„Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében"

Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében, mert stabil Egyiptom nélkül nincs stabil mediterrán térség és nincs stabil Európa sem – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a  Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által Egyiptom üzleti környezetének megismertetésére rendezett üzleti fórumon. A kormányfő azt is hangsúlyozta: csak azoknak az országoknak van jövője, amelyek elég bátrak ahhoz, hogy saját útjukat járják.

A miniszterelnök a fórum kezdetén elmondott beszédében úgy fogalmazott: Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő vállalta a felelősséget, stabilizálta Egyiptomot és stabilizálhatja a jövőben az egész mediterrán térséget is. Ezért Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében mint ország sikerében, a mostani kormány sikerében, és Szíszi elnök sikerében – mondta.

Szíszi és kabinetje országmentő, országépítő gazdaságpolitikát folytat, így a magyar befektetők a profiton és pénzen túlmutató, nagyobb vállalkozásban vehetnek részt az észak-afrikai országban – hangsúlyozta Orbán Viktor. Egyúttal arra szólította fel a magyar bürokráciát, hogy segítse az Egyiptomba befektetni szándékozó magyar vállalkozókat.

A miniszterelnök elmondta, hogy nehéz beszélgetést folytattak Szíszivel a Közel-Kelet helyzetéről, jövőjéről, illetve a térség ügyeibe való nyugati beavatkozásról is. Úgy vélte, ez utóbbi bár hozott eredményeket is, összességében hozzájárult a Közel-Kelet gondjaihoz. Ezzel kapcsolatban Orbán leszögezte: a keresztény nyugaton „kitaláltunk egy demokráciának nevezett politikai rendszert, jól el is vagyunk vele minden nyűgével, bajával együtt”, de semmi biztosítéka nincs, hogy a nyugati formák átvétele máshol is eredményre vezetne. Ezért „ne legyünk a világ tanítói, ne adjunk leckéket emberi jogokból, demokráciából” – mondta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök beszédében azt hangoztatta: négy év instabilitás után Egyiptom megindult a növekedés útján. Ehhez a magyar vállalkozók és befektetők segítségét is kérte.

Szíszi úgy fogalmazott: meg kellett értetni az egyiptomi néppel a stabilitás fontosságát. Az egyiptomiak „most már toleránsak, ezt az utóbbi négy év tapasztalata hozta meg” – mondta. Ameddig Egyiptom talpon van, addig a biztonság záloga a mediterrán térségben és a Közel-Keleten – hangsúlyozta a tábornokból lett államfő.

Azt is leszögezte: az utóbbi évek gazdasági gondjai után Egyiptomnak „nincs más lehetősége, mint dolgozni, dolgozni, dolgozni”.

Az egyiptomi gazdaságban nagy lehetőségek rejlenek a magyar befektetők számára is, már csak azért is, mert „Magyarország közel áll Egyiptomhoz, a magyar ember kulturálisan közel áll hozzánk” – fogalmazott az egyiptomi elnök. Azt is elmondta: „közel vagyunk egymáshoz (Orbán) miniszterelnök úrral és a (magyar) miniszterekkel”, akikkel tárgyalt.

Szíszi leszögezte: Egyiptomnak megvannak az adottságai a fejlődéshez, de ezeket az utóbbi évek nehézségei miatt nem tudták kihasználni. A jövőben a magyarok segítségére is számít az adottságok kamatoztatásában – mondta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszit 2014-ben választották meg Egyiptom elnökévé, miután egy évvel korábban a hadsereg főparancsnokaként elmozdította a hatalomból a 2012-ben demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi iszlamista államfőt.

Új szintre léphet a magyar-egyiptomi kereskedelmi kapcsolat

Az elmúlt időszak munkái nyomán adott az intézményi háttér ahhoz, hogy a magyar-egyiptomi kereskedelmi és vállalatközi kapcsolatok új szintre lépjenek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a magyar-egyiptomi üzleti fórumon, Budapesten.

Szijjártó Péter kifejtette: tavaly novemberben Egyiptomban is megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház képviselete, amelynek eredményeként az idén az első három hónapban 88,3 százalékkal nőtt a magyar export Egyiptomba azok után, hogy tavaly 67,6 százalékkal emelkedett a két ország közötti kereskedelmi forgalom.

A magyar-egyiptomi vállalatok együttműködéshez szükséges pénzügyi, finanszírozási háttér megteremtése érdekében a magyar Eximbank 20 millió dolláros hitelkeretet hoz létre. Emellett a Nemzeti Befektetési Ügynökség a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a magyar-egyiptomi beruházási kapcsolatok támogatására – hangsúlyozta a magyar külügyi tárca vezetője.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a pénteken megkötött megállapodásokat valódi üzleti-kereskedelmi együttműködéssé alakítsák, jövő héten összeül a két kormány gazdasági vegyes bizottsága.

Asraf Szalmán, az Egyiptomi Arab Köztársaság beruházási minisztere elmondta: Egyiptomban három pillérre épülő gazdasági reform zajlik, az ország egyre több szabadkereskedelmi kapcsolattal és folyamatosan növekvő fogyasztói piaccal rendelkezik.

Elmondta, eddig elsősorban strukturális reformokat hajtottak végre, míg most a magánvállalkozásokat támogatják, illetve a gazdaság fellendítése és a munkanélküliségi ráta csökkentése áll a középpontban. Harmadik pillérként pedig az ezt támogató törvényalkotást említette.

A beruházási miniszter szerint Egyiptomnak nemcsak a földrajzi fekvése kiváló, a gazdaság növekedési üteme is felgyorsult, évente 1 millióval növekszik a fogyasztók száma.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!