„Kocsmai politizálástól” a büntetőügy gyanújáig

Az elmúlt két évben minden korábbinál alpáribb, „kocsmai” stílusúvá süllyedt a baloldal politizálása Szegeden – fogalmaz Kalmár Ferenc, a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi frakcióvezetője és Haág Zalán frakcióvezető-helyettes a választási ciklus félidejében általuk közzétett értékelésben. Szerint az elmúlt két esztendő az elszalasztott lehetőségek évei voltak Szegeden.

A stílus maga az ember
 
Az elmúlt két évben minden korábbinál alpáribb, „kocsmai” stílusúvá süllyedt a baloldal politizálása. A szegedi közgyűlésben Botka László MSZP-s polgármester és Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester rendszeresen minősíthetetlen jelzőkkel illették az ellenzéki képviselőket. A városvezetésre nem az európai stílus jellemző. Ezt tetézik kormánypárti képviselők trágár megszólalásai, közbekiabálásai is.
 
Mindez persze csak jelzés: nemcsak a politikai ellenfelekhez viszonyul így Botka László és csapata, tiszteletet a választópolgárok, de még saját munkatársaik felé sem mutatnak. Erre volt példa – a 2006-os önkormányzati választásokat követően – a városházán megvalósított létszámleépítési hullám, melynek módja és kivitelezése emberhez méltatlan helyzeteket eredményezett.
 
Munkahelyteremtés helyett Patyomkin-politizálás
 
Bár kommunikációban professzionális a városvezetés, a várospolitika alakításában gyakorlatilag megbukott.
 
A város – kétszáz év után – lemondott a szegedi egészségügyi ellátásba való beleszólás lehetőségéről, ami óriási, ma még csak sejthető veszélyeket rejt magában. Eközben az ellátás színvonala – az ígértekkel ellentétben – semmit sem javult, az eredetileg 2000 ágyasnak beharangozott új, klinikai tömb – ma már csak 200 ágyasra tervezett – épülete is csak szavak szintjén létezik.
 
A városvezetés Patyomkin-politizálása mögül hiányzik a tartalom. Eurorégiós versenytársaink (Temesvár, Arad) gazdasági teljesítményét tekintve az elmúlt két évben lehagyta Szegedet, amely szemünk előtt veszíti el versenyképességét a többi alföldi fellegvárral (Kecskemét, Debrecen) szemben.
 
Munkahelyteremtés terén is teljes kudarcot hozott az elmúlt néhány év. 
 
A román-magyar-kormányülésre való készülődés is a Patyomkin-politizálás példája: két éven belül újra szétverik a városháza dísztermét, kapkodva javítgatják a Széchenyi tér környéki utcácskákat – csak hogy a fotók és filmfelvételeken minden és mindenki jól mutasson. A valóság, a szavak mögötti tettek másod- vagy harmadlagosak.
 
Hivatali hatalommal való visszaélés?
 
Miközben az emberek mindennapi problémáinak megoldására az MSZP-SZDSZ-es városvezetés a jelek szerint képtelen, addig botrányos ügyek jellemzik tevékenységét (Tekecentrum-ügy, Mars téri botrány, SZVSE-pálya-ügy, Ligetfürdő-panama), ami a város komoly vagyonvesztésével járhat.
 
Az ügyek súlyát mutatja, hogy a SZVSE-pálya ügyében, melynek gazdája Szentgyörgyi Pál alpolgármester úr, a Bács-Kiskun megyei rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz „hivatali hatalommal való visszaélés” gyanúja miatt.
 
Összegzés
 
Összefoglalásként kijelenthető: az elmúlt két esztendő az elszalasztott lehetőségek évei voltak Szegeden. Miközben a szegediek is a kormánypárti politika ellen szavaztak a 2008. márciusi szociális népszavazáson, miközben népszerűségben már Szegeden is beérte a jobboldal a baloldalt, Botka László nem a megfelelő következtetéseket vonja le.
 
Ahelyett, hogy a város érdekében összefogna az ellenzékkel és az érdekképviseletekkel, kommunikációs és látszateszközökkel próbálja elfedni a valóságot. Ha ez a tendencia a következő két évben is folytatódni fog, annak Szeged és a szegediek látják majd a kárát.
 
Kalmár Ferenc
a KDNP szegedi frakcióvezetője
 
Haág Zalán
a KDNP szegedi frakcióvezető-helyettese
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!