Néma csend a Parlamentben....

Antall József miniszterelnökről, a Kenedi-bizottság jelentéséről, a véradásról, valamint az emberi jogok fontosságáról beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt a parlamentben.

Boross Péter (MDF) napirend előtti felszólalásában a 15 éve elhunyt Antall József miniszterelnökre emlékezett. Kiemelte a politikus meghatározó szerepét a rendszerváltásban, és elmondta: a volt miniszterelnök, aki mélységesen elítélte a „kocsmapolitikát”, politikai kultúrát teremtett az országban és rangot szerzett Magyarországnak a világban. 
 
Fodor Gábor (SZDSZ) arról beszélt, hogy egyetlen kormánynak sem sikerült elérnie a titkosszolgálati iratok megismerhetőségét. Hangsúlyozta: a magyar demokrácia ezt tizennyolc éve megoldhatatlan problémaként görgeti maga előtt. Beszélt a Kenedi-bizottság jelentéséről, amelyből, mint mondta, kiderül, hogy a történelmi közelmúltunk mélyebb megismerését még ma is akadályozzák a visszatartott és indokolatlanul titkosított iratok és dokumentumok. 
 
Elmondta, hogy az SZDSZ országgyűlési határozati javaslatot terjeszt szerdán a parlament elé, amelyben többek között az áll: kezdeményezik, hogy minden 1990 előtt keletkezett közokirat kerüljön közlevéltárba, és legyen megismerhető. Kezdeményezik továbbá, hogy a kormány biztosítsa az iratokat őrző intézmények számára az iratok internet segítségével történő megismerhetőségét, emellett pedig kezdeményezik azt is, hogy a kormány intézkedjen az egykori állambiztonsági szervek dokumentumait tartalmazó mágnesszalagok adatainak archiválásáról és civil kontroll melletti feldolgozásáról – tette hozzá. 
  
Szilvásy György közölte: a Kenedi-bizottságot a kormány hozta létre. A kormány maga is dolgozik az információs kárpótlás teljessé tétele érdekében – tette hozzá. Mint mondta, az SZDSZ-es határozati javaslat hozzájárulhat a kormány által december 15-ig elkészítendő törvénytervezet koncepciójához. 
  
Puskás Tivadar arról beszélt, hogy a magyar Vöröskereszt a múlt héten tartotta 12. kongresszusát. A véradás fontosságáról szólva kiemelte, hogy 2007-ben 414.500 ember jelent meg véradó rendezvényen. Elmondta: fiatalok, egyetemisták is növekvő számban adnak vért.   Az ellenzéki képviselő köszönetét fejezte ki a véradóknak és a véradást szervezőknek. A kormány részéről senki nem kívánt reagálni a képviselő felszólalására. 
  
Balog Zoltán (Fidesz) az emberi jogok fontosságáról beszélt. Megemlékezett arról, hogy december 10-én van az emberi jogok világnapja. Kiemelte, hogy a jogállamba vetett hitet legsúlyosabban éppen az állam, a kormány rossz működése tudja megrendíteni. Véleménye szerint 2006. szeptemberében és októberében érte a magyar jogállamot az elmúlt húsz év legsúlyosabb támadása. Rendőrök százai vették semmibe a gyülekezési jogot Budapest utcáin - tette hozzá. "Akár napirendre is térhetnénk végre az események felett, ha mindez a brutalitás nem politikai utasításra és bátorításra történt volna" - jelentette ki. 
  
Beszélt arról is, hogy az országgyűlési biztosok évek óta jelzik: az egészségügy átalakítása, a szárnyvonalak megszüntetése, a magyar vidék „nyomorúságos” helyzete végső soron az emberi méltóság sérelmét jelenti. 
  
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a napirend előtti felszólalások előtt megemlékezett Antall József miniszterelnökről. A képviselők néma felállással tisztelegtek a miniszterelnök emléke előtt.
 
-bszj- 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!