Törvények – Tarolt a kormány...

Ontotta törvényeket, törvénymódosításokat a Tisztelt Ház. A II. Gyurcsány-, és a nyomába lépő Bajnai-kormány kormány regnálása óta 482 fogadtatott el a Tisztelt Házban. Volt, amelyiket többször is. Számoson, már a születésük előtt látszott: hézagai és kiskapui között sztárügyvédek fognak sztárpénzekért szlalomozni.

Az elfogadott új törvények és törvénymódosítások közül 106 a nemzetközi, többségében az Európai Unióhoz történő igazodás jegyében született.  Ez utóbbiakat majd minden alkalommal konszenzus kísérte. A hazai dolgokat rendszabályozó paragrafusok viszont legtöbb esetben látványosan megosztották a parlamenti széksorokban helyet foglalókat. Könyvritkaságnak számított már az is, ha ellenzéki indítványt egyáltalán napirendre engedte tűzni az MSZP–SZDSZ duó.

Benyújtott törvények, törvénymódosítások

Az elfogadott 482 törvény, törvénymódosítás közül, az Alkotmánybíróság és a köztársasági elnök jóvoltából – 469 léphetett eddig hatályba. Rápillantva táblázatunkra messziről látszik: a törvényalkotás a kormány és a hozzá hűséges pártok monopóliuma.

 

2006

2007

2008

2009

ÖSSZESEN

 

Benyújtva

Elfogadva

Benyújtva

Elfogadva

Benyújtva

Elfogadva

Benyújtva

Elfogadva

Benyújtva

Elfogadva

Kormány

88

72

160

156

122

101

60

69

430

398

Bizottság

6

4

10

9

10

4

2

-

28

17

MSZP

7

2

24

9

15

4

28

11

74

26

SZDSZ

-

-

4

-

7

3

5

1

16

4

MSZP-SZDSZ

7

4

3

1

1

 2

-

2

11

9

Fidesz

5

-

43

3

29

-

24

2

101

5

KDNP

1

-

14

1

7

-

5

-

27

1

MDF

4

-

12

1

7

2

2

-

25

3

MSZP-vel közösen 

2

2

4

4

10

4

16

7

32

17

Ellenzék közösen

13

2

9

-

10

-

13

-

45

2

Független

-

-

-

-

1

-

-

-

1

-

ÖSSZESEN

133

86

283

184

219

 120

155

92

790

482

A Fidesz és a KDNP által önállóam, vagy párban beterjesztett indítványaiból mindössze 8 ért révbe, de az MDF sem járt jobban: 39 önálló indítványából 3 kapott zöld utat.

RITKA PILLANATOK

KDNP

Salamon László és Rubovszky György az októberi események szomorú tapasztalatai nyomán a hatályos Btk.-ban szereplő azon aránytalanságot szüntették meg, mely szerint, „ha hivatalos személy bántalmaz eljárása során állampolgárt legfeljebb két évig tartó szabadságvesztés büntetéssel büntethető, a hivatalos személy elleni állampolgári erőszak alapeseti elkövetése esetén viszont három évig tartó szabadságvesztés kiszabását tette lehetővé." A kereszténydemokrata politikusok határozott álláspontja volt, hogy a két bűncselekmény tekintetében a hivatalos személyek részére kedvezőbb büntetési tételbeli különbözősége nem indokolható, ezért javasolták a bántalmazás hivatali eljárásban bűncselekmény bűntetté emelését, és a korábbi büntetési tétel szigorítását. Érvelésüket, a parlament minden szavazó tagja elfogadta. Az elfogadott törvénymódosítás alapján „az a hivatalos személy, aki eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

+

KDNP-FIDESZ

Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosítását dr. Rubovszky György (KDNP), Deutsch-Für Tamás, Répássy Róbert, Szűcs Lajos (Fidesz)  jegyezte. A törvénymódosítás kiterjesztette a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő adatok körét, amelyek révén így valósághűbb képet lehet alkotni az országgyűlési képviselők jövedelmi, vagyoni helyzetéről. A törvényjavaslat nyilvánossá tette mindazt az állami, illetve európai uniós támogatást, amelyet a képviselő (valamint a vele közös háztartásban lévő házas- illetve élettársa és gyermeke) kapott, kap. Ide tartoznak azok a támogatások is, amelyeket a képviselő, mint egyéni vállalkozó, mint ingó vagy ingatlan tulajdonos, bérlő, haszonélvező, vagy más jogcímen ezekhez kapcsolódóan kapott, kap. Nyilvánossá tette azokat a támogatásokat is, amelyeket az a gazdasági társaság kapott, amelyben a képviselő tisztségviselő, vagy amelyben anyagi érdekeltsége van. A KDNP és a Fidesz – értelemszerűen – igennel voksolt. AZ SZDSZ egységesen ellene, s nemmel szavazott még a Császár Antal (Fidesz!) és Mécs Imre (MSZP). Tartózkodott: Filló Pál (MSZP, Gyenesei István (független).

+

Négyen jegyezték az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosítását. A kereszténydemokratáktól Latorcai János és Hargitai János, a szövetséges Fidesztől pedig Domokos László és Varga Mihály. Az új szabályozás kiszélesítette a nyilatkozattételre kötelezettek körét, ugyanis nemcsak a legalább többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni, hanem minden állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaság vezető tisztségviselője és felügyelő bizottsági tagja, akit jogszabály illetve társasági szerződés alapján az állami tulajdonosi rész alapján választottak meg. A vagyonnyilatkozat állami tulajdoni részesedéssel működő gazdasági társaságokra vonatkozó gazdasági érdekeltségi részét nyilvánosságra kell hozni, így átláthatóvá válnak az állami tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségei. További szigorítás, hogy nem kétévente, hanem évente kell vagyonnyilatkozatot tenniük. Ugyancsak változás, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség független a gazdasági társaság jegyzett tőkéjének nagyságától, azaz a korábbi 200 millió forintos jegyzett tőkére vonatkozó kritériumot esetükben nem kell vizsgálni. Az SZDSZ nemmel voksolt, egyedül Kis Zoltán lógott ki a sorból az igennel. Meghökkentve a meghökkenthetőket, az átláthatóság és a korrupció elleni harc bajnokának önmagát kikiáltó MDF egységesen tartózkodott, miként a független Gyenesei István is. Az MSZP-ből a pénzügyminiszter Veres János, továbbá Mécs Imre és Nyúl István meglepve pártját, a kiadott irányelvvel ellentétesen, nemmel voksolt, Géczi József Alajos pedig tartózkodott.

