Tényfeltárás: már a hálókocsikat is..!

Lehet, hogy az adófizetők pénzére érzéketlen a MÁV? Milyen alapon kerültek Hollandiába ezek a kocsik? Ki, vagy kik, és milyen alapon kötötték e szerződést? Miért költöttek a karbantartásukra milliókat, ha nyilatkozatuk szerint nincs is szükség ezekre a kocsikra?

Hogyan került holland cég birtokába tíz darab nemzetközi hálókocsi a MÁV tulajdonából: kérdezte volt Molnár Béla a Tisztelt Házban a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkárát. A kereszténydemokrata politikus ismertette e „csodálatos tranzakció kiszivárgott” történetét.

– Államtitkár Úr! Mára már nem titok a közlekedési szakmában, hogy februárban - egy általunk ismeretlen szerződés alapján - a MÁV Start 10 darab fekvőhelyes kocsit bérbe adott egy ismeretlen kis holland közlekedési vállalatnak. Tegyük még hozzá: a MÁV tulajdonában legjobb tudomásunk szerint mindössze 10 hálókocsi és 27 férőhelyes kocsi van. Ez a 10 darab kocsi a mai napig nem érkezett vissza, mert a holland cég felszámolásba ment át, és a felszámolóbiztos lefoglalta. A MÁV Start vezetésének legújabb nyilatkozata szerint nem is kellenek ezek a kocsik, holott korábbi nyilatkozatukban arról volt szó, hogy más kocsik összevonásával megoldják még Székelyföldön is, hogy MÁV kocsikat közlekedtessenek Ezért tisztelettel kérdezzük az államtitkár úrtól:

• Miért költöttek a karbantartásukra milliókat, ha nyilatkozatuk szerint nincs is szükség ezekre a kocsikra?

• Mi a véleménye arról, hogy a román vasút nem teljesítés miatt a MÁV Start nappali kocsijaira sem tart most már igényt?

• Egy ilyen bakival elértük azt, hogy kiszorulunk a román piacról, és ezzel a MÁV kifejezetten üzleti hátrányba kerül?

• Mi a véleménye arról, hogy a holland felszámolóbiztos csak pénzbeli letét ellenében hajlandó a kocsikat kölcsönadni a MÁV-nak úgy, hogy a kocsik Magyarországra hozatala és visszavitele a MÁV Start költségére történne? Lehet, hogy az adófizetők pénzére érzéketlen a MÁV?

• Tekintettel arra, hogy a mai napig nem került nyilvánosságra a szerződés változatlanul kérdés: milyen alapon kerültek Hollandiába ezek a kocsik?

+

Oláh Lajos, közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: – Képviselő Úr! A MÁV Start Zrt. ez év februárjában a működési költsége csökkentésének érdekében olyan vonatokat adott bérbe, amelyeket a turizmus szempontjából kevésbé forgalmas időszakban nélkülözni tudott. Ennek keretében egy holland magánvasúttal, szokásos piaci kondíciók alapján bérleti szerződést kötött 10 darab fekvőhelyes kocsira, 24 napos időtartamra. A holland fél a bérleti szerződés első részletét még a bérleti időszak kezdete előtt megfizette, ez 44 ezer euró volt. A második részlet megfizetésére azonban a megállapodott határidőben, többszöri fizetési felszólítás ellenére sem került sor.

– A magánvasút az általa vállalt határidőben a vonatokat nem bocsátotta a MÁV Start Zrt. rendelkezésére, ezért a társaság már márciusban intézkedett a holland cég által jogtalanul birtokban tartott kocsik hazaszállítása érdekében. Értesültek azonban arról, hogy a bérbevevő cég ellen csődeljárás indult, és a kocsikra a holland jog szerint két hónapos zárlatot rendeltek el. A MÁV Start Zrt. minden szükséges lépést megtett és megtesz jogai érvényesítése érdekében. Nem mondott le semmilyen jogosultságról, így többek között sem a kocsik tulajdonjogáról, sem a kocsik azonnali hazahozatalának követeléséről. A helyzet tisztázása érdekében mindazonáltal intézkedtünk, hogy a MÁV Start Zrt. egy részletes jelentést készítsen a bérbeadással kapcsolatosan.

– Képviselő úr! Önt mint képviselőt különösen megilleti az a jog, hogy ilyen szerződésekkel közvetlenül forduljon oda, ahol ezek a szerződések vannak. Kérem, tegye meg; azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan semmiféle akadályba nem ütközhet. A minisztérium pont azért, hogy ezeket a részletkérdéseket, amelyeket ön is felemlített, pontosan tisztázni lehessen, fordult a MÁV Start Zrt.-hez, hogy készítsen egy részletes jelentést ezekben a témákban. Bízunk abban, hogy ez hamarosan elkészül, és akkor mi is sokkal tisztában látunk, és akkor önt is részletesen tudjuk tájékoztatni az ön által felvetett dolgokról.

+

Molnár Béla: – Államtitkár Úr! A MÁV Start nyilatkozata alapján tettem fel a kérdéseimet, ön pedig felolvasta éppen a kérdések alapját szolgáló MÁV Start-nyilatkozatokat. Ez nem válasz a kérdésekre, ez pusztán csak néhány előzetes információ ismertetése. A holland jog szerint két hónapra lehet lefoglalni a kocsikat – március közepe óta ez a két hónap régen elmúlt! De akkor még azt is kérdezhetnénk:

• Ki, vagy kik, és milyen alapon kötötték e szerződést?

– Követeljük, hogy a MÁV Start mutassa meg a szerződést, ne rejtegessen közvagyon sorsát bizonyító iratokat. Ön pedig, tisztelt államtitkár úr, a miniszterével együtt legyen szíves eljárni, ellenőrzést gyakorolni a tárcánál, hiszen felügyelet joga az önöké! Legyenek szívesek ezt a jogot és kötelezettséget érvényesíteni, és átláthatóvá tenni a MÁV működését!  

– Köszönöm, ha megteszik!

Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!