Immáron hagyomány, hogy kereszténydemokrata politikusok meghívására középiskolás diákok érkeznek az Országházba, hogy az épület szépségei mellett kissé a politika világával is megismerkedjenek. November elején a budapesti Piarista Gimnázium és a Patrona Hungariae Gimnázium végzős tanulóit fogadta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Tarnai Richárd kormánymegbízott és Vejkey Imre képviselő.
A „Közélet – közelről” című kezdeményezés célja, hogy bemutassa a fiataloknak a keresztény közéletiséget, megismertesse velük a politikai döntések hátterét és teret adjon a kérdések megválaszolására. A diákok beülhettek az ülésterem karzatára is, és megnézhették, hogyan zajlik a parlamenti vita.