+

FIDESZ:

2007-ben a tartósan állami tulajdonba sorolt vállalatok köréből egy jogalkotási folyamat eredményeként az akkori törvényalkotók, kezdeményezők kihagyták azt az öt víziközmű-társaságot, amely a rendszerváltás során kialakult jelenlegi ivóvíz-ellátási rendszer szerves részét képezi. Több mint 700 településen több millió ember vízellátását biztosítják, és további 400 víztársulat vízbázisát jelentik. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2009. április 3-án kiadott közleményében bejelentette, hogy a Tisza menti regionális vízmű és a Duna menti regionális vízmű állami tulajdonú üzletrészét az észak-magyarországi regionális vízmű vagyonkezelésébe adja. A bejelentés előzményeként már 2008 júniusában ismertették, hogy az új tulajdonosi programba többek között regionális vízműveket is besoroltak azzal, hogy a programban részt vevő cégek tulajdonának 25 százalékát intézményi és magánbefektetőknek értékesítik. 2008. augusztus 13-án nyilvánosságra került, hogy a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a regionális vízműveket a tőzsdére vitel elősegítése érdekében két szervezetté kívánja összevonni. 2008. szeptember 24-én Veres János volt pénzügyminiszter ismételten megerősítette, hogy a cégméretekből eredő problémákat összevonással, holdingtársaság-szervezéssel, befektetési alap létrehozásával kívánják megoldani, a programba történő besorolás, illetve a tőzsdei bevezetés érdekében. A privatizációs folyamat a szakmai és érdekvédelmi tiltakozás eredményeként 2008 őszén megakadt. A 2009. április 3-ai bejelentésből kitűnően a kormány nem adta fel szándékát a vízművek privatizációjára, ezt a vízgazdálkodásról szóló törvény kikerülésével, a vagyonkezelés intézményének mind a nemzeti, mind a fogyasztói szándékot súlyosan sértő alkalmazásával kívánja végrehajtani. A magyar vízvagyonnal, valamint annak hasznosításával, működtetésével és üzemeltetésével kapcsolatban minden kérdés kiemelt jelentőséggel bír, ezért a tartós állami tulajdonban tartásuk kiemelkedő nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági kérdés Fónagy János és Ékes József törvényjavaslata azt a célt szolgálta, szolgálja, hogy az öt magyarországi regionális vízművet visszahelyezze a tartósan állami tulajdonban lévő vállalatok körébe. Megtörtént!

+

Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezését szorgalmazta Szatmáry Kristóf és Pelczné dr.Gáll Ildikó. Indoklásuk szerint a gazdasági válság által különösen sújtott vállalkozói szférát a kormánypárt és a vele együtt szavazó törpepártok újabb korlátozásokkal, előírásokkal terhelték egyes adózással kapcsolatos törvénymódosítások révén. A Fidesz módosító javaslati ellenére több adminisztratív és helyenként betarthatatlan, illetve a vállalkozások ellehetetlenülését eredményező rendelkezések ellen már tiltakozó mozgalom is indult a felháborodott vállalkozók részéről. A legsúlyosabb hatást előidéző három adminisztratív korlát, illetve kötelezettség megszüntetésére haladéktalanul szükség van. 1. Az ún. napi standolás bevezetése óriási adminisztrációs terhet ró a vendéglátósokra és pontos betartása szinte lehetetlen. A gyakorlatban végrehajthatatlan törvényi rendelkezés célját nem, csak a vendéglátós szakma ellenállását és bizalmatlanságát érheti el a jogalkotóval szemben. 2. A készpénzes fizetés 250 ezer forintban való maximalizálása kimondottan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kis-és közép vállalkozókat, akik a körbetartozás elburjánzása s az alacsony fizetési fegyelem közepette az azonnali készpénzzel való fizetést az áru átadásával egy időben bonyolítják, elkerülendő az utólagos banki átutalás esetleges elmaradását. 3. Indokolatlan a házipénztárban tartott készpénzállomány további korlátozása is, ez a rendelkezés csak a pénzintézeteknek használ, míg a vállalkozások számára csak fölösleges nehézségeket jelent a készpénzkezelésnél és a készpénzes fizetéseknél. – Az Országgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta az érvelést.

+

A nemdohányzók védelmét szolgáló törvényt módisította Ágh Péter, Cser-Palkovics András, Erdős Norbert, Koszorús László, Nyitrai Zsolt, és Szijjártó Péter indítványa.  Érvelésük szerint „a 18. életévét be nem töltött személyt dohányáruval kiszolgáló kereskedelmi egység üzemeltetőjének a dohánytermék forgalmazásától való eltiltása - csökkentheti a fiatalkori dohányzók számát, továbbá a dohányterméket árusítókat is a jogszabályok betartására ösztönözné.”   Megszokásból nemmel szavaztak ellene: Ecsődi László, dr. Orosz Sándor (MSZP), Eörsi Mátyás, Horn Gábor (SZDSZ).

