Vajon miért nem vonják vissza ezt a költségvetést? A Fidesz még tartozik a magyar társadalomnak egy őszödi beszéddel! Szobrot ácsolt önmagának és a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
| Szokatlan volt már a kezdés is: ELNÖK: – Most pedig soron következik a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy pénzügyminiszter urat nem látom a miniszterek sorában, 5 perc (Közbeszólás: 10 perc.) - segítséget kapok a szocialista képviselőtársaim sorából, hosszú az út -, 10 perc technikai szünetet rendelek el miniszter úr megérkezéséig. Köszönöm a megértésüket! ELNÖK: – Tisztelt képviselőtársaim! Kérem, foglaljanak helyet. Folytatjuk munkánkat. Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Oszkó Péter pénzügyminiszter úrnak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon, miniszter úr! (Oszkó Péter mikrofonja nem működik.) Miniszter úr, legyen kedves a kártyáját behelyezni, mert ennek hiányában nem fog működni. (Megtörténik.) Egy perc türelmet szeretnék még kérni. Kérdezem, hogy miniszter úr hangja ily módon rendben lesz-e? Köszönöm szépen a segítséget. Miniszter úr, parancsoljon! Hatvan percig beszélt a pénzügyminiszter. Kétszer is vitt a teremszolga friss vizet eléje. Egyetlen közbeszólás sem torpantotta meg, rózsaszínű fellegeket festett a ház mennyezetére, annyi számot, idézetet olvasott, hogy még az akadémikusok is megszédültek tőle. Következhetett a vitája. Eltart egészen november végéig. A játékszabályokat az elnöklő Harrach Péter ismertette: - A bekiabálás parlamenti műfaj, alaposan próbára teszi a felszólaló képviselő szónoki képességeit ennek kezelése, de azt kérem, hogy a sértegetésektől és a folyamatos zajongástól tartózkodjunk! A tévé és a rádió mindezeket kiszűri. A zajosabb pillanatok és mondandók közül tallózzunk. |
Vajon miért nem vonják vissza ezt a költségvetést?
Varga Mihály (Fidesz): – 2006-ban az MSZP miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc egy szocialista rendezvényen zártkörű vallomást tett a balatonőszödi kormányüdülőben. (Derültség az MSZP soraiban.) Azóta minden választó tudja, hogy 2002-től 2006-ig semmit sem csináltak, vagy amit igen, azt is rosszul. (Közbeszólások az MSZP soraiból. Kovács Tibor: Bizottsági véleményt mondasz, tudjuk.)
Ne ijedjenek meg, nem akarom újra idézni azokat a szavakat (Zaj, felzúdulás az MSZP soraiban. - Az elnök csenget.), tudom, hogy ezzel az önök számára is sebeket tépnék föl. (Dr. Lamperth Mónika: Ezt a mérhetetlen cinizmust! Zaj. Az elnök csenget.)
Őszöd óta sem láttunk olyan kormányzást, ami kivezette volna Magyarországot abból a szakadékból, amelybe az MSZP-SZDSZ-kormányzás vezette hazánkat az elmúlt 7-8 évben. A legjobb bizonyíték erre a 2010-es költségvetés. (Zaj. Közbeszólás: Fékezd magad! Az elnök csenget, újra csenget.)
2010-ben már egyáltalán nem lehet igénybe venni a lakásvásárláshoz a szociálpolitikai támogatást. (Közbekiáltások az MSZP soraiból.), csökken a gázártámogatás. (Zaj. Az elnök csenget, újra csenget.)
Nem arról van szó, hogy a világgazdasági válságért is a Gyurcsány- Bajnai-kormányokat hibáztatnánk (Közbeszólások az MSZP soraiból: Á, dehogy!), hanem arról, hiába ismerték el zárt körben, hogy baj van, mégsem tettek semmit. (Felzúdulás az MSZP soraiban. Az elnök csenget, újra és újra csenget: Képviselőtársaimat arra kérem, hogy hallgassuk meg a képviselő urat. Kovács Tibor: De ne hazudozzon, és akkor meghallgatjuk.)
Nekem elég, ha olyan csendben hallgatnak, mint ahogy Balatonőszödön hallgatták Gyurcsány Ferencet. (Felzúdulás és közbeszólások az MSZP soraiban.)
A Kádár-rendszert sokszor éri jogos vád, hogy a viszonylagos jólétet fenntarthatatlan hitelekből finanszírozta. Igen ám, de mit lehet mondani arra a Medgyessy-Gyurcsány- Bajnai-érára, amely a Kádár-rendszer 30 événél nagyobb adósságot termelt nyolc év alatt jólét nélkül! Ideje belátni, hogy a „húzd meg, ereszd meg" politikának befellegzett. (Közbeszólás az MSZ padsoraiból: Jaj! Jaj! Az elnök csenget.)
