„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” műfaját.  A tévé általában már nem közvetíti. Az újságírók is elmennek. Üresek a széksorok.  A képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végzik. Mégis fontos szereplésnek számít, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Szólásaik majd mindig költőiek, már a címűkben hordozzák az  elmarasztalást. A válaszok sem piskóták: félreérthetetlenül visszautasítják a vádaskodást, sötét múltról, szebb jelenről, s még szebb jövő reményével bíztatnak. Szolidan stilizálva tallóztuk legutóbbi szónoklataikat.

Milyen gyakorlati eredményeket vár a kormányzat a nemrégiben indult, fiatalokat támogató tehetséggondozó programtól?

STÁGEL BENCE (KDNP): – Tisztelt Államtitkár úr! Köztudott tény, hogy a fiataloknak a társadalom különböző területein való aktív részvételétől, a bennük rejlő kapacitások kihasználásától függ minden ország jövőbeni fejlődése. Kiemelt cél kell tehát legyen, hogy a tehetséges magyar fiatal innovatív ötleteit, újítási javaslatait a leggyorsabban felismerje, és a leghatékonyabb módon hasznosíthassa a társadalom. Ehhez olyan programokra és erőforrásokra van szükség, melyek a fiatalokban rejlő lehetőségek kibontakozását maximális módon elősegítik.

– Ezért is örömteli hír egy magazin „50 tehetséges magyar fiatal” elnevezésű programja, amelyben elismert szaktekintélyek, mentorok segítik a szerencsés kiválasztottak kibontakozását, ezáltal is ráirányítva a figyelmet a 30 év alatti kiemelkedő hazai tehetségekre. A meghirdetett programban 30-tagú zsűri választja ki a jelölteket, akik október 31-ig jelentkezhetnek. Az ítészek a teljesítmény, a társadalmi érték, az eredetiség és az újító, valamint ösztönző erő szempontjainak figyelembevételével fogják kiválasztani a legígéretesebbnek ítélt ötven fiatalt. A nemzeti tehetség programhoz kapcsolódó Nemzeti Tehetségpont szakmai támogatásával fogja kidolgozni a fiatalok számára a személyre szabott mentorprogramot. A hagyományteremtő céllal útjára indított programra bárki jelentkezhet.

Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat:

• Milyen gyakorlati eredményeket vár a kormányzat a tehetséggondozó programtól?
• Milyen lehetőségei lesznek a fiataloknak?

+

RÉTVÁRI BENCE, közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő úr! Teljesítményalapú társadalmat építünk, éppen ezért nagyon fontos, hogy a teljesítmény, a tehetség kihasználása és gondozása alapérték legyen mindenki számára. Éppen ezért fontos az „50 tehetséges magyar fiatal” program, amely személyre szabottan, a lehetőségek és az igények összehangolásával, az adott terület elismert személyiségeinek aktív szerepvállalása mellett kíván a fiatal magyar tehetségek fejlődéséhez ösztönzést és támogatást adni.

– A La Femme által felkért grémium a legígéretesebbnek tűnő 50 fiatalnak személyre szabott rprogramot dolgoz ki a Nemzeti Tehetségpont szakmai támogatásával. Ez több hónapon keresztül segíti a fiatalok tehetségútját, biztosítva a jelölés, az előválogatás, a zsűrizés folyamatát, valamint a pedagógiai és szakmai elvek szerinti működéséhez szükséges szaktudást.

– A mentori szerepre felkért személyiségek értékes tudás birtokosai, sokszínű szakmai háttérrel, gazdag élettapasztalattal rendelkeznek, maguk is példaképek.  Köztük van a kormány részéről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr, de ugyanígy Sebestyén Márta népdalénekes előadóművész, Ádám Veronika Széchenyi-díjas magyar orvos, biokémikus, Gerendai Károly üzletember, a Sziget Fesztivál alapítója, valamint a tudományos, kulturális és üzleti világ számos kiemelkedő személyisége.

– A program első szakasza nyilván a jelölési időszak. Október 31-éig lehet jelölni. Mindenkit biztatok, hogy ha tehetséges 82 és ’96 között született fiatalokat lát, tegye meg. Novemberben kezdődik abszolút műfaj-függetlenül a válogatás. Az értékelés fő szempontja a teljesítmény, a társadalmi érték, az eredetiség, az újító és ösztönző erő. Örülünk, hogy ebben segíthet a 20 évre szóló nemzeti tehetség program keretében létrejött Nemzeti Tehetségpontok hálózata.

