Az influenzacirkusz újabb felvonása. Kupper András: „A kormány közel egymilliárd forintot akar kiszedni azok zsebéből, akik beoltatják magukat az új vírus ellen." Török Zsolt: „A Fidesz nemzeti számonkérőszék vezetőjének egy dossziét nyújtanék át, Szijjártó Péter dossziéját". Kormányzati trükk: itt a piros, hol a piros? Nagy Kálmán: „Újra és újra bebizonyosodott: a Gyurcsány-Bajnai-kormány legnagyobb csődje az egészségügy, a betegellátás!"
| Kétséget kizáróan, a napirend előtti felszólalás a parlament sztárműfaja. Érthető, a napirend előtti szónoklatokat élőben közvetíti a tévé, rádió; újságírók, fotósok serege téblábol a folyosókon; rokonok, ismerősök, kíváncsiskodök az erkélyen; diplomaták, közjogi méltóságok, díszvendégek a díszpáholyokban. (A kedd, az más, akkor általában reggel nyolckor kezdődik az ülés...) A Házszabály szerint (51. §.) „a napirenden nem szereplő, országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügyben" lehet szólni a napirend előtt. Hogy ki, mit vél országos jelentőségű, halaszthatatlan és rendkívüli ügynek, az már más kérdés. Öt perc idő adataik a frakcióknak, hogy önállóan választott témában szóljanak a Tisztelt Házhoz. A függetlenek padsoraiban ülők e műfajban nem rúghatnak labdába. Fontos szabály még: a pártok képviseletében csak frakcióvezető, vagy frakcióvezető- helyettes szólhat. Így történt, történhetett, hogy nincs a világon még egy olyan parlament, ahol annyi frakcióvezető-helyettes lenne, mint a Duna pesti partján. A hétfői szónoklatokból tallózunk. |
Az influenzacirkusz újabb felvonása
KUPPER ANDRÁS, (Fidesz, orvos, az Egészségügyi bizottság tagja): - Tisztelt Ház! Elkezdődött az influenzacirkusz újabb felvonása. A kormány közel egymilliárd forintot akar kiszedni azok zsebéből, akik beoltatják magukat az új vírus ellen. Ez a válasz arra a kérdésre:
+ Vajon miért kerül közel kétszer annyiba a vakcina a patikában, mint a korábban tervezett ár?
– Ampullánként ugyanis 460 forint jut annak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetnek, amely az összes vakcina nagykereskedelmi jogát egyedüliként gyakorolja. Egy vakcina után 460, kétmillió ampulla után majdnem egymilliárd forint. Negyven, azaz negyven százalékos árrés!
+ Mire fel ez az indokolatlan haszon egy olyan szervezetnek, amely az állami feladatot felkészületlenül, szakszerűtlenül és mindennek dacára arcátlanul drágán látja el?
– A gyógyszer-nagykereskedők, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 40 százalékos árrésével szemben, a jogszabályok szerint 6-7 százalékos árréssel kiszállították volna az oltóanyagot a patikákba. Így a vakcina 400 forinttal kevesebbe kerülne, és nem lenne egyes helyeken hiánycikk.
– Négy héttel ezelőtt itt a parlamentben megkérdeztem az egészségügyi minisztertől: miként alakult ki az 1930 forintos patikai ár. Szokásához híven nem adott egyenes választ, de azt azért elmondta: ha a gyógyszerészek lemondanak saját hasznukról, akkor olcsóbb lenne a vakcina. Aztán november 5-én az MSZP szóvivőjén keresztül a háziorvosoktól már azt kérte, mondjanak le az oltási díjról. Tehát a gyógyszerészek után az orvosokat is ingyen dolgoztatnák!
– Az influenzaügy alkalmatlanságuk újabb bizonyítéka! Egy olyan társasággal, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézettel dolgoztatnak, amelyik úgy készült fel a tömeges vakcina-forgalmazásra, hogy egyetlen elavult faxkészüléken fogadta 2500 patika igényét! És még kiszállítani sem tudja az oltóanyagot! Kapacitása nincs, nyereségvágya viszont annál nagyobb! A szomorú valóság az, hogy az őszödi beszéd óta nincs olyan kormányzati állítás, amit az emberek elhinnének. A bizalmatlanságot pedig csak tovább növeli, hogy a kormány mindent elrontott, amit az ügyben el lehetett rontani.