Baj volt itt a válság előtt is, éppen Gyurcsány Ferenc ismerte el Balatonőszödön. Csak ötlet nem volt, vagy kezdeményezőkészség nem volt - vagy éppen bátorság - az érdemi cselekvéshez. Fontosabb volt időnként a közpénzek kiszervezése az érdemi kormányzásnál. (Felzúdulás. Tatai-Tóth András: a lényegről beszélj! Az elnök csenget.)
Bajnai Gordon azt mondta, szó szerint idézem: "A 2010-es költségvetés fogja bebetonozni azokat a pozitív változásokat, amelyek kiviszik Magyarországot a válságból." (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van.)
A gyermekétkeztetés megnyirbálása nemcsak szociális érzéketlenségre vall, hanem dilettantizmusra is. (Kovács Tibor: Hazudsz!) Ez még akkor is így van, ha Kovács Tibor képviselőtársunk kicsit zaklatott idegállapotba került emiatt. Képviselő úr, olvassa el, mi szerepel az önök által benyújtott költségvetésben! Ez szerepel. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban. Taps a Fidesz padsoraiban.)
Évi 7-800 milliárd forint európai uniós támogatás érkezik hazánkba, és ez az ország gazdasági teljesítményén egyáltalán nem látszik. (Dr. Szép Béla: Dehogynem!)
Mindezt egy olyan kormány teszi le az asztalra, amely saját definíciója szerint a válság kezelésére szerződött, ahelyett, hogy új választásokat írtak volna ki a koalíció felbomlása után, ahogyan a legitimáció fogalmát tisztelő demokratikus párthoz illett volna. (Tatai-Tóth András: Ti miért nem mondtatok le?)
Vajon miért nem vonják vissza ezt a költségvetést, és hagyják, hogy a következő kormány alkossa meg? (Tatai-Tóth András: Akkor esnél kétségbe!) Kedves Tatai-Tóth úr, már mondtam az előbb, Balatonőszödön kellett volna így kiabálni, hogy nem, én nem hazudtam, de akkor ön csendben volt. Én azt kérem most is, hogy még ezt a pár percet adja meg nekem. (Zaj. Az elnök csenget.)
Képviselőtársaim! Egy ország nem vész el akkor, ha nincs november végére új költségvetése. A törvények értelmében, ebben az esetben a 2008. évi költségvetés maradna hatályban és életben. Önök, most úgy tűnik, mégis áterőltetnek egy olyan költségvetést, amely rossz az embereknek, amely bünteti a munkában dolgozókat, amely elvesz a családoktól, és amely jelentős mértékben rontja a nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók élethelyzetét. (Zaj, közbeszólások. Az elnök csenget, újra csenget.)
Tisztelt Ház! Ez a mai vita azzal kezdődött, hogy tíz perccel el kellett halasztani az expozét, tekintettel arra, hogy a pénzügyminiszter úr tíz percet késett. (Közbeszólás: De megjött!) Sajnos, azt kell összefoglalóan mondanom, hogy nem tíz perc késésről van itt szó, sokkal többről: az elmúlt hét évet vesztegettük el, az elmúlt hét évet vesztegettük el abban a tekintetben, hogy Magyarország felzárkózzon, hogy Magyarország közelebb kerüljön az Európai Unió átlagához, hogy Magyarország lakói számára valóban a jólét és a biztonság évei következzenek. Ebből a szempontból a 2010. évi költségvetés sajnos a régi lemezt folytatja, ebből a szempontból sem lehet támogatni ezt a költségvetést. (Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ soraiban. Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
A Fidesz még tartozik a magyar társadalomnak egy őszödi beszéddel!
Göndör István MSZP: – Tisztelt Varga Mihály képviselő űr! Én azt gondolom, hogy a Fidesz még tartozik a magyar társadalomnak egy őszödi beszéddel, de ezt majd nyilván később rendezik a társadalommal. (Felzúdulás. Közbeszólás: Az a tiétek! Az elnök csenget, többször csenget.)
Képviselőtársaim: önök mindent elkövetnek azért, hogy az országban feszültséget, hisztériát keltsenek, és megpróbáljanak mindent, még azt is, ami az országba kívülről jön, a kormány nyakába varrni. Én megértem ezt az izgalmat, képviselőtársaim, mert azzal, hogy ma már nemcsak hazai, hanem külföldi elemzők is elismerik, hogy eredményei vannak a kiigazításnak, önök komoly bajban vannak, mert azt kell belátniuk, hogy ennek nem részesei. Nem tettek hozzá semmit, egy pluszgondolatot, egy gombnyomást, egy szavazást itt a parlamenti patkóban azért, hogy ezt az eredményt elérjük. (Dr. Hargitai János: Az előzményekről beszélj!)