+

Vitányi István, Répássy Róbert a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt módosította, enyhítve a szakértőkre vonatkozó korábbi szankciókat. Eszerint a szakértő csak olyan ügyekben köteles az összeférhetetlenséget bejelenteni, ahol a szakértő vagy hozzátartozója az adott ügy elbírálásában bíróként, ügyészként vagy a nyomozó hatóság tagjaként járt vagy jár el. Ez a rendelkezés - álláspontjuk szerint - elégséges garanciát biztosít a szakértő esetleges elfogultságának kiszűrésére.

+

Szintén a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények kiigazítását célozta. Demeter Ervin és Répássy Róbert  indítványa. Álláspontjuk szerint erre az Alkotmány bekövetkezett módosítása miatt volt szükség, mely előírja, hogy a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazásáról szóló törvények elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazása szükséges. A büntetőeljárás során alkalmazható titkos adatszerzésre vonatkozó szabályokat azonban eddig egyszerű többséggel alkották. Demeter és Répássy indítványa, az Alkotmányhoz igazodóan, ezen változtatott.

+

MDF

Az MDF-ből Pettkó András egyik törvényjavaslatának célja volt az adófizetés egyszerűbbé tétele: „A fizetési kötelezettséget a pénzforgalmi bankszámlával rendelkező adózónak belföldi pénzforgalmi bankszámlájáról átutalással vagy az APEH irodában működő kártyaleolvasó terminálról bankkártyával, pénzforgalmi bankszámlával nem rendelkező adózónak belföldi postautalvánnyal vagy belföldi bankszámlájáról történő átutalással kell teljesítenie." A másik is a bürokrácia bozótjait ritkította, a harmadik pedig önérzetünket kívánta növelni, hogy legalább az általunk befizetett adó egy százalékáról rendelkezhessünk, sorsát nyomon követhessük. Miután – pártja elnök asszonyától (Dávid Ibolya) eltérően – nem szidta, sem Gyurcsányt, sem Orbánt, indítványait elfogadták.

Kihirdetett, a Magyar Közlönyben megjelent, hatályba lépett törvények, törvénymódosítások

Íme, a teljes lista. Kinek kedve s türelme van, rákattinthat, s megjelenik a törvény maga. Tartalmukat nem minősítve, egy biztos: nincs közöttök oly passzus, mely érdemesült lenne Kazinczy-díjra! 

2009

1

2009. évi LXXXVIII. Törvény

A nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékei módosításának kihirdetéséről

2

2009. évi LXXXVII. törvény

az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény módosításáról

3

2009. évi LXXXVI. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról

4

2009. évi LXXXV. törvény

a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról

5

2009. évi LXXXIV. törvény

a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról

6

2009. évi LXXXIII. törvény

a büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról

7

2009. évi LXXXII. törvény

a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

8

2009. évi LXXXI. törvény

az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról

9

2009. évi LXXX. törvény

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

10

2009. évi LXXIX. törvény

a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról

11

2009. évi LXXVIII. törvény

az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról

12

2009. évi LXXVII. törvény

a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról

13

2009. évi LXXVI. törvény

a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól

14

2009. évi LXXV. törvény

az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról

15

2009. évi LXXIV. törvény

az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről

16

2009. évi LXXIII. törvény

az Országos Érdekegyeztető Tanácsról

17

2009. évi LXXII. törvény

a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról

18

2009. évi LXXI. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

19

2009. évi LXX. törvény

az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról

20

2009. évi LXIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról

21

2009. évi LXVIII. törvény

a vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról

22

2009. évi LXVII. törvény

a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény módosításáról

23

2009. évi LXVI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről

24

2009. évi LXV. törvény

az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről

25

2009. évi LXIV. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról

26

2009. évi LXIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről

27

2009. évi LXII. törvény

a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról

28

2009. évi LXI. törvény

egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról

29

2009. évi LX. törvény

az elektronikus közszolgáltatásról

30

2009. évi LIX. törvény

a Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függelékének Melléklete 2009. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről

31

2009. évi LVIII. törvény

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A" és „B" Melléklete 2009. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről

32

2009. évi LVII. törvény

az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról

33

2009. évi LVI. törvény

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról

34

2009. évi LV. törvény

az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról

35

2009. évi LIV. törvény

az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról

36

2009. évi LIII. törvény

a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezményhez kapcsolódó szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásról szóló, Kijevben, 2003. május 21-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről

37

2009. évi LII. törvény

a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről

38

2009. évi LI. törvény

a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

39

2009. évi L. törvény

a fizetési meghagyásos eljárásról

40

2009. évi XLIX. törvény

a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról

41

2009. évi XLVIII. törvény

a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról

42

2009. évi XLVII. törvény

a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról

43

2009. évi XLVI. törvény

a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról

44

2009. évi XLV. törvény

a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról

45

2009. évi XLIV. törvény

a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról

46

2009. évi XLIII. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

47

2009. évi XLII. törvény

a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény módosításáról

48

2009. évi XLI. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról

49

2009. évi XL. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról

50

2009. évi XXXIX. törvény

a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról

51

2009. évi XXXVIII. törvény

a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről

52

2009. évi XXXVII. törvény

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról

53

2009. évi XXXVI. törvény

a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény módosításáról

54

2009. évi XXXV. törvény

egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról

55

2009. évi XXXIV. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szerb Köztársaság között a bűnüldöző szerveknek a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről

56

2009. évi XXXIII. törvény

a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság között Bukarestben, 1973. november 28-án aláírt konzuli egyezmény módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről, valamint a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi 13. törvényerejű rendelet módosításáról

57

2009. évi XXXII. törvény

az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Alkotmányának kihirdetéséről

