Parlamenti ütközetek – Hazugság, szemérmetlen hazugság és statisztika!

Tehetségről és a színvonalról képzelegnek, de a tettek hiányoznak! Indul a bakterház. Hiller miniszter úr aligha volt érdekérvényesítési pozíciója teljében! Küzdelem a túlélésért. A tücsök és a hangya.
„Amikor süt a nap, ránk tukmálják az esernyőt,
amikor elkezd esni az eső, visszakövetelik."
 

Szokatlan volt már a kezdés is.  

ELNÖK: – Most pedig soron következik a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy pénzügyminiszter urat nem látom a miniszterek sorában, 5 perc (Közbeszólás: 10 perc.) – segítséget kapok a szocialista képviselőtársaim sorából, hosszú az út –, 10 perc technikai szünetet rendelek el miniszter úr megérkezéséig. Köszönöm a megértésüket!

ELNÖK: – Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, foglaljanak helyet. Folytatjuk munkánkat. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Oszkó Péter pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon, miniszter úr! (Oszkó Péter mikrofonja nem működik.) Miniszter úr, legyen kedves a kártyáját behelyezni, mert ennek hiányában nem fog működni. (Megtörténik.) Egy perc türelmet szeretnék még kérni. Kérdezem, hogy miniszter úr hangja ily módon rendben lesz-e? Köszönöm szépen a segítséget. Miniszter úr, parancsoljon!

Hatvan percig beszélt a pénzügyminiszter. Kétszer is vitt a teremszolga friss vizet eléje. Egyetlen közbeszólás sem torpantatta meg, rózsaszínű fellegeket festett a ház mennyezetére, annyi számot, idézetet olvasott, hogy még az akadémikusok is megszédültek tőle. Következhetett a vitája. Eltart egészen november végéig.

A játékszabályokat az elnöklő Harrach Péter ismertette:

– A bekiabálás parlamenti műfaj, alaposan próbára teszi a felszólaló képviselő szónoki képességeit ennek kezelése, de azt kérem, hogy a sértegetésektől és a folyamatos zajongástól tartózkodjunk!

A tévé és a rádió mindezeket kiszűri. A tévé és a rádió mindezeket kiszűri. A zajosabb, feszültebb pillanatok és mondandók közül tallózzunk.   

Tehetségről és a színvonalról képzelegnek, de a tettek hiányoznak.

Firtl Mátyás (KDNP): – Emlékeznek képviselőtársaim? Hiller miniszter úr az oktatási év megnyitásakor azt mondta: egy jól működő oktatási rendszernek a kulcsszava a tehetség, a színvonal. Rámutatott: az oktatásnak az a feladata, hogy minden szinten, az óvodától az egyetemig, fejlessze, kiteljesítse a tehetséget. Feladata, hogy minden magyar gyermeknek, fiatalnak biztosítsa a tudáshoz való hozzáférés lehetőségét! Kérdezem: hol, hogyan, - és így? A minisztérium honlapján? (Közbeszólás: Csak és csakis ott! Csendes derű!)

Ehhez képest önök valamennyi területen csökkentik a támogatást! Az alap-hozzájárulást 8 százalékkal, a  szakképzés gyakorlati oktatását szintén 8 százalékkal. A nevelés-oktatásban 6 százalék, a korai fejlesztésben 4 százalék, a nemzetiségi, két tannyelvű oktatásban 41 százalék a mínusz. Ez utóbbiról még annyit tisztelt képviselőtársaim: a napokban jelent meg az az európai uniós híradás, amely arról szólt, hogy a magyaroknak a leggyengébb az idegen nyelvi tudása! Szóval, ha még ilyen körülmények között is elveszik a két tannyelvű oktatásból azt a 64 ezer forint/főt, akkor tessenek megmondani: hogyan jutunk előbbre ezen a területen? (Közbeszólás: Sehogy!)