Tisztelt képviselő úr, az előzményekről is beszéltem. A baj az, hogy a pénzügyi világválság reálgazdasági hatásai még 2009-ben sem szűkülnek, hanem - csúnya kifejezéssel - kibontakoznak. Még mindig nő a munkanélküliség Európában és itthon is. (Derültség és taps a Fidesz soraiban. – Varga Mihály: Pista, bontakozz ki te is! – Kósa Lajos: Éljen a szónok! Az elnök csenget, újra csenget.)
Tisztelt képviselőtársaim, bármennyire is élcelődünk, az átalakuláshoz gyors lépéseket kellett tennünk, s a kormány ezeket megtette. Azok a víziók, azok a katasztrófavíziók, amikről önök beszélnek, soha nem következnek be, viszont a hitelezőink az ebből a katasztrófapolitizálásból való kockázatot most árazzák be, és most fizettetik meg velünk. Sajnos a mai napig igaz az a régi mondás, hogy a Fidesznek az a legjobb, minél rosszabb az országnak. (Moraj, felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban. Az elnök csenget.)
Szeretném elmondani, képviselőtársaim, hogy közös a felelősségünk abban a helyzetben, ami most kialakult. (Varga Mihály: Az a jó, ha te beszélsz, Pista! - Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban. – Dr. Lamperth Mónika: Folytasd, Pista! Az elnök csenget, újra csenget.)
Én végighallgattam önöket. Varga Mihályt is. Szociális népszavazásról beszélt (Dr. Kovács Zoltán: Mikor? A költségvetés kapcsán?) Szociális népszavazásnak nevezték a reformok megakadályozását. (Varga Mihály: Én a költségvetésről beszéltem.) Képviselő úr! Riogatás az, amikor ön azt mondja, hogy megszűnt a 13. havi nyugdíj intézménye, tudom, hogy a képviselő úr is tudja, nem megszűnt, csak felfüggesztés van. (Derültség a Fidesz–KDNP soraiban. – Közbeszólás: Reggel is ezzel kezdtétek!)
De még továbbmegyek: a nyugdíjasokkal kapcsolatban ön ugyanúgy tudja, mint én mert a tervezetben benne van... (Babák Mihály: Lassan mondjad, hogy mindenki meghallja!)...Ezt fontos, hogy lassan mondjam, Babák képviselő úr, mert nem szűnt meg a 13. havi nyugdíj intézménye, és nem szűnt meg a nyugdíjkorrekciós ígérvény, az 2010-ben végrehajtásra kerül, képviselő úr. (Kósa Lajos: Az oroszok is csak ideiglenesen voltak itt! – Zaj, moraj, hozzászólások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Valós, hogy...(Dr. Lamperth Mónika: Folytasd, Pista! Nyugodtan mondjad!) Folytathatom? (Az elnök csenget, újra csenget. Babák Mihály: Ki kormányoz, Göndör úr?)
Babák képviselő úr, tudjuk, hogy az 5 százalékos járulékcsökkentés, amit végrehajtottunk, az forrásoldalon szűkülést jelent. És mindannyian tudjuk, hogy kevesebb pénzből is lehet egy jó struktúrában sokkal magasabb színvonalú ellátást biztosítani. (Babák Mihály: Ki akadályozott meg benneteket ebben? Nyolcadik éve kormányoztok!)
Köszönöm szépen. (Dr. Lamperth Mónika: Folytasd! Csak azért csinálják, hogy kizökkentsenek. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Dehogy akarjuk ezt tenni! – Derültség. – Az elnök csenget, újra csenget.) Ezért mertem azt mondani, képviselő úr, önök még tartoznak a társadalomnak egy őszödi beszéddel.
Egy átlagosan 200 ezer forint körüli összeget kereső családnál másfél havi bér marad meg a családi kasszában. (Babák Mihály: Miből?)
Talán abban a dologban egyet fogunk tudni érteni itt a patkóban, hogy az adóforintjainkat szeretnénk, ha a közösségi közlekedésben is hatékonyabban költenék el (Dr. Hargitai János: Lásd BKV!), szeretnénk azt, ha a vízfej csökkenne, ha a párhuzamosságok csökkennének, és szeretnénk, ha fejlesztésekre fordítanák a szabad forrásokat. (Babák Mihály: Volt rá nyolc évetek!)
A választók, hitem szerint 2010-ben mérlegelni fogják, hogy ki milyen erőfeszítést tett a válság kezelésére, és milyen eredményeket ért el, és kik azok, akik ezt akadályozták, vagy legalábbis megpróbálták az eredményeket elhallgatni. (Babák Mihály: Többségetek van hozzá! Miről beszélsz?)
