Kétséget kizáróan, a napirend előtti szólások, az interpellációk, és a kérdések a parlament sztárműfajai.  Kormányhívók és ellenzékiek egyaránt gyakorolják: előbbiek jobbára önmagukat dicsérik, utóbbiak a visszás helyzeteket, a bajokat-gondokat „tolmácsolják.", nem kímélve sem a kormányt, sem a holdudvarát.  Legutóbbi produkcióból idézünk.

Szükség van tartalékosokra!

SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): – Tudjuk mindannyian: jól működő nemzetközi szervezetek tagjává lett Magyarország, amelynek köszönhetően jelentős mértékben erősödött országunk biztonsága. 

Nyugodtan hátradőlhetünk-e a székünkben, minden rendben van-e a Magyar Honvédség háza táján, a honvédelem ügyében?

– Önámítás lenne, ha ezt állítanánk! Önámítás, mert nem elegendő az, hogy NATO-tagokká váltunk, nem elegendő, hogy az Unió tagjává váltunk – saját biztonságunkért nekünk is tennünk kell! A biztonság alapérték. Az államnak elsődleges célja és feladata - Arisztotelész óta - az emberek biztonságának és boldogulásának a megteremtése. Felelőtlen az az állam, amely ennek érdekében nem hozza ki magából a maximumot!

– A 2004. évi CV. számú honvédelmi törvény Magyarország biztonságát három pillérre építi: egyrészt a Magyar Honvédségre, a saját erőre, másrészt a NATO-ra, szövetségeseinkre, harmadrészt pedig az állampolgárok hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére. Nos, a Magyar Honvédség jelenlegi állapotát, jelenlegi helyzetét nézve, ennek dicsérete, azt hiszem, valóban az önámítás kategóriába tartozna!

– Hagyományőrző fegyvernemi maradványokkal bír a Magyar Honvédség, néhány ezer könnyűlövész katonával! Misem példázza jobban jelenlegi állapotát és a politikai vezetés preferenciáit, mint az, ahogyan karácsonyra készül a Magyar Honvédség. Megtudhattuk a sajtóból: hastáncversennyel és szépségversennyel készül, de volt már csókkirályválasztás is!  Ez nagyon-nagyon fontos dolog, mégis hiszem: „talán" az ország védelmi képességét is kellene erősíteni! Ajánlanám a kormány figyelmébe a washingtoni szerződés 3. cikkely megfontolását. Kimondja:

A felek, azaz a tagországok, kötelesek fenntartani és kifejleszteni egyéni és kollektív védelmi képességeiket!

– Ennek érdekében sokkal többet kellett volna tenni az elmúlt időszakban! Az állampolgárok honvédelmi tudatának a fenntartása érdekében is sokkal inkább erőteljesebben kellene ez irányba mozdulni! Állítom: válsághelyzet esetén, komoly problémák lépnének fel az ország védelmében! Egy esetleges mozgósítás szinte lehetetlen, vagy időben rendkívül lelassult és elnyúló lenne!  Nincsenek kiképzett és mozgósítható tartalékosok, illetve – bocsánatot kérek – valójában vannak tartalékosok: 17 fő!  Igen, 17 fő!

- Van tehát mit tennünk, és ezt békeidőszakban kell megtenni! A NATO is kimondja: szükség van tartalékosokra! Tíz éve folyamatosan törekszünk arra, hogy a tartalékos rendszer kiépítése érdekében „valami" történjen! Hosszú azonban az út, hogy ezen végighaladjunk, és egy működőképes tartalékos rendszere legyen az országnak. Fontos lenne a közgondolkodás, a közvélekedés megváltoztatása, a honvédelmi tudat erősítése! Fontos lenne Magyarország és a Magyar Honvédség országvédelmi képességének további erősítése, s ennek érdekében az önkéntes tartalékos rendszer kidolgozása. Ebben várjuk, várnánk az együttműködést!