A miniszter úr tehetségről és a színvonalról képzeleg, de a támogató tettek hiányoznak! Csak az elvonásokban tapasztaljuk! Egyszerűen egy vicc jut erről az ember eszébe: amikor Pistike hazamegy az iskolából, és boldogan mondja, hogy, anya, képzeld, ötöst kaptam! Tényleg, nem csak képzeled?  (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ha, ha, most nevessünk? Derű.) Hát ez a képzelőerő kell ahhoz, hogy ezt az oktatást miként lehet magasabb szintre hozni! (Közbeszólás: Nincs baj, Hiller úr bőségesen képzeleg!)

És még nem szóltam a pedagógusképzés támogatásának a megvonásáról, holott ezen a területen is továbblépni, nem pedig visszavonulni kellene! Az alapfokú művészeti oktatás ellehetetlenítése pedig már egyenesen vérlázító! Hosszú évek óta, azoknak a tehetséges fiataloknak, akinek nincs jómódú szülője, eleve hátrányban vannak, kiváltképp, ha az önkormányzatok sanyargatását tovább fokozzák! A kultúra területén 21 százalékos a megvonás. A szakszolgálatokat mínusz 6 százalékkal büntetik. A közoktatási közalapítvány tevékenysége teljesen megszűnt. A pedagógusok szakvizsga-támogatása megszűnt. A diáksport támogatása megszűnt. (Közbeszólás: Gyűjtögetnek!)

Mi ez, ha nem oktatásellenes politika, tisztelt képviselőtársaim? Önök szembementek, s mennek az egész országgal! (Közbeszólás: Felháborító! - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Paizs József (MSZP): – Firtl úr! A közgazda-társadalomban az a hír is járja, hogy nincs ingyen ebéd. Most ezt futjuk körbe, mert azt hitték nagyon sokan az elmúlt esztendők alatt, hogy van ingyenebéd. Azt is szokták mondani a közgazdász-társadalomban, hogy ragyogóan elemzel, fiam, csak megoldásokat nem tetszettél mondani, mint ahogy adós a pártod is a megoldásokkal. Örülnék neki, ha elmondanátok, hogy ezeket a forrásokat honnan lehetne elvonni, és mi narad utánna? (Közbeszólás: A végkielégítésekből! - Kacaj a Fidesz padsoraiban. Morgás az MSZP oldalon.)

Bányai Gábor (Fidesz): – Önök láttak már olyan autót, amelyik 100 lóerős, és 100 kiló helyett 200 kilót kell cipelnie, és kevesebbet fogyaszt? Mese, amit önök mondanak!  (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár: – Bányai képviselő úrnak mondom: van olyan eset, amikor egy kisebb teljesítményű autó többet fogyaszt. (Gyér taps az MSZP padsoraiban.)

Tilki Attila (Fidesz): – Az előttünk fekvő jövő évi költségvetés, embertelen, cinikus és választási költségvetés. Tanulmányozásakor a híres amerikai író, Mark Twain szavaira emlékeztetnek:  „A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és statisztika." (Keller László: Ezt gyakoroljátok!) Önök próbálnak Keller úr, mindenféle statisztikát gyártani maguknak és nekünk, hogy elhitessék, mennyire jó ez a költségvetés! A pénzügyminisztériumi államtitkár úr egyik diasorozatából idézek, aki azt próbálta megmagyarázni nekem, nekünk, önkormányzati vezetőknek és tanároknak, hogy miért stabil az oktatási rendszer. Alkalomhoz illően cinikusan így fogalmazott: „bővül a mozgástér, csökkennek a kiadási terhek, rugalmasabbak lesznek az osztály-, és csoportszervezési feltételek." (Közbeszólás: Ezt a dumát!)