– Egy ország nevetett azon, amikor az MSZP vezető egészségpolitikusa beoltatta magát az emberre ártalmatlan madárinfluenza ellen. A miniszter bejelentette, hogy egyáltalán nem oltatja be magát az új influenza ellen, a tiszti főorvos pedig színjátékot csinált a saját beoltásából, amikor védőkupakos tűvel fényképeztette magát. Megígérték, hogy nyilvánosságra hozzák az Omninvesttel kötött szerződés nagy részét: a 60 oldalból mindössze ezt a két sort publikálták! (Felmutatja.)
– Tisztelt Ház! A tiszti főorvos beismerte, hogy elhibázták az úgynevezett higiéniakampányt. A múlt héten pedig a miniszter ismerte be, hogy hibázott, amikor a Szocialista Párt egykori parlamenti képviselőjére, Kárpáti Zsuzsára bízta a kétmillió patikai vakcina sorsát. Nem tehetett mást azok után, amit az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet produkált. És ha már a beismernivalóknál tartunk, íme, a hevenyészett lista az influenzaügyben elkövetett bakikról.
+ Nyáron nem indították el a higiéniakampányt!
+ Nem tájékoztatták az embereket az alapvető tudnivalókról!
+ Hiányos kommunikációval bizonytalanságot keltettek az orvosokban!
+ Titkosították a H1N1-vakcina szerződését!
+ Titkolják a vakcina gyártójának tulajdonosait!
+ Feljelenti a miniszter az orvosokat rémhírterjesztésért!
+ Rossz kezekbe adják a vakcina-forgalmazást!
+ Most pedig megsarcolják azokat, akik be szeretnék oltatni magukat!
– Tisztelt Ház! Úgy tűnik, az állam keresni akar a járványon. A közjó szolgálatát felülírta a pénzszerzés csillapíthatatlan vágya! Követeljük, hogy a vakcina patikai árát haladéktalanul csökkentsék. Ha már nem tették OEP által támogatottá, legyen a vakcina olcsóbb legalább annyival, amennyit a szocialista vezetésű Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet rátesz, indokolatlanul magas árrése okán!
(Közbeszólások az MSZP soraiból: Szégyelld magad! – Magda Sándor, agrármérnök: Ki írta le ezt a hülyeséget? – Vojnik Mária, egészségügyi minisztériumi államtitkár: Nem igaz! – Vojnik Mária: Nem szégyelli magát? – Vojnik Mária: Elképesztő! – Vojnik Mária: Nem lehet ekkorát hazudni! - Magda Sándor: Felháborító! – Közbeszólás az MSZP soraiból: Gátlástalan! – Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyelld magad! – Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. – Vojnik Mária: Hát már az is szégyen, hogy megtapsoltátok! – A kormány nevében válaszoló Székely Tamás egészségügyi miniszter: Képviselő Úr! Egyszer, már bátorkodtam megjegyezni azt, hogy nem baj, hogy miket nyilatkozik, hisz' önnek nincs képzettsége, nincs meg a közegészségügyi végzettsége, aminek alapján képes lenne a lényegest a lényegtelentől elkülöníteni. – Derültség az MSZP soraiban. – Szeretném elmondani azt is, kedves képviselő úr, hogy amikor a Fidesz frakcióvezetője úgy nyilatkozik, hogy ő nem fogja beoltatni magát, akkor nem egészen értem, hogy ki hazudik, amikor azt állítja, hogy a kormány ellenkampányt fejt ki, és nem nyilatkozik egyértelműen. Azt is elmondanám a képviselő úrnak, hogy a bizonytalanságot nem mi gerjesztettünk. Bizonytalanságot többek közt azok gerjesztettek, akiket 1999 és 2001 között egyáltalán nem zavart, hogy mi az Omninvest tulajdonosi összetétele, szerződést kötöttek vele, állami pénzeket adtak. Érdekes módon az, hogy off-shore cég vagy nem off-shore cég nem számított. És ha a tisztelt képviselő úr és pártja azzal lenne elfoglalva, hogy oltásra buzdítana, akkor úgy gondolom, hogy a jelenlegi oltottsági arány jóval magasabb lehetne. – Taps az MSZP soraiban.)
