Ötödszörre sikerült! – Újra van elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak. Az MSZP filctollal tollal szavazott? Répássy: Libasorban álltak a frakcióvezető előtt, ez a kongresszusi főpróba volt, megmutatták azt, hogy a titkos szavazást hogyan értelmezik, és hogyan fogják megválasztani a szocialista párt új vezetését. Bakai: Nem a múltba kell nézni, hanem a jövőbe! Az igazságszolgáltatás szolgál, de nem szolgáltat! A politikát kiszolgáló igazságszolgáltatással egy ország nagyon mélyre süllyedhet!
A Legfelsőbb Bíróság elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában járt le a mandátuma, azóta üresen „tátongott” a testület elnöki széke. Sólyom László, köztársasági elnök kétszer is jelölte Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját, és Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét, ám a titkos szavazás során egyikük sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados parlamenti többséget.
| IDŐPONT | JELŐLT | IGEN | NEM | TART. | ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT | Szavazólapot felvette, de nem szavazott |
| 2008. 05.26. | Baka András | 170 | 191 | 5 | 5 | 1 |
| 2008.12.08. | Havasiné Orbán Mária | 203 | 152 | - | 9 | - |
| 2009. 03.09. | Havasiné Orbán Mária | 230 | 123 | - | 12 | 1 |
| 2009.06.15. | Baka András | 184 | 108 | 54 | - | 13 |
Időközben lábra kelt a hír: több képviselőt is megkeresett a volt legfelsőbb bírósági vezető azzal, hogy a szocialisták megváltoztatják az elutasító álláspontjukat, ha Baka András, az MSZP–SZDSZ által támogatott személyt választ a helyettesének.
Baka András a legnagyobb megdöbbenéssel fogadta, hogy jelölése kapcsán az újságok „alkuról” írtak.
– Elutasítom, hogy az igazságszolgáltatás szolgáltatás lenne! Az igazságszolgáltatás szolgál, de nem szolgáltat! A politikát kiszolgáló igazságszolgáltatással egy ország nagyon mélyre süllyedhet!
Elmondta: ha megválasztják, pályázatot ír ki az LB-elnökhelyettesi posztra, melyről az LB teljes ülése is véleményt mondhat.
+
Ötödik nekifutásra másként történt. A kudarc ellenére Sólyom László köztársasági elnök harmadszor is Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára.
A Fidesz és a KDNP bejelentette: képviselőcsoportjuk már egy évvel ezelőtt sem látott semmi kivetnivalót Baka András szakmai felkészültségében. A megismételt, nyílt szavazásra vonatkozó MSZP-s indítványt kutyakomédiának nevezték, lévén, a szocialistáknak korábban is meglett volna a lehetőségük, hogy támogassák az államfő jelöltjét, de nem tették. Répássy Róbert szerint „a szocialista frakció vezetése nem képes a frakciófegyelmet biztosítani, és azért szorgalmazzák a Házszabállyal ellentétes nyílt szavazást, hogy saját képviselőiket ellenőrizhessék.”
A Házbizottság elutasította az MSZP ezen indítványát, miként azt is, hogy a szocialisták külön urnába dobhassák szavazataikat.
+
Az MSZP soraiban „kihirdették”: nem kék, hanem a párt által előre oda helyezett speciális filctollal tollal kell szavazni, hogy felismerhetőek legyenek voksaik. Hogy mennyi ebben a legenda, a titkosság felderítés nélkül, lehetetlen igazolni. A szocialisták végül nem mutatták be szavazataikat, így az sem tudni, hogy milyen színű tollal szavaztak.
Tény, ami tény: Mesterházy Attila frakcióvezető személyesen ellenőrizte, hogy képviselőtársai, a megbeszélteknek megfelelően, a megfelelő tollakkal elhelyezett fülkében szavazzanak. Hallgatva a hívó szóra, a szocialista frakció tagjai libasorban, a megfelelő helyen, egyesével adták le szavazataikat. A kitöltött szavazólapokat azonban a frakció vezetése szerint nem kellett bemutatni, így a szocialisták szerint nem sérült a szavazás titkossága.
+
Így történt, ami történt.
| IDŐPONT | JELÖLT | IGEN | NEM | TART. | ÉRVÉNYTELEN SZAVAZAT | Szavazólapot felvette, de nem szavazott |
| 2009.06.22. | Baka András | 309 | 36 | - | 22 | 2 |
Két urnába dobták a parlamenti képviselők a szavazatokat, de nem pártok szerint; a szavazást egy ellenzéki és egy kormánypárti jegyző felügyelte, egymás mellett állva. A szavazócédulákat ezt követően összeöntötték, és megszámolták.
Sólyom: ma végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak..!
A szavazás után Sólyom László köztársasági elnök röviden nyilatkozatott: Nyilván hallották a jó hírt: a Legfelsőbb Bíróságnak van elnöke! Ez nagyon nagy öröm számomra, hiszen egy éve méltatlanul húzódó probléma most megoldódott. Abban is biztos vagyok, hogy a következő hat év közéleti klímáját, egész Magyarország állapotát jótékonyan fogja befolyásolni, hogy Baka András a Legfelsőbb Bíróság elnöke. És van még egy pozitívum: ma végérvényesen véget ért a Lomnici-korszak!
