Amióta október 23-án Bajnai Gordon meghirdette az Együtt 2014 Választói Mozgalmat, személye köré támogatói sajátos imázst igyekeznek felépíteni. Már nem csak „szakértő”, „technokrata” vagy „menedzserszemléletű kormányfő (és informálisan kormányfő-jelölt)”, hanem egyenesen egy olyan személy, akinek effektíve nem is volt semmi köze a miniszterelnökségét megelőző politikai rezsimhez. Sőt, e tisztségében is a „köztársaság alkalmazottja” maradt – olvasható a KerDem blog cikkében.
Az írás sorba veszi a Bajnai Gordon mögötti politikusokat, és megállapítja, hogy a hajdani kormányfő 39 „szakértő” minisztere és „szakértő” államtitkára közül 30 személy volt szorosan MSZP-s kötődésű – legtöbben párttagok és/vagy képviselők –, 32 pedig vezető pozícióban aktívan részt is vett Gyurcsány Ferenc kormányainak tevékenységében.
A teljes cikket itt olvashatja el.
http://kerdem.blog.hu/2012/11/28/_hogy_a_szakertelem_keruljon_kormanyra