Mit is jelent ez? Ez azt jelenti, hogy lehet majd 47-48-50 fős osztályokban tanítani. A pedagógusok számára a szakirodalom vásárlásához kötelezően biztosítandó hozzájárulást 14 ezer forintról 4 ezer forintra csökkentik. Megszűnik a pedagógus-továbbképzéssel kapcsolatos finanszírozás is. A pénzügyminisztérium államtitkára úgy vélte, véli, idézem: „az intézmények pedagógus-továbbképzéssel kapcsolatos kötelezettségét önképzéssel is teljesíthetik." Nem pályázatról, önképzésről beszélt. Felháborító! (Közbeszólás: Az bizony, de szolidan fogalmaztál!)  

Indul a bakterház...

Tatai-Tóth András (MSZP): – Mindenki vállalja a saját döntéseiért a felelősséget! Önök a reformok megfúrásáért, tönkretételéért. (Babák Mihály: Milyen reformokra  gondolsz? Egy se volt, csak megszorítások!) Azért a tényszerűséget, be kellene tartani: A pedagógus óraszám-emelés nem szerepel a költségvetésben, de ha már beszélnek róla, akkor a következőt kell elmondani. 2002-ben a Fidesz fölemelte a pedagógusok óraszámát, amelyet mi csökkentettünk, majd 2008-ban arra a szintre emeltük fel az óraszámot, amelyre a Fidesz korábban már fölemelte. Ez így korrekt, ez így pontos. (Babák Mihály: Így szoktatok hazudozni! Válasz az MSZP soraiból, Tatai-Tóth András: Számoljatok utána!)

2010-ben például a pedagógusok nettó jövedelmeis, az adórendszer átalakítása miatt, körülbelül pont egyhavi nettóval lesz magasabb (Vitányi István: Ezt nem hiszi el senki! Babák Mihály: A tiétek lesz magasabb!), tehát ha úgy tetszik, akkor visszakapja a társadalom, visszakapja a közszféra jelentős része azt a jövedelmet, amelyet a 13. havi fizetéssel elvettünk tőle. (Babák Mihály: Nem mondasz igazat, Tatai! Közbeszólás az MSZP soraiból: Csigavér! Az elnök csenget.)  Látom, nem szeretik hallani az igazságot! (Taps az MSZP-SZDSZ padsoraiban.. Babák Mihály: Tatai, te mindig hazudsz! Megfizetnek érte? Az elnök csenget.)

Tilki Attila (Fidesz): – A 2002-es szinten vannak az oktatási normatívák. És arról beszélnek, hogy bővül a mozgástér! Mérhetetlen cinizmus! Pontosan értjük: sokkal jobb, ha az oktatás helyett, drogokon és a média alacsony színvonalú valóságshow-in nő fel a következő generáció. (Közbeszólás: Szégyen! Gyalázat! )

Az „Indul a bakterház" jut ötlik föl bennem, erről a költségvetési vitáról és a kormány hét- vagy nyolcéves működéséről. Szabó bakter akkor engedte le a sorompót, amikor a vonat elment! Magyarul Szabó bakter is ugyanúgy fordítva működött, mint önök! Bár, Szabó baktert, még, annak idején, fűtötte a kötelesség iránti vágy, önök viszont már csak az embereknek akarnak befűteni! Nem számít, hogy a vörösen izzó kazán meddig bírja, újabb és újabb lapáttal tartják lendületben a rombolás Bajnai-mozdonyát a tolatóvágányon. Igen, ez a költségvetés tolatóvágány! Ez a mozdony elment, ideje leengedni a sorompót! (Derű és taps a Fidesz padsoraiban. Felháborodás az MSZP padsoraiban. Az elnök csenget, újra csenget.)

Lamperth Mónika (MSZP): – Mégiscsak hamisság! Kedves képviselőtársaim, én konkrétan tudom, hogy az önkormányzatoknál növekedtek az adóbevételek és a hozzájárulások, amit a helyi lakosok meg a vállalkozások fizetnek be. Ezt azokra a szolgáltatásokra, kell, kellene fordítani, amelyek az ott élő emberek számára a legfontosabb. Tehát az iskolákra, óvodákra, szociális ellátásra. De erről önök nem beszélnek! Úgyhogy azt szeretném kérni, hogy ezt a hamiskodást hagyják abba, és csináljanak tisztességes mérleget, amikor hozzászólnak! (Taps az MSZP soraiban.)