Köszönöm a figyelmet.

Miért nem foglalkozik senki sem a lisztérzékenyekkel?

LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): – Államtitkár úr! Engedje meg, hogy előrebocsássam, a kérdésem nem pártpolitikai természetű, nem a szokásos jóízű egymásra mutogatást szolgálja; nem bűnöst, hanem megoldást szeretnék keresni, a mostaninál jobb megoldást a lisztérzékenyek gondjaira. Minden eddigi kormány próbált egy kis lépést tenni, úgy tűnik azonban, hogy nem tudtunk lépést tartani e népbetegség elterjedésével.

– A lisztérzékenységet a legtöbb más betegségtől eltérően nem gyógyszeres terápiával kezelik. Hozzáteszem, magam és családom nem érintett, de tudom, hogy sokan vannak. A tudomány mai állása szerint az élethosszig tartó gluténmentes diéta teheti emberivé az ilyen betegek életminőségét. Mivel számukra nem szükséges és nem lehetséges a gyógyszeres kezelés, ezért nem részesülhetnek a támogatott ellátások közül gyógyszertámogatásban vagy más gyógyító eljárás finanszírozott előnyeiben. Viszont a gluténmentes életmód rendkívül drága. Ha bemegyünk egy ABC-be és összehasonlítjuk a normális liszt és a gluténmentes liszt, a normális kenyér és a gluténmentes kenyér árát, bizony azt látjuk, hogy sokszorosan drágább árucikkhez juthatnak ők.

– Államtitkár úr! Nálam van a kormányrendelet 2003-ból az emelt szintű családi pótlékról az ilyen gyerekek érdekében vagy a 2009-es rendelet a felnőtt adózók adókedvezményéről. Azonban ez nem elég. Nagyon sokan vannak, akik kimaradnak: egyetemisták, nem adózók, munkanélküliek, idősek. Ha a lakossági arányokat vetítem oda, akkor tehát a betegek 40 százaléka. Kérdezem tehát:

• Tudunk-e ezen segíteni, akár a gluténmentes liszt tb által támogatott tápszerré minősítésével, vagy bármely más módon? 

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! Köszönöm a kérdését és azt, hogy foglalkozik a lisztérzékenyek problémájával. Mivel a gluténmentes élelmiszerek, például a gluténmentes liszt nem tekinthető sem gyógyszernek, sem gyógyszeranyagnak, nincs lehetőség e termék Országos Egészségbiztosítási Pénztár által történő befogadására. A keményítő azonban támogatással elérhető a lisztérzékeny betegek számára, részben kiemelt indikációhoz kötött kategóriában, részben 50 százalékos támogatással. Amennyiben a beteg közgyógyellátásra jogosult, a térítési díjként fizetendő 50 százalékot a központi költségvetés átvállalja, így a betegnek nem is kell fizetnie a készítményért.

– Tisztelt Képviselő asszony! A lisztérzékenységnél a szociális rendszerben is vannak támogatási lehetőségek. A közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermek után jelenleg a családi pótlék annak a tanévnek a végéig jár, amelynek az időtartama alatt a sajátos nevelési igényű, de fogyatékossági támogatásra nem jogosult gyermek a 23. életévét betölti. Ez a rendelkezés valamennyi tartósan beteg, így a lisztérzékeny emberek számára is megkülönböztetés nélkül biztosítja a lehetőséget az ellátás igénybevételére. A lisztérzékenyek egészségkárosodott állapotából eredő többletköltségeinek csökkentését szolgálja a hosszabb ideig járó gyermekgondozási segély is. A rászorulók különböző társadalmi helyzetéből adódóan azonban nem a betegséghez kapcsolt egységes támogatás, hanem az alacsony jövedelemmel rendelkezők szociális biztonságának erősítése az elsődleges célunk.

– Tisztelt Képviselő asszony! Azt a címet adta a kérdésének, hogy „Miért nem foglalkozik senki sem a lisztérzékenyekkel?”. Hát, képviselő asszony, ön is foglalkozott vele, és láthatja, hogy a kormány is foglalkozik ezzel a fontos üggyel.

