„Kicsi segítség a nagy Ukrajnának”

Lezárul a tíz héten át mintegy 650 ukrajnai gyermeknek szervezett tábor Velencén – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára helyszínen. A táborban tíz turnusban olyan rászoruló, az Ukrajnát sújtó háborúban szenvedő ukrán családok gyermekeit látják vendégül Velencén, akiknek az édesapjuk meghalt vagy megsérült a harcokban, illetve jelenleg is a fronton teljesít szolgálatot.

Soltész Miklós – aki a tízből nyolc táborban részt vett – elmondta, hogy a gyerekeknek sok programot szerveztek Velencén, de a táborozók budapesti kiránduláson is részt vehettek, így a Parlamentbe és az állatkertbe is ellátogathattak.

Az államtitkár azt mondta: a tábor olyan kicsi segítség a nagy Ukrajnának, amelyet a magyarok nyújtottak, és reményét fejezte ki, hogy ezáltal a két ország is kicsit közelebb került egymáshoz. Arról is beszélt, hogy a két népet keresztény gyökereik is összekötik, ezért is üdvözölte, hogy több csoport is meg tudott állni egy kelet-magyarországi görög katolikus kegyhelyen, Máriapócson.

Szalipszki Endre beregszászi főkonzul méltatta mindazokat, akik szerepet vállaltak abban, hogy Ukrajna több, háborútól sújtott területéről gyermekek érkezhessenek Magyarországra. Azt mondta, Kárpátalján dolgozva maga is érzékeli a nehéz helyzetet, mely megvisel felnőttet és gyermeket egyaránt. Ebből zökkenhettek ki a tábornak köszönhetően a gyermekek - tette hozzá.

Hartyányi Jaroszlava ukrán nemzetiségi szószóló örömét fejezte ki, hogy Magyarország, Ukrajna nyugati szomszédjaként segítő kezet nyújtott az ukrán népnek. Úgy fogalmazott: Ukrajna nem csak most, hanem függetlenségének 24. évfordulóján is sok gesztust kapott Magyarországtól, míg keleti szomszédjától, Oroszországtól "bombákat, fegyverlövéseket" kaptak.

Szintén a közös keresztény gyökerekről beszélt Mihajlo Junger, Ukrajna budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, aki a gyors vízumintézésért is köszönetet mondott. Hangsúlyozta: tudja, hogy Magyarország segített, segít és segíteni is fog Ukrajnának tragikus helyzetében.

Az ügyvivő kitért arra is: nem szereti, amikor a közbeszédben arról hallani, hogy Ukrajnában polgárháborús állapotok uralkodnak. Azt mondta: ez nem így van, nincs polgárháború Ukrajnában, hanem orosz agresszió van Ukrajnával szemben.

Kravcsenko György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke köszönetet mondott a tábor lebonyolításában részt vevő önkéntes felügyelőknek és orvosoknak.

 A táborban tíz turnusban olyan rászoruló, az Ukrajnát sújtó háborúban szenvedő ukrán családok gyermekeit látják vendégül Velencén, akiknek az édesapjuk meghalt vagy megsérült a harcokban, illetve jelenleg is a fronton teljesít szolgálatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!