VADAI ÁGNES, honvédelmi minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Köszönjük szépen, minden rendben van a Magyar Honvédségnél! Nem azt mondom, hogy nincs javítanivaló, de azt gondolom, hogy az a munka, amelyet katonáink végeznek itthon és külföldön, az az elhivatottság megkérdőjelezhetetlen még e Ház falai között is.

– Egyetértek képviselő úrral abban, hogy a NATO, a Magyar Honvédség és a hazafiasság együttesen tudja adni a védelmet. Azt gondolom, hogy érdemes azon elgondolkodnunk, hogy miért csak 17 fő, illetve váltakozó létszámú tartalékosunk van. Talán el kellene azon gondolkodni, leülni és beszélgetni, hogy az állampolgárok miért nem akarnak a tartalékos rendszerbe bekapcsolódni. Nem biztos, hogy azért, mert nincsenek meg a lehetőségek. Lehet, hogy azért, mert a magyar állampolgárok ma még talán egy kicsit legalábbis gyanakodva figyelik ezt a rendszert. Gyanakodva, mert egypár évvel ezelőtt éppen e Ház falai között kellett önöket győzködni arról, hogy a békeidejű sorkatonai szolgálatot ugyan töröljük már el, mert az állampolgárok nagy része nem nagyon szeretne ebben részt venni.

– Ma nagyon sokat kell arról beszélnünk, hogy mit jelent ez a tartalékos rendszer, és egy dolgot világosan kell hangsúlyozni, képviselő úr, amelyet ön nem tett meg: ez pedig az, hogy ez egy önkéntes rendszer. Ide az jön, aki akar, nem kötelező jelleggel fog működni. Ez önkéntes tartalékos rendszer. Ez a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszere, nem pedig valami különálló, területvédelmi szervet!

Nem tudja az egyik kéz, hogy mit csinál a másik?

BENCSIK JÁNOS (Fidesz): – Néhány héttel ezelőtt írásbeli kérdésekkel fordultam miniszterelnök úrhoz annak érdekében, hogy a Magyar Villamos Művek 2008-as üzleti évének lezárásakor dokumentált, gyanús pénzmozgásokból fakadó, tízmilliárdos nagyságrendű veszteségek okát megállapítsa, illetve, hogy az MVM valóban eleget tett-e az állam irányában fennálló osztalékfizetési kötelezettségének. A miniszterelnök úr a pénzügyminiszter urat bízta meg válaszadással. Meg is kaptam annak rendje és módja szerint a választ, bár annak tartalmával és stílusával nem voltam elégedett, de tudomásul vettem. Azóta viszont Oszkó Péter pénzügyminiszter úr ingerülten elhatárolódott a saját maga által írott levele tartalmától és stílusától. Egészen pontosan, úgy nyilatkozott a pénzügyminiszter úr, hogy nem ő írta a levelet, nem is ismeri a tartalmát, nem is látta, bár a pecsétje és aláírása van rajta.

Ezek szerint egyik beosztottja lehetett a tettes?

Hogyan fordulhat elő a Pénzügyminisztériumban, egy államigazgatási szervezetnél, egy kormányszervezetnél, hogy az egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik?

OSZKÓ PÉTER, pénzügyminiszter:– Képviselő úr! Az eset végtelenül egyszerű, kár ebből politikai botrányt csinálni. Annyi történt, hogy egy konkrét levelet egy államtitkár jegyzett ellen, és teljesen szabályos ügyrendben azt kiadta.

– Képviselő Úr! Kérem, ne értse félre szándékosan a történetet!  Ön pontosan tudja, hogy zajlik egy belső munkamegosztás egy minisztériumban, pontosan tudja, hogy milyen formában születnek a levelek. Ön pontosan tudja, hogy ha megnézi a levél alján az aláírást, akkor abból megállapítható, hogy ki írta alá. Itt a parlamentben is előfordul, hogy bizonyos kérdésre miniszter vagy államtitkár válaszol, ez levelekkel is előfordul. Nem kell szándékosan félreérteni, mindössze ennyit kell csinálni!

