Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, háromszori megszólítások után, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva tallózunk.

Mi fér Erzsébet kosarába?

PÁL BÉLA, (MSZP): – Államtitkár úr! A Magyar Szocialista Párt egyetért azzal, hogy a dolgozóknak adható étkezési utalványok kibocsátásából származó nyereséget szociális üdültetésre fordítják, hiszen 2003-2010 között magunk is közel 1 millió rászorulót üdültettünk ilyen formában. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy jelentősen csökkent az élelmiszer-vásárlásra fordítható összeg, és azzal sem, hogy előfordul az Erzsébet-programban a szociális üdültetésnél, hogy szolgáltatónak – az állami támogatással együtt – a  piaci ár két és félszeresét kell  fizetnie. És itt a legújabb hír: bejárta a magyar sajtót az a levél, amely szerint az új Erzsébet-utalvány a teljes szociális hálóba való beépítése miatt - beiskoláztatási támogatás, családi pótlék, önkormányzati segély és tervezetten a nyugdíjak egy része - bővített felhasználhatóságot tesz lehetővé. És mivel ezt a levelet egy patikatulajdonos kapta, hozzá is szóltak: „az elfogadóhely-csatlakozást a patikáknak is lehetővé tesszük, hogy a gyógyszerkészítmény vásárlását is biztosítani tudjuk.”

– Államtitkár úr! Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Ne az elmúlt nyolc évre és ne idézetekre hivatkozzon, mert most önök kormányoznak, hanem arra kérem az érintettek nevében, hogy korrekt választ adjon a kérdéseimre!

• Tervezik-e, hogy a beiskolázási támogatást, a családi pótlékot, az önkormányzati segélyt és tervezetten a nyugdíjak egy részét vagy a gyógyszerkészítmények vásárlását, mint ahogy a levélben szerepel, pénzbeli ellátás helyett Erzsébet-utalvánnyal fizetik ki?
• Mi fér még Erzsébet kosarába?

+

SOLTÉSZ MIKLÓS,  az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Először is Erzsébet nem Mikulás, és nem kosárban hoz csomagokat. Olyan támogatási rendszert alakítottunk ki, amire önök képtelenek voltak. Azért voltak képtelenek, mert önök a külföldi nagytőkét képviselték, támogatták  a kafetéria-rendszeren belül, nem is akarták úgy átalakítani a rendszert, hogy a kereskedelmi bevételből évente körülbelül 10 milliárd forint ne külföldre menjen, hanem Magyarországon maradjon. Mi ezt a rendszert átalakítottuk,  melynek a lényege az, hogy itthon  maradjon az, hogy utalvány forgalmazásából származó bevétel, és ezt szociális üdültetésre, szociális táboroztatásra használjuk.

– Képviselő úr! Annakidején kimondottan örültem, s tán nem mutogatok túl messze vissza, midőn az önök miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila is elismerte 2010-ben, hogy sokan nem az eredeti szándéknak megfelelően használják fel a szociális segélyeket, éppen ezért nem olyan nagy baj, ha természetben kapják a rászorulók a rendszeres szociális segélyt. Most önök pont az ellenkezőjét mondják, pont az ellenkezőjével támadtak minket.

– Képviselő úr! Senki nem tervezi azt, hogy a nyugdíjakat, akár egy fillért is Erzsébet-utalványból fizessünk! Tudom azt, és jól játsszák ezt a játékot, hogy a nyugdíjasokat mindennel riogatják. Riogatják, hogy majd adót vezetünk be, de éppen most van a törvény az Országgyűlés előtt, amivel mi eltöröljük azt az adózási lehetőséget, amit egyébként önök hoztak be 1997-ben, és nem töröltek nyolc éven keresztül el. Tehát ne riogassák se a nyugdíjasokat, se másokat! Ne riogassák, mert hazugság, amit mondanak! És hazugság az a papír is, amit valaki eljuttatott a patikákba!

+

PÁL BÉLA: – Drága Államtitkár úr! Nem riogat senki senkit semmivel! Ellenzéki képviselőként egy kérdést tettem fel önnek, amire választ várok, és azt kellett tapasztaljam, hogy az elmúlt nyolc évről beszélt, pedig ön nem elmúlt nyolc évi államtitkár, hanem az emberi erőforrások tárca e területtel foglalkozó államtitkára. Ezért újra megkérdezném: milyen formában kívánják bővíteni az Erzsébet-utalványt és mivel? Mit tervez a kormány? Kérem, erre adjon korrekt választ és ne az elmúlt nyolc évre, azoknak az érintetteknek, a szociálisan rászorulóknak, a nyugdíjasoknak, a kiskeresetűeknek vagy a gyermekes családoknak, akik kíváncsian várják az ön válaszát. Ha ezt megteszi, megköszönöm; ha nem, akkor nem tudom elfogadni a válaszát.

+

SOLTÉSZ MIKLÓS: – Képviselő úr! Azt gondolom, hogy nincs jelentősége, hogy ön nem fogadja el a választ, hiszen önök hazudnak! Hazudnak, amikor Korózs Lajos, az önök párttársa megüzente: „felháborító, hogy a kormány a svéd és a német nyugdíjmodellel való kísérletezés után már talán azzal is sújtaná a nyugdíjasokat, hogy utalványban fizetné a nyugdíjak egy részét”. Ezt nem nyolc- tíz éve, hanem most nyilatkozták. Tehát hazudoznak összevissza! Hazudoznak, mert sem adózása nem lesz a nyugdíjaknak, sem pedig Erzsébet-utalványban nem fogjuk azt fizetni. Egyébként a családi pótléknál sem merült ez föl. Megvalósítjuk viszont a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménynél kötelező jelleggel, a rendszeres szociális segélynél pedig adható lesz. Érdekes módon ez a szándék az önök 2007-ben hozott törvényében, majd a választási programjukban is benne volt, most meg tiltakoznak, és olyanokat mernek állítani, ami abszolút nem igaz! Még egyszer hangsúlyozom: nem mondanak önök igazat folyamatosan!

Mit kíván tenni miniszter úr annak érdekében, hogy a törvény előtti egyenlőség Magyarországon végre megvalósuljon?

