Az erzsébetvárosi Damjanich utcába költözik a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye – jelentette be a pénteki épületátadáson Soltész Miklós szociális államtitkár és Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester. A tárca rendhagyó megoldásként a VII. kerületi önkormányzattól bérli a nemrég felújított épületet, ezzel is jelezve, hogy az állam saját magán kezdi a spórolást és megtakarítást, ugyanakkor élettel töltenek meg egy önkormányzati épületet.
A XIII. kerületi Tüzér utcából rövidesen az Erzsébetvárosba költöző intézettel közös épületben kap helyet annak képzési igazgatósága, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft., valamint a fogyatékosüggyel foglalkozó TÁMOP (Társadalom Megújulás Operatív Program) iroda is.
Soltész Miklós szociális államtitkár a rendezvényen arról beszélt, a tárca háttérintézményei méltó körülmények közé kerülnek, és ez azt az üzenetet is hordozza, hogy a kormányzat számára fontosak a fogyatékos, szociálisan rászoruló emberek. Az önkormányzati ingatlan bérlése azt is jelzi, hogy az állam saját magán kezdi a spórolást, a megtakarítást, ugyanakkor egy önkormányzati épületet telítenek meg így élettel – mondta.
Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester az MTI-nek elmondta, az épület felújítása része a kerületi Erzsébet-tervnek, amelynek célja egyebek mellett, hogy a rossz állapotú ingatlanokat felújítva új funkciót találjanak azoknak, és ezzel értéket teremtsenek a városrészben. A Damjanich utca 4. szám alatti, korábban romos épületre 140 millió forintot fordítottak, és számításaik szerint az önkormányzati befektetés a bérleti díjakból tíz év alatt térül meg. Hozzátette: sok „jobb sorsra érdemes" épületük van még Erzsébetvárosban, és ezeknek is szeretnének méltó szerepet találni.
A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján található tájékoztatás szerint az intézmény az Emberi Erőforrások Minisztériumának a családpolitika, szociálpolitika, gyermekvédelem, ifjúságpolitika, esélyegyenlőség és drogmegelőzés ágazati irányítását segítő és támogató háttérintézménye. Feladatuk kiterjed a tudományos kutatás, módszertani fejlesztés és szolgáltatás, valamint statisztikai és információs szolgáltatások körére.
A Tóth Tibor főigazgató által vezetett intézet működteti az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságot, menedékházat tart fenn a családi erőszak következtében beállt válsághelyzet átmeneti megoldására, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat működtetésével pedig segítséget nyújtanak a krízishelyzetek kezelésében.