Szeretném itt a végén megerősíteni még egyszer: a 13. havi nyugdíjat nem vettük el, csak átmenetileg szünetel (Babák Mihály: Ránk szakad a csillár!) a gyermekétkeztetés normatívája nem csökkent, képviselő úr, sőt a kör szélesedik, mert a hetedik osztályos gyerekek is bekerülnek az étkeztetési rendszerbe. (Babák Mihály: Hazudik!)
Megerősíteném azt, amit a pénzügyminiszter úr mondott az expozéjában, hogy ez a költségvetés a stabilitás, az egyensúly, a biztonság, a növekedés költségvetése. (Zaj. Derültség a Fidesz–KDNP soraiban. Taps az MSZP padsoraiban.)
Szobrot ácsolt önmagának és a pénzügyminiszter és a miniszterelnök!
Hargitai János (KDNP): – Nézem, hogy a kormány képviselői közül ki van jelen, egy államtitkárt látok. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De nem akármilyet! Korózs Lajos: Én legalább szorgalmas vagyok.)
Meghallgattam Oszkó miniszter úr expozéját, aki késve érkezett, és sietve távozott a költségvetési vitáról. És meghallgattam természetesen Göndör Istvánt, a szocialisták vezérszónokát is (Babák Mihály: Pfuj! Pfuj!), akinek, belátom, nehéz feladata volt, hisz Göndör István is tudja, hogy egy olyan korszak utolsó költségvetését tárgyalja a magyar parlament, ez a korszak 2002-től tart, ami a hiteltelenség és a hazugság korszaka volt. Göndör képviselőtársam tisztességesen birkózott ezzel a feladattal, de a lehetetlent megoldani nyilvánvalóan ő sem tudta. Nehéz is lett volna valami örömteli dolgot mondani. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: A lényeget!)
Érdekes volt a pénzügyminiszter urat hallgatni. (Dr. Kovács Zoltán: Hát, azt nem mondanám!) Egy órán keresztül beszélt, és azt láttam, hogy ő ebben a megszólalásában szobrot ácsol önmagának és Bajnai kormányfőnek. (Közbeszólás: Ledőlnek ezek is!) Bajnai kormányfő is elégedetten hallgatta. A szobrot úgy ácsolták, hogy arra a posztamensre, amire ők ketten felálltak, fontos tételeket lehessen felvésni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Művész lettél, ehhez is értesz?)
A két államférfi messzire tekint, a pénzügyminiszter úr a budai hegyeket látja, ott lázas építések zajlanak, ott villákat építenek. (Mohácsi József: Ne irigykedj!) A kormányfő nagyobb ember, valószínűleg messzebbre néz, Berlinre, Párizsra és más európai fővárosokra tekint, és a globális konjunktúra javulását várja. Van is rá oka, mert ő ahhoz, hogy ez megváltozzon, semmit nem tesz ebben a költségvetésben, ebben sem tesz, és az előző költségvetésekben sem tett semmit. (Közbeszólás: És te mi tettél?)
Azonban azt is remélem, hogy ezek a jeles urak, akik felmásztak az általuk ácsolt posztamensre, azt is látják, hogy ezt a szobrot, amit itt ma megépítettek maguknak, ezt milyen környezet veszi körbe. Mert ebben a környezetben én felszedett vasúti síneket látok, elhagyott vasúti állomásokat, felszámolt vasúti szárnyvonalakat látok. Látok ebben a környezetben, ahol ez a szobor áll, bezárt iskolákat, látok olyan vidéki térségeket, ahol munkanélküliek ezrei tengődnek, és látok egyre lehetetlenebb egészségügyi ellátást, ahol ellátás helyett a várólisták karbantartása folyik, és még folytathatnám. (Közbeszólás: Ne tedd!)
Azt tehetjük, amit az IMF megenged nekünk. Magyarországnak papírja, kormányrendelete van arról, hogy végrehajtja azt a lépéssort, amire az IMF minket kötelezett. Azt is mondhatnám, hogy ez az egyetlen jogszabály, amit a költségvetés készítése kapcsán a kormány komolyan vesz. (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból: Összedőlt volna az ország, ha nem kapjuk!)
Az önmagát baloldalinak hazudó kormány egyik markáns ígérete és tette volt, hogy iskolai étkeztetést támogasson, - de most már nem kell hozzá 17 milliárd forint, oldják meg a szülők, vagy az önkormányzatok a nem létező pénzükből. Oszkó pénzügyminiszter úr ma azzal a meglepő fordulattal állt elénk reggel, hogy erről ne is beszéljünk, ez egyszerűen most nincs megtervezve, mert nem láthatták akkor, amikor a költségvetést benyújtották, hogy mekkora az az iskolai kör, amelyik igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Ezen már kacagni sem lehet, mert ennyire tragikus; azért ne beszéljünk róla, mert ők elfedni akarnak valamit. (Kovács Tibor: Demagógia!)
Egy szó, mint száz: ez a költségvetés elfogadhatatlan! (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