Az államfő után a frissen megválasztott Baka András lépett a mikrofonhoz. Az örömét legkevésbé sem titkolva mondott köszönetet az államfőnek, valamint a parlamenti frakcióknak, hangsúlyozva: „nem a múltba kell nézni, hanem a jövőbe!”
Zárszók a folyosón
A kormánypárti tévék legszebb hagyományait idéző szocialista-fideszes szópárbajt láthattak az újságírók Baka András ünnepélyes eskütétele után. Répássy Róbert sajtótájékoztatót tartott, ahol – amellett, hogy kifejezte Baka megválasztása fölötti örömét. Mondotta volt:
- A szocialista párt a felelős azért, hogy egy évig nem volt elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak! A másik tanulság: a szocialista frakció az elmúlt szavazás alkalmával nem garantálta a jelölt megválasztását, most viszont saját képviselőiket megalázva, a frakcióvezetés által ellenőrzött módon szavazta meg a főbírót.
Ebben a pillanatban a nézők között „elvegyült” Mesterházy Ailla, az MSZP farkcióvezetője, félretolva a mellette és az előtte állókat, a pódiumra szaladt, s elkiáltotta!
– Az az időszak véget kell, hogy érjen, hogy a Fidesz folyamatosan vádolhasson másokat, igaztalanul! Ezért arra kérem, Répássy Róbertet, hogy vállaljon egy vitát a sajtó előtt, hogy ne csak egymás után beszélgessünk!
A kis közjáték után, visszatérve a mikrofonhoz: Répássy úgy vélte: a kulturált parlamenti párbeszédnek az is része, hogy egymás sajtótájékoztatóit nem zavarják meg.
– Nagyon szépen köszönöm Mesterházy Attilának, hogy befejezhetem a sajtótájékoztatómat! A Fidesz frakciója a mostani szavazáson, ahogyan az elmúlt négy alkalommal is, támogatta a köztársasági elnök jelöltjét. A szocialista képviselők ízelítőt kaphattak abból, hogyan fog a szocialista párt elnököt választani a kongresszuson. Libasorban álltak a frakcióvezető előtt és úgy bizonyították, hogy miként szavaznak. Úgy láttam, ez a kongresszusi főpróba volt, megmutatták azt, hogy a titkos szavazást hogyan értelmezik, és hogyan fogják megválasztani a szocialista párt új vezetését.
A fideszes képviselő sajtótájékoztatója után Mesterházy Attila bejelentette: valótlan volt az újságírók között elterjedt hír, amely szerint vastag piros filctollal szavaztak a kormánypárti képviselők. „Három szavazófülkében szavaztak a szocialisták, három külön tollal.” A frakcióvezető szerint blöfföltek azzal, hogy valahogy regisztrálják a frakció tagjainak szavazását. „Senkinek nem kellett bemutatnia a szavazócédulát.” „Érdemes volt ezt a politikai-kommunikációs stratégiát végrehajtani, mert így rá tudtuk kényszeríteni a Fidesz politikusait arra, hogy tartsák a szavukat, és úgy cselekedjenek, ahogy beszélnek!” Hozzátette: egyetlen képviselőnek sem kellett bemutatnia a szavazócéduláját, nem azért állt a szavazófülke mellett, hogy ellenőrizzen, „egyszerűen csak odaállt".
A Legfelsőbb Bíróság új elnöke
|
BAKA ANDRÁS 1952. december 11.-én Budapesten született. A budapesti Szent István Gimnáziumban érettségizett, 1971-ban, majd 1973-ban felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1978-ban szerzett jogi doktorátust. A diploma megszerzése után a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének alkotmányjogi osztályának tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt 1989-ig. 1990-ban az Államigazgatási Főiskola főigazgatójává nevezték ki, mely posztot 1998-ig töltötte be. Az állam- és jogtudományok kandidátusa lett 1988-ban. Meghívott előadóként dolgozott Franciaországban, az NSZK-ban. Emellett vendégprofesszor volt több amerikai egyetemen. Az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának is tagja lett. 1988-tól 1990-ig a Tudományos Dolgozók Szakszervezetének, valamint 1989 és 1990 között az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke volt. Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum színeiben, de pártonkívüliként parlamenti mandátumot szerzett. 1991-ben megválasztották az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává, emiatt országgyűlési mandátumáról lemondott. A nemzetközi bíróságnak 2008-ig volt tagja, helyét Sajó András vette át. Ugyanebben az évben a Fővárosi Ítélőtábla elnöki bírája lett. Három perióduson keresztül (1991, 1997, 2003) töltötte be az Európa Tanács Strasbourgban működő Európai Emberi Jogi Bíróságán a Magyarországot megillető bírói tisztet. Annak ellenére választotta újra 1998 elején az ET parlamenti közgyűlése, hogy a Horn-kabinet által összeállított, három nevet tartalmazó jelöltlistán csupán a második helyen szerepelt. Hétfő óta (2009. június 22.) Magyarország Legfelsőbb Bíróságának elnöke! |
Bartha Szabó József
