„Szilvásy György és bandája” lejáratná a Fideszt?

Demeter Ervin szerint a két nappal ezelőtt nyilvánosságra került adatgyűjtési ügy arra szolgál, hogy Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszter előre felépített, koncepciós eljárással próbálja lejáratni a Fideszt – az Orbán-kormány egykori titokminisztere ezért mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hivatali hatalommal való visszaélés miatt az ügyészséghez fordulnak.

Demeter Ervin tájékoztatott arról, hogy Szilvásy György a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli ülését hívta össze mára. Mint elmondta, ez a bizottság a legtöbbször titkos üléseket tart, és legföljebb csak a döntés meghozatala után tájékoztatja a sajtót arról, hogy miről tárgyaltak. Most azonban – húzta alá a fideszes politikus – kormánykörökben mozgó újságírók már tegnapelőtt este értesültek a megrendezendő rendkívüli ülésről, s annak témájáról is.

Demeter Ervin aláhúzta: a Fidesz ellen történt a bizottság összehívása, az ítélet pedig már előre kész volt. "Gyurcsány Ferenc és bandája megvádol azzal egy vállalkozót, hogy politikusok felszólítására titkos adatokat gyűjtött" - világított rá a politikus, majd hozzáfűzte: egyértelműen látszik, hogy előre felépített koncepciós perről van szó, és az is világos, hogy Szilvásy Györgyék a Nemzetbiztonsági Bizottságot Gyurcsány Ferenc politikai túlélésére akarják felhasználni.

Ezt egyébként számos korábbi ügy is igazolja. Ott volt például a 2006-os választások előtt kirobbant szlovák-terroristás ügy, mikor a kormány kitalálta, hogy terrorista-veszély állt elő, s biztos, hogy a Fidesz nagygyűlésén fog katasztrófa bekövetkezni - emlékeztetett a fideszes képviselő. Vagy amikor 2006. október 23-a előtt lehallgattak fideszes politikusokat, illetve emlékezhetünk arra is, amikor lehallgattak több fideszes polgármestert - mondta Demeter Ervin. De meg kell említeni azt az esetet is, mikor ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrpalotára.

A fideszes képviselő leszögezte: számos ilyen és ehhez hasonló üggyel találkoztunk már, azonban ami közös bennük, az az, hogy a hatóságok egyetlen elkövetőt sem találtak meg eddig. Ez pedig vagy az illetékesek alkalmatlanságát bizonyítja, vagy azt, hogy szándékossággal állunk szemben - fogalmazott Demeter Ervin. Azt is megfigyelhettük, hogy amikor a Gyurcsány-kormány bajban van, akkor rendszerint előkerül a terrorista-kártya. Ez a mostani eseti is pont ilyen. Ugyanis a kormány bajban van - mondta a fideszes honatya -, ugyanis rég nem látott egységes állásponton van a magyar ellenzék, s ezért a kormány előre felépítette balhéval próbálja meg lejáratni az ellenzék képviselőit. Ez is mutatja - világított rá -, hogy a Gyurcsány, Szilvásy, Draskovics hármas minden demokráciában meg nem engedett eszközt felhasznál azért, hogy elérje céljait.

A mostani ügy nem maradhat válasz nélkül - jelentette ki Demeter Ervin. A Fidesz az ügyészséghez fog fordulni hatalommal való visszaélés gyanújával, és követelni fogja, hogy Szilvásy és köre tűnjön el a magyar közéletből.

Az ügy részleteiről a Magyar Hírlap számolt be, az ötszáz alkalmazottat foglalkoztató UD Zrt. vezetője, Horváth József az újságnak elmesélte, hogy szerdán kettőkor tizenöt, állig felfegyverzett civil ruhás nyomozó jelent meg az irodájában. Agresszívak voltak, és a "fegyverek" átadását követelték tőle. Miközben Horváth átadta a muzeális, hivatalosan hatástalanított és engedéllyel rendelkező fegyvereket a rendőröknek, az egyik rendőr fegyvert rántott idegességében. „Láthatóan azt sem tudták, hol vannak, folyamatosan telefonon instruálta őket valaki” – idézte fel a történteket a volt nemzetbiztonsági főtiszt.

A rendőrökÖsszegyűjtötték a számítógépeket és az informatikai adathordozókat, CD-ket, memóriákat, flopikat, sőt még a fényképezőgépeket, telefonokat és telefonmemória-kártyákat is elszállították. Ezzel egy időben a lakásán is házkutatás tartottak, és még a fiának az MP3-as lejátszóját is lefoglalták - írja a lap.

A napilap arra is kitér, hogy az Orbán-kormány alatt a Nemzetbiztonsági Hivatal műveleti főigazgató-helyetteseként dolgozó, a Hivatal működését jól ismerő Horváth Józsefnek szöget ütött a fejébe, hogy a szerda este véget ért akcióról a Népszabadság miként tudott másnap részletesen beszámolni, sőt honnan tudhattaelőre, hogy az üggyel kapcsolatban a nemzetbiztonsági kabinetet összehívják.

Az ügy érdekessége, hogy a cégvezető jogi képviselője szerint a lefoglalt tárgyakat a rendőrök nem sorszámozták, csupán azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy hány darabot foglaltak le belőlük. Így később nem lehet majd beazonosítani, hogy egy-egy tárgyat hol foglaltak le, sőt azt sem lehet majd igazolni, hogy azok egyáltalán a cég vagy vezetőinek tulajdonában voltak-e.
A jogi képviselő bejelentette hétfőn panaszt tesz a jogszerűtlen házkutatás miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!