Újpesti kérdések a tao-pénzek és a stadionok biztonságának árnyékában

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): – Államtitkár úr! A Fidesz-kormány az elmúlt években többször kommunikálta, hogy a tao-törvény megváltoztatásával mennyit segített a magyar sportnak, és hogy mennyire fontos számukra a stadionok minél biztonságosabbá tétele. Nos, nézzük meg, hogy a gyakorlatban hogyan működik a tao keretein belül a sporttámogatás, és valóban mennyire fontos a Fidesznek az emberek biztonsága a stadionokban. Vegyünk egy élő példát! Az Újpest FC pályázott arra, hogy tao-pénzeket igénybe véve a stadionjában főképp biztonságtechnikai fejlesztéseket hajthasson végre. Többek között a pályát és a nézőteret elválasztó kerítést kívánták felújítani, és egy szünetmentes áramforrást kívántak üzembe helyezni. Pályázatát sikeresnek nyilvánította a Magyar Labdarúgó Szövetség, és a Nemzeti Sportközpontokkal együtt – amely a stadion vagyonkezelője – engedélyt adott a klubnak, hogy elkezdje begyűjteni a tao-támogatást a cégektől, hozzálásson a tervezéshez, pályáztatás útján kiválassza a kivitelezőt, és szerződjön vele.

– Államtitkár úr! Az Újpest mindezeknek eleget tett, leszerződött a kivitelezővel, megszerezte és igazolta a kivitelezés anyagi hátterét, beszerezte az összes érintett szakhatóság engedélyét, sőt biztosítva a beruházáshoz szükséges önrészt, abból a beruházáshoz szükséges anyagokat vásárolt és rendelt meg 30 millió forint értékben. Mindezek után el szerette volna indítani a munkálatokat, de ehhez még szüksége volt a Nemzeti Sportközpont (NSK) végleges engedélyére, és innentől megállt minden! Az NSK azonban több mint egy éve nem hajlandó megadni a végleges engedélyt és aláírni a végleges megállapodást. Különböző mondvacsinált okokra hivatkozva, újabb és újabb ésszerűtlen feltételeket támasztva megakadályozza a biztonságtechnikai beruházást és fejlesztést. Teszi ezt úgy, hogy tisztában van vele, hogy elvileg Újpesten nem lehetne villanyfényes mérkőzést rendezni, mert nincs beüzemelve szünetmentes áramforrás, és ennek hiányában, ha egy mérkőzés alatt elmegy az áram, akkor az akár katasztrófát is okozhat, hiszen a stadionban több ezer ember maradhat sötétben.

– Államtitkár úr! Hát ennyire fontos önöknek, hogy segítsék az egyesületeket, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek az emberek a sportlétesítményekben! Kérdezem:

• Meddig kell még várnia az Újpest FC-nek arra, hogy a megnyert pályázat alapján elkezdhesse a beruházást?
• Meddig tűri még a szaktárca, hogy Újpesten minden egyes villanyfényes mérkőzésen potenciálisan veszélynek legyenek kitéve a kilátogató szurkolók?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Való igaz, hogy az Újpest FC a társaságiadó-kedvezmény rendszerének igénybevételével beruházást kíván végrehajtani a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésében lévő Szusza Ferenc Stadionban. Az az értesülése is helytálló, hogy mindehhez a vonatkozó jogszabályok értelmében megkérte az előzetes tulajdonosi hozzájárulást a Nemzeti Sportközpontoktól. Azt az állítását azonban, hogy a Nemzeti Sportközpontok több mint egy éve nem hajlandó aláírni a beruházásra vonatkozó végleges szerződést, vissza kell, hogy utasítsam. Arra kérem tisztelt képviselő urat, hogy bátran kérjen információt akár a Nemzeti Sportközpontok vezetőitől, akár az államtitkárságtól, Simicskó államtitkár úrtól vagy tőlem, mielőtt a parlament és a széles közvélemény előtt megfogalmazza téves állításait.

– Képviselő úr! Hangsúlyozom önnek, hogy a Nemzeti Sportközpontok, mint a Szusza Ferenc Stadion vagyonkezelője részéről a hozzájárulás kiadásának, a szerződés aláírásának nincs akadálya, sőt a beruházás elvégzésének feltételeit rögzítő szerződéstervezet megküldésre került az Újpest FC Kft. részére 2012 augusztusában. Sportnyelven szólva: a labda jelenleg az Újpest térfelén pattog. Tehát az NSK az ön állításával ellentétben nem akadályozza a beruházás megvalósítását, hanem az Újpest FC-től várja az aláírt szerződést.