58

2009. évi XXXI. törvény

a Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról

59

2009. évi XXX. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról

60

2009. évi XXIX. törvény

a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról

61

2009. évi XXVIII. törvény

egyes agrártárgyú törvények módosításáról

62

2009. évi XXVII. törvény

egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról

63

2009. évi XXVI. törvény

a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv módosításának kihirdetéséről

64

2009. évi XXV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

65

2009. évi XXIV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

66

2009. évi XXIII. törvény

a Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodáshoz való csatlakozásról

67

2009. évi XXII. törvény

a központi vámkezeléssel kapcsolatban a hagyományos saját forrásoknak az uniós költségvetés számára történő rendelkezésre bocsátásakor visszatartott nemzeti beszedési költségek megosztásáról szóló Egyezmény kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről

68

2009. évi XXI. törvény

az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról

69

2009. évi XX. törvény

a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról

70

2009. évi XIX. törvény

a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról

71

2009. évi XVIII. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

72

2009. évi XVII. törvény

a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról

73

2009. évi XVI. törvény

egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről Elefántcsontpart közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás kihirdetéséről

74

2009. évi XV. törvény

a hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény kihirdetéséről

75

2009. évi XIV. törvény

a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról

76

2009. évi XIII. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról

77

2009. évi XII. törvény

az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről

78

2009. évi XI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya között a diplomata útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről

79

2009. évi X. törvény

az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti, a tengeri közlekedésről szóló megállapodás és az azt módosító jegyzőkönyv kihirdetéséről

80

2009. évi IX. törvény

a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet módosításáról

81

2009. évi VIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az 1991. augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, illetve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött megállapodások kihirdetéséről

82

2009. évi VII. törvény

az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról

83

2009. évi VI. törvény

a Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről

84

2009. évi V. törvény

egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről

85

2009. évi IV. törvény

a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről

86

2009. évi III. törvény

a Genfben 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) kihirdetéséről

87

2009. évi II. törvény

a Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről

88

2009. évi I. törvény

a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról

2008

89

2008. évi CXV. törvény

egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról

90

2008. évi CXIV. törvény

a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról

91

2008. évi CXIII. törvény

a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény és a külföldre utazásra felhasználható más okmányokkal kapcsolatos szabályozásra vonatkozó egyes törvények módosításáról

92

2008. évi CXII. törvény

a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról

93

2008. évi CXI. törvény

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról

94

2008. évi CX. törvény

egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról

95

2008. évi CIX. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról

96

2008. évi CVIII. törvény

a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

97

2008. évi CVII. törvény

egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról

98

2008. évi CVI. törvény

az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

99

2008. évi CV. törvény

a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról

100

2008. évi CIV. törvény

a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről

101

2008. évi CIII. törvény

a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról

102

2008. évi CII. törvény

a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről

103

2008. évi CI. törvény

a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról

104

2008. évi C. törvény

egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról

105

2008. évi XCIX. törvény

az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól

106

2008. évi XCVIII. törvény

az Európa Tanács 2006. május 19-én, Strasbourgban elfogadott, az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről szóló Egyezménye kihirdetéséről

107

2008. évi XCVII. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

108

2008. évi XCVI. törvény

a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról

109

2008. évi XCV. törvény

az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény módosításáról

110

2008. évi XCIV. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

111

2008. évi XCIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról

112

2008. évi XCII. törvény

egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

113

2008. évi XCI. törvény

a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról

114

2008. évi XC. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről

115

2008. évi LXXXIX. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Azerbajdzsán Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2008. február 18. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről

116

2008. évi LXXXVIII. törvény

a Vámegyüttműködési Tanács létrehozásáról szóló, Brüsszelben, 1950. december 15-én megkötött nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről

117

2008. évi LXXXVII. törvény

a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. törvény módosításáról

118

2008. évi LXXXVI. törvény

a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény módosításáról

119

2008. évi LXXXV. törvény

az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény módosításáról

120

2008. évi LXXXIV. törvény

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

121

2008. évi LXXXIII. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2009. évi költségvetéséről

122

2008. évi LXXXII. törvény

a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról

123

2008. évi LXXXI. törvény

egyes adó- és járuléktörvények módosításáról

124

2008. évi LXXX. törvény

az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról

125

2008. évi LXXIX. törvény

a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról

126

2008. évi LXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról

127

2008. évi LXXVII. törvény

az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásról szóló megállapodáshoz való csatlakozásról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről

128

2008. évi LXXVI. törvény

a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról

129

2008. évi LXXV. törvény

a takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről

130

2008. évi LXXIV. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

131

2008. évi LXXIII. törvény

a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról

132

2008. évi LXXII. törvény

a Magyar Köztársaság, valamint Montenegró Köztársaság között a társadalombiztosításról és a szociális biztonság egyes kérdéseiről szóló, Budapesten, 2008. május 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről

133

2008. évi LXXI. törvény

a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény, valamint a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény módosításáról

134

2008. évi LXX. törvény

a villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről

135

2008. évi LXIX. törvény

a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról

136

2008. évi LXVIII. törvény

az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről

137

2008. évi LXVII. törvény

a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről

138

2008. évi LXVI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről

139

2008. évi LXV. törvény

a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról

140

2008. évi LXIV. törvény

„Communitas Fortissima" - Kercaszomor a legbátrabb faluról

141

2008. évi LXIII. törvény

az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény módosításáról

142

2008. évi LXII. törvény

a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) keretében 1979-ben elfogadott, és az 1987. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett nukleáris anyagok fizikai védelméről szóló Egyezménynek a NAÜ által szervezett diplomáciai konferencia keretében, 2005. július 8-án aláírt módosítása kihirdetéséről

143

2008. évi LXI. törvény

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

144

2008. évi LX. törvény

az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott szerződés kihirdetéséről