BENCSIK JÁNOS: – Miniszter úr! Az emberek jogállamba vetett bizalmát ásta alá, hiszen innentől kezdve nem lehet tudni azt, hogy amikor egy hivatalos levelet kapnak kormányzati intézményektől, akkor azoknak a tartalma vagy azoknak az aláírója valóban megfelel-e a valóságnak, vagy pedig a későbbiekben el fog határolódni a nyilvánosság előtt attól a tartalomtól, amelyet ő vagy valamelyik kollégája az intézményből megküldött. Azt gondolom, hogy nagy összevisszaság uralkodik a közigazgatásban, és ezt az összevisszaságot, ezt a káoszokozást be kellene fejezni! Meg kell tanulni a gazdaságból érkezett embereknek is a közigazgatási előírásoknak megfelelően szolgálni a közösséget, és legalább elnézést kell kérni akkor a közvéleménytől, azoktól az emberektől, akik még bíztak a magyar közigazgatás működőképességében!

Pénz, pénz, pénz...

PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): – Államtitkár úr! Az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek jövedelmével vetekednek ma a rektori jövedelmek. Az egyetem dolgozói hangot is adtak felháborodásuknak a rektor kirívóan magas fizetése miatt, miközben napi működési nehézségekkel küszködnek, az elmúlt években számos kollégát kellett elbocsátani. Az adatvédelmi biztos szerint a felsőoktatási intézmények vezetői közpénzből kapják jövedelmüket, ezért annak mértéke közérdekű adat, nem titkolható el. Önök azonban a rektorokkal együtt megtagadták e jövedelmek nyilvánosságra hozatalát, és az egyetemi autonómiára hivatkoztak. Ma már elsőfokú bírósági ítélet rendelkezik arról, hogy ezeket a jövedelmeket joga van az adófizetőknek megismerni. Tény, hogy ez az ítélet még nem jogerős, így önök továbbra is packázhatnak az adófizetőkkel. Személy szerint Hiller miniszter úrnak is komoly érdeke fűződhet ehhez, hiszen ő írta alá, hagyta jóvá az egyetemi gazdasági tanácsok rektori fizetésekre vonatkozó javaslatát. Hiller úr hagyta jóvá Magda Sándor képviselőtársa 4,7 havi milliós fizetését, melyhez félévente 14 millió prémium jár. Hiller úr írta alá Molnár Károly egykori kormánytag jövedelmét is, melynek összege – a 2008. évi vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint – évi 71 milliót tesz ki.

– Államtitkár úr! Önök milliárdos nagyságrendű közpénz osztogatásával kilóra megvették a rektorokat, de ennek konkrét összegét még mindig titkolják. Egyetemi autonómiára, a rektorok köztiszteletben álló személyére, tudományos munkásságára hivatkoznak, pedig valójában a szégyenletes döntés felelőssége elől bujkálnak, az önök által eladósított és elszegényített ország mind több adót fizető polgárai elől.

Meddig folytatják még ezt a szégyenletes bujkálást?

Méltó-e a miniszteri székre, aki úgy véli, joga van eltitkolni az emberek elől, mire költik adóforintjaikat?

– Államtitkár úr! Kérem, tájékoztasson a rektori jövedelmek konkrét összegéről!

ARATÓ GERGELY, oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Attól tartok, hogy a képviselő úr fölszólítása nem komoly. Tudom, hogy önöknek mindig útjukban vannak a jogszabályok, ha azok az önök politikai céljaival nem egyeznek meg.  Ezért azt tudom önnek mondani, hogy a tárca úgy, ahogy eddig, a továbbiakban is a jogszabályok alapján jár el, mert mi a jogállam talaján állunk. Azt kell mondanom képviselő úrnak, hogy továbbra is az a helyes álláspont, amelyik azt mondja, hogy az adatkezelőnek van joga arra, hogy az adatot nyilvánosságra hozza. Ebben az esetben az adatkezelő az egyetem, a felsőoktatási intézmény.

PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): – Államtitkár Úr! A fizetések mértékét a miniszter hagyja jóvá. Ebből az is következik – egyébként a bírósági ítélet is erről szól, és az adatvédelmi biztos is erre hívta föl a figyelmet –, hogy ez közérdekű adat, lévén közpénzből osztogatják.

– Államtitkár úr! Ön jogszabályra hivatkozik, pedig tudnia kellene, hogy egy jogállamban vannak erkölcsi, morális normák is, amelyek minden jognak az alapját képezik.

Micsoda dolog az, hogy külön, egyesével kellene az egyetemektől kikényszeríteni, hogy mennyi a konkrét fizetés?

Ha miniszter úr jóváhagy egy összeget, akkor nincs mersze a nyilvánosság előtt vállalni, hogy a közpénzből X. Y. rektornak mennyi legyen a fizetése?

– Államtitkár úr! A minisztériumnál van felelősség, és ha egyszer valamit jóváhagy, akkor a hátát is kell azért tartani! Közpénzről van szó! Én nem a Rektori Konferenciától, hanem önöktől kérem: hozzák nyilvánosságra!

ARATÓ GERGELY: – Képviselő úr! A rektorok fizetésére az intézmény gazdasági tanácsa tesz javaslatot. Ez az ő jogosultsága. A tárca az egyetemi autonómiát nem politikai célok érdekében kívánja használni. Mi ezt komolyan vesszük, azt gondoljuk, hogy abban, ami az egyetemek felelőssége, az egyetemeknek, a felsőoktatási intézményeknek kell dönteniük, és adott esetben vállalniuk is érte a felelősséget.  

Valaki itt ködösít!

SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): – Tisztelt Államtitkár úr! Szűcs Lajos képviselőtársunk, a Pest megyei önkormányzat Fideszes elnöke 10 milliós végkielégítést fizetett ki a távozó kabinetfőnökének, aki másnaptól aztán a szintén Pest megyei önkormányzat fenntartásában működő budapesti Szent Rókus Kórház gazdasági igazgatói székébe ült át. A törvény értelmében így végkielégítést egyáltalán nem kaphatott volna! Az önkormányzat főjegyzője úgy nyilatkozott, hogy a hölgy nem is végkielégítést, hanem jutalmat kapott!  Ugyanakkor Szűcs Lajos képviselőtársunk, a Pest megyei önkormányzat Fideszes elnöke azt állította, hogy részint ez év június 1-jétől 21 fő távozott a hivatalból, nekik összesen 47,5 millió forintot fizettek ki, és az önkormányzat pályázatot nyújtott be a leépítések támogatására, másrészt, hogy a 21 fő közül senkit nem neveztek ki a megye által fenntartott intézményhez, de egy fő a munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszonyt létesített ilyen intézményben.

– Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy mondani szokás: itt valami nagyon nem gömbölyű!

Ha a végkielégítés tilalma csak közszolgálati jogviszony létesítésére vonatkozik, munkaviszonyéra nem, akkor miért kellett a 10 milliós végkielégítést jutalomnak álcázni?

Ha viszont vonatkozik, és a lelépési pénzt nem végkielégítésként, hanem jutalomként fizették ki, akkor a kifizetett jutalom vajon visszaigényelhető-e leépítési támogatásként?

– Tisztelt Államtitkár úr! Valaki itt ködösít! Vagy ha kevésbé finoman akarunk fogalmazni: hazudik! Ezen túlmenően is:

Erkölcsösnek tartja-e ön, hogy Szűcs Lajos megyei elnök, miközben a parlament előtt tüntet az önkormányzatok sanyarú anyagi helyzete miatt, 10 milliós juttatást ad annak a közvetlen munkatársának, akiről tudja, hogy másnaptól egy másik önkormányzati állásban folytatja?

Etikusnak tartja-e, hogy miközben a Fidesz az állami alkalmazottak végkielégítése ellen tiltakozik, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke 48 millióval jutalmazza távozó embereit?

Vajon nem kellene-e a Fidesznek kiállnia a választók elé, és elmondania, hogy az önkormányzatok anyagi helyzete sokszor éppen az ő politikusaik gátlástalan pazarlásának köszönhetően rossz?