– Képviselő úr! A stadionvilágosításra, mint a szurkolókat fenyegető potenciális veszélyforrásra vonatkozó megjegyzését szintén határozottan visszautasítom. Arra kérem önt, hogy rémhírkeltéssel ne próbálja a szurkolókat megtéveszteni, még akkor sem, ha köztudott az ön tiszteletre méltó ferencvárosi kötődése. (Zaj.) A stadion működtetésére vonatkozó összes szakhatósági engedély a rendelkezésünkre áll, és örömmel várunk minden sportszerető szurkolót a Szusza Ferenc Stadionba. Köszönöm, hogy kérdezett, remélem, a válaszom megnyugtatta.

Mikor lesz végre megoldás az alapítványi iskolák ügyében?

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): – Államtitkár úr! A szegénységből való kitörés egyik, ha nem legfontosabb útja a humán tőkébe való befektetés, közelebbről a minőségi oktatáshoz való hozzáférés kiszélesítése. A magyar iskolarendszer azonban a világ egyik legigazságtalanabbul működő rendszere, az otthonról hozott hátrányokat egyedülálló módon tovább erősíti. Az igazán nehéz helyzetben lévők számára nem kínál valódi kitörési pontot. Ebből a szempontból tragikusnak gondoljuk a jelenlegi oktatáspolitikai lépéseket, amelyek tovább fogják fokozni a társadalmi egyenlőtlenségeket. Komoly felelőtlenségnek tartjuk továbbá, hogy azokat az alapítványi iskolákat is megpróbálják ellehetetleníteni az új, rendkívül igazságtalan pályázati rendszerben, amelyek olyan diákok oktatását vállalják, ahol a hagyományos közoktatás kudarcot vallott.

– Államtitkár úr! Eddig 126 iskola támogatását vállalta a minisztérium hosszú éveken át. Ez a szám 27-re csökkent. Tucatnyi intézmény jövője és így a hátrányos helyzetű diákok oktatása is bizonytalanná vált. Nem is beszélve az államosítással várható változásokról. Értesüléseink szerint számos intézmény decemberig tervez csupán. Lázasan keresik a megoldást, többek között az oktatási államtitkárságon is, ahol viszont szóba sem akarnak állni velük. Külön megállapodásokat ígérnek, ebből azonban még semmit nem látni. Sőt, még a pályázatokon nyertesek sem kaptak egy forintot sem.

– Államtitkár úr! Az oktatáspolitika káoszának az iskolák látják a kárát. Ha utcára kerülnek a gyerekek, az állami iskolákban csak sokkal különlegesebben és sokkal kisebb eredményességgel lehet őket tanítani. Ezt önök is tudják. Nem véletlenül kérdezem tehát:

• Miért akarják akkor a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolákat ellehetetleníteni?
• Mire ez az ellenállás?
• Miért csak az eddig támogatottak ötödét tartják méltónak arra, hogy tovább foglalkozhassanak az ilyen gyerekekkel?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! Az önkormányzatok eltérő anyagi-szakmai feltételeit a jövőben állami felelősségvállalás váltja fel, így biztosítani tudjuk az anyagi és szakmai egyenlőséget. Ez lesz az oktatásban is. Ha ezt a lépést az esélyegyenlőség szempontjából igazságtalannak tartja az LMP, akkor ez olyan elemi értelmezési zavarra utal, amelyről vitázni talán nem is érdemes.

– Tisztelt Képviselő asszony! A káosz az önök fejében van. Kérem, az önökben lévő zűrzavart ne vetítsék ki az oktatáspolitikára. Ebből is látszik, hogy LMP-sek leggyakrabban a tévedéseikből csinálnak ügyet.

– Az alapítványi és magániskolák nagy része valóban kiemelten foglalkozik hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, csakúgy, mint az önkormányzati intézmények. A mindenkori államtól az elmúlt 24 év alatt soha olyan ígéretet nem kaptak – mert nem kaphattak – az alapítványi iskolák, hogy anyagi terheiket a központi költségvetés teljes egészében vállalja. 2006-ban, sok évvel az alternatív iskolák megjelenése után nyílt meg a költségvetési rendszerben az a lehetőség, hogy az országosan kiemelkedő és speciális feladatokat ellátó iskolákkal a minisztérium szerződést kössön a továbbiak támogatására. A rendszer tanulószámot határozott meg, és nem iskolák számát. Az első pályázat után - 2006 után vagyunk nem sokkal - az akkori kormány emberei újabb szerződéseket kötöttek, a hírek szerint immár nem feltétlenül az eredeti cél megvalósításáért, hanem haveri kötődések alapján, akár 10-20 évre, a kitűzött keretösszeg többszörösére. Ezt az átláthatatlan és szakmailag, erkölcsileg is nehezen vállalható folyamatot kívántuk megfelelő mederbe terelni az új pályázattal.