Révész Máriusz (Fidesz): – Tisztelt Képviselő Asszony! Azt gondolom, hogy hamiskodás az ön hozzászólásában van! Talán nem véletlenül nem mondja el, hogy az önkormányzatok hány százaléka hátrányos helyzetű önhibáján kívül? Hány százalékuk került már abba a helyzetbe, hogy az alapvető feladatait, az oktatás, szociálpolitika, egészségügy területén nem tudják teljesíteni? - Megmondom, képviselő asszony! Körülbelül az önkormányzatok egyharmada ebben a helyzetben van! (Ékes József: Több, mint egyharmada!) Nincs saját adóbevétel, nincs elég helyi erőforrás, ráadásul önök még a normatívákat is csökkentik! 2002-ben a normatívák az oktatási költségek 75-80 százalékát fedezték, ma ez a szám  lecsökkent 60 százalékra. Önmagáért beszél ez szám! Úgyhogy, tisztelt Lamperth Mónika képviselő asszony, lenne mit söpörniük a saját házuk előtt! (Közbeszólás: Lenne bizony! Taps a FideszKDNP padsoraiban.)

Botka Lajosné (MSZP): – Az oktatási költségek jelentős része, közel 80 százaléka ma már személyi kiadás, tehát összességében a pedagógusok, az alkalmazottak bértömege. Kérdezték: 2010-ben tudunk-e többet adni? – Nem tudunk többet adni! (Közbeszólás: Ne riogass!) De, az adó- és járulékcsökkentés révén mégis több pénz marad a borítékban! (Babák Mihály: Ugye, nem mondod komolyan? Bányai Gábor: Szakad a mennyezet!) Persze az iskolafenntartó önkormányzatok sem fognak mentesülni a felelősség- és költségmegosztástól. (Közbeszólás: Eddig sem tudtak!)

Szászfalvi László (KDNP): – A képviselő asszony elfeledkezett arról, hogy fölemelték az áfát, és nem szólt az inflációról, meg az energiaár-emelésről sem – amit hosszú évek óta nem kompenzáltak! (Közbeszólás: És még mennyi mindent nem!)

Pánczél Károly (Fidesz): – A képviselő asszony felelősségekről beszél, úgy, mintha a kormány által benyújtott költségvetéshez az MSZP-frakciónak az égadta világon semmi köze nem lenne. Mintha nem vennék észre, hogy a pedagógus bérek három esztendeje nem nőttek. Mintha most döbbennének rá, hogy 27 milliárdot kivonnak a közoktatásból, és 17 milliárdot elvesznek a rászoruló gyerekek étkeztetéséből. (Kovács Tibor: Hányszor mondjuk, elírás volt!  Módosítással korrigáljuk!  Tállai András: Aztán úgy is legyen!)

Kovács Tibor (MSZP): – Föl szeretném hívni képviselő úr figyelmét arra, hogy az oktatásügy nemcsak abból áll, hogy a különböző bérjellegű juttatásai hogyan alakulnak, hanem az is jelentős szerepet játszik, hogy milyen technikai felszereltséggel, milyen technikai körülmények között taníthatnak a pedagógusok. (Babák Mihály: Na, végre, okosat is mondasz!) Sok-sok településen adtunk át felújított iskolákat, ahol egyrészt a körülmények, másrészt a technikai feltételek is hozzájárulnak ahhoz, hogy sokkal magasabb színvonalú legyen oktatás – nem csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is! (Közbeszólás: Mi is ezt szeretnénk, de másként!)  

