintő döntést? Készült-e hatástanulmány a döntés következményeiről? Személyes tapasztalatom és a Dunántúli Idősügyi Tanácsok Szövetségének friss kutatása szerint is, az idősek nagy része már most is lényegében csak a létfenntartásra költ. Önök most ebből is elvesznek! Miért nem tűzi az Országgyűlés napirendjére az illetékes Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság által egyhangúlag támogatott javaslatomat, amely arra kötelezné a kormányt, hogy készítsen jelentést az idősek helyzetéről? Netán félnek a szembesítéstől?

– Nem szól a nyugdíjcsökkentés hatásáról az idősügyi stratégia sem. Az átlagos havi nyugdíj 69 ezer forint, vagyis 800-900 ezer forint évente. Nem havonta, mint a menedzsereknek, hanem évente! Hogyan éljenek meg belőle? A szegénységben élő idős embereknek nincs ideje várni a szebb jövőt, mert az élet véges, és a napok könyörtelenül fogynak.

– Tisztelt Miniszter Úr!

• Szembe néztek, néznek a döntésük következményeivel?

• Mi alapján hozták meg döntésüket ilyen jelentős, milliókat érintő és az önök szándéka szerint sok-sok évre kiható ügyben?

• Meghallja-e, eljut-e a kormány tudatáig a nyugdíjas-szervezetek, közösségek elkeseredett tiltakozása?

• Mikor ébred fel lelkiismeretük?

• Mikor vonják vissza embertelen döntésüket?

• Mikor adják vissza a nyugdíjasok szerzett jogát, a 13. havi nyugdíjat?

+


Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter:
– Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném emlékeztetni, hogy a 13. havi nyugdíj nem szerzett jog, nincs mögötte járulékfedezet. Az indok pedig nagyon egyszerű: rengeteg szakértő szorgalmazta, hogy ha semmit nem csinálunk, akkor előbb-utóbb összeomlik a nyugdíjrendszer. Ezért történtek azok az intézkedések, amelyeknek egy jelentős része hosszú távra hat. Hiszen például a nyugdíjkorhatár-emelés kifejezetten azt szolgálja, hogy a nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható legyen. Általában is elmondható, hogy ha nem a 13. havi finanszírozhatatlanná válik nyugdíjat, illetve az indexálást nézzük, akkor az intézkedések nagy része tulajdonképpen a mai aktív korosztályt érinti, éppen azzal a céllal, hogy majd az ő nyugdíjuk finanszírozható legyen.

– Szeretném emlékeztetni még a képviselő urat arra is, hogy ennek a rendelkezésnek van egy másik oldala, nevezetesen az, hogy amennyiben a GDP növekszik, a GDP-növekedés függvényében növekvő mértékű nyugdíj-kiegészítésben részesülnek a nyugdíjasok, vagyis amennyiben a fedezet megvan, akkor nem fogunk elfelejtkezni arról, hogy a nyugdíjasoknak is több jusson.

+


Medgyasszay László:
– Miniszter Úr! Szerzett jog vagy nem szerzett jog, joggyakorlattá vált. Főleg a kisnyugdíjasok számítottak rá, sokszor éppen a karácsonyi bevásárlásoknál, a 13. havi nyugdíj második felére. Azt hiszem, hogy az általam hiányolt hatástanulmány nélkül is megjósolható, mit jelent mindez az átlagnyugdíjasok számára. Higgye el, miniszter úr: tragikus következményei lesznek!

– Miniszter Úr! Önt szakemberként tartja nyilván a szakma. Én őszintén sajnálom önt, hogy olyan szerepet vállalt, ahol kénytelen védeni a mundér becsületét, védeni a védhetetlent! Miniszter úr, azt gondolom, hogy akkor jár el helyesen, ha mint szakember, mint lassan nyugdíjas, idősödő ember is, megpróbálja átérezni a kisnyugdíjasok keservét, megpróbálja ezt a rossz döntést visszavonni, megpróbálja erre rábírni a miniszterelnököt és a kormányt is. Ne várja meg azt az egy évet az a sok kisnyugdíjas, amikor majd mi megváltoztatjuk ezt a döntést!

Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!