– A minisztérium tehát a rendelkezésre álló pályázati összegből teljes egészében nem állami fenntartókat, intézményeket támogat, ez az összeg pedig a korábbiakhoz képest nem csökkent. A különbség, hogy most a forrást nyilvános pályázaton ítéljük oda, nem úgy, mint az önök liberális elődei, akik szép csöndben osztogatták a hozzájárulást a szerintük arra érdemesnek.

Hogyan áll a pesthidegkúti Klebelsberg-kúria megmentésének ügye?

LÁNG ZSOLT (Fidesz): – Gróf Klebelsberg Kunó egykori vallási és közoktatásügyi miniszter század eleji munkásságának sokat köszönhet a magyar nemzet. Nevéhez fűződik több ezer iskola létrehozása, valamint egyetemek bővítése, amelyekkel hozzájárult az oktatási kultúra magasabb szintre emeléséhez. Korának úttörőjeként harcolt az analfabetizmus ellen, és szűnni nem akaró kitartással dolgozott azért, hogy minden gyermek oktatásban részesüljön. Pesthidegkúti kúriáját, amelyet nagyrészt saját kezével épített fel, és élete utolsó éveiben otthonául szolgált, 1945 után államosították, ott élő özvegyét 1951-ben kitelepítették. Az ingatlan 2003-ban egy rosszul sikerült privatizáció során magánkézbe került, állapota folyamatosan romlott, és nem történt meg a szerződésben előírt állagmegóvás sem. 2008-ban az ingatlant egy csereüzlettel az állam visszaszerezte, de az épület felújítására ekkor sem került sor.

– Tisztelt Államtitkár úr! 2010 novemberében civil kezdeményezés indult Pesthidegkúton a kúria megmentésére, amelyhez csatlakozott a II. kerületi önkormányzat is. Ennek eredményeként 2011 márciusában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr részvételével sajtótájékoztatót tartottunk, amelyen ígéretet kaptunk a kormány részéről a kastély megmentésére. Számos közéleti személyiség is biztosított minket a támogatásáról. A teljesség igénye nélkül: többek között néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök úr és Mádl Dalma asszony, Schmittné Makrai Katalin, L. Simon László, Prőhle Gergely vagy Entz Géza.

– Sajnos a kastély állapota azóta is egyre romlik, az épület teteje beázik, a falak rogyadoznak, parkjai gondozatlanok. Félő, hogy az ennek a történelmi jelentőségű politikusnak valaha otthont adó kúria örökre elvész az utókor számára.

– Tisztelt Államtitkár úr! Hiszem, hogy a polgári kormány az épület felújításával nem pusztán egy műemléket menthet meg az enyészettől, hanem emléket állíthat Klebelsberg Kunónak, életben tartva ezzel szellemi örökségét. Mindezek tükrében kérdezem:

• Hol tart a felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró Klebelsberg-kúria megmentése?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő úr! Az Országgyűlés 2010. június 4-én fogadta el a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyben kijelentette, hogy létre kívánja hozni a Magyarság Házát, a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek kulturális és oktatási központját. A kormány szeptember 5-ei ülésén tárgyalta a Magyarság Háza, illetve a Magyarság Háza pedagógus- és diákközpont forrásigényét, és a program megvalósítását támogatta. A Magyarság Háza létrehozására a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kapott felkérést.

– Tisztelt Képviselő úr! A kormány szándékai szerint a Magyarság Háza 2014-re Budapest egyik meghatározó kulturális, turisztikai látványossága lesz. A nemzeti identitást bemutató állandó kiállítás nyílik benne, amely a magyarság szellemének, kultúrájának, történelmének legkiemelkedőbb értékeit tárja a látogatók, elsősorban a fiatalok elé, különös figyelmet fordítva a külhoni magyarság életére, értékeire és teljesítményeire.