Hiller miniszter úr aligha volt érdekérvényesítési pozíciója teljében..!

Ékes József (Fidesz): – Nagyon pontosan megnézték, hogy hol történtek a fejlesztések? Nagyon pontosan megnézték, hogy hány iskola zárt be? Mert azt is meg kellene vizsgálni, hogy miután megtörténtek a fejlesztések, miért zártak be, majd egy évre rá? Megmondom, miért: az elvonások nem tették lehetővé, hogy működjenek! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból. Kovács Tibor: És ez a mi felelősségünk vagy az önkormányzatoké?)

Tatai-Tóth András (MSZP): - Ékes képviselő úr hozzászólásáról egy régi vicc ötlik föl bennem, arról a bizonyos késve járó moszkvai metróról, melyet rosszallóan szóvá tettek az amerikaiak. A válasz az volt az amerikai felvetésre: „Igen? Amerikában meg verik a négereket!" (Közbeszólás: Most nevetnünk kell? Soltész Miklós tapsol.)

Az, hogy nyolc év alatt százezres nagyságrenddel csökkent a tanulók száma, és emiatt iskolákat kellett összevonni és pedagógusokat elbocsátani, az egy másik ügy. Önnek persze tényszerűen igaza van abban, hogy sajnos kevés gyerek születik Magyarországon. Nyilván ebben az MSZP-képviselők és a szimpatizánsok is ludasak lehetnek, de nemcsak ők! (Casanovák, kékszakálluk előnyben! Derű, kacagás a padsorokban.)

Horn Gábor (SZDSZ): – Hiller miniszter úr aligha volt érdekérvényesítési pozíciója teljében, amikor ez a költségvetés a kormány elé került. Lehet azt mondani, hogy csökkentsük a negyedére az informatikai normatívát, ugye, jelenleg ez 4 milliárd forint, a tervezetben 1 milliárd áll. Lehet, csak tudni kell, hogy ez körülbelül olyan dolog, mintha valaki azt mondaná: az év első negyedében van villany az iskolákban, utána lekapcsoljuk. A kormányzati folyamatokhoz képest átnyúlóan, kínkeservesen, kifejlesztett informatikai hálózat ezt nem bírja ki! Nem bírja ki azt, hogy egy éven keresztül a 4 milliárd helyett 1 milliárdból próbálják meg fenntartani! Ez értéktelen vassá, bekapcsolhatatlanná teszi az iskolákban lévő informatikai rendszert! (Taps az SZDSZ soraiban.)

Jánosi György (MSZP): – A különböző szétaprózott normatívák összevonásával próbálunk nagyobb mozgásteret adni a helyi szinteknek. (Közbeszólás: Trükk az egész: összevonjátok, hogy többnek lásson!) Az igaz képviselő úr, ha az igazgatási, sport-, kulturális normatívát összevonjuk, látszatra több, valójában persze kevesebb lesz, mint külön-külön volt. De, kompenzálja, hogy szabadabbá tesszük a felhasználását! Nem vagyunk egyformák, és területek sem egyformák. Van, ahol kulturális, történelmi tradíciók okán a kultúra erősebb és a sport gyengébb, más területeken pedig  a hagyományok révén a sport az erősebb, az igényel több forrást. Ezzel a mozgástérrel elérhető, hogy ésszerűen és jól, a számukra fontosabb területekre összpontosítsanak! (Közbeszólás: Ez,  ami nem megy a Fidesz a  önkormányzatoknak! Taps az MSZP soraiban.)