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): – Miniszter úr! A bíróság a közelmúltban egy 2011-ben történt holokauszttagadó cselekedet miatt első fokon másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve arra ítélt egy férfit, hogy legalább háromszor látogasson el a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, vagy egyszer tekintse meg az auschwitzi emlékhelyet vagy a jeruzsálemi Yad Vashem-emlékparkot, és az ott látottak alapján foglalja össze gondolatait, és írja meg véleményét kirendelt pártfogójának. No de, mi történik például, ha az elítélt véleménye eltér a bíróság által elvárttól? Ebben az esetben a kötelező múzeumlátogatáson kívül kiszabnának rá más szankciót is, például kalodát vagy tíz fekvőtámaszt?

– Miniszter úr! Ez az egyszerre abszurd és nevetséges ítélet jól példázza azt, hogy hova süllyedt az igazságszolgáltatás színvonala, mióta a kétharmados fülkeforradalmi kormány fideszes bírókkal összekacsintó fideszes ügyészek mutyifórumává züllesztette a bíróságokat. Az önök bírói szervezetátalakításának köszönhetően ítélkeznek ma olyan bírók Magyarországon, akik a hatályos törvényben nem is szereplő büntetéseket vagy intézkedéseket találnak ki és alkalmaznak.

– Miniszter úr! Tisztában van azzal, hogy ilyen büntetések alkalmazása az Aranybulla óta tilos? Mi az oka annak, hogy a magyar bíróságok kizárólag a holokauszttagadás visszaszorítása érdekében 800 évet is hajlandóak visszalépni az időben? Ismeretes, hogy Biszku Bélát kettő év alatt sem sikerült hasonló ügyben felelősségre vonni, holott 2010 nyarán ország-világ füle hallatára tagadta az önök által nyilván sokkal enyhébben megítélendő kommunista rendszer bűneit. Elítélés helyett inkább a törvény megsemmisítését kérte az eljáró bíró az Alkotmánybíróságtól. De ha már így áll a helyzet, kérdezem:

• A holokauszttagadás ügyében miért nem várta meg a bíró az Alkotmánybíróság ítéletét?
• Kinek kellett a gyors ítélethozatallal megfelelnie?
• Hol van ugyanezen igyekezet, ez a példás gyorsaság Biszku Béla esetében?
• Megvárják, amíg elviszi a végelgyengülés?
• Kezdeményezi-e a Kúria elnökénél az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát a bírósági ítéletekben tetten érhető ordító kettős mérce megfékezése érdekében is?

+

NAVRACSICS TIBOR, közigazgatási és igazságügyi miniszter: – Képviselőtársam! Kezdeményeztem. Egyébként pedig bírósági döntéseket nem szoktam kommentálni.

+

SZILÁGYI GYÖRGY: – Nem volt egy kimerítő válasz. Ebből is látszik egyébként, hogy az önök kétharmados regnálása alatt a kettős mérce mindenhol jelen van, minden területen. Elég például, ha csak Dániel Péter esetére gondolunk, akinek önök egy hónapja közpénzen rendőri védelmet biztosítanak, aki lassan már úgy tekint a rendőrségi autókra, mint a saját szolgálati járműveire, ellentétben más állítólagos szoborrongálóval, aki ugyanezért a cselekedetéért, amit Dániel csinált, előzetes letartóztatásban van.

– Miniszter úr! Ebből a válaszból, hogy ön nem is válaszol, ebből is látszik, hogy a Fidesz és a Jobbik gondolkodásmódja, értékítélete nagyon messze áll egymástól. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy önök egyértelműen az MSZP értékrendjéhez állnak közelebb. Úgy is mondhatnám, hogy a Fidesz és a Jobbik értékrendje olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. És hogy egyértelműek legyenek a szavaim: mi vagyunk Makó és önök Jeruzsálem!

+

NAVRACSICS TIBOR: – Képviselő úr! A helyzet az, hogy pechje van a szövegírójának, mert válaszoltam a kérdésére, ezért az előre megírt viszonválasz itt nem segített. Azt a sunyi antiszemita poént, amit pedig a végén elsütött, azt visszautasítom itt az Országgyűlés nevében!

Miért a legkiszolgáltatottabbakkal számolnak le újra és újra a kormánypártok?

SZÉL BERNADETT (LMP): – Államtitkár úr! Sajnos ezt a szót, hogy kiszolgáltatottság és a legkiszolgáltatottabbnak lenni ebben az országban, egyre többen tanulják meg Magyarországon. Mély döbbenettel olvastuk a beterjesztett szociális salátatörvény tervezetében, hogy a kormány a harmadik csoportos rokkantak felülvizsgálata után most az első és a második csoportos rokkantakat is felülvizsgálatra kötelezi, amennyiben dolgozni akarnak. Persze dolgozni szeretnének, mert muszáj nekik, különben miből élnének meg. De világosan látszik az önök tervezetéből, hogy most a foglalkoztatásba bevonhatók számának csökkentésével akarnak manipulálni, márpedig az új foglalkoztatási támogatási rendszerről szóló terv is már bőven elég lett volna arra, hogy ellehetetlenítse egzisztenciális és emberi értelemben is a megváltozott munkaképességű, legszerencsétlenebb sorsú embertársainkat.

– Államtitkár úr! Önök itt rendre azt állítják, hogy mindenkivel konzultálnak, mielőtt egy törvénytervezetet beterjesztenek. Kérem, erre most ne hivatkozzon, mert maguk az érintettek jelezték nekünk – mégpedig elég elkeseredve –, hogy önök nem hívták össze az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot abból a célból, hogy konzultáljanak a végleges változatról. Meg is lett az eredménye, mert a tervezet előkészítésébe bevont civil szervezetek rendre elutasítják ezt a rendeletet. De őszintén, miért is ne tennék ezt, amikor az új támogatási rendszer nemhogy növeli, de még stagnálás szintjén sem tudja tartani a megváltozott munkaképességű embereket a foglalkoztatásban.

– Államtitkár úr! Világosan látható az is, hogy teljesíthetetlen terhet raktak a kisvállalkozások és a nonprofit szervezetek nyakába: radikálisan megvágják a foglalkoztatáshoz nyújtott támogatásokat. Ez a rendszer nagyon kevés megváltozott munkaképességű embernek tudna munkát biztosítani, legfeljebb csak a szakképzettséget nem igénylő, részmunkaidős, nagyobb szervezeti keretek között való foglalkoztatást tudja ösztönözni, de másokat nem. Kérdezem:

• Önök szerint ez a rendelet konkrétan hogyan fog új munkahelyeket teremteni?
• Milyen módszerrel fog ez a rendelet dolgozni?
• Miért a legkiszolgáltatottabb emberekkel bánnak el önök újra és újra.

