„Egyszerűen fantasztikus volt magyarnak lenni a Fülöp-szigeteken"

Soltész Miklós a tíztagú magyar küldöttség tagjaként részt vett a Fülöp-szigeteki Cebu városában megrendezett 51. nemzetközi eucharisztikus kongresszuson, amelynek záró szentmiséjén vasárnap Ferenc pápa bejelentette, hogy a következő, 2020-as kongresszust Budapesten rendezik meg. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár telefonon nyilatkozott az M1 aktuális csatorna Híradójának vasárnap este.

Soltész Miklós szerint a budapesti eucharisztikus világkongresszuson „az lesz a feladatunk, hogy minél több embert fogadjunk minél több országból és minél nagyobb szeretettel, és megmutassuk Európának, hogy ez óriási nagy dolog".



Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a templomok, terek felújítása mellett a lelki felkészülés legalább olyan fontos.

Kitért arra, hogy a bejelentést követően nagyon sokan köszöntötték a magyar küldöttség tagjait, sokan gratuláltak és drukkolnak a magyaroknak. „Egyszerűen fantasztikus volt magyarnak lenni a Fülöp-szigeteken" Ferenc pápa bejelentése után – mondta.



A katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg.

Magyarország 2020-ban második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. nemzetközi eucharisztikus kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!