Török Zsolt: „A Fidesz nemzeti számonkérőszék vezetőjének egy dossziét nyújtanék át, Szijjártó Péter dossziéját."
TÖRÖK ZSOLT (MSZP, számtechnikai folyamatszervező, Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja): – Történelmi és jogtörténeti pillanatot élünk meg a Parlament falai között, hiszen nem emlékszünk olyanra, hogy egy parlamenti képviselő személyiségi jogi perét ne azért utasította volna el a bíróság, mert az illető közszereplő, és ezért többet kell tűrnie - egészen mostanáig. A Győri Ítélőtábla nem azért utasította el Szijjártó Péter képviselőtársunk keresetét, mert közszereplőként tűrnie kellene az erősebb kritikát is, hanem azért, mert az MSZP győri elnöke állítását igaznak találta, azaz mutyizott és panamázott.
– Nagyon figyeljenek képviselőtársaim! Neupor Zsolt, az MSZP győri elnökének kijelentését idézem: „Miközben Szijjártó Péter támadja a kormány minden törekvését a közélet kifehérítésére, addig Győrben klasszikus mutyi, régimódi panamázás folyik, tudtával és irányításával." Nos, tisztelt Ház, ezt a kijelentést a független magyar bíróság jogerős ítéletében úgy minősítette, hogy az MSZP helyi elnöke – és innentől kezdve ismét idézem – „nem valótlan tényeken, nem önkényesen, hanem valós tényeken alapulóan vont le következtetést, tett értékelést, illetőleg jellemzett eljárásokat, a köznapi, ésszerű gondolkodásnak, gyakorlati tapasztalatoknak, logika szabályainak megfelelően." Tehát tényállításként fogta fel a független magyar bíróság azt a kijelentést, amely szerint Szijjártó Péter és társai mutyiztak és panamáztak.
– Hölgyeim és Uraim! Nem az MSZP vádolja Szijjártó Pétert mutyizással és panamázással! A magyar bíróság mondta ki, hogy a Szijjártó-módszer a közpénzek lenyúlására mutyizás és panamázás! Ezek után jogos a kérdés:
+ Kik járnak jól ebből a mutyizásból?
– Nos, nemcsak a Fidesz ifjúsági szervezetének győri elnöke, Radnóti Ákos. Nemcsak az ő családjának tulajdonában álló pénzmosó, mondom a nevét, Kézimosó 2006 Kft. - még a neve is stílszerű - ügyvezetője, Radnóti Zoltán, de maga Szijjártó Péter is, hiszen ő maga is szavazott arra, hogy ezek a cégek támogatást kapjanak! Sőt, Szijjártó Péter szavazott arról is, hogy 125 millió forint önkormányzati támogatást kapjon az a kosárlabdaklub, aminek ő maga volt az elnöke – vagy még mind a mai napig az, nem tudjuk, az utóbbi napokban menekül a kosárlabdaklub éléről –, miközben a tulajdonosok milliókkal tartoznak. Tudják, ez az a kosárlabdaklub, amely luxusautót, egy Audit bérelt Szijjártó Péternek, aki ezt oly annyira nem tartotta fontosnak, hogy még a vagyonnyilatkozatában is elfelejtette feltüntetni. Sőt, semmilyen autót nem tüntetett fel Szijjártó Péter a vagyonnyilatkozatában. Mellesleg megjegyzem: a kosárlabdaklubot működtető kft. ellen felszámolási eljárás indult. Akik jogvégzett emberek, tudják, hogy kft. ellen akkor indulhat felszámolási eljárás, ha nem vitatott tartozása van a kft.-nek. Nos, egy ilyen felszámolási eljárás indult a Szijjártó Péter elnökölte kosárlabdaklubot működtető cég ellen.
