Vádol az MSZP – Fidesz–KDNP: nem elég csak a holokauszt elítélni!

Bárándy: „Kiderül, ki áll a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán!" Szavazatok: az SZDSZ is „a neonácik" oldalán. Lendvai Ildikó: „Úgy látszik, Orbán Viktor a hatalomért az ördöggel is cimborálna." Pokorni szerint, Lendvai megbomlott:„Menjen a fenébe!”

Megbukott Lendvai Ildikó és 97 szocialista képviselő társa alkotmánymódosító indítványa. Az MSZP azért nyújtotta be javaslatát, mert álláspontja szerint a gyűlöletkeltés, a gyalázkodás és a holokauszttagadás megfékezéséhez szükség van az alkotmány módosítására, nem elegendő csak a büntető törvénykönyvben tiltani e cselekményt.
 
A Fidesz szorgalmazta volt: nem elég csak a holokauszt elítélni.  
 

„Tilos a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése”.

 
Lukács Tamás kereszténydemokrata politikus pedig azzal a szerette volna kiegészíteni, mely szerint: a vélemény-nyilvánítás szabadságának valóság- és értéktartalomtól függő korlátozhatósága esetén: 
 

Tilos alapvető jogot, vallási érzékenységet vagy a magyar nemzeti érzést sértő módon gyakorolni.”

 
Könnyedén elvetették! 
Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés a beérkezett ellenzéki módosító javaslatok közül egyet sem fogadott el, az eredeti MSZP-s változatról határoztak.
 
Bárándy Gergely, a szocialisták legújabb ifjú „jogszakértője” pártja nevében előre közölte: – „Aki nemet mond erre a javaslatra, további támogatást és biztatást ad a neonáciknak, a szélsőjobboldalnak. Kiderül, ki áll a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán!”  
 
Kiderült! 
 
Az alkotmányt módosító ilyen törvényjavaslat elfogadásához az alkotmány (24. § 3. bekezdése) alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az Országgyűlés az alkotmány módosítását 189 igen szavazattal, 165 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elutasította.
 
 Tény, ami tény: ha hinni lehet, lehetne el az ifjú szocialista jogászfenomén „prognosztizálásának”, akkor kiderült, hogy a Fidesz és a KDNP-n kívül „ki áll még a neonácik és ki áll az áldozatok oldalán!”   Íme: 
 
MSZP
 
Pártjával szembefordulva ellene voksolt: Deák Istvánné. 
 
SZDSZ
 
Ellene voksolt: Béki Gabriella, Dr. Bőhm András, Eörsi Mátyás, Fodor Gábor, Geberle Erzsébet, Gulyás József, Gusztos Péter, Hankó Faragó Miklós, Horn Gábor, Kóka János, Kovács Kálmán, Lakos Imre, Magyar Bálint, Molnár Lajos, Pető Iván, Sándor Klára, Velkey Gábor, Világosi Gábor. 
 
„Igen” szavazatával, egyes egyedül, Kuncze Gábor lógott ki a sorból:
 
Függetlenek
 
Nemmel voksolt: Almássy Kornél.  
Igennel támogatta az MSZP-t: Császár Antal, Gyenesei István, Herényi Károly, Karsai Péter.
 
Tartózkodtak: Csáky András, Dragon Pál, Katona Kálmán, Pettkó András, Tóth András. 
 
Jelen voltak, de nem szavaztak: Szili Katalin (MSZP), Ódor Ferenc (Fidesz), Dávid Ibolya, Hock Zoltán (Független). 
 
Pró és kontra
 
Az MSZP társelnökének (Lendvai Ildikó) értékelő megállapítása: – Úgy látszik, Orbán Viktor a hatalomért az ördöggel is cimborálna, de a baloldallal még a neonácik ellen sem fogna össze. Amit a Fidesz csinált, pontosabban nem csinált, az rosszabb, mint a mulasztásos törvénysértés. Ez mulasztásos erkölcssértés, mulasztásos kegyeletsértés. Cserbenhagyták az áldozatokat is. Azt állítjuk, hogy ennek a szívhez semmi köze. Ez rideg számítás. A legridegebb, amit a politikában el lehet képzelni. A Fidesz a Jobbikkal áll versenyben a szélsőjobboldali szavazatokért, és nem mer olyat tenni, ami őket elriasztja. Ezért védték meg a Turul-szobrot, megsértve a jogállamiságot is, és ezért akadályozták meg, hogy büntethetővé váljon a holocaust tagadása.
 
+
 
Pokorni Zoltánnak, a Fidesz alelnökének reagálása: – Megértem képviselőtársam keserűségét. Tehetetlenek voltak hét évig, utána meg az jut eszébe, mint Mórickának, hogy Orbán Viktor áll minden tarthatatlan és tűrhetetlen kijelentés mögött. Elég sok módosító javaslatot tett a frakció, ám ezeket leverték, mint vak a poharat, nem a megoldást keresték. Az MSZP politikájának a lényege, hogy a Fideszt sározzák.   A tehetetlenséget nem úgy kellene levezetni, hogy minket fasiztáz, és nyilasos! Hogy jön ehhez? Menjen a fenébe..! 
 
+
 
Lendvai Ildikó: – Pokorni Zoltán most nem a saját ízlése, hanem a Fidesz új stílusa szerint fogalmazott. Úgy látszik, a Fideszben kötelezővé vált a nőkkel szembeni rossz modor, ami nem feltétlenül polgári tempó. De nem az a legnagyobb baj, hogy Pokorni Zoltán elküldött a fenébe, hanem az, hogy a Fidesz a holokauszttagadókat meg nem küldte el a fenébe! 
 
+
 
Szijjártó Péter: – Tisztelettel idézzük a szocialisták emlékezetébe, hogy Pokorni Zoltán miniszteri rendeletének köszönhetően lett kötelező iskolai emléknap a holokauszt-emléknap, és az ő hathatós közreműködésével hozták létre a magyarországi zsidómentőknek emléket állító „Igazak Falát". 
 
Bartha Szabó József
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!