JAUERNIK ISTVÁN, önkormányzati minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő úr! A Magyar Köztársaság alkotmányában – nagyon helyesen – az önkormányzatok számára önálló tulajdonosi, gazdálkodási jogok vannak biztosítva. Ezzel a joggal nemcsak élnek, hanem sajnos néha vissza is élnek.  A képviselő-testületek döntései kizárólag törvényességi okból vizsgálhatók felül. Ezért a kormányzat különösen fontosnak tartja a törvényességi ellenőrzéssel kapcsolatos jelenlegi szabályozás mielőbbi rendezését. Erre több alkalommal is tettünk javaslatot, érthetetlen az ellenzék magatartása, ami miatt ez idáig nem sikerült a törvényességi ellenőrzés kérdését rendezni.  Lehet, hogy ez nem véletlen? Megértem a képviselő úr felháborodását, hogy már sokadik alkalommal kerül elő olyan eset, amikor Fideszes vezetésű önkormányzat saját híveinek osztja a közösség pénzét.

– Tisztelt Képviselő úr! Kérdésére válaszolva: a jutalom összege nem igényelhető vissza!   Azt gondolom, minősíti magát az eset!

SZABÓ ZOLTÁN: – Államtitkár úr! Örülök, hogy az ön jogi és erkölcsi érzékét is sérti az, ami a Pest megyei önkormányzatnál történt. Szűcs elnök úr telenyilatkozza a sajtót, hogy a kormány elvonásai lehetetlen anyagi helyzetbe hozzák az önkormányzatokat, és hivatala sorra rúgja ki az embereket arra hivatkozva, hogy takarékoskodni kell, eközben a megyei önkormányzat vezetői hatalmas anyagi juttatásokat zsebelnek be, természetesen közpénzekből. Tartok tőle azonban, hogy ez csak a jéghegy csúcsa! A sajtó már cikkezett az önkormányzat balatoni ingatlanának kétes eladásáról, és közszájon forognak a Kínában és Toscanában tett luxusutazások is, amelyeket Szűcs úr hivatalos kiküldetésnek álcázott. Gondolom persze, az elnök úrnak ezekre is lenne magyarázata. Azt azonban remélhetőleg egyeztetné előzőleg a főjegyzőjével, hogy legalább egymásnak ne mondjanak ellent.

JAUERNIK ISTVÁN, önkormányzati minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő úr! Újból csak azt tudom elmondani: az önkormányzati törvény értelmében a gazdálkodás biztonságáért a képviselő-testület, a szabályszerűségért a polgármester felel. Jogos kérdés, hogy gazdasági válság esetén, amikor az önkormányzati rendszernek is kényszerűen meg kellett tennie a maga áldozatvállalását a kilábalás érdekében, akkor megengedhető-e ez a vezetői magatartás. A kormány a jövő évi büdzsé szigorú tervezésével, a kormánypárt pedig ennek vállalásával bizonyítja, hogy az ország érdekét saját politikai érdekei fölé képes helyezni. Nem megengedhető, hogy önkormányzati vezetők a közpénzt saját híveiknek osztogassák. Ez etikátlan és felelőtlen magatartás. Remélem, az önkormányzati választásokon a választók emlékezni fognak az ilyen magatartásra!

Előny az MSZP-tagsági könyv...

HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): – Miniszter úr! Ön anélkül, hogy szakmai véleménnyel alátámasztotta volna a döntését, a Magyar Nemzeti Galéria élére egy aktív szocialista pártkatonát nevezett ki. A Magyar Országos Levéltár élére pedig olyan megbízható régi elvtársat delegált, aki a Magyar Levéltárosok Egyesülete szerint nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyeket ma a levéltár vezetőjével szemben támasztani kell.