– Azt ne is firtassuk, hogy hogyan tett szert Szijjártó Péter majdnem 50 millió forint megtakarításra - vagyonnyilatkozata szerint ennyi készpénz-, illetve egyéb megtakarítása van - és három ingatlanra, tehát összesen mintegy 100 millió forintos vagyonnal gyarapodott az elmúlt években Szijjártó Péter, miközben tudtommal nem nagyon volt más munkája a parlamenti képviselőségen kívül. Inkább azt firtassuk:
+ Ebből a pénzből, ebből a körülbelül 100 milliós vagyonból nem futotta volna egy szürke, használt 4-es Golfra, olyanra, ami főnökének, Orbán Viktornak is hosszú éveken keresztül szerepelt a volt a vagyonnyilatkozatában?
– Orbán Viktor táskahordója tehát beismerte tetteit! A lemondás, a visszavonulás is beismerés. Lemondott a kosárlabdaklubról és az Audiról, ezzel elismerve: tisztában van vele, hogy az általa elnökölt klub tulajdonos cége úgy kapott önkormányzati támogatást, hogy milliós tartozása volt. Szijjártó Péter lemondott a bizottságelnöki posztjáról, elismerve ezzel, hogy helytelen, ha a bizottság elnökeként a saját vazallusainak és a Fideszhez közel álló cégeknek mutyiz le pénzeket. Már csak egy lemondás hiányzik, tisztelt képviselőtársaim; a magyar parlamentnek nem lehet tagja olyan képviselő, akinek jogerős bírósági ítélete van arról, hogy mutyizott és panamázott!
– És hogy a következő, esetlegesen felálló nemzeti számonkérőszék el tudja kezdeni munkáját, ezért Balsai István tanácselnök részére, a Fidesz-MPP nemzeti számonkérőszék vezetőjének egy dossziét nyújtanék át, Szijjártó Péter dossziéját. Ebből el tud indulni, számon tudja kérni:
+ Hová lettek azok a pénzek, hová lettek azok a milliók, amiket Szijjártó Péter – és társai – mutyizott és panamázott le Győrben?
(Felzúdulás a Fidesz–KDNP padsoraiban. – Taps az MSZP soraiban. – Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter: Akinek dolga, nyilván utána fog járni, hogy történt-e, és ha igen, milyen jellegű visszaélés, és képviselő úr is bizonyára le fogja vonni a megfelelő konzekvenciát. Az Országgyűlés asztalán van az a törvényjavaslat-csomag, amelyet a kormány az elmúlt héten nyújtott be. Ennek világosan az a célja, hogy Magyarországon az állam tiszta kézzel, tiszta szívvel, de erős kézzel és határozott intézkedésekkel léphessen fel a korrupció, de ennél szélesebben, a mindenki által emlegetett mutyizás valamennyi formája ellen. Én azt javasolom a Háznak, az egymásra mutogatás, a vádaskodás, az „ő is, én viszont úgysem" helyett szavazzák meg ezt a törvénycsomagot! Adjunk olyan eszközöket az állam kezébe, amelyekkel eddig nem rendelkezett. Rójunk valódi kockázatot azokra, akik a mutyizás, a korrupció igazi haszonélvezői, azokra a cégekre, amelyek tisztességtelen eszközökkel jutnak haszonhoz. Kérem önöket, ne akarjanak rossz látszatot kelteni! – Gyér taps az MSZP padsoraiban.)
Kormányzati trükk: itt a piros, hol a piros?