145

2008. évi LIX. törvény

a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról

146

2008. évi LVIII. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról

147

2008. évi LVII. törvény

a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról

148

2008. évi LVI. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosításáról

149

2008. évi LV. törvény

az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Bosznia és Hercegovina közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről

150

2008. évi LIV. törvény

a Magyar Köztársaságnak a Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról

151

2008. évi LIII. törvény

a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről

152

2008. évi LII. törvény

az Albán Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Horvát Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről

153

2008. évi LI. törvény

a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokkal összefüggő egyes törvénymódosításokról

154

2008. évi L. törvény

az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról

155

2008. évi XLIX. törvény

a nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról

156

2008. évi XLVIII. törvény

a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól

157

2008. évi XLVII. törvény

a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról

158

2008. évi XLVI. törvény

az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről

159

2008. évi XLV. törvény

az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról

160

2008. évi XLIV. törvény

az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról

161

2008. évi XLIII. törvény

a Magyar Köztársaságnak a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája 2. Cikk 2. bekezdése szerinti kötelezettségvállalásai cigány (romani és beás) nyelvekre történő kiterjesztéséről

162

2008. évi XLII. törvény

a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról

163

2008. évi XLI. törvény

a Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról

164

2008. évi XL. törvény

a földgázellátásról

165

2008. évi XXXIX. törvény

a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról

166

2008. évi XXXVIII. törvény

a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról

167

2008. évi XXXVII. törvény

a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról

168

2008. évi XXXVI. törvény

a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról

169

2008. évi XXXV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről

170

2008. évi XXXIV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezetnek a Magyar Köztársaság területén való településéről és működéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről

171

2008. évi XXXIII. törvény

az önkéntes tűzoltó egyesületekről

172

2008. évi XXXII. törvény

a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról

173

2008. évi XXXI. törvény

az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról

174

2008. évi XXX. törvény

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

175

2008. évi XXIX. törvény

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról

176

2008. évi XXVIII. törvény

egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

177

2008. évi XXVII. törvény

egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról

178

2008. évi XXVI. törvény

a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény módosításáról

179

2008. évi XXV. törvény

az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról

180

2008. évi XXIV. törvény

az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról

181

2008. évi XXIII. törvény

a Londonban, 1996. május 3-án kelt, a veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításával kapcsolatos felelősségről és kártérítésről szóló 1996. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről

182

2008. évi XXII. törvény

a Londonban, 1976. november 19-én kelt, a tengeri követelésekkel összefüggő felelősség korlátozásáról szóló 1976. évi egyezmény és a Londonban, 1996. május 2-án kelt, az egyezmény módosításáról szóló 1996. évi jegyzőkönyv kihirdetéséről

183

2008. évi XXI. törvény

a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól

184

2008. évi XX. törvény

a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2006. évi LV. törvény módosításáról

185

2008. évi XIX. törvény

a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény módosításának kihirdetéséről

186

2008. évi XVIII. törvény

egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről

187

2008. évi XVII. törvény

a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 19. ülésszakán elfogadott, a nőknek bármilyen bányában föld alatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú Egyezményének felmondásáról

188

2008. évi XVI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala közötti Megállapodás kihirdetéséről

189

2008. évi XV. törvény

egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények módosításáról

190

2008. évi XIV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

191

2008. évi XIII. törvény

az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 2004. október 11-én aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről

192

2008. évi XII. törvény

az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről

193

2008. évi XI. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület tagjai megbízatása megszűnésének egyes kérdéseiről

194

2008. évi X. törvény

az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról

195

2008. évi IX. törvény

a 2008. március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról

196

2008. évi VIII. törvény

a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzésével, valamint a közjegyzői és a konzuli tevékenységgel kapcsolatos egyes jogszabályok módosításáról

197

2008. évi VII. törvény

egyes adótörvények módosításáról

198

2008. évi VI. törvény

a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló, Párizsban 2005. év október hó 20. napján elfogadott UNESCO egyezmény kihirdetéséről

199

2008. évi V. törvény

a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló Stockholmi Egyezmény kihirdetéséről

200

2008. évi IV. törvény

az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása során, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról

201

2008. évi III. törvény

az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól

202

2008. évi II. törvény

a Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról

203

2008. évi I. törvény

az egészségbiztosítási pénztárakról

2007

204

2007. évi CLXXXIV. törvény

a bejegyzett élettársi kapcsolatról

205

2007. évi CLXXXIII. törvény

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény és más törvények módosításáról

206

2007. évi CLXXXII. törvény

az egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról

207

2007. évi CLXXXI. törvény

a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról

208

2007. évi CLXXX. törvény

az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról

209

2007. évi CLXXIX. törvény

egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról

210

2007. évi CLXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

211

2007. évi CLXXVII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

212

2007. évi CLXXVI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Észt Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

213

2007. évi CLXXV. törvény

az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról

214

2007. évi CLXXIV. törvény

az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról

215

2007. évi CLXXIII. törvény

a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról

216

2007. évi CLXXII. törvény

a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról

217

2007. évi CLXXI. törvény

a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról

218

2007. évi CLXX. törvény

a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék bevezetésével összefüggő módosításáról

219

2007. évi CLXIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről

220

2007. évi CLXVIII. törvény

az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről

221

2007. évi CLXVII. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról

222

2007. évi CLXVI. törvény

a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény módosításáról

223

2007. évi CLXV. törvény

a Londonban, 2001. március 23-án kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről

224

2007. évi CLXIV. törvény

a Londonban, 2001. október 5-én kelt, a hajókon alkalmazott ártalmas antivegetatív bevonatrendszerek ellenőrzéséről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről

225

2007. évi CLXIII. törvény

a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységgel összefüggésben egyes törvények módosításáról

226

2007. évi CLXII. törvény

az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

227

2007. évi CLXI. törvény

a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról

228

2007. évi CLX. törvény

a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról

229

2007. évi CLIX. törvény

a viszontbiztosítókról

230

2007. évi CLVIII. törvény

a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény és a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvény módosításáról

231

2007. évi CLVII. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. évi költségvetéséről

232

2007. évi CLVI. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról

233

2007. évi CLV. törvény

a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról

234

2007. évi CLIV. törvény

a műsorterjesztés és digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról

235

2007. évi CLIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a kishatárforgalom szabályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről

236

2007. évi CLII. törvény

egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről

237

2007. évi CLI. törvény

a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról

238

2007. évi CL. törvény

a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról

239

2007. évi CXLIX. törvény

a Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról

240

2007. évi CXLVIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti ingatlancseréről szóló megállapodás kihirdetéséről

241

2007. évi CXLVII. törvény

a mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló, Genfben, 1980. október hó 15. napján kelt Egyezmény 1. cikke, Genfben, 2001. december 21-én elfogadott módosításának kihirdetéséről

242

2007. évi CXLVI. törvény

a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról

243

2007. évi CXLV. törvény

az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról

244

2007. évi CXLIV. törvény

az Európa Tanács keretében 2001. november 8-án létrejött, az audiovizuális örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről

245

2007. évi CXLIII. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról

246

2007. évi CXLII. törvény

egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról

247

2007. évi CXLI. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

248

2007. évi CXL. törvény

a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről

249

2007. évi CXXXIX. törvény

az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvény módosításáról

250

2007. évi CXXXVIII. törvény

a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól

251

2007. évi CXXXVII. törvény

a pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról

252

2007. évi CXXXVI. törvény

a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

253

2007. évi CXXXV. törvény

a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről

254

2007. évi CXXXIV. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról

255

2007. évi CXXXIII. törvény

a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról

256

2007. évi CXXXII. törvény

az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről

257

2007. évi CXXXI. törvény

a Genfben, 2000. június 1-jén elfogadott Szabadalmi Jogi Szerződés kihirdetéséről

258

2007. évi CXXX. törvény

az Európai Szabadalmi Egyezmény 2000-ben felülvizsgált szövegének kihirdetéséről

259

2007. évi CXXIX. törvény

a termőföld védelméről

260

2007. évi CXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról

261

2007. évi CXXVII. törvény

az általános forgalmi adóról

262

2007. évi CXXVI. törvény

egyes adótörvények módosításáról

263

2007. évi CXXV. törvény

a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról

264

2007. évi CXXIV. törvény

a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról

265

2007. évi CXXIII. törvény

a kisajátításról

266

2007. évi CXXII. törvény

a szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról

267

2007. évi CXXI. törvény

egyes szociális tárgyú törvények módosításáról

268

2007. évi CXX. törvény

a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet módosításáról, valamint az ADR „A" és „B" Melléklete 2007. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetéséről

269

2007. évi CXIX. törvény

az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény módosításáról

270

2007. évi CXVIII. törvény

a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről

271

2007. évi CXVII. törvény

a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről

272

2007. évi CXVI. törvény

a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról

273

2007. évi CXV. törvény

az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról

274

2007. évi CXIV. törvény

az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról

275

2007. évi CXIII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Moldovai Köztársaságnak a Magyar Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között kötött kétoldalú szerződésekben való utódlásáról szóló, Budapesten, 2005. november 17-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről

276

2007. évi CXII. törvény

a Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról

277

2007. évi CXI. törvény

a Firenzében, 2000. október 20-án kelt, az Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről

278

2007. évi CX. törvény

a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról

279

2007. évi CIX. törvény

a Magyar Köztársaság és a Jordán Hasemita Királyság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Budapesten, 2007. június 14-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről

280

2007. évi CVIII. törvény

a Magyar Köztársaság és az Azerbajdzsán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Bakuban, 2007. május 18-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről

281

2007. évi CVII. törvény

a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról

282

2007. évi CVI. törvény

az állami vagyonról

283

2007. évi CV. törvény

a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről

284

2007. évi CIV. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

285

2007. évi CIII. törvény

a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény módosításáról

286

2007. évi CII. törvény

a szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról

287

2007. évi CI. törvény

a döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról

288

2007. évi C. törvény

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról

289

2007. évi XCIX. törvény

az európai területi együttműködési csoportosulásról

290

2007. évi XCVIII. törvény

a tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról

291

2007. évi XCVII. törvény

a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról

292

2007. évi XCVI. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről

293

2007. évi XCV. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek kezelése és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről

294

2007. évi XCIV. törvény

az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról

295

2007. évi XCIII. törvény

a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról

296

2007. évi XCII. törvény

a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről

297

2007. évi XCI. törvény

a Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról szóló, Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függelék Melléklete módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetéséről

298

2007. évi XC. törvény

a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról

299

2007. évi LXXXIX. törvény

az államhatárról

300

2007. évi LXXXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról

301

2007. évi LXXXVII. törvény

a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról

302

2007. évi LXXXVI. törvény

a villamos energiáról

303

2007. évi LXXXV. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról

304

2007. évi LXXXIV. törvény

a rehabilitációs járadékról

305

2007. évi LXXXIII. törvény

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

306

2007. évi LXXXII. törvény

egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről

307

2007. évi LXXXI. törvény

a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról

308

2007. évi LXXX. törvény

a menedékjogról

309

2007. évi LXXIX. törvény

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról

310

2007. évi LXXVIII. törvény

a vállalkozói „körbetartozások" mérséklése céljából történő törvénymódosításokról