– Tisztelt Képviselő úr! Szeretném jelezni, hogy éppen a mai napon 16 órától Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr egy ezzel kapcsolatos egyeztetést hívott össze, melyen tárcánkat L. Simon László államtitkár úr képviseli. A megbeszélés ezekben a percekben is zajlik.

A polgármester úr megnyugtatására jelzem tehát, hogy az elhanyagolt állapotában is gyönyörű kastély 2014-re a határon túli magyarság kulturális központjává válhat.

Mit tesz a kormány a látássérült emberek társadalmi integrációjáért?

TÓTH CSABA (MSZP): – Államtitkár úr! A fogyatékkal élő emberek körében a vakok és gyengén látók aránya közel 15 százalék, vagyis mintegy 83 ezer látássérült ember él közöttünk. Ma, a fehér bot napján különösen aktuális kiemelnünk, hogy milyen sajátos helyzetben vannak a vakok és gyengén látók, hogyan lehetne segíteni a társadalomba való beilleszkedésüket és életük teljesebbé válását.

– Államtitkár úr! A látássérültek aránya az életkor előrehaladtával fokozatosan nő. A látássérült személyek ötöde veleszületetten sérült. A többség életének valamely későbbi szakaszában betegség, baleset vagy egyéb ok miatt szenvedi el látása csökkenését vagy elvesztését. A vakság és a gyengén látás kialakulása az esetek 80 százalékában megelőzhető, illetve hatásosan kezelhető. Emiatt is fontos a prevenció, a szűrés, a gyógyítás. Ezzel együtt nélkülözhetetlen, hogy az állam mindent megtegyen annak érdekében, hogy a már sérült emberek is a társadalom teljes jogú tagjai lehessenek.

– Államtitkár úr! Az aktív korú érintettek is több tízezren vannak, a munkaképeseknek pedig csak alig egytizedét foglalkoztatják. A rokkantrendszer átalakításával tízezrek ellátását csökkentették vagy vették el. A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának szigorításával egyre nehezebb helyzetbe hozták a foglalkoztatókat is.  Csökkenő rehabilitációs források mellett nem lehet javuló foglalkoztatási szintet elérni. A fogyatékossággal élőket segítő úgynevezett támogató szolgálatok működtetésére is egyre kevesebb pénz jut. Jövőre csökkentik például a látássérültek részére szóló elemi rehabilitációs szolgáltatásnyújtás forrásait is. Mindezek miatt kérdezem:

• Miként biztosítható a látássérült emberek társadalmi integrációja a csökkenő állami támogatás mellett?
• Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a látássérült emberek nagyobb arányban tudjanak részt venni a munka világában?
• Mit kínálnak azok számára, akiknek se ellátása, se munkája nincsen?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! A kormány az elmúlt időszakban több olyan intézkedést is hozott, amely segíti a látássérült emberek társadalmi integrációját. Ebből is látható, hogy felelősséget érzünk a látássérült emberek iránt, nem csak a fehér bot napján.

– Képviselő úr! A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét 2012-ben 150 millió forinttal támogatta a kormány. A korábban kizárólag a mozgáskorlátozottak által igénybe vehető gépjárműszerzési és -átalakítási támogatást 2012 szeptemberétől a látássérült személyekre is kiterjesztettük. A minisztérium évente több millió forinttal támogatja a segítő kutyák képzését, 2012-ben több mint 18 millió forinttal. A felnőtt korban megvakult emberek komplex rehabilitációját korábban kizárólag a Vakok Állami Intézete látta el, ma már hét regionális rehabilitációs központ is segíti ezt a munkát.

– Képviselő úr! 2011-ben a látássérültek elemi rehabilitációjára összesen 132 millió forint keretösszeggel írtunk ki pályázatot, ez 2012-ben több mint 142 millió forintra emelkedik. Az Új Széchenyi-terv részeként nyílik lehetőség a szolgáltatások továbbfejlesztésére. A 2012. szeptember 30-tól 2015. március 31-éig tervezett programban 1,2 milliárd forint használható fel. Egy másik pályázattal új, bentlakásos rehabilitációs intézmény létrehozására lesz lehetőség, erre 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre. 2012. január 1-jétől a megváltozott munkaképességű személyek elhelyezkedését segíti a bevezetett rehabilitációs kártya. Ez teljes munkáltatói járulékmentességet biztosít a minimálbér kétszeresének 27 százalékáig. És végül: 2012 első fél évében összességében közel 40 ezer megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását több mint 16 milliárd forinttal támogatta a kormány. Mindez mutatja, képviselő úr, hogy amit ön kérdésében sugall, az hamis!