Révész Máriusz (Fidesz): – Még Horn Gábor is megállapította, hogy Hiller István, amikor a kormányülésen a költségvetésről tárgyaltak, nem fordított túl nagy figyelmet az oktatásra. Azért, hogy mindenki érzékelje, hogy micsoda drámai hatások vannak, igazolásul néhány adat: 2002-ben egy első évfolyamos tanulót a költségvetés 187 ezer forinttal támogatott. Megismétlem: 187 ezer forinttal! 2010-ben, mit gondolnak, mekkora ez az összeg? 135 100 forint! (Dr. Kovács Zoltán: És mennyi infláció volt, és áfa-emelés!) Még egyszer mondom: 2002-ben 187 ezer, 2010-ben 135 ezer forint! A harmadik évfolyamon 187 ezerről 137 ezerre csökkent a támogatás mértéke. De mondhatnám a kilencedik évfolyamot is, ahol 240 ezer forint volt a normatíva mértéke 2002-ben, most pedig 196 ezer forint. Ez egészen drámai!(Közbeszólás: Ez nem drámai, ez tragédia!)

Tatai-Tóth András (MSZP): – A 2010-es oktatási normatívák csökkenését ellensúlyozza, az 5 százalékos munkaadói teher-, a járulékcsökkenés és az egyösszegű egészségbiztosítási hozzájárulás eltörlése. Nagyjából 7,5 százalékkal csökkenti a munkaadók kötelezettségeit, az az összeg, amit nem kell befizetni az államkasszába. Tehát annyival csökken a támogatás, amennyivel csökken a kiadás. Ha kiszámolják, akkor látják: a 2010 januárjától életbe lépő normatíva-csökkentés alapjában véve nem nehezíti az intézményfenntartók helyzetét. Ez egy nullszaldós dolog. (Közbeszólás: Van, aki elhiszi? – Derültség a FideszKDNP padsoraiban.)

Pánczél Károly (Fidesz): – Megszűnik a tavaly nagy dérrel-dúrral beharangozott „Új tudás" program részeként bevezetett minőségbiztosítási támogatás, és a teljesítménymotivációs támogatás is. Az „Új tudás" mára üres lufi lett! (Közbeszólás: Már az sem, kidurrant! Derű.) De beteg a felsőoktatás ellátása is!(Közbeszólás: Főleg ott ahol nem szocialista a rektor!)

Arató Gergely oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: – A felsőoktatás területén az előző évek dinamikus támogatását követően, ugyan nem kerül sor további forrásnövelésre, de kár a vészharangot kongatni, mert szinten tartjuk a forrásokat. (Közbeszólás: Melyik szinten?) Egy évig szüneteltetjük ugyan a pedagógusok továbbképzési normatívját is, de ez sem okoz megoldhatatlan problémát, mert jelentős európai uniós források nyíltak meg előttük. Hasonlóképpen gondolkozunk a megyei közalapítványok normatívájáról. Tudjuk, hogy fontos fejlesztési célokat szolgálnak, de úgy véljük: egy évig ők is tudják nélkülözni a normatívát. (Babák Mihály: Ugye nem mondod komolyan?)  

Küzdelem a túlélésért...

Velkey Gábor (SZDSZ): – Az informatikai normatíva csökkenése az eszközmegújítást lehetetlenné teszi. Ez azt jelenti, hogy a települések, illetve az intézmények anyagi erőforrásainak a  függvénye lesz az, hogy képesek-e a megfelelő technikai felszereltséget biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű térségek településein, miként a kisebb városaiban nem fog rendelkezésre állni az az eszközpark, amely ma már elvárható kenne az oktatás minőségi szintjének biztosításához. A jelenlegi normatívák radikális csökkentése lényegében az alapfokú művészetoktatás teljes ellehetetlenülését eredményezi! (Közbeszólás: Művészkednek ők helyettük eleget! Derű.)

Almássy Kornél (Független): – 2006 óta tart a küzdelem a túlélésért!  Ha egyetlen szóval kellene jellemezni ezt a költségvetést, azt mondanám: katasztrófa! Amikor először megláttam a tervezetét, azt hittem, ez egy rossz vicc. De sajnos a számok nem ezt mutatják. Közel 30 területen csökkennek az oktatásban a normatívák. Csak egy számot hadd mondjak: az elmúlt három évben 100 ezerrel csökkent az alapfokú művészeti oktatásban részt vevő gyermekek száma: Százezerrel! A kormány gyakorlatilag kivégzi a magyar az alapfokú művészetoktatást! (Közbeszólás: Nem csak azt!)