311

2007. évi LXXVII. törvény

a fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról

312

2007. évi LXXVI. törvény

a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

313

2007. évi LXXV. törvény

a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről

314

2007. évi LXXIV. törvény

a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól

315

2007. évi LXXIII. törvény

egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról

316

2007. évi LXXII. törvény

az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény módosításáról

317

2007. évi LXXI. törvény

egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról

318

2007. évi LXX. törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról

319

2007. évi LXIX. törvény

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról

320

2007. évi LXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról

321

2007. évi LXVII. törvény

a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról

322

2007. évi LXVI. törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról

323

2007. évi LXV. törvény

az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az Európai Unió tagállamai között 2000. május 29-én létrejött kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény és az ahhoz csatolt 2001. évi jegyzőkönyv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről

324

2007. évi LXIV. törvény

a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról

325

2007. évi LXIII. törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról

326

2007. évi LXII. törvény

az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról

327

2007. évi LXI. törvény

a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról

328

2007. évi LX. törvény

az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről

329

2007. évi LIX. törvény

a polgármesterek és a helyi önkormányzati képviselők összeférhetetlenségének megállapítására irányuló eljárással összefüggő törvénymódosításokról

330

2007. évi LVIII. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról

331

2007. évi LVII. törvény

a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról

332

2007. évi LVI. törvény

a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról

333

2007. évi LV. törvény

a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról

334

2007. évi LIV. törvény

az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról

335

2007. évi LIII. törvény

a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról

336

2007. évi LII. törvény

a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról

337

2007. évi LI. törvény

a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról

338

2007. évi L. törvény

a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról

339

2007. évi XLIX. törvény

a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról

340

2007. évi XLVIII. törvény

a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról

341

2007. évi XLVII. törvény

a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról

342

2007. évi XLVI. törvény

a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről

343

2007. évi XLV. törvény

a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról

344

2007. évi XLIV. törvény

egyes, a gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról

345

2007. évi XLIII. törvény

a jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról

346

2007. évi XLII. törvény

az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről

347

2007. évi XLI. törvény

a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról

348

2007. évi XL. törvény

a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény módosításáról

349

2007. évi XXXIX. törvény

egyes adótörvények módosításáról

350

2007. évi XXXVIII. törvény

a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról

351

2007. évi XXXVII. törvény

az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról

352

2007. évi XXXVI. törvény

a szabálysértési jogsegélyről

353

2007. évi XXXV. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között az egymás nevében a vízumok és tartózkodási engedélyek kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

354

2007. évi XXXIV. törvény

az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény Varsóban, 2002. szeptember 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről

355

2007. évi XXXIII. törvény

egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról

356

2007. évi XXXII. törvény

egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról

357

2007. évi XXXI. törvény

a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról

358

2007. évi XXX. törvény

az Európai Közösségek és tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről

359

2007. évi XXIX. törvény

egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról

360

2007. évi XXVIII. törvény

az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2004. január 30-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 90. számú határozat kihirdetéséről

361

2007. évi XXVII. törvény

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról

362

2007. évi XXVI. törvény

az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról

363

2007. évi XXV. törvény

a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról

364

2007. évi XXIV. törvény

egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról

365

2007. évi XXIII. törvény

a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról

366

2007. évi XXII. törvény

a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról

367

2007. évi XXI. törvény

a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről

368

2007. évi XX. törvény

a nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről

369

2007. évi XIX. törvény

egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról

370

2007. évi XVIII. törvény

a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás nevében a vízumok kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről

371

2007. évi XVII. törvény

a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről

372

2007. évi XVI. törvény

egyes agrár tárgyú törvények módosításáról

373

2007. évi XV. törvény

a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról

374

2007. évi XIV. törvény

a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról

375

2007. évi XIII. törvény

a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosításáról

376

2007. évi XII. törvény

a társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról

377

2007. évi XI. törvény

a regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról

378

2007. évi X. törvény

a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről

379

2007. évi IX. törvény

az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezmény és az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezményhez elfogadott 2003. évi jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi egyezmény kihirdetéséről

380

2007. évi VIII. törvény

a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a magyar-ukrán államhatár rendjéről, a határkérdésekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Kijevben, 1995. május 19-én aláírt Szerződés 2. cikk 3. pontja alapján elkészített, és Budapesten, 2003. június 20-án aláírt, a Magyar Köztársaság és Ukrajna közötti államhatár új redemarkációs okmányai kihirdetéséről

381

2007. évi VII. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya, Románia Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között a Magyar Köztársaság, Románia és Szerbia és Montenegró államhatárainak találkozási pontjáról, az azt jelölő hármashatár-jelről és annak karbantartásáról szóló, Újvidéken, 2006. április 19-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről

382

2007. évi VI. törvény

a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról

383

2007. évi V. törvény

egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság között létrejött euro-mediterrán légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről

384

2007. évi IV. törvény

az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről

385

2007. évi III. törvény

a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

386

2007. évi II. törvény

a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról

387

2007. évi I. törvény

a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról

2006

388

2006. évi CXXXV. törvény

a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

389

2006. évi CXXXIV. törvény

a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról

390

2006. évi CXXXIII. törvény

a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról

391

2006. évi CXXXII. törvény

az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről

392

2006. évi CXXXI. törvény

egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról

393

2006. évi CXXX. törvény

a regisztrációs adó részleges visszatérítéséről

394

2006. évi CXXIX. törvény

a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról

395

2006. évi CXXVIII. törvény

az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról

396

2006. évi CXXVII. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről

397

2006. évi CXXVI. törvény

a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás kihirdetéséről

398

2006. évi CXXV. törvény

az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló 1999. június 21-ei megállapodás, valamint az ahhoz csatolt, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében a megállapodásban szerződő félként való részvételéről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről

399

2006. évi CXXIV. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi költségvetéséről

400

2006. évi CXXIII. törvény

a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről

401

2006. évi CXXII. törvény

az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról

402

2006. évi CXXI. törvény

a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról

403

2006. évi CXX. Törvény

az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról

404

2006. évi CXIX. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról

405

2006. évi CXVIII. törvény

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról

406

2006. évi CXVII. törvény

egyes szociális tárgyú törvények módosításáról

407

2006. évi CXVI. törvény

az egészségbiztosítás hatósági felügyeletéről

408

2006. évi CXV. Törvény

egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról

409

2006. évi CXIV. törvény

egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról

410

2006. évi CXIII. törvény

a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról

411

2006. évi CXII. Törvény

a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról

412

2006. évi CXI. törvény

a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról

413

2006. évi CX. törvény

a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról

414

2006. évi CIX. törvény

a kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról

415

2006. évi CVIII. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a bűnüldöző szervek határokon átnyúló együttműködéséről szóló, Brdoban, 2006. október 25-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről

416

2006. évi CVII. Törvény

a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

417

2006. évi CVI. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról

418

2006. évi CV. törvény

a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról

419

2006. évi CIV. törvény

az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról

420

2006. évi CIII. törvény

az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a migránsok szárazföldön, légi úton és tengeren történő csempészete elleni fellépésről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről

421

2006. évi CII. törvény

az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről

422

2006. évi CI. törvény

az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény kihirdetéséről

423

2006. évi C. törvény

a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról

424

2006. évi XCIX. törvény

a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról

425

2006. évi XCVIII. törvény

a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól

426

2006. évi XCVII. törvény

az egészségügyben működő szakmai kamarákról

427

2006. évi XCVI. törvény

az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról

428

2006. évi XCV. Törvény

az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról

429

2006. évi XCIV. törvény

a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról

430

2006. évi XCIII. törvény

a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról

431

2006. évi XCII. Törvény

a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény módosításáról

432

2006. évi XCI. törvény

a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló, Pozsonyban, 2006. október 2-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről

433

2006. évi XC. törvény

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Kormánya között a terrorizmus, a kábítószer tiltott forgalma és a szervezett bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló, Budapesten, 1996. április 21-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről

434

2006. évi LXXXIX. törvény

az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös segítségnyújtásról és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről

435

2006. évi LXXXVIII. törvény

a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről

436

2006. évi LXXXVII. törvény

egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról

437

2006. évi LXXXVI. törvény

a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról

438

2006. évi LXXXV. törvény

a Magyar Köztársaság és Románia között a magyar-román államhatár rendjéről, az együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Szerződés kihirdetéséről

439

2006. évi LXXXIV. törvény

a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a közös államhatár láthatóságának biztosításáról és az ezzel összefüggő kérdések szabályozásáról, a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság által 1964. október 31-én aláírt és 1987. április 29-én módosított és kiegészített Szerződés módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 2002. április 8-án aláírt Szerződés kihirdetéséről

440

2006. évi LXXXIII. törvény

az Európai Védelmi Ügynökség és annak személyzete részére biztosított kiváltságokról és mentességekről szóló, az Európai Unió tagállamai kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői határozatának kihirdetéséről

441

2006. évi LXXXII. törvény

a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikk (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló biztosítéki megállapodás és jegyzőkönyv, valamint a megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről

442

2006. évi LXXXI. törvény

az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az orvosbiológiai kutatásokról szóló, Genfben, 2005. szeptember 28-án aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről

443

2006. évi LXXX. törvény

az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről szóló, Genfben, 2005. május 4-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről

444

2006. évi LXXIX. törvény

a Magyar Köztársaság és a Koreai Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2006. május 12-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről

445

2006. évi LXXVIII. törvény

az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről

446

2006. évi LXXVII. törvény

a Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről

447

2006. évi LXXVI. törvény

a Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről

448

2006. évi LXXV. törvény

az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) keretében 1951. december 6-án létrehozott és 1952. április 3-án hatályba lépett Nemzetközi Növényvédelmi Egyezménynek a FAO-konferencia 1997. novemberi, huszonkilencedik ülésszakán elfogadott, 2005. október 2-án hatályba lépett módosításaival egységes szerkezetben történő kihirdetéséről

449

2006. évi LXXIV. törvény

a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról

450

2006. évi LXXIII. törvény

a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról

451

2006. évi LXXII. törvény

a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról

452

2006. évi LXXI. törvény

a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról

453

2006. évi LXX. Törvény

az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló 2006. évi XLVII. törvény módosításáról

454

2006. évi LXIX. törvény

az európai szövetkezetről

455

2006. évi LXVIII. törvény

a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról

456

2006. évi LXVII. törvény

a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról

457

2006. évi LXVI. törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról

458

2006. évi LXV. Törvény

az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról

459

2006. évi LXIV. törvény

a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról

460

2006. évi LXIII. törvény

az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról

461

2006. évi LXII. Törvény

az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről

462

2006. évi LXI. törvény

egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról

463

2006. évi LX. törvény

a házipénztár adóról

464

2006. évi LIX. törvény

az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról

465

2006. évi LVIII. törvény

a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról

466

2006. évi LVII. Törvény

a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

467

2006. évi LVI. törvény

az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény módosításáról

468

2006. évi LV. törvény

a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról

469

2006. évi LIV. törvény

a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról

 Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!