+

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! Először is, nem babrálunk és nem szúrunk ki velük! De azért azt hiszem, ön is jól tudja, hogy Magyarországon az elmúlt években közel 940 ezer ember kapott rokkantnyugdíjat vagy rokkantnyugdíjszerű ellátást. Ez egyszerűen elfogadhatatlan és képtelenség. Ezt már az előző kormány is felismerte, és lépni is akart ez ügyben, de nem tudott mit tenni.

– Tisztelt Képviselő asszony! Gondolom, ez önök előtt is elfogadhatatlan, és elismerik azt, hogy a felülvizsgálatok korábbi módszere, illetve az, hogy olyan munkaügyi problémát próbáltak a nyugdíj oldaláról megoldani, ami egyébként fiatal és középkorú embereket küldött el korán nyugdíjba, aminek nemcsak a leépülés, hanem általában a társadalmi teljes kirekesztés is lett a következménye, teljes mértékben elfogadhatatlan. A sok-sok százezer ember jelentős része azonban valóban súlyos beteg, vagy pedig olyan fogyatékossága van, amivel nem tud dolgozni. Az a rendszer, amit mi átalakítunk, és át is kell alakítanunk, az igenis azt az irányt fogja elindítani - és el is indította -, ami nem csak a segélyezést, nem csak a támogatást, nem csak a cégek támogatását jelenti, hanem a nagyon fontos rehabilitációs munkát, és a rehabilitációs munka segítségével pedig visszatérést abba a környezetbe, ahonnan esetleg ezek az emberek kiestek. Egyébként annak a változtatásnak az eredményeképpen, amit most megtettünk, azt kell mondanom:  például a 200 ezer emberből, akinek vissza kellett jelentkeznie a rokkantnyugdíj-rendszerből, mert olyan korhatárban voltak, olyan helyzetben voltak, tízezren nem is jelentkeztek. Vajon miért?

+

SZÉL BERNADETT: – Államtitkár úr! Lehet, hogy egészen egyszerűen azért nem jelentkeztek, mert nem tudtak róla, ugyanis a korábbi gyakorlattól eltérően nekik maguknak kellett észrevenni azt, hogy egy ilyenfajta eljárásrendet hoztak létre a számukra. Itt 226 ezer emberről van szó. Maga a rendelet azt a célt tűzi ki, hogy ezek az emberek vissza tudjanak térni a nyílt munkaerőpiacra. Miért nem válaszolt arra a kérdésemre, ami arra vonatkozik, hogyan fognak önök új munkahelyeket létrehozni, hogyan fognak ezek az emberek visszatérni a nyílt munkaerőpiacra?

– Államtitkár úr! Gyakorlatilag azt látom, hogy a rendeletnek ezek a legkevésbé kidolgozott részei. Ráadásul, ha megnézzük azt, hogy az akkreditációs rendszert hogyan változtatták meg, hogy milyen sűrű ellenőrzések lesznek, a beruházási és a személyi költségek milyen magasak lesznek, amihez semmiféle támogatást nem kapnak a foglalkoztatók, az egyértelműen azt vetíti előre, hogy önök ezekkel az emberekkel leszámolnak.

+

SOLTÉSZ MIKLÓS: – Képviselő asszony bizonyára jól ismeri a támogatási rendszer jelenlegi formáját, csak talán azt a részt nem ismeri, hogy azok a cégek, amelyek eddig megkapták a támogatást, egy jó részük a rehabilitációban nem vett részt, hanem ugyanazok az emberek maradtak évtizedekig ugyanazoknál a cégeknél. Ez önmagában nem lenne baj, csak akkor ez nem rehabilitációs foglalkoztatás. Valószínűleg az ön figyelmét az is elkerülte, hogy a jelenlegi támogatási rendszeren felül, ami eddig is megmaradt, ugyanazzal a támogatási összeggel a jövő évi költségvetésben is támogatjuk a cégeket és a nyílt munkaerőpiacon lévő cégeket is, amelyek akkreditálják magukat. Egy rehabilitációs kártyás rendszert is bevezettünk, ami eddig nem volt. Ezzel azok a cégek mentesülnek a munkaadói járulékfizetési kötelezettségtől, amelyek ilyen embereket foglalkoztatnak, a megváltozott munkaképességűeket, a fogyatékossággal élőket.

– Tisztelt Képviselő asszony! Önöknek is és mindenkinek, az egész országnak az az érdeke, hogy azok az emberek, akik valóban több százezren vannak, minél többen munkahelyet találjanak minél többen ne segélyből ne támogatásból éljenek, hanem saját magukat is el tudják tartani.

Lehet vagy nem lehet fogyasztói csoportokra hivatkozva átverni az embereket?

HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): – Államtitkár úr! Néhány évvel ezelőtt jelentek meg a fogyasztói csoportok. Kiváló marketingeszközökkel, utolsó lehetőséget nyújtóként hirdették és hirdetik magukat BAR-listásoknak, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek, akár kezes nélkül is. A hirdetéseik rendre megtévesztőek, hiszen hitellehetőséget sejtetnek, pedig nem az! A megtévesztett emberek több százezer forintot fizetnek be, mert azonnali pénzhez jutást ígérnek. Miután a pénz befizetése és a több tíz oldalas belépési nyilatkozatok aláírása megtörtént, akkor döbbennek rá, hogy fogyasztói csoport tagjai lettek, pedig ők hitelt szerettek volna.

– Információim szerint több ezer károsultja van már eddig is ennek a folyamatnak. A magyar kormány a jogalkotás területén 2010 előtt semmit nem tett azért, hogy ezt a folyamatot megállítsa. A fogyasztóvédelmi törvény legutóbbi változása során az Orbán-kormány viszont két intézkedést is bevezetett. Az egyik alapján fogyasztói csoport 2014. január 1-jéig nem hozható létre. Mindezek ellenére a korábban alakult fogyasztói csoportok a mai napig szedik áldozataikat, az újságok tele vannak a hirdetéseikkel. Éppen ezért kérdezem:

• Teszünk-e, tehetünk-e valamit azért, hogy ezt az ámokfutást meg lehessen akadályozni?