Tasó László (Fidesz): – Akinek van pénze és lesz pénze arra, hogy a gyermekét elküldje művészeti képzésre, az meg fogja tenni, akinek meg nem lesz pénze, és tehetséges gyermeke van, az ezt nem teheti meg. Már kicsi gyermekkorban megosztják a kisebb közösségeket, már kicsi korban a gyermekeinket is összeugrasztják! Ez egy szemét dolog úgy, ahogy van, fehéren-feketén! (Közbeszólás: Így igaz! - Felháborodás az MSZP padsoraiban. Az elnök csenget., újra csenget.)

Velkey Gábor (SZDSZ): – Miközben a nyelvi képzés fejlesztését kellene erőltetnünk az általános iskola legelejétől kezdve, ehelyett az előrelépést jelentő szigetét, a két tannyelvű képzést teljesen lehetetlen helyzetbe hozzák. Az önkormányzatok jelentős része nem tudja a szükséges forrásokat biztosítani. Ilyen esetben természetesen csak a fizetős szolgáltatások jöhetnek szóba alternatívaként: A hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok számára nem érhetők el, és nem érhetők el azokban a térségekben sem, ahol ezek az intézmények nem vagy csak korlátozottan épültek ki.  Mindez azt fogja eredményezni, hogy a két tannyelvű képzés tartalmilag silány lesz, vagy megpróbálhat forrásokat bevonni a szülőktől, ami az egyének anyagi erőforrásainak differenciáltsága miatt súlyos problémákat eredményez. És ami a legrosszabb: egyszerűen megszűnik! (Közbeszólás: Sajnos!)

Kovács Zoltán (Fidesz): Tovább nyílik az olló a jól szituált, a gazdag társadalmi rétegek és a szegény, elmaradott emberek között. Ezt a költségvetés úgy generálja, hogy a társadalmi feszültségeket a helyi önkormányzatokkal kívánja megoldatni, amihez forrást nem biztosít. Lamperth Mónika miniszterségéhez kötődik - és ő maga ezt sikertörténetnek állítja be itt a parlamentben – a többcélú kistérségi társulás létrejöttét. Azóta szépen szedegetik vissza ezektől a társulásoktól is a pénzt! Nem támogatják még a közalapítványokat sem, pedig ők segítették a szükséges eszközök beszerzését a megyei és helyi önkormányzatok által fenntartott iskolákban! De lehet beszélni arról is, hogy mennyire fontos önöknek az érettségi? Na, bumm, mi történik? – Az érettségi szakmai vizsgák lebonyolításának támogatását 1,5 milliárddal csökkentik! (Közbeszólás: Ollé! Ollé!   Taps a Fidesz, KDNP soraiban.)

Jánosi György (MSZP): – Az ötös lottó bevételeinek egy jelentős részét átcsoportosítjuk a Kulturális Alap feltöltésére. Ebből az alapból lehet majd kompenzálni azokat a területeket, ahol most az elvonás szemmel láthatóan jelen van, gondolok például a közintézményekre és a  közgyűjteményekre. (Közbeszólás: Ezt a bőkezűséget!)  

A tücsök és a hangya...

Ángyán József (Fidesz): – Beszéljünk akkor, ne a milliárdokról, hanem a tejről! Tény: a költségvetésében az „Igyál tejet!" program eddigi 900 millió forintját 400, azaz négyszáz millió forintra csökkentették. A gyerekektől veszik el! (Közbeszólás: Szégyen! Gyalázat!)