Valóban ingyenes-e az ingyentankönyv?

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): – Államtitkár úr! Marcali két általános iskoláját összevonták. Egy főigazgatója van a két intézménynek. Az egyik iskolában a szülőknek – elmondásuk szerint – egy papírt kellett aláírniuk, amin rajta van a tankönyvlista és a könyvek ára. A lap alján taneszközként feltüntették az ehhez tartozó munkafüzeteket és atlaszokat. Utóbbiakért ötezer forintot kértek az elvileg ingyenes tankönyvellátásban részesülő szülőktől. A készpénz átvételéről sem nyugtát, sem bármilyen más papírt nem adtak, arra hivatkoztak, hogy az önkormányzat nem adott elég támogatást. Az önkormányzatnál azonban nem tudnak semmiről, és nem értik, hogy mi a probléma. A másik tagiskolában viszont nem történt ilyen a szülők tájékoztatása szerint. Másik ilyen eset, szintén a szülők jelzése alapján: az egyik kistarcsai általános iskolában a 2011. és 2012. tanév évzáróján a diákok és a szülők számára kiosztott tájékoztatóban az iskola felhívta a szülők figyelmét arra, hogy az ingyenes tankönyvre jogosultaknak is ki kell fizetni a munkafüzetek árát.

– Államtitkár úr! Sajnos nem egyedülálló, hogy az elvileg ingyenes tankönyvekért vagy egy részükért pénzt szednek be az iskolák. Erre azonban semmilyen törvényi, jogszabályi alapjuk nincsen. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium - mára már Emberi Erőforrások Minisztériuma - oktatásért felelős államtitkárságának tájékoztatója szerint ingyenes tankönyvellátás esetén térítésmentesen kell biztosítani a tankönyveket, munkafüzeteket, gyakorlólapokat, atlaszokat, feladatgyűjteményeket az iskolába járó, illetve újonnan beiratkozó minden tanulónak.

– Államtitkár úr, ön is tudja, hogy a folyamatosan növekvő lakossági terhek miatt egyre több magyar család válik rászorulóvá, gyermekeik az ingyenes tankönyvek, munkafüzetek nélkül pedig nem tudják az iskolai tanulmányokat megkezdeni. Kérdezem tehát:

• Valóban ingyenes-e az ingyentankönyv?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! „Valóban ingyenes-e az ingyentankönyv?” című kérdésére a válaszomat költői kérdéssel kezdem: mire vár választ, képviselő asszony? Hogy egyetért-e az Emberi Erőforrások Minisztériuma a vázolt helyzettel? Nem ért egyet! Hogy szerintünk megengedhető-e az intézményvezetők és -fenntartók eljárása? Nem engedhető meg! A kérdés nem kérdés, hanem felszólítás cselekvésre.

– Tisztelt Képviselő asszony! A probléma felvetésével ön a parlament elmúlt két és fél éves működése során számtalanszor felmerülő kérdés egyik speciális szindrómáját tárja elénk. Az általános kórkép a következő: a köznevelésben való részvétel az állam által meghatározott állampolgári jog és kötelezettség. Az oktatásnak, nevelésnek sok egyéb szabályát, így a tankönyvellátás rendjét, az ingyenesség feltételeit és körülményeit is az állam határozza meg jogszabályokban. Ám – abszurd módon – a rendszer tényleges működésébe ugyanennek az államnak – még ebben a pillanatban – semmiféle beleszólása nincs. Az állam előír, meghatároz, szabályoz, de a végrehajtással nincs működő vagy akár csak elvi kapcsolata.

– Tisztelt Képviselő asszony! A hiba a rendszer működésében van, illetve volt, és erre kínálja válaszul a nemzeti köznevelési törvény az állami feladatvállalás alternatíváját. Ezt teremtettük meg, mert az államnak felelősséget kell vállalnia az általa hozott szabályok betartásáért.

Elvi kérdésére az elvi választ természetesen ismét megerősíthetem: a térítésmentes tankönyvellátásra jogosult családok valóban térítésmentesen jogosultak a tankönyvellátásra, mindenféle kibúvó és magyarázat nélkül.