– Miniszter úr! Hogy mennyire szűk látókörű az ön kinevezési politikája, és mennyire csak a párthoz való hűség számít önnek, azt jól mutatja, hogy ön nem törődik sem a jogszerűséggel, sem a szakmai szempontokkal! Monok Istvánt, az Országos Széchényi Könyvtár vezetőjét szakmai felháborodást kiváltva, a jogszabályokat megsértve váltotta le. De ugyanígy tett az Iparművészeti Múzeum vezetőjével, Takács Imrével is. A Széchényi Könyvtár igazgatói pályázata esetén a jelöltet meg sem hallgatták. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának a kinevezése is példátlan: ugyanis még sosem fordult elő, hogy ne régészt bíztak volna meg az intézmény vezetésével.

– Miniszter úr! A legnagyobb botrány azonban a Magyar Nemzeti Galéria vezetőjének kinevezése! Már hónapokkal a pályázat kiírása előtt mindenki arról beszélt, hogy nem érdemes pályázni, mert úgyis az önök embere, Csák Ferenc győz. Ön olyan helyzetet teremtett, hogy el sem indult más a pályázaton. És így is lett!

– De ki is az a Csák Ferenc, akit ön a Magyar Nemzeti Galéria élére kinevezett? Gyurcsány Ferenc politikai komisszárja! A soproni országgyűlési választáson az MSZP jelöltjeként leszerepelt, mivel a szavazatok 17,7 százalékát szerezte meg. Igaz, ez manapság jelentős szocialista támogatásnak számít. Persze, Gyurcsány Ferenc kinevezte, nem hagyta pozíció nélkül Csák Ferencet, hiszen Gyurcsány megbízottjaként a Miniszterelnöki Hivatalban a nyugat-pannóniai együttműködés koordinátora lett, majd az Európa kulturális fővárosa Pécs 2010 miniszteri biztosa, abban az időben, amikor semmi nem épült Pécsen. Majd Gyurcsány Ferenc Csák Ferencet az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkárának nevezte ki. Ezután szakállamtitkár lett, és ebből a pozícióból pályázta meg a Nemzeti Galéria főigazgatói posztját. Költői kérddés:

Miért jelent előnyt az MSZMP- vagy az MSZP-tagsági könyv a nemzeti kulturális intézmények vezetői megbízásánál?

Miért nem szakmai szempontok alapján döntött a nemzeti kulturális intézmények vezetői kinevezésekor?

HILLER ISTVÁN, oktatási és kulturális miniszter: – Képviselő úr! Az elmúlt hónapokban több nemzeti kulturális intézmény, illetve külföldi magyar kulturális intézet vezetői posztjára írtunk ki pályázatot. A tizenhárom intézmény esetében négy helyen megerősítettem a jelenlegi igazgatót, hét helyen új személyt neveztem ki, két helyen pedig új pályázat került kiírásra. Azt, hogy rátermett és tehetséges emberek kerülnek fontos kulturális intézmények élére, a legmegfelelőbb döntésnek tartom. Az, hogy ez botrányos, visszautasítom! Hozzáértő szakembereket nevezek ki, és van, aki közülük konzervatív, van, aki liberális, és van, aki szociáldemokrata, vagy éppen egyáltalán nem foglalkozik politikával, de érti a szakmáját, és a magyar kultúra elkötelezett híve. Ilyen embereket neveztem ki eddig is, és így teszek ezek után is!

HALÁSZ JÁNOS: – Miniszter úr! Példátlan, hogy egy politikai államtitkárt neveznek ki nemzeti kulturális intézmény élére. Ez tagadhatatlan! Azok a párhuzamok, amiket ön húzott, nem igazak, egyszerűen nem igazak! De megszoktuk öntől, hogy hazudik! Elhallgatta most azt is, hogy alig találtak embert a bizottságba, amely meghallgatta volna a jelölteket. Volt olyan neves művészettörténész, aki írásban utasította vissza azt, hogy őt fölkérjék erre a munkára, hogy véleményt mondjon a pályázatról, mert tudta, hogy előre lejátszott dologról van szó.

– Miniszter úr! Önből elfogyott a demokratikus érzés! Mégis bízom abban, hogy az önök politikai kinevezettjeiben van még annyi tisztelet a demokrácia iránt, hogy ilyen pályázati körülmények után az álláshelyeiket nem foglalják el!