Luxusberuházásokra persze van pénz! Milliárdokat költöttek a Károly Róbert Főiskolára, ahol tán már csak a kút nem zenél! (Tállai András: Tévedsz! Zenél a kút is!) Hozzá tettek még soron kívül 105 millió forint rekonstrukciós támogatást. Közben kitört a válság, és mi történt a Károly Róbert Főiskola rekonstrukciós támogatásával? – 200 millió forintra emelkedett, barátaim! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Irigykedsz?)

Differenciáltunk? Igen! Van, ahová jut pénz? Jut, bizony! A barátok luxusberuházásaira! Igen! A Magda Sándor MSZP-s képviselő által vezetett Károly Róbert Főiskola (Közbeszólás: Ne személyeskedj!) az oktatási tárcán belül megduplázta a rekonstrukciós támogatását. Megduplázta, miközben még egyszer mondom: az iskolatejre fordítható eddigi 900 millió forintot 400, azaz négyszáz millió forintra csökkentették! (Közbeszólás: Katona Tamás, pénzügyminisztériumi államtitkár: Nem egészen így van!)

A tények makacs dolgok! A tények azt mutatják, hogy a tőkés társaságok megerősítése zajlik, miközben önök folyamatosan válságra és közteherviselésre hivatkoznak.  A tények azt mutatják, hogy aki gyenge, akinek erőtlen az érdekérvényesítő képessége, azt az útszélen hagyják,  – az pusztuljon el!  Elfogadhatatlan ez a fajta értékrend! (Közbeszólás: Jól mondod, elfogadhatatlan! Taps a Fidesz-KDNP padsoraiban.)

Tatai-Tóth András (MSZP): – Képviselő úrnak szeretném ráirányítani a figyelmét arra, hogy ha a felsőoktatási fejlesztéseket átnézi, akkor rá fog jönni, hogy meglehetősen kiegyensúlyozott a felsőoktatási intézmények európai uniós és állami támogatása. (Közbeszólás: a sógor-komákról beszélj!) Képviselő úr! Én nem értenék egyet azzal, hogy egy egyetem rektora politizáljon bármelyik párt színeiben, azt remélve, hogy akkor több támogatás kap, mint amennyi megilleti. De az sem lenne méltányos, ha emiatt, mert például parlamenti képviselő, az intézménye hátrányt szenvedne. Ez éppúgy méltatlan, méltánytalan lenne, mint a kivételezés! ( Taps az MSZP padsoraiban.   Közbeszólás: Akkor miért csináljátok?)

Bedő Tamás (MSZP): – Képviselőtársam érintette az „Igyál tejet!" programot. Ha az „Igyál tejet!" programnak csak a nemzeti támogatás részét nézzük, akkor az valóban 900-ról 400 millió forintra csökken. Most viszont új elemként bejön az iskolagyümölcs, ami korábban nem volt. Tehát nem lehet azt mondani, hogy szűkül az ellátás. (Közbeszólás: Ez igen! Kész hedonizmus! Derültség.)

Egyébként, hogy hány éhező gyerek van nem, tudni. Ezen nem érdemes vitatkozni, mert ezt a problémát nem a 900, vagy a 400 milliós iskolatej-program fogja megoldani. De nem is erre van ez a program, hanem a tejágazatban felhalmozódott készletek levezetésére. (Taps az MSZP soraiban.)  

Bányai Gábor (Fidesz): – Ugye, otthon, ahol senki sem látja, most már belátják: a 2010-es költségvetés az önök nyolcéves uralkodásának bűnlajstroma! Ez a kormány a hangya és a tücsök meséjét idézi. Önök voltak a tücskök hét-nyolc éven keresztül, zenéltek, muzsikáltak, az ország pénzét, vagyonát elmulatták, a hangyák, a szorgos nép pedig a levét itták, isszák! – De, remélem, hogy már nem sokáig! (Morajlás, zúgás, felháborodás az MSZP oldalon. Taps a Fidesz-KDNP padsoraiban. Az elnök csenget, újra cseenget.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!