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! A fogyasztói csoportok működése valóban nagyon komoly aggályokat vet fel, ami azonnali beavatkozást sürgetett a jogalkotótól. Ön is említette: a legfontosabb lépést a kormány megtette: 2012. január 1-jétől 2014. január 1-jéig tilos új fogyasztói csoportot létrehozni Magyarországon.

– A fogyasztói csoportok lényege az, hogy a csoporttagok szerencseelemekkel ötvözött elő-takarékosságát és részletre való vásárlását teszi lehetővé, hogy majd ezzel ingó vagy ingatlan dologban szereznek tulajdoni jogot, de éppen ez a szerencseelem az, amely visszaélésekre ad lehetőséget. Ilyen sorsolásos szerencseelem nagyon sokfajta változatban működik, de ez mindenképpen a tényleges működésüknek az egyik, talán leggyanúsabb és legrosszabb pontja. A másik pedig az, hogy a fogyasztók, akik belépnek egy ilyen csoportba, gyakorlatilag hitelt szeretnének, vagy hitelhez szeretnének valamilyen úton-módon hozzájutni, és ráadásul olyan csoportokat céloz meg egy ilyen fogyasztói csoport, amelyek számára nehéz a normál banki ügymenetben a piacon hitelhez jutni. Ezért úgy gondolom, hogy az a lépés, amit már mindketten említettünk, talán a legeslegfontosabb, tehát az, hogy ez év január 1-jétől 2014. január 1-jéig tilos Magyarországon új fogyasztói csoportot létrehozni.

+

HORVÁTH ZSOLT: – Államtitkár úr! A jövőt illetően azt gondolom, hogy megfelelő lépést tett a kormány, azonban a múlt továbbra is itt van a nyakunkon. A korábban alakult fogyasztói csoportok jelen pillanatban is szedik az áldozataikat. A mai újságokban, napilapokban három-négy olyan hirdetés is szerepel, amelyek „utolsó lehetőségként” vagy „van más megoldás” címmel hirdetik magukat.

– Államtitkár úr! Mindenki tudja, hogy több büntetőeljárás is indult a korábban létrehozott fogyasztói csoportok működése kapcsán, azonban ezeket a büntetőeljárásokat megszüntették. Több polgári peres eljárás is indult, sajnos ezeket is megszüntették, pedig a kártérítésnek igenis lett volna alapja. Azt gondolom, hogy jelen pillanatban egyetlenegy olyan lehetőség van, amellyel tudunk segíteni ezen a helyzeten, nevezetesen: nincs más megoldás, meg kell szüntetni azokat a fogyasztói csoportokat, amelyek jogellenesen végzik ezt a tevékenységet!

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN: – Képviselő úr! Az előtt, amit ön szorgalmaz, van még egy lépés, amit el kell végezni: a büntetőjogi és büntetőeljárások tapasztalatait mindenképpen le kell vonni. Meg kell nézni, hogy ezen esetben milyen jogi lehetőségek vannak. Úgy gondolom, hogy a büntetőeljárási tapasztalatoknak a levonása után juthatunk el ahhoz, amit ön is javasolt.

Ki állítja meg a sárga veszedelmet?

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Államtitkár úr! Közeleg a sárga veszedelem! Itt van ugyanis a kormányzat újabb költségvetési tervezete, amely olyan helyzetbe hozza a magyar háztartásokat, ami gyakorlatilag tarthatatlan. Görgetik maguk előtt azokat a tartozásokat, amelyek önhibájukon kívül, jórészt a bizalmukkal visszaélő pénzügyi és bankrendszernek köszönhetően alakultak ki. Mára már mintegy 4 millió ember él a létminimum alatt, 300 ezerrel több, mint a kormányváltás idején. Az Orbán-kabinet pedig nem a bankokra, nem a multinacionális vállalatokra rak többletterheket, hanem hagyja, hogy azok továbbhárítsák, hagyja, hogy a lakosság, a fogyasztók, a hitelesek, a hitelkárosultak veszítsék el megélhetésüket, otthonukat, létbiztonságukat. Eközben ismét 40 milliárd forinttal megkurtítja a gyógyszerkasszát, és az az ígérete, hogy az adósságcsökkentés további 2 százalékos mértékben valósul meg, további megszorításokat, újabb adófajtákat és átstrukturált, eddig már bevezetett, de most még erősebben kirótt adófajtákat vetít előre.

– Látható az is, hogy 2010 óta másfélszeresére nőtt a kivándorlási kedv Magyarországról. Nem az utóbbi 20 évben, hanem 2010 óta! Éppen ezért a Jobbik a költségvetés tervezetének visszavonására szólította fel a kormányzatot. Már csak azért is, mert olyan belső aránytalanságok tapasztalhatóak ezen indítványban, amelyek révén rekordszintet érnek el a kamatkiadások. 1325 milliárd forintot a jövő évben, miközben a fiatalok otthonteremtésére alig pár milliárd jut, a devizahitelesek megmentésére pedig lényegében nincsen átgondolt koncepciója a kormányzatnak.

– Államtitkár úr! A sárga veszedelem, amit a magyar lakosságra hoztak, és amit engedtek súlyosbodni, egyre szélesebb rétegeket fenyeget. Itt vannak közöttünk azok is egyébként, fent a páholyban, azok az otthonvédők és azok a kilakoltatás előtt állók, akik bőrére megy ez a játék. Az önök játéka! Tehát ha választ adnak, akkor ne csak nekem adják, hanem nekik is, és ha van önökben gerinc, akkor szembenéznek velük is! Kérdezem:

• Ki állítja meg a sárga veszedelmet?

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a kormány nem játszik senkivel! A kormánynak az az egyik legfontosabb feladata, hogy biztosítsa az államháztartás stabilitását. Hogy ki játszott kivel? Erre csak egy számot említek: 2003-ban a költségvetés elfogadja a 4,5 százalékos államháztartási hiányt, aztán lesz belőle 7,3 százalék. Nem akarok visszatérni az elmúlt négy évre sem: 3,8 százalékos hiány szerepelt a költségvetési törvényben, azután lett belőle 6,5 százalék. Akkor most ki játszik kivel, ki játszott az emberek sorsával? Eladósították az országot, és erre a kormányra hárul az a feladat, hogy ezt az eladósodást és ezt az államháztartást rendezze.