NAGY KÁLMÁN, (KDNP, a tudományok doktora, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa, az Egészségügyi bizottság tagja.): – Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűsítem, hogy önök ismerik az „itt a piros, hol a piros" játékot, ha nem, még van idő annak megismerésére. 2009. október 7-én a szakmai szervezetek a pénzügyminiszter, Oszkó Péter és az egészségügyi miniszter, dr. Székely Tamás megállapodást kötött, amely szerint az egészségügyi ágazatot stabilizálják, biztosítják a betegellátás zavartalanságát, megőrzik annak színvonalát, javítják az intézmények likviditását, csökkentik a beszállítói adósságokat. Ennek érdekében a kormány 4,5 milliárdos hó közi és 6 milliárdos decemberi kiutalást vállalt a kórházak, a szakrendelők számára. Vállalta továbbá, hogy 757 milliárd forintra emeli a 2010. évben a gyógyító-megelőző ellátás 719 milliárdos keretét.
– A hevenyészetten leírt megállapodás kiválóan mutatott a napilapok első oldalán. „A kormány gesztust gyakorolt" – írták. „A kormány meghátrált" – harsogták másutt. Aztán eljött az igazság órája! A kormány se gesztust nem gyakorolt, se meg nem hátrált, egyszerűen becsapta a betegeket! Kiderült, hogy a 4,5 milliárdos extra finanszírozással együtt a kórházak októberi bevétele kevesebb, mint a 2008. évi egyhavi átlagos bevétel, kevesebb, mint a 2009. évi első félév egyhavi átlagának bevétele. Novemberre pedig újabb, átlagosan kórházanként 100 millióval alacsonyabb összeg várható.
– Igen, a kórházvezetők a teljes jó szándék mellett is úgy álltak fel, hogy megmutatták nekik, hol van a piros ász, de sajnos a játék végén a tök ászt húzták ki. Amit extra finanszírozásként megkaptak, azt a normál finanszírozásból elvették! Bebizonyosodott: minden egyéb dolog egy nagy trükk! Ami tény: az idei esztendőben az egészségügyben megjelent a közel 60 milliárdos elvonás! A nagyobb költségvetési hányad ellenére, a gazdaság egyéb tényezőit figyelembe véve ez jövőre se lesz másként!
– Tisztelt Országgyűlés! Az emberek nem szeretik, ha egy kormány nem tudja a közfeladatait ellátni. Főképpen azt nem szeretik, ha ezért mindenkit felelőssé tesznek: „a jogtalanul követelőző betegeket, a pazarló orvosokat, az ügyetlenül gazdálkodó kórházvezetőket, a csúnya, válságos időket," egyszóval mindenkit, csak magukat nem. Az önök játszmája úgynevezett nullaösszegű játszma, és önöknek még ellenfél sem kell ennek eléréséhez, mert önök az ellenfelet nem az ellenzékben, hanem az emberekben, elsősorban a beteg emberekben látták!
– Újra és újra bebizonyosodott: a Gyurcsány- Bajnai-kormány legnagyobb csődje az egészségügy, a betegellátás! Annyi valótlant mondanak, hogy már azt sem hiszik el nekik, ha jót akarnak. De hát mikor akartak jót? A betegek ellátása az MSZP-SZDSZ-kormányok számára nem volt más, mint felesleges kiadás, amelyet „ideje már" 30-40 százalékkal csökkenteni, nem utolsósorban a terheket átruházni a betegekre.
– Az egyik, kormányhoz igen közel álló lap írta: „Ez a kormány úgynevezett együgyű kormány," lévén csak egyetlen ügye volt: az egészségügy átalakítása. Ez a jelző azonban a kormányra minden vonatkozásban igaz! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. – Morgás az MSZP padsoraiban. - Székely Tamás egészségügyi miniszter: Ahogy a megállapodásban szerepel, a kormány támogatja azt a módosító indítványt, ami a gyógyító-megelőző ellátások jövő évi költségvetési előirányzatának 757 milliárd forintra történő kiegészítését tartalmazza, és ez azt jelenti, hogy lesz forrás, illetve fedezet arra, hogy az eddigi három hónapos csúszást két hónapra mérsékeljük. Ha a kiadási előirányzatban ugyanazt tudjuk hozni, mint amennyit hoztunk az előző évben, amikor még nem volt válság, akkor igenis ez azt jelenti, hogy az egészségügy a priorizált ágazatok közé tartozik. – Taps az MSZP soraiban.)