Ejtőernyősök a gazdasági diplomáciában

PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ, (Fidesz): – Államtitkár úr! Mindennapivá váltak az ejtőernyősökről szóló hírek. Bizalmi embereket választ a Gazdasági Minisztérium szakdiplomatának! Mondhatnánk azt is, államtitkár úr, ha figyel rám, hogy nincs új a nap alatt. Volt már ilyen. Tapasztalatunk, láttuk: a megbízható elvtársak menekülnek.

– Zimányi Eszter Brüsszelbe utazhat, kormányváltástól függetlenül, akár négy évre. Róla tudjuk, a 2007-es Poseidon Kft.-vel kapcsolatos botrányon túl, hogy Kóka János bizalmasa. Molnár Illát, Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lányát Párizsba küldik. Rácz Krisztina, a gazdasági tárca volt kommunikációs főosztályvezetője pedig Koppenhágába távozik. És sorolhatnám. Kérdezem:

Az önök által ellenzékinek nevezett SZDSZ bizalmi emberei hirtelen, választások előtt kapnak ilyen lehetőséget a folytatásra - mi a magyarázat erre?

Hogy lehet, hogy a többi ellenzéki párt vezetőinek rokonai, bizalmi emberei nem kaptak külföldi zsíros állami posztokat?

Ki tette a jelölést?

Mit várnak ezektől az emberektől?

Nem tartja-e visszásnak, hogy ilyen rokoni szálak vagy bizalmi szálak vannak?

Egyáltalán gondolkoznak-e hatékonyságnövelésen gazdaságfejlesztési célból?

BURÁNY SÁNDOR, nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő asszony! Szeretném felfrissíteni az ön emlékezetét: 2000-ben hetekig téma volt az Orbán-kormány egyik miniszterének, Torgyán úrnak és családtagjainak karrierje. A Malév Rt. igazgatótanácsába az akkori Fidesz-kormány a menyét delegálta. Torgyán úr nászura, Hingyi László a Honvédelmi Minisztérium tanácsadója lett. Nászasszonya pedig a Szerencsejáték Rt. felügyelőbizottságának tagja. Az az utazási iroda, ahol pedig a miniszter úr fia dolgozott, kizárólagos jogot kapott arra, hogy a földművelésügyi tárca utazásait szervezze. És szeretném emlékeztetni képviselő asszonyt arra is, hogy az MTI tulajdonosi testületének alelnöke szintén a Kisgazdapárt elnökének fia lett. A sort még folytathatnám.

– Képviselő asszony! 2003 óta tiszta, átlátható pályáztatási rendszert vezettünk be, a külgazdasági szakdiplomaták álláshelyeit nyílt pályázat útján, a szakmai elvárások megjelölésével a nyomtatott sajtóban, valamint a minisztérium és az ITDH honlapjain is közzétéve hirdeti meg tárcánk. A szakdiplomata személyére a pályázatot követően a miniszter tesz javaslatot a külügyminiszternek.

PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ: – Államtitkár úr! Nem tudom, hogy ki választotta ki, milyen kvalitás, milyen kritériumrendszer alapján az említett személyeket, hol jelent meg ez a nyílt pályázat, hogyan bonyolították le. Egyet azonban tudok, 1500 milliárdot költöttek el úgy gazdaságfejlesztésre ebben az országban az ÁSZ megállapítása szerint, hogy nincs nyoma. Eredménye sincsen, bár szeretnék fényezni magukat. Azt gondolom, hogy az ilyen mutyi jellegű kiküldések helyett inkább konkrétan arra kellene koncentrálni, hogy a gazdaságfejlesztési célokat megpróbálják megvalósítani.

– Államtitkár Úr! A gazdaság állapota önmagáért beszél, nincs mit szépíteni rajta, ezeknek a kijelöléseknek – ami, úgy gondolom, csak a jéghegy csúcsa – pedig nincs indokoltsága!

Bartha Szabó József