– Képviselő úr! A kormány kitüntetett szerepet szán a tehermegosztásnak a lakosság, az állam és a vállalkozói szektor között. Azt azért tisztán kell látni, hogy a három szereplő közül az államnak nincs pénze. Az államnak jogosítványa van arra, hogy adót vessen ki, és utána ezeket az adókat használja fel értelmesen, ez a legfontosabb feladata. A kivetett válságadók időlegesen, három esztendőre szólnak. A kormány megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek az ország versenyképessége érdekében, és megtette azokat a lépéseket is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy idén és jövőre is stabil legyen az államháztartás.

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Államtitkár úr! Az a kérésem, hogy ne beszéljenek mellé! Önök azt ígérték, hogy senkit nem hagynak az út szélén, eközben 150 ezer felé közelít a 90 napon túli elmaradások aránya, ahol az otthon, a lakás elvesztésének aránya drámai. És nem az emberek hibájából, hanem a bankok és pénzintézetek feltáratlan visszaéléseinek köszönhetően!

– Államtitkár úr! Amíg nem tudják ezt megoldani, adódik a kérdés: miért nem hosszabbítják meg a kilakoltatási moratóriumot? Végül pedig, még egyszer kérem arra, mivel nekem egy kérdésemre sem válaszolt, hogy nézzen föl a páholyba! Számoljanak el azokkal az otthonvédőkkel, akik a saját testi épségük kockázatával, magukra is bajt húzva megmentik a honfitársaikat, mert önök nem teszik. Számoljanak el a 90 éves asszonnyal, aki kilakoltatás előtt áll, nézzenek a szemükbe, hogyha van önökben gerinc. A felszólalást követően pedig át fogom adni azt a kérelmet, amit ők hoztak ide a Ház elé, hiszen önökkel nem tudtak kapcsolatba lépni ez ügyben.

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN: – Képviselő úr! Ha még visszaemlékszik picikét: a tárgyalások kezdetén a Bankszövetséggel való megállapodásban 8 ezer, azaz nyolcezer lakásról volt szó, amit átvesz az eszközkezelő. A december 15-én létrejött egyezség 25 ezerről beszél. A kormány elérte tehát azt, hogy 25 ezer lakást tudjon átvállalni az eszközkezelő, biztosítja hozzá a költségvetésben a megfelelő forrásokat, az adófizetők pénzéből egyébként. Minden tiszteletem a civil szereplőké és mindazoké, akik ebben részt vesznek, és segítenek azoknak, akik erre rászorulnak, ugyanakkor azt nagyon nem szeretem, amikor ön megkérdőjelezi a kormány jó szándékát. Az a tény, hogy 8 ezerről 25 ezerre emeltük a lehetőséget a kilakoltatás megakadályozása érdekében, azt mutatja, hogy a kormány is megteszi a maga lépéseit. (Z. Kárpát Dániel átad egy iratot Cséfalvay Zoltánnak.)

Ez a sarc lesz a végső?

PÁL TIBOR (MSZP): – Államtitkár úr! Több hete mindennapos hírként, sőt tényként olvashattunk, hallhattunk a fővárosi dugódíjról, annak bevezetéséről, az autósok további sarcolásáról. A dugódíj bevezetését az teszi elengedhetetlenné, hogy az önök gazdaságpolitikájának köszönhetően a jövő évben várhatóan 10 milliárd forinttal csökken a budapesti közlekedés támogatása az állami normatíva formájában. Ahhoz, hogy a dugódíj bevezethető legyen, megfelelő forgalomszabályozásra, kerékpárbérlésre, BKV- eszközfejlesztésére és természetesen megfelelő számú P+R parkoló kialakítására volna szükség a zónán kívül, amelyek önök szerint minimális fejlesztéssel rendelkezésre állnak.

– Nézzük, mit mutatnak a számok. Budapesten jelenleg 4600 ilyen hely van. Ehhez hasonló nagyobb városokban 32-35 ezer ilyen parkolóhely kialakítását oldották meg ahhoz, hogy a forgalmat és a dugódíjat be tudják vezetni. Egyelőre úgy tűnik, hogy önöknek fontosabb az autósok, a budapesti lakosok újabb sarcolása, mint az, hogy biztosítsák a feltételeket a normális, kulturált közlekedéshez, a környezetbarát közlekedés megteremtéséhez. Úgy tűnik, hogy önök szövegben már mindenképpen jók, de azért a tettekkel még keveset mutattak. Saját maguk sem tudják szakmailag, hogy mit is akarnak a dugódíjjal és a P+R parkoló kialakításával, hiszen több fővárosi kerületi polgármester is komolyan támadja az önök elképzeléseit. Kérdezem:

• Miként kívánja a minisztérium elősegíteni a P+R parkolók rendszerének a fejlesztését.
• Ön hogyan látja lesz-e lehetőség arra, hogy akár európai uniós pályázatokból tudjuk a P+R parkolókat fejleszteni a fővárosban?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: - Képviselő úr! A főváros közlekedési viszonyait javító, az utazási időt, a környezetre gyakorolt káros hatást csökkentő személy- és teherforgalmi díjak bevezetésével kapcsolatban a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény kiegészítését a tárca valóban napirenden tartja. Megjegyzem, amit ön is pontosan tud: az elmúlt 10-15-20 évben a P+R parkolók számára kijelölt helyeket az önökkel szoros koalícióban lévő fővárosi városvezetés adta el bevásárlóközpontok céljaira. Ezzel együtt a javaslatban a főváros közgyűlése felhatalmazást kap, hogy a rendeletben rendelkezzen a díjköteles helyi utak, közutak köréről, behajtási övezetekről és a díj mértékéről és módjáról.

+

PÁL TIBOR: – Államtitkár úr! A mai hírek szerint lehet, hogy már nem is dugódíjat, hanem híddíjat szednek, és lehet, hogy lesz majd kapuadó és kéményadó is. Fordítva ülnek a lovon!  Először kellene a P+R parkolókat megteremteni, megteremteni a kulturált közlekedés feltételeit. Ehhez kellenének a források. Amit ön elmondott, lehet, hogy ez igaz, én ezt nem vitatom, de azt azért lehet látni a városban, hogy ebből az égvilágon semmi nincs, hiszen az a 4 ezer P+R parkoló, amely rendelkezésre áll, kevés. Önök szeretnék beszedni azt a pénzt, amit az autósoktól várnak, ezt a 20 milliárd forintot. Fizessenek, de egyébként ezért nem kapnak semmit, sőt, azt kell hogy mondjam, a fővárosba érkezők a közlekedés színvonalának a javítására sem kapnak vissza semmit. Szerintem ez nem jó menetrend! Fordítva kellene csinálni: előbb a P+R és utána a dugódíj.

+

FÓNAGY JÁNOS: – Képviselő úr! Az ötleteket köszönjük. Nem egy rossz ötlet, hogy a lovas fogatok behajtására is, akárhogy ülünk rajta, esetleg meggondoljuk. Egyelőre erről nincs szó. Amiről viszont szó van: arról, hogy a főváros közgyűlése a felhatalmazást milyen keretek között gyakorolja, még nincs döntés, következésképpen nyilatkozni sem tudok róla. A tárca szándéka azonban egyértelműen az, hogy a személy- és teherforgalmi behajtási díj a törvényben meghatározott, ön által is korrekt módon felsorolt célokra kerüljön felhasználásra, mértéke pedig az e céloknál indokoltabbnál magasabb ne legyen.

Ki ellenőrzi a közmunkaprogramok végrehajtását?

BERTHA SZILVIA (Jobbik): – Államtitkár úr! A kormány által oly hevesen dicsért közmunkaprogramokkal komoly gondok vannak. A települések egy részén nem végeznek igazi vagy egyáltalán semmilyen munkát, csak statisztikai tényezőnek kellenek a közmunkások, hogy az önkormányzatnak ne kelljen segélyt fizetnie. A fideszes vezetésű településeken pedig Szabolcstól kezdve Békésen át Vas megyéig elterjedt szokás, hogy a helyi fideszes politikus saját telkén, birtokán dolgoztatja a közmunkásokat.

– Államtitkár úr! A balkáni körülmények között foglalkoztatott közmunkások alkalmazásakor alapvető foglalkoztatás-egészségügyi szabályokat, munkahigiéniás előírásokat sértenek. Teljesen normálisnak számít, hogy nincs WC, nincs víz a kézmosáshoz, akármilyen meleg van, ivóvízről nem gondoskodnak. Nem kapnak minimális védőruhát, például gumicsizmát a vizes munkákhoz vagy kesztyűt a szemétszedéshez. Tehát a közmunkások a saját ruháikat használják el. Nyilván úgy gondolja a kormány, hogy a 47 ezer forintból erre is kell, hogy teljen. Abból a 47 ezerből, amit elvileg heti bontásban kellene megkapniuk, de nem ritka, hogy három hétig sem kapnak egy fillért sem, és utólag is csak egy részét. Ezekre a megalázásokra nem jelent mentséget, hogy közmunkások jó része azért kényszerül közmunkára, mert önök nem teremtenek normális piaci munkahelyeket.

– Államtitkár úr! És akkor még a társadalmi feszültségről is szólnék. Sajnos, megvalósult az, aminek a veszélyére a Jobbik fel is hívta a figyelmet már idejekorán. Kialakult a munkahelyi csicskáztatás jelensége. A cigányok egy jelentős része összeférhetetlen, saját magukat közösítik ki, elvonulnak, és nem dolgoznak. Egyesek hazajárnak ebédelni, és a munkaidő letelte előtt távoznak. Folyamatosak a károkozások, rendszeres, hogy a napközben kivágott fát vagy az úgymond útba eső kábeleket ellopják, de felelősségre vonás, szankció nincs, továbbra is részt vehetnek a programban. Állítólag felsőbb utasítás miatt nem küldhetik el őket. Kérdezem: 

• Ellenőrzi-e valaki, bármilyen hatóság a közmunkaprogramok végrehajtását?

+

TÁLLAI ANDRÁS, belügyminisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő asszony! Természetesen ellenőrzi. A kormányhivatalok ellenőrzési terv alapján végzik az ellenőrzést, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Államigazgatási Központ koordinálásával, melyben természetesen részt vesznek a kormányhivatalok szakigazgatási szervei is. Eddig négy megyében történt ellenőrzés, kettőben átfogó ellenőrzés, a másik kettőben pedig célellenőrzés. Hozzáteszem, hogy az Állami Számvevőszék is ellenőrzést végez a közpénzek felhasználása révén.

– Képviselő asszony! Járom az országot, és nekem nagy örömmel számolnak be minden településen, hogy milyen sikereik vannak a közmunkaprogramban. Legutóbb például az Ajak nevű településen Szabolcs megyében volt szerencsém találkozni közfoglalkoztatottal, aki elmondta, hogy évek óta nem volt munkája, de most igazán örül, mert úgy érzi, hogy végre olyan munkát végezhet, aminek van értéke. Ennek az az értéke, hogy állattartás és növénytermesztés is van a faluban, a település a saját konyháján fel tudja használni. Persze megértem önt, hogy - ma 173 ezer közfoglalkoztatott van - a 173 ezer közül tud találkozni olyannal, aki elégedetlen azzal, hogy reggel 8 órakor be kell menni, 8 órát dolgozni kell, és másnap ezt újra kell, hogy kezdje, mert az új közfoglalkoztatásnak ez a lényege.

+

BERTHA SZILVIA: – Államtitkár úr! A munkaügyi ellenőrzés rendszerét olyan mértékben szétverték, hogy például egész Pest megyében összesen 9 ellenőr van, és a többi megyében sem jobb az arány. Tehát ha most azt mondja, hogy a 173 ezer közmunkás foglalkoztatását ennek a mennyiségű ellenőrnek kell ellenőriznie mindamellett, hogy a piaci munkahelyeket is ők ellenőrzik, akkor ez garancia arra, hogy be legyen jó a végrehajtása. Azért, mert az államtitkár úr talált egy olyan települést, ahol talán jól működik, mert hála Istennek, ilyen is van, de a többségében rendkívüli mértékű visszaélések vannak. Nagyon komolyak a problémák, és erre senki nem figyel oda, és semmilyen szankció nem éri azokat a polgármestereket, akik egyéni céljaik érdekében dolgoztatják a közmunkásokat, vagy nem is végeztetnek velük munkát, eltűrik, hogy a közmunkások egyik fele megszakadjon, a másik fele pedig egész nap lazsáljon, illetve nem fizetik ki idejében, és ezzel rendszeresen éhezésbe sodorják a többgyerekes családokat. Ezt senki nem ellenőrzi, senki nem szankcionálja. Az esetek körülbelül 60-70 százalékában ilyen típusú panaszok érkeznek, és a maradék az, ami az elégedettséget jelenti.

+

TÁLLAI ANDRÁS: – Tisztelt Képviselő asszony! A közfoglalkoztatási szerződést két fél köti, a Belügyminisztérium, amely a forrásokat biztosítja és elbírálja a pályázatot, valamint az, aki azt végrehajtja, többségében önkormányzat. Tehát az adott önkormányzat felelőssége az, hogy végrehajtsa a szerződésben foglaltakat.

– Képviselő asszony! Azt javaslom önnek, ha olyat tapasztal, hogy nem végeznek munkát, vagy saját telken és nem az önkormányzat által biztosított földön, dolgoztatnak,  vagy balkáni körülményeket tapasztal, hogy nincs védőruha, vagy csicskáztatás folyik, akkor fogja meg a tollát, írjon nekem vagy Pintér Sándor belügyminiszter úrnak egy levelet, és a Belügyminisztérium külön ellenőrzésekre létrehozott csoportja azonnali vizsgálatot tart azon a helyszínen. Ne a levegőbe beszéljünk a parlamentben konkrétumok nélkül jól hangzó ellenzéki lózungokat, hanem tisztázzuk, ha van ilyen, vizsgáljuk ki és szüntessük meg! Erre kérem önt.

A felsőoktatási felvételiről

HILLER ISTVÁN (MSZP): – Államtitkár asszony! A közelmúltban számos híradás jelent meg arról, hogy a felsőoktatási felvételivel újabb gondok vannak. Nem elég, hogy lekéstek minden határidőt, hogy az ombudsmannak kellett szólni, hogy a jelentkezők, a leendő hallgatók nem jutnak időben kellő tájékoztatáshoz, most kiderült, hogy sok ezer meghirdetett hallgatói helyet nem tudnak betölteni. Egyetlen előkészítetlen döntéssel 53 500-ról 32 300-ra csökkentették az államilag finanszírozott hallgatói létszámot, a részösztöndíjasnak elnevezett helyeket meg olyan szerkezetben hirdették meg, hogy nincs elég jelentkező. Egyrészt tehát drasztikusan csökkentették a jelentkezési keretet, másrészt meg még azt sem tudják betölteni, amit meghagytak.

– Államtitkár asszony! Sok ezer magyar fiatal, leendő egyetemista sorsáról van szó, ezért kérem tisztelettel, válaszoljon:

• Hány hallgatói helyet nem tudnak betölteni?
• Hány ezer hallgatói helyre nem volt megfelelő pályázó? 
• Döntenek-e átcsoportosítják-e ezeket a helyeket más területre, ahol többszörös túljelentkezés van?
• Meghirdetnek-e bővített pótfelvételit, ahogyan ezt éppen kettőnk között egy rádiós vitában önnek javasoltam durván másfél héttel ezelőtt, vagy a felsőoktatásból kivonják az így megmaradt pénzt?
• Átcsoportosítják-e a megmaradt helyeket, és hirdetnek-e bővített felvételit?

+

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Amint azt önök is tudják, egészen a tavalyi évig a felvételi jelentkezés és a felvételi helyek elosztása a hallgatók kívánsága alapján történt. Ez komoly torzulásokat idézett elő. Azok a képzések kerültek túlsúlyba, amelyek, jóllehet, a hallgatók szemében kedveltek, megkockáztatom, divatosak, de mivel igen nagy számban képzett és képez még ma is a felsőoktatás olyan hallgatókat, akik a szakmájukban nem tudnak elhelyezkedni, a nemzetgazdaságnak nincs közvetett haszna az ilyen képzésekből. Emellett lemaradtunk, vészesen lemaradtunk a fejlett világtól, az OECD-tagországoktól is a tekintetben, hogy a felsőoktatásban résztvevők milyen arányban kapnak műszaki, természettudományos és informatikai diplomát.

– Képviselő úr! Ezen a helyzeten változtatott a felsőoktatási törvény, amely lehetővé tette, hogy ne a jelentkezések arányszáma döntse el a felsőoktatási államilag finanszírozott helyeket, hanem a gazdaság igényei. És nem történt olyan vészes késlekedés, ahogyan ezt most is mondja. Ön előtt is ismert, hogy a felsőoktatásba 110 ezren adták be a jelentkezésüket osztatlan vagy éppen állami osztatlan felsőfokú szakképzésre, mesterképzésre, alapképzésre. 88 ezren jelöltek meg állami ösztöndíjas képzést és több mint 22 ezren önköltséges képzést. Elegendően jelentkeztek a megadott helyekre is.

+

HILLER ISTVÁN: – Államtitkár asszony! Ha egy ilyen nagy minisztériumnak, mint az önöké, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egy általános államtitkára vagy esetleg a politikai ügyekért felelős államtitkára ilyen általánosságokat mond, akkor azt mondom, ezt megszoktuk, ön azonban egy szakterület szakembernek mondott első embere, ne tessék ilyeneket mondani! Tessék konkrétan válaszolni: hány hely maradt besülve? Átcsoportosítják-e a helyeket, vagy kivonják a pénzt? Meghirdetik-e augusztusban azt a bővített pótfelvételit, amit javasoltam, vagy több ezer magyar fiatal számára biztosítandó felsőoktatási helyet ott hagynak, és kivonják a pénzt? Ne késsék már megint le a megfelelő határidőket, és az is fontos lenne, hogy a leendő hallgatók kellő időben tájékoztatást kapjanak. Erről van szó! Tisztelettel kérem, hogy erre válaszoljon!

+

HOFFMANN RÓZSA: – Képviselő úr! A szakszerűségről annyit: ön, mint az oktatásügy volt vezetője, pontosan tudja, hogy a hallgatóknak július 10-éig még módjukban áll a jelentkezési sorrenden változtatni. Azon kívül ma, június 18-án még nem zárultak le az érettségi vizsgák, így az eredmények még nem ismertek. Arra a kérdésre tehát, hogy hány hely maradt vagy esetleg marad majd betöltetlen, most még nem lehet egyértelmű választ adni.

– Megnyugtatásul azért annyit elmondok, hogy a műszaki jelentkezések száma 18,6 százalékra nőtt a tavalyi 14,5 százalékkal szemben, ez 12 600 fő, minden valószínűség szerint be fogjuk tudni tölteni ezeket a helyeket. Döntés még nem született, a kormánynak az FTT javaslatot tett arra, hogy a részösztöndíjas helyekből teljes ösztöndíjas helyeket csináljunk, de ez a döntés még várat magára.

Hiába sakkoztak a férőhelyekkel az államtitkárságon?

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): – Államtitkár asszony! Akkor folytassuk, amit már Hiller István elkezdett. Az idei év különösen igazságtalan és méltánytalan helyzetet teremtett a felsőoktatásban. Tudjuk azt, hogy a tavalyihoz képest 40 százalékkal csökkent az államilag finanszírozott férőhelyek száma. Pár éve még az ingyenes felsőoktatási képzés mellett oly vehemensen kiálló Fidesz- és KDNP-kormány mára radikálisan megvágta a férőhelyeket. Ráadásul a keretszámokra és az emelkedő tandíjakra vonatkozó pontos részletek csak a jelentkezési határidő előtti utolsó hetekben váltak nyilvánossá, így gyakorlatilag ellehetetlenítették több tízezer továbbtanulni szándékozó döntését. Mindezt, hogyha még emlékeznek, maga az ombudsman is súlyosan jogsértő helyzetnek találta. A rombolásnak meg is lett az eredménye, ahogy már mondtam, idén több mint ötödével csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, ez azt jelenti, hogy több mint 30 ezer fiatal adta fel végleg vagy időlegesen a jövőbeni terveit. Ezt önök sem tudják megmagyarázni!

– Nemrég pedig mit hallottunk? Felmerült, hogy újraosztanak bizonyos férőhelyeket. Kiderült ugyanis, hogy hiába sakkoztak minisztériumi ajtók mögött a férőhelyszámokkal jobbra-balra, aminek következménye lett többek között a támogatott jogász- vagy közgazdászképzés kivégzése, a kormány által olyannyira preferált természettudományos és műszaki képzésbe viszont nem jelentkeztek elegen. Csodálkozunk? Egyértelmű volt, hogy a felvételizők nem vették be az államilag támogatott részösztöndíjas képzésről szóló mesét. Ránéztek a részösztöndíjas költségtérítésre, és azzal szembesültek, hogy ezeket a magas tandíjakat nem tudják megfizetni.

– Államtitkár asszony! Ön azt nyilatkozta, hogy dolgoznak azon, mi legyen azokkal a férőhelyekkel, ahová nem jelentkezett senki. Lassan nyakunkon a pótfelvételi. Kérdezem:

• Mégis hol tart ez a munka, és mire számíthatnak a diákok?

+

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő asszony! A januárban közzétett keretszámok és a felvételi idő meghosszabbítása az ön állításával ellentétben nem lehetetlenítették el több tízezer továbbtanulni szándékozó döntését.  Ezt bizonyítja – önnek is megismétlem – hogy 110 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, ebből 88 ezren teljes állami ösztöndíjas képzésre, és 22 ezren önköltséges képzésre. Ez utóbbiak száma 30 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, ami azt mutatja, hogy a fiatalok megértették az új felsőoktatás-politikát, amely arra irányul, hogy egyfelől az állam ne finanszírozza, ne támogassa a felsőoktatást, hanem megrendelőként lépjen fel, és azok a képzések, amelyekből nincs közvetlen haszna a gazdaságnak, amely nem segíti elő közvetlenül az ország fejlődését, természetesen megmaradnak, korlátlanul jelentkezhetnek rá a fiatalok, de vállaljanak felelősséget a saját döntésükért, és vegyenek részt a képzés finanszírozásában.

– Nos, ami a keretszámokat illeti, Hiller képviselő úrnak is elmondtam, hogy mennyivel többen jelentkeztek műszaki képzésre, és folytathatom a sort. Informatikai képzésre 7,6 százaléknyian jelentkeztek a tavalyi 6 százalékkal szemben, természettudományos képzésre szintén többen jelentkeztek, mint tavaly, 5,1 százalék a tavalyi 4,2 százalékkal szemben. Nem megy gyorsan - ezt ön is tudhatja - ezeknek a képzéseknek a növelése, de ez a kormány egyértelmű szándéka, amelyet ezzel a döntéssel nyilvánvalóvá tett. Hiszem, hogy a jövő évben tovább fog növekedni az ezen képzésekre jelentkezők száma, ez a tendencia érvényesül tavalyhoz és tavalyelőtthöz képest.

+

OSZTOLYKÁN ÁGNES: –  Államtitkár asszony! Én azt gondolom, önnel ellentétben, hogy az emberek, a diákok nem értették meg azon felsőoktatási törekvéseket, amelyeket önök fennen hangoztatnak. Ellehetetlenítették több tízezer továbbtanulni szándékozó döntését.  Azt látom, hogy egy olyan rendszert kívánnak kialakítani, amiben maximálisan kézivezérelten, tévhitek alapján, nem kérdezve az illetékeseket és a szakmát kivonják a felsőoktatásból a forrásokat. Önök tulajdonképpen megmondják, meghatározzák azt, hogy mivel lehet ebben az országban érvényesülni, és mivel nem. De azzal, hogy gondot fordítsanak arra, hogy minél több kiművelt emberfő legyen ebben az országban, azzal nem igazán foglalkoznak.

+

HOFFMANN RÓZSA: – Képviselő asszony! Tiszteletre méltó önbizalomra vall, hogyha úgy gondolja, úgy képzeli, hogy feltett kérdései viszik előre a kormány munkáját. Nem erről van szó! A kormány dolgozik, én pedig kész vagyok minden kérdésére válaszolni, akkor is, ha tizedszer, húszadszor ismétli meg. Nos, ön azt mondja, hogy kézivezéreljük a felsőoktatást. Megkérdezem: vajon mit gondol, képviselő asszony, kinek az érdekében kézivezéreljük, ha valóban így volna? De, nem kézivezéreljük, hiszen komoly testületek, szakemberek dolgoznak ezeken a döntéseken, jelesül a felsőoktatási tervezési testület, amely olyan szakemberekből áll, akik felsőoktatás-politikával, fejlesztési stratégiával foglalkoznak évek óta. Ám, ha még kézivezérelnénk is, nekünk ebből nincs személyes hasznunk, - ellenben az államnak, a közösségnek, a közjónak haszna lesz abból, hogyha ismét több lesz a műszaki végzettségű fiatal, akik majd az újításokkal, az innovációkkal mozgásba tudják hozni a gazdaságot.