„Találkozunk 2017-ben Budapesten” – Orbán Viktor átvette a FINA-zászlót Kazanyban

Orbán Viktor miniszterelnök a következő, 2017-es világbajnokság rendező országának képviseletében átvette a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) zászlaját a kazanyi vizes vb vasárnapi záróünnepségén.  A magyar kormányfő beszédében elmondta, hogy noha a vb éremtáblázata szerint Oroszország kilenc aranyérmet szerzett Kazanyban, ez voltaképpen tíz, mivel a szervezőknek is jár egy arany.

Orbán Viktor kifejtette, Kazanyban magasra került a mérce, de a magyarok mindent megtesznek két év múlva a hasonlóan sikeres rendezésért.  Hozzátette, bízik benne, hogy 2017-ben a magyarok ugyanilyen büszkeséggel adhatják majd át a FINA-zászlaját a 2019-es rendező, dél-koreai Kvangdzsunak.

„Találkozunk 2017-ben Budapesten” – zárta beszédét Orbán Viktor.

A színpompás és zenei betétekkel tarkított záróünnepség során Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök köszönetet mondott Kazanynak, majd közölte: átadják Budapestnek a stafétát azt kívánva, hogy a következő vb ugyanolyan sikeres legyen és annyi érmet hozzon a magyaroknak, mint a mostani.

Dmitrij Medvegyev hozzáfűzte, a 16. vizes vb-n több mint 3000 sportolót láttak vendégül 190 országból.

Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszédében kifejtette: a FINA történetének egyik legcsodálatosabb fejezetét írták, otthon érezték magukat Kazanyban, amely az eddigi legjobb világbajnokság házigazdája volt.

Rusztam Minnyihanov, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnöke ugyancsak köszönetet mondott a szervezőknek és a közönségnek.

Magyarország eredetileg a 2021-es világbajnokságnak adott volna otthont, de a mexikói Guadalajara visszalépése után, idén március 11-én megkapta a 2017-es esemény rendezését. Orbán Viktor és Julio C. Maglione április 16-